Új Szó, 2015. október (68. évfolyam, 226-252. szám)

2015-10-17 / 240. szám, szombat

www.ujszo.com I 2015. október 17. KÖZÉLET 3 MKP: lista egy hónap múlva Szigeti László jelöléséről még vita várható, a listavezető valószínűleg Berényi József lesz MÓZES SZABOLCS A vártnál kevesebb „külsős" nevet tartalmazó választási listával vághat neki a kampánynak az MKP. Eredetileg már nyár elején jóváhagyták volna a listát, ám végül csak novemberben döntenek róla. Van még két nagyobb kérdőjel: Szigeti László szereplése és az első helyezett személye. Nyár eleje, nyár vége, október, újabban november. Az MKP sem si­eti el a listaállítást, pedig tavasszal még azt tervezte a vezetés, hogy jú­liusig véglegesíti a sorrendet. Ez az­tán több okból csúszott, információ­ink szerint az egyik Szigeti László el­húzódó bírósági pere. Az MKP Országos Tanácsának (OT) elnökét egy, a rövid oktatási miniszteri tevékenysége során tör­tént pénzlenyúlási ügy miatt helyez­te vád alá az ügyészség, az első tár­gyalás még tavaly volt - az eldön­tendő kérdés az, tudott-e a botrányos esetről vagy nem. A vezetésben egyébként általános vélemény, hogy Szigetit felmentik, mivel a vád vi­szonylag gyenge lábakon áll, ám mi­vel prominens párttagról van szó, az ügy miatt húzódott a lista felállítása. A késés másik oka az lehet, hogy a .külsős” jelöltek szerződtetése is el­húzódott, s végül felemás ered­ménnyel ért véget. Döntés novemberben „A listáról az MKP OT november 14-i ülésén fog dönteni” - mondta la­punknak Berényi József pártelnök. A folyamat így fest: az előre letisztá­zott szabályok alapján (amelyek meghatározzák, melyik régióból há­nyán jöhetnek) a járási konferenciák megnevezik a jelölteket, a listát az elnökségben megbeszéltek alapján a Szigeti és Berényi pártelnök véglegesíti és teijeszti az OT elé, amely elfogadja. A járási konferenciák java része már tavasszal lezajlott, így nagyjából tudni lehet, kik lesznek a listán. „Vannak íratlan szabályok, ám arról még nem született döntés, hogy az első tízben melyik régió hány jelöltet kaphat” - mondta megkeresésünkre Szigeti. Korábban bevett szokás volt, hogy legalább egy közép- és egy kelet-szlovákiai jelölt legyen az első tízben, valamint helyet kap benne a három legnépesebb magyar járás, a Dunaszerdahelyi, a Komáromi és az Érsekújvári jelöltje. Itt az első tíz Információink szerint Berényi és Szigeti mellett Bárdos Gyula volt ál­lamfőjelölt lesz az első háromban. Utánuk járási listavezetőként Farkas Iván alelnök (Érsekújvár), Menyhárt József (Dunaszerdahely) és Samu István (Komárom) is ott lesz az első tízben - ők várhatóan a 4-7. hely va­lamelyikét kapják. Mellettük még Orosz Örs (civil je­lölt) 9., valamint a Via Nova által je­lölt Ciprusz Zoltán 10. helye biztos, előbbiről már szerződés is született. A fennmaradó két hely egyikét valószínűleg Csúsz Péter mint a párt közép-szlovákiai jelöltje kapja, a másik hely sorsa még kérdéses - valószínű, hogy a keleti jelölt lesz a befútó. Ha az MKP-nak sikerül meg- ugrania az 5%-os küszöböt, az első 9-10 hely érhet parlamenti mandá­tumot - igaz, nagyon sok múlhat a karikázásokon is. Ahhoz, hogy va­laki előrelépjen, legalább 3%-nyi (Somogyi Tibor felvétele) preferenciavoks kell, ami az MKP- nál 3,5—4 ezer karikát jelenthet. Külső erők Mivel az MKP támogatottsága az utóbbi években stabilan a 4-5,5% közötti sávban mozog, a vezetőség számára prioritás volt a lista bővíté­se. Kell pár ezer, néhány tizedszáza­léknyi pluszszavazat - ez az általá­nos vélekedés. Sokáig úgy nézett ki, hogy az OKS az MKP listáján indul, ám végül Berényiék meglepetésére Dostálék az SaS-nek mondtak igent. A fiiggetlen jelöltek felé nyitás vé­gül négy civil „szerződtetésében” öl­tött testet. A kétnyelvűséggel kap­csolatos projektjeiről és a Gomba­szögi Nyári Tábor főszervezőjeként ismert Orosz Örs mellett Zachar Pál, Bóna Zoltán és Bauer Ildikó kerül fel a listára (19., 29. és 69. hely). Zachar és Bóna is korábban a Diákhálózat el­nöke volt. Ki vezesse a listát? November 14-ig marad még két eldöntetlen kérdés. Az egyik a lista­vezető személye. Információink szerint a párton belül többen úgy vé­lik, jobb lenne, ha Bárdos Gyula ve­zetné a listát. Két okból: hosszabb politikai karrierje révén ismertebb, volt államfőjelöltként pedig az MKP és a Híd között vacillálókat is állító­lag hatékonyabban tudná megszólí­tani - vélik a pártban. „A listavezető kérdését felvetettem az országos elnökségen” - nyilatkoz­ta Berényi. Bárdos Gyula akkor azt mondta lapunknak, nem látja okát, hogy ne a pártelnök legyen az első he­lyen, ha felkérés érkezne az OT- ülésen, nem fogadná el. Úgy tudjuk ugyanakkor, ez a meccs még nem dőlt el végleg, igaz, meglepetés lenne, ha nem Berényi vezetné a listát. A másik nagy kérdés Szigeti in­dulása - bírósági pere miatt. Az ítélet ugyanis biztosan a listaállítás után születik meg - sőt, könnyen lehet, hogy csak a választás után —, vagyis egy esetleges kedvezőtlen bírósági döntés után nem lehetne korrigálni a listát. Többen úgy vélik, jelölése tá­madási felületet nyújt a párt kritiku­sai számára, Bugár Béla a korrupci­óért korábban elítélt Lojkovič Sa­muel Híd-jelölését is azzal védte, hogy Szigeti az MKP vezető politi­kusa. „Nem érzem magam egy kate­góriában azzal, akit a Legfelsőbb Bí­róság elítélt és letöltötte börtönbün­tetését” - mondta erre Szigeti. Berényi nem kívánta kommentálni a témát. „Ezeket a dolgokat házon be­lül vitatjuk meg. Hiszek az ő ártat­lanságában” - tette hozzá a pártel­nök. Szigeti azt mondta: tudja, hogy sokféle vélemény van erről az MKP- n belül, ám indulni szeretne. „Nem követtem el semmit sem” - állítja. Pluszvoksokat szerezni Orosz Örssel, az MKP listáján induló Fiatal Függetlenek vezetőjével beszélgettünk. A napokban megkapta az MKP listájának 9. helyét. Vagyis igaza volt Bugár Bélának, amikor ta­vasszal a Kerékasztalnak a Híd és az MKP együttműködését szor­galmazó tárgyalási ajánlatát azzal utasította el, hogy kacsintgatnak az MKP felé? Azt sohasem tagadtam, hogy megkerestek, volt puhatolózás a hi­dasok részéről is. Ami nem igaz, hogy ezt kerekasztalos minőségemben kaptam. Az pedig végképp nem igaz, hogy ennek bármi köze lett volna a Bugárék miatt meghiúsult Híd— MKP-Kerekasztal egyeztetésekhez. A Kerekasztal döntéshozatali szerve a Koordinációs Bizottság, melynek tagjai közt akad MKP- és Híd- szimpatizáns is. Ügyvivőként gya­korlati teendőket láttam el, etikai okokból ezt a tevékenységemet az­óta felfüggesztettem. Akkor is kije­lentettem már, hogy az esetleges tár­gyalásokon nem leszek ott. Ha va­lóban személyem volna a gond, a Híd kihagyhatta volna a Kerekasztalt. Az Orosz Örs (Képarchívum) egész közösségünk érdekelt lett vol­na az egységes képviseletben. Jelölésűk napján derült ki, hogy ön az MKP helyi alapszervezeté­nek tagja. Ez az információ nem lehetett új­donság azok számára, akik érdeklőd­nek a személyem iránt. Huszonéve­sen - még az egységes MKP idejében - léptem be a párt dunamocsi alap­szervezetébe, mert azonosultam azokkal az értékekkel, amelyeket a párt képvisel. Egyszerű helyi tag vol­tam, a helyi szervezet gyűlésein vi­szont évek óta nem veszek részt. A listára nem azért kerültem, mert egy járási szerv jelölt, hanem mert mint civil aktivistát megkeresett a párt ve­zetősége, én pedig három társammal együtt együttműködési szerződést kötöttem az MKP-val. Minket nem köt semmilyen regionális struktúra ajánlása, független jelöltekként ke­rültünk a listára. A választók elé olyan jelöltekként állhatunk, akik nem a pártranglétrát végigjárva jutottak ide, hanem azért karikázhat bennünket, mert civilekként ismer minket. Milyen eredménnyel lesznek elégedettek? Ha 2016-ban olyan kormány ala­kul az MKP részvételével, amely végre komolyan előremozdítja a fel­vidéki magyarság sorsát és lerakja megmaradásunk alapjait. Ez a lé­nyeg, mi eddig is megvoltunk kép­viselői fizetés nélkül, csoportunk minden bejutója egyévi fizetését kö­zösségi célokra fogja felajánlani, melyről majd a Facebookon dönthet, akit érdekel. Ha bejutunk, az álta­lunk eddig is követett értékrendet fogjuk képviselni, megalkuvás nél­kül. A függetlenként kötött szerző­dés ehhez erős mandátumot ad. (MSz) Csáky Pál nem lesz a listán, indul Bauer Edit MÓZES SZABOLCS Pozsony. 2012-höz képest az első 10 jelölt nagyjából fele cse­rélődhet le az MKP választási lis­táján, a 11-20. helyen még na­gyobb lehet a változás. A párt ve­zetése azóta minimálisan válto­zott, ám a régiókból új arcok jö­hetnek. Horváth Árpád (2012-ben 4.), Fenes Iván (5.), Csáky Pál (10.) biztosan nem lesz az első tízben, várhatóan Ory Péter (7.) sem. Csáky a legutóbbi parlamenti választások során a tizedikről a második helyre karikázta fel ma­gát, potenciális jelöltként most is felmerült a neve. A volt pártelnök tavalytól EP-képviselő, hasonló­an Richard Sulikhoz, aki mégis az SaS listavezetője lesz. „Nem fo­gok indulni. Jelölésem zavart okozhatna” - mondta lapunknak Csáky, aki szerint az emberek jól tudják, hogy EP-képviselő, és ha megválasztanák, úgyis le kellene mondania az egyik mandátumá­ról. Szerinte sokan emiatt nem tudnák értelmezni esetleges je­löltségét. Nem lesz a listán Stu- bendek László független komá­romi polgármester sem - mondta Berényi József. Jelölt lesz viszont Bauer Edit volt EP-képviselő a dunaszerda­helyi járási kvótából - a járási konferencián a harmadik helyet szerezte meg, tehát az első 30-ba várható. Bauert sokan hiányolták a tavalyi EP-jelöltlistáról, most többen abban bíznak, hogy a 10 évig Brüsszelben tevékenykedő politikus, volt államtitkár kariká­kat és voksokat hozhat a pártnak. Míg a többi párt lassan telepla- kátolja Szlovákiát, az MKP leg­hamarabb november végén jön ki hirdetéseivel. „Parlamenten kí­vüli párt vagyunk, nincs annyi le­hetőségünk, hogy már most óri­ásplakátokkal jelenjünk meg. A közvetlen kapcsolattartás egyéb­ként is fontosabb, mint a plaká­tok” - fejtette ki Berényi. Ä párt­elnök szerint a november közepi MKP OT-n döntenek a kampány részleteiről, ezután indulhat a párt tényleges kampánya.

Next

/
Thumbnails
Contents