Új Szó, 2015. október (68. évfolyam, 226-252. szám)

2015-10-16 / 239. szám, péntek

www.ujszo.com | 2015. október 16. NAGYÍTÁS I 9 Európa - az olvasztótégely? Útját állni a rohamosan formálódó változásoknak nem lehet, azok kikövetelik a maguk helyét MIKLÓSI PÉTER Kontinensünk nyugati orszá­gainak nyelve, szokásai évtizedek óta jóval színe­sebbek, mint a II. világháború után a „nulladik órának" tar­tott időszakban voltak. Most viszont, „új időszámításként", friss fejlemény a 2014 óta tartó menekültáradat. Európa identitáskrízis előtt áll? Hely­zetelemzésre Gyurgyík László szociológust-demográfust, egyetemi oktatót, a Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársát kértük. Az utóbbi másfél-két évben fel­lépett bevándorlási hullám csak a politikusoknak vagy a demográ­fusnak is sok fejtörést okoz? A demográfus pozíciója annyival könnyebb, hogy tudományosan fog­lalkozik a népesedés számszerűen megragadható adatainak összetéte­lével és változásaival. A világ demo­gráfiai térképére pillantva így azon­nal kiderül, hogy az egy fóré jutó szü­letések számát tekintve az afrikai or­szágokban a hét-nyolc, az arab vi­lágban az öt-hat gyermek körüli ér­tékek a jellemzőek, míg az európai országokban az 1,2-1,3-as átlagér­tékkel az egyszerű reprodukciót je­lentő szaporulat sincs biztosítva. Magyarán: Afrikában, a Közel- Keleten és egészen Hátsó-Indiáig hatalmas népességrobbanás van. Nagyon leegyszerűsítve és a közle­kedő edények kiegyenlítődésének elve alapján tehát a túlnépesedett te­rületek lakossága előbb-utóbb elin­dul, hogy az bevándorlás esélyeiben bizakodva töijön utat magának. Önmagában a migráció nem új keletű jelenség. A népességkutató szemében ez a mostani át- és be­vándorlás miben sajátos, azon kí­vül, hogy emocionálisan hevített? Elsősorban abban, hogy Nyugat- Európába korábban zömmel mun­kát, megélhetést keresők érkeztek, jelenleg viszont nagy számban jön­nek a puszta életüket mentők is Szí­riából, Irakból, az Iszlám Állam által uralt területekről, a világ más veszé­lyes zónáiból. Ennek társadalmi ár­nyalatait kutatni inkább a rokontu­dományok, a politológia és a szocio­lógia feladata. Persze, azért a demo­gráfia sem közömbös a migrációval szemben, bár főként „csak” az alap­folyamatok adatait vizsgálja. Ettől függetlenül tény, hogy már a múlt század ötvenes éveitől, a nyugati jó­léti rendszerek kialakulásának kez­detétől több tízezer bevándorló látta el ott azokat a munkaköröket, ame­lyektől a helyi lakosság többnyire ódzkodott. Az érem másik oldalát te­kintve: például a Németországban letelepedett törökök és arabok csu­pán részben integrálódtak, vagy annyira sem, ehelyett ott is kialakult a saját kis világuk. Megjegyzem, ezt a német állam hathatós támogatásával tehették; mondván, őrizzék meg gyökerei­ket és identitásukat, hiszen szoci­ális helyzetük javulásával majd hazatelepülnek... De általában nem így történt. Pár éve ezért jelentette ki Angela Mer­kel, hogy Németország ugyan nyílt és befogadó állam marad, ám a mul­tikulturalizmusnak ez az elkülönítő formája elfogadhatatlan. Akkor most a menekültek töme­ges számától vagyunk megriadva? Európában a II. világháború óta ilyen mértékű migráció nem volt. Akik az előző öt-hat évtizedben ven­dégmunkásként jöttek, szabályozott keretek közt érkeztek és dolgozhat­tak, működött a nyilvántartás, a gya­korlatban korrekt társadalmi megol­dások léteztek. Jelenleg viszont százezer számra és így áttekinthetet­lenül jönnek. Csupán utólagos be­vallás alapján rögzíthető, milyen or­szágból érkeztek, milyen nemzeti­ségűek és felekezetűek, milyen a nyelvtudásuk és a képzettségük, me­lyek az elvándorlásuk konkrét okai. Értelemszerűen így sok a nyílt kér­dés. De ez nem jelentheti azt, hogy kilátástalan helyzetükre - segítő­készség helyett - eleve elfordulással vagy kirekesztéssel válaszoljunk. Ön szerint egyáltalában irá­nyítható s ezáltal kezelhető is lesz az „új idők új menekültáradata”? Vagy ez csak újságírói fikció? A szituáció lényegében elfogadha­tó lenne, ha az Európai Unióban erre vonatkozóan már régen egységes szabályozás létezne. Ennek híján egyelőre felkészületlenül hevenyé­szett az Unió hozzáállása. Néhány politikus több nyilatkozatában ugyan a humanitárius szempont dominál, de a valóban közös fellépés kialakítása, úgy tűnik, még messze van. Egyelőre csak halmozódnak a gondok abban a bizonyos képzeletbeli pohárban, és ha az egyszer kicsordul, a döntéshozók csak akkor tesznek az ügyért valami érdemlegeset. Demográfusként - a migránsok és menedéket kérők nagy számát tekintve - lát veszélyt Európára, szőkébb értelemben az Európai Unióra nézve? Ellenkezőleg, azt látom, van egy mentális különbség, amire mi, euró­paiak kissé irigykedve nézhetünk. Nevezetesen, hogy az integrálódott bevándorlók is büszkék a kultúrá­jukra, a magukkal hozott ősi örök­ségre; hogy más helyeken, szórvá­nyokban is ragaszkodnak identitá­sukhoz, megtartják vallási tradíciói­kat. Ezzel szemben kontinensünk jó­léti társadalmaiban önhibánkból mintha egyre inkább kilúgozódná- nak azok az értékek, amelyek vala­mikor Európa alapjait jelentették. Min múlik, hogy Európában az etnikai és vallási különbségek fokozódnak-e, vagy a bevándor­lókat is beleértendő integráció erősödik? A problémakört szűkén szakmai­lag nézve szinte teljesen eltérő a két „tábor” demográfiai magatartása. Legyen szó a termékenységi muta­tókról, a bevándorlók közötti fiatalok arányáról, illetve az idős emberek számáról Európa összlakosságán be­lül, mindennek keretében a politikai és kulturális súlypontok különböző­ségéről. A migráció folytán előbb- utóbb akár új politikai tömörülések is megjelenhetnek. Tehát nemcsak Eu­rópa kulturális, hanem politikai min­tázata is megváltozhat. Azt szintén látni kell, hogy ha az európai álla­mok a menekültkérdésben nem jut­nak egyértelmű és közös álláspontra, az a szélsőjobbot erősíti. Kérdés, va­jon ez utóbbi kell-e nekünk. Napjaink menekültáradatának fényében az úgynevezett öreg kon­tinens csupán mítosz? Az a pati­nás emlékű régi, szép Európa... Nem is egy teljes évszázad, ha­nem csak félszázad történelme ele­gendő ahhoz, hogy tudatosítsuk: Eu­rópa is állandóan változik. Lehetet­len útját állni a változásoknak, hiszen azok rendre kikövetelik a maguk he­lyét, irányát. Elvégre ez az Európa, amely 2015-ben rohamléptekkel formálódik, tulajdonképpen ez is más, mint az Európai Unió 2004-es bővítése vagy a rendszerváltás előtt volt. Az 1989 utáni Európa hatalmas változást jelentett; és ha belegondo­lunk, az 1968 körüli változások is nagyban átformálták. A 20. század legnagyobb változása pedig a II. vi­lágháború éveinek Európája volt. Ha tehát azt mondjuk: ez az Európa nem lesz olyan, mint a régi volt, akkor azt is kérdezni kell: melyik régi? Társa­dalmilag, gazdaságilag, demográfia­ilag, politikailag, felekezeti megosz­lásban egyaránt. A bevándorlók révén megválto­zó országokban csak konfliktusok árán vagy természetes integráló­dás révén is elérhető a jövendő idők sokszínűsége, a kívánt kom­pakt és dinamikus egység? A két vagy több kultúra valami módon nyilván súrlódni, netán üt­közni fog, és hogy ennek milyen lesz a kimenetele, abba ne a demográfus kívánjon belebocsátkozni. Viszont az is igaz, hogy a konfliktusok nem len­nének szükségszernek. A történelmi közelmúltból gondoljunk csak Mar­tin Luther King törekvéseire, vagy Gandhira, aki az angol és a hindu kul­túra találkozását igyekezett máskép­pen kezelni. Az igazán komoly gond a'z, hogy általában egy-egy konfliktus elkerülésének lehetőségeit azután kezdik keresni, ha az már bekövet­kezett. Szakértői számítások szerint 2050-ben a világon születő csecse­mők 80 százaléka a fejlődő orszá­gokban születik. Szükségszerű je­lenség lesz az elvándorlás? És ak­kor még nem is említve a klíma- változást, az ivóvízhiányt, a hábo­rús konfliktusokat... Elég nagy a valószínűsége annak, hogy napirenden lesz az elvándorlás. Azok az országok, ahonnan a legtöbb bevándorló érkezik, európai értelem­ben nem mondhatók központi veze­téssel rendelkező államoknak. To­vábbra is jobbára törzsi alapon szer­veződnek, így a központi állam sze­repe és kisugárzása egyelőre igen­csak problematikus. Szemben Euró­pával, ahol a demokráciának megvan a maga története. Ráadásul az előző évtizedek nemzetközi támogatási formái is többnyire csődöt mondtak, hiszen azok jelentős része különböző hadurak táskájában kötött ki. A valószínűsíthető jövő tudatá­ban a falhúzás, határzárás, gyű­löletkeltés a természetes megol­dás, vagy az elkerülhetetlennek tűnő migráció feszültségeit ol­dandó, az érzelmi politizálást eu­rópai valóságfelismerésnek kel­lenefelváltania? A falhúzás alternatívája valószí­nűleg nem merül föl, ha a tömeges migrációt tekintve Európa már képes lett volna megteremteni, vagy való­ban akarná ebben a kérdésben az egységes politikát. A határzárás bi­zonyos fokú védelmi reflexnek is mondható. És talán addig, amíg Eu­rópa képtelen lesz közösségi szinten eredményt elérni, az ilyen nem éppen szalonképesnek tűnő intézkedések felkiáltójelekként is érthetők. A cse­lekvést sürgetően jelezve: a mostani szabályozás nem jó! A menekülthullámok befolyá­solják majd Európa demográfiai jövőjét? Akárhogy vesszük is, kontinen­sünkön jelen lesznek a bevándorlók tömegei, függetlenül a különböző kvótarendszerekkel kapcsolatos el­képzelésektől. Ez pedig alapvetően átformálja Európa demográfiai jö­vőjét. Szakmai szemmel nézve nem is ez a kulcskérdés, hanem az, hogy a termékeny korúak jönnek-e, hoznak-e magukkal gyerekeket, vagy itt hozzák világra a számukra természetes öt-hét utódot? Nem ke­vésbé lényeges szempont, hogy ők korábban házasodnak és szülnek gyermekeket. Ha úgy tetszik, gyor­sabban pörög a demográfiai órájuk, míg nálunk a nők a harmincadik életévük körül kezdenek szülni, ha egyáltalában megteszik. Ezekből a tényekből egy matematikus gyönyörű exponenciális egyenletet tudna vázolni. E helyzetben ki viszonyul fesz­telenebből az egyre rázósabb me­nekültkérdéshez: aki a humanitás zászlaját lengeti és elfogulatlanul rálegyint a bevándorlók érkezésé­nek gyakorlati gondjaira, vagy aki Európát féltve a bevándorlók hordáiról és civilizációnk sírásói­ról beszél? Úgy látom, a két csoport között fo­kozatosan az a közelítő nézet van ki­alakulóban, hogy elsősorban azokat kell befogadni, akiknek háború miatt vagy az önkényuralmi diktatúrákban az életük forog kockán. A gazdasági menekültek kérdését átgondolt és szabályozott keretek közt kell tartani. Mert sokak berzenkedése ellenére az is nyilvánvaló: a lakosságilag egyré jobban elöregedő Európának - így Szlovákiának vagy Magyarország­nak is - a jövőben tekintélyes szám­ban lesz szüksége a migránsok köré­ből toborzott munkaerőre a gazdasá­gi stabilitás és az anyagi javak fenn­tarthatóságáért. Ha ezek demográfiailag meg­kérdőjelezhetetlen tények, nem volna okosabb átlépni félelmein­ken, és újragondolni a menekül­tekkel szembeni merev kizáróla­gosság nézetét? A válasz sokrétű. A négyéves cik­lusokban gondolkodó politikai elit sejti: a menekültellenességgel ma­napság választásokat lehet nyerni. Másrészt egyre gyarapszik a lakos­ság azon rétege, amely megoldást vár, mert az emberek nem szeretik a bizonytalanságot. Valószínűleg ezért a civil szféra lenne most a leg­alkalmasabb arra, hogy az ismeret- terjesztés, konfliktusoldás révén közelebb hozza a két kultúrát egy­máshoz. Persze az is kérdés, a be­vándorlók miként viszonyulnak a befogadó országok népességéhez. Hogy az elkülönülést választják, vagy partnerek lesznek az integrá­cióban. ________________________TÉNYEK________________________ 7 ,4 milliárd lakója van most a Földnek, 2100-ra a lakosok száma 11 milliárdra is emelkedhet. 85 év alatt, a hazai népszaporulat tempójában, a jelenlegi 5,4 millióról Szlovákia lakosságának száma 3,7 millióra csökkenhet. 2000 Óta mára Irak népessége 24 millióról 34 millióra, Afganisztáné 22 millióról 32 millióra, Pakisztáné 140 millióról 184 millióra, Nigériáé 125 millióról 180 millióra emelkedett. 310000 menekült érkezett idén szeptember 1-ig a tengeren Európába. Gyurgyík László (Somogyi Tibor felvétel«

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents