Új Szó, 2015. október (68. évfolyam, 226-252. szám)

2015-10-10 / 234. szám, szombat

www.ujszo.com I 2015. október 10. RÉGIÓSPORT 123 Ősszel hervadoznak a violák Tíz emberrel nyertek az ipolyszalkaiak ÁGH ISTVÁN Galánta/Komárom. Kilenc találat, 5:4-s hazai győzelem került a jegyzőkönyvbe a nyugat-szlovákiai III. liga 9. fordulójának galántai párharcán, melyen a mezőny mátyusföldi újonca a komáromi KFC csapatát fektette kát vállra. A galántai fiitballhívek ebben az évben két emlékezetes mérkőzést ra­goznak. Tavasszal, ez még a nyugat­szlovákiai IV. liga délkeleti csoport­jában zajlott, kedvenceik 10:3 arány­ban tarolták le a Hómé Obdokovce csapatát, múlt szombaton viszont a gólfesztivál ellenére csak egy góllal verték a 28. percben tíz főre fogyat­kozott vendégeket, akik emberhát­rányban háromszor is betaláltak... „Egy évben csak egyszer fordul ilyen elő. Sérülések miatt nem a legerő­sebb összeállításban léptünk pályára. Ez egy olyan mérkőzés volt, melyen a vendégeknek minden sikerült. A mieink viszont olykor elemi hibákat vétettek. A szoros eredmény ellenére egy percig sem forgott veszélyben a győzelmünk. Le a kalappal a komá­romiak előtt, akik tíz emberrel sem álltak be védekezni, igyekeztek meg­nehezíteni a dolgunkat” - nyilatkozta a gólpárbajt értékelve Süttő Marián, a mezőny galántai újoncának a trénere. Csapata holnap Negyeden j átszik. Galántán a komáromiak Mészáros Mihály révén a 8. percben vezetést szereztek, de a mátyusföldiek előbb egyenlítettek, majd az első félóra vé­gén büntetőből vezetést szereztek. „Vitatható 11-est ítélt ellenünk a já­tékvezető, aki az esetnél kapusunkat, Andrej Kosťukevičet piros lappal büntette. Emberhátrányban sem ját­szottunk alárendelt szerepet, három gólt is rúgtunk. A 90. percben negye­dik találatunknak örültünk, de egyen­lítésre már nem maradt idő. Ha hosszabbított volna a bíró, akkor alighanem egyenlítettünk volna. Bal- szerencsénkre négy idegenben lőtt gólunkért egy pontot sem zsákmá­nyoltunk, holott a mezőnyben felül­múltuk a hazaiakat. Pechünkre két­szer a kapufát találtuk telibe” - nyi­latkozta lapunknak a párharcról Ba­ráth György, a mezőny végén kullo­gó komáromiak klubelnöke. Vajon mi az oka annak, hogy ősszel hervadoznak a violák? „Nyáron több futballistánk eligazolt tőlünk. Az V. ligából erősítettünk. Költségveté­sünkből ennél többre nem futja. Megpróbáljuk beépíteni alakula­tunkba az immár II. ligás ificsapa­tunkból kiöregedett tehetségeket. Ősszel kapusaink sem remekelnek. Első számú hálóőrünk, Andrej Kosťukevič hibáiból több ellenfe­lünk is hasznot húzott” - ecsetelte a tisztségviselő a komáromiak legna­gyobb problémáit. Érdekesnek találtuk, hogy ősszel vendéglátóként még nyeretlen a KFC. „Eddigi egyetlen győzelmünket a Lednické Rovne otthonában értük el, vendéglátóként pedig kétszer döntet- leneztünk. Szombaton, a Dubnica el­leni hazai mérkőzésen mindenkép­pen szeretnénk győzelemmel ked­veskedni szurkolóinknak. Az őszi szezon végéig jó lenne előrébb ara­szolni a tabellán. A realitások talaján haladva célunk nem is lehet más, mint III. ligás tagságunk megőrzése” - bi­zakodott Baráth György. ÁBELGÁBOR Ipolyszalka. Kiállították ka­pusukat, mégis nyertek a Čechy pályáján az ipolyszalkaiak. Ezúttal is harcias szellemben játszottak a vendégek, s 3:l-es győzelmük még nagyobb arányú is lehetett volna, ha Tóth Gábor, Stugel Roland és Dajcs Gábor még jobban kihasználja helyze­teit. Sikerükkel az ipolyszalkaiak ismét a másodikok az érsekújvári területi bajnokság VI. ligájában. Holnap a Trávnica látogat hozzá­juk. „Taktikailag és erőnlétileg is érettebbek voltunk. Már a meccs elején vezetéshez jutottunk, ám közvetlenül a félidei szünet előtt a játékvezető túl szigorúan ítélt meg egy ütközést, és kiállította kapusunkat - idézte fel legutóbbi sikerüket Demendi Attila ipolyszalkai klubelnök. - Beval­lom, ekkor aggódni kezdtem, ám a csapat hősiesen küzdött, tíz em­berrel is irányítottuk a mérkőzést, miközben ügyelnünk kellett arra, nehogy lekontrázzanak bennün­ket. Szerencsénkre a hazaiak nem találták remek játékunk ellensze­rét.” Érdekességj hogy a felsőház­ban tanyázó Čechy utoljára más­fél éve győzte le az ipolyszalkai- akat. „Tartottunk a számunkra szo­katlan kisméretű pályától, ám si­került alkalmazkodnunk hozzá. Tóth Gábor és Dajcs Gábor kivá­ló csatárok, akik két meccset le­számítva valamennyi összecsa­páson betaláltak az ellenfelek há­lójába, s mindketten a góllövőlis­ta élmezőnyében foglalnak he­lyet.” A nemrég még párkányi szí­nekben szereplő harminchat éves, a bajnokin kiállított Prohászka Ottokárt a folytatásban hibátlanul helyettesítette a mindössze tizen­hét esztendős Demendi Bence, aki legalább két góltól mentette meg csapatát. HÉTVÉGI FOCIMENETREND ■ III. liga POZSONY, 11. forduló-szombat, 15.30: Sv. Jur-Rovinka (jv.: Chromý). Vasárnap, 10.30: Rača-Báhoň (Lauer), Inter-Vinič- né (t. Polakovií): 15.30: Rohožník-Dev. N. Ves (Tanglmayer), Ivanka p/D.-Lozorno (Bohun), Bernolákovo-SI. Grob (Straka), Králové p/S-Tomášov (Hudy), Most p/B.-PSČ Pezinok (Ma­lá rik). NYUGAT-SZLOVÁKIA, 10. forduló - szombat, 14.30: KFC Ko­márno-Dubnica n/V. (Gašparovič), N. Zámky-V. Ludince (Oti­epka), H. Nitra-Topofóany (Sékely), Samorín-Palárikovo (Va- lentová). Vasárnap, 14.30: L. Rovne-V. Meder (Sima), Neded- Galanta (Santa), Vráble-DAC B (Bezák), Nemšová-Tmava C (Valent). KÖZÉP-SZLOVÁKIA, 11. forduló - szó., 14.30: Martin-Krás- no n/K. (Bútora), Pohronie B-Podbrezová B (Petrinec), Luče- nec-Cadca (Jaroščiak), Žarnovica-Detva (Horný). Va., 14.30: Kalinovo-Námestovo (Rojček), Makov-Kremnička (Sašváry), L. Štiavnica-L. Hrádok (Holas), Bytča-N. Baňa (Halfár). KELET-SZLOVÁKIA, 12. forduló - szombat, 14.30: Lipany- Snina (a játékvezetőt lapzártáig nem jelölték ki), Vranov n/T — Trebišov (J. Mišenčík). Vasárnap, 14.30: Sabinov-V. Opátske (Ondrášek), Pušovce-Giraltovce (Tabaka), Plavnica-Moldava n/B. (Homoľa), Humenné-V. Revištia (Karaffa), Stropkov- Krásna (Molitoris) Korábban lejátszották: Prešov jun.-Bard. N. Ves 2:0. ■ IV. liga POZSONY, 12. forduló - szombat, 10.00: Ružlnov-Čunovo (Choreň); 15.30: Domino-Jablonové (Fischer), Vrakuňa-Zá- vod (Hrazdira). Vasárnap, 15.30: Šenkvice-Limbach (Dávid D.), Rusovce-Vajnory (Čižmár), V. Leváre-Lamač (Laciňák), Malacky-Kalinkovo (PolomSký), Jakubov-Stupava (Košický). NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉLKELET, 10. forduló - szombat, 14.30: Želiezovce-Kolárovo (Kosár), Štúrovo-Tvrdošovce (Škadra). Vasárnap, 10.30: ČFK Nitra-Čeľadioe (Janus); 14.30: Surany-H. Obdokovce (P. Havran), V. Lovce-Dvory n/Z. (Mlinkovics), Levice-Vlíany (Černej), Imeľ-ViOn Zl. Moravce B (Hužovič), Kalná n/Hr.-FC Nitra jun. (Bartovič). KÖZÉP-SZLOVÁKIA, DÉL, 11. forduló - vasárnap, 14.30: Podlavice Badín-Fiľakovo (Belko), V. Krtíš-Málinec (Katreni- ak), Zvolen B-Medzibrod (Machyniak), SI. Ďarmoty-Pliešovce (Simko), Vinica-Hriňová (Kapusta), Kováčová-Poltár (Žeria­va), Revúca-Divín (Považan). KELET-SZLOVÁKIA, DÉL, 12. forduló - szombat, 14.30: Sob- rance-Gelnica (Kováčová). Vasárnap, 14.30: Rudňany-Geča (Havrila), Sp. Vlachy-Kalša (Bíro), Medzev-Rožňava (Kakaš­čík), V. Folkmar-V. Kapušany (Tramita), Michaľany-V. Horeš (Michel), Borša-Strážske (Hríb), Krompachy-Čaňa (Anguš). ■ V. liga POZSONY, A CSOPORT, 9. forduló -szombat, 15.30: Milosla- vov-Čataj (Volek), FK Dúbravka-FA Bratislava (Kakaščík). Va­sárnap, 15.30: N. Dedinka-K. Ves (Sabela), Danubia Hr. Súr- FC Petržalka Akadémia (Koštrna), Domino B-NMŠK1922 Bra­tislava (Jendruš), Malinovo-Ch. Grob (Kocurek), Jarovce-lg- ram (Místrík). NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉL, 10. forduló - vasárnap, 14.30: V. Úľany-Janíky (Zachara), V. Blahovo-Vydrany (Caňo), D. Sali- by-ZI. Klasy (Hromádka), Jelka-Soporňa (Kubica), Lehnice-N. Život (Frič), Topoľníky-DAC C (Dutka), Váhovce-Trstice (Go- ga), H. Saliby-Ohrady (Hafrovič). KÖZÉP, 10. torduló - szombat, 14.30: Krušovce-Preseľany (Boledovič), Alekšince-Tovarníky (Eliášek). Vasárnap, 14.30: V. Zálužie-Jacovce (Kováčik), V. Bedzany-V, Lapáš (Opatov­ský), Nevidzany-Hrušovany (Hanek), H. Kráíová-Radošina (Pivarček), Solčany-Tešedíkovo (Maňuch), Zbehy-Močenok (A. Kollár). KELET, 10. forduló - szombat, 14.30: Marcelová-Kmefovo (Jurkas), Actív Komárno-D. Óhaj (L. Kováč - Nagykeszi), Hur- banovo-H. Vrbica (Sokol). Vasárnap, 14.30: Bánov-Bešeňov (Titurus), Podhájska-Okoličná n/0. (Fúrik), T. Lužany-Sv. Pe­ter (Strečko), Nesvady-St. Tekov (Gál), Komjatíce-Kozárovce (Mihál). KÖZÉP-SZLOVÁKIA, 0 CSOPORT, 11. forduló - szombat, 14,30: Hmíšfa-Cinobaňa (Gonda). Vasárnap, 14.30: Olováry- Čebovce (Guži), Radzovce-Jesenské (Filkus), Sklabiná-Tor- naľa (Libiak), D. Strehová-K. Kosihy (Petrinec), Kráľ-Tisovec (Žiak), Hajnáčka-Kokava n/R. (Lupták). KELET-SZLOVÁKIA, ZEMPLÉNI CSOPORT, 10. torduló - va­sárnap, 14.30: Cejkov-Kr. Chlmec (Kurták), Úpor-Petrovce n/L. (Guba), Močarany-Parchovany (Fečo), Čičarovce-T rakany (Tkáč), N. Ves-Kr. Liesková (Hamadej), Lastomír-Cierna n/T. (Barát), Palín-Vinné (J. Mišenčík). KASSA-GÜMÖRI CSOPORT, 10. forduló - vasárnap, 14.30: Turňa n/B.-V. Ida (Onofrej), Košická N. Ves-Perín (Bajo), Dob- šiná-Sokoľany (Jančár), Kr. Podhradie-G. Hôrka (Kakaščík), Poproč-Kokšov-Bakša (Kačmár), tahanovce-M. Ida (Čisárik). Szabadnapos: Čečejovce. ■ Területi bajnokságok DUNASZERDAHELY, VI. (AG SPORT) LIGA, 10. forduló - szombat, 14.30: Kost. Kračany-Lúč n/0. (Horváth). Vasár­nap, 10.30: Baka-Kráľ. Kračany (Kövér), Blatná n/O.-Baloň (Ürögi); 14.30: Rohovce-lžop (Mészáros), Okoč-Sokolec-Ho- lice n/0. (Horváth), Cenkovce-Cakany (Nagy L), Štvrtok n/0- M. Dvorníky (Szabó P.), 0, Potôň-Jahodná (Világi). VII. LIGA, 10. forduló-szombat, 14.30: D. Stál-Vrakúň (Bur­gundi), V. Paka-V. Dvorníky (Csôlle), P. Lúky-Samorín B (Nagy L). Vasárnap, 10.30: Michal n/O.-Sap (Szőke); 14.30: Trnáv- ka-Kútniky (Sokolík), Blahová-Pataš (Czucz), Trstená n/0.-H. Bar (Nagy K.). Szabadnapos: H. Potôň. VIII. LIGA, 10. forduló - vasárnap, 10.30: Mad-D. Stál B (Hor­váth), Hubice-Č. Radvah (Szerencsés); 14.30: Tr. Hradská- Mierovo (Klempa). Szabadnapos: lžop B. IFIK (U19), VI. LIGA, 8. forduló - vasárnap, 12.00: V. Dvor- níky-0, Potôň (Szabó 0.), Štvrtok n/O.-Jahodná (Muzsay), Tr. Hradská-V. Blahovo (Brunczlík), Rohovce-Vydrany (Zsigray), Horná Potôň-Holice na Ostrove (Csörgő'); 13.15: Baka-Ňárad KEZDŐK (U11), IV. LIGA, 3. torna - szombat, 9.30: A csoport - dióspatonyi futballpálya (Szabó D.); B csoport - dercsikai fut- ballpálya (Polák). KOMÁROM, VI. LIGA, 10. forduló - szombat, 14.30: B. Kosi- hy-Dulovce (Prágay), Vŕbová n/V./Kava-Chotín (Halász). Va­sárnap, 14.30: Kameničná-Sokolce Mogyorósi J.), Srobáro- vá-Zlatná n/0. (Prágay), Búč-Patince (Chudý), Pribeta-Z. Olča (Ferencz), Moča-Marcelová B (Kuczman), lža-Kolárovo B (Bô­rik). VII. LIGA, 8. forduló -szombat, 14.30: FK UJS-SJE FC-Čalo- vec (Keszegh). Vasárnap, 14.30: Tôň-Bajč (Jakubáč), N. Stráž-Bodza-Holiare (Fússy), Modrany-B. Lúky (Laczó), Či- čov-V. Ostrov (Halász), Radvaň n/D.-D. Mládeže (Mészáros). GALÁNTA, TERÜLETI BAJNOKSÁG, 9. forduló - szombat, 14.30: Sládkovičovo-Košúty (Farkaš). Vasárnap, 10.30: To- poľnica-Matúškovo (Královič); 14.30: Pata-Mostová (Sas), Č. Voda-Vinohrady n/V. (Mrllák), Šintava-Tomášikovo (lžai), M. Mača-Č. Brod (Sedmák); 15.00: Sered B-V. Mača (Barczi Sz.). II. OSZTÁLY, 7. forduló - szombat, 14.30: Jánovce-Vozokany (Oravec), Hody-P. Sady (Tóth). Vasárnap, 14.30: Abrahám/ Hoste-Salgočka (Salát), TOP P. Úľany-D. Streda (Královič), V. Grob-Kr. Brod (Farkaš). IFIK, 10. forduló - szombat, 14.30: Gáň-Č. Brod (Sas), Jelka- D. Saliby B (lžai). Szabadnapos: D. Streda. DIÁKOK, 8. forduló, A CSOPORT - vasárnap, 12.00: V. Mača- Galanta B (Takáč), D. Streda-Váhovce (Oravec). Szabadna­pos: Pata. B CSOPORT - szombat, 10.30: Sládkovičovo-P. Diany 2010 Ordító helyzetben (Kovács Zoltán felvétele) (Takáč), Vasárnap, 12.00: Topoľnica-Abrahám (Farkas R.), Košúty-M. Mača (Salát). C CSOPORT - szombat, 14.00: Č. Voda-Jelka (Farkas). Va­sárnap, 12.00: Tomášikovo-Trstice (Szmatana). Szabadna­pos: V. Olany. NYITRA-VÁGSELLYE-ARANYOSMARÚT, VI. LIGA, 10. for­duló-vasárnap, 14.30: Výčapy-Opatovce-Žitavany (Pacher), Lužianky-Kolíňany (Németh), Sľažany-Golianovo (Gajan), Je- lenec-Branč (Macho), Klasov-lvanka p/N. (Skula), Janíkovce- Selice (Fábry), Lehota-Chrenová (Bányi), Báb-Král’ová n/V. (P. Kollárik). VII. LIGA, A CSOPORT (Nyitra-Vágsellye), 10. forduló - va­sárnap, 10.30: Mojmírovce-N. Sady (Mikle-Barát); 14.30: Hájske-Lukáčovce (Simák), H. Lefantovce-Kynek (Bernát), Veča-Čakajovce (Kompas), Rumanová-Rišňovce (lapzártáig nem jelölték ki a játékvezetőt), Cabaj-Čápor-Žihárec (M. Kol­lárik), Jarok-Svätoplukovo (Andrášik). B CSOPORT (Nyitra), lO.forduló-vasárnap, 10,30: Dyóka-H. Óhaj (lapzártáig nem jelölték ki a játékvezetőt); 14,30: Cechyn- ce-Hosfová (Mikle-Barát), Žitavce-Lúčnica (Kunkel), D. Krškany-N. Ves n/Z. (Šturdík), D. Obdokovce-V. Cetín (Brat), N. Hrnčiarovce-Vinodol (Tuška), Cifáre-D. Štitáre (Sklenár). Vili. LIGA, A CSOPORT, 8. forduló - szombat, 11.00: Beto- náris Saía-P. Kesov (Pacher); 14.30: Močenok B-DIhá n/V. (M. Kollárik). Vasárnap, 14.30: Diakovce-Trnovec n/V. (Bleho), D. Lefantovce-Hruboňovo (Hádek), Surianky-V. Dolina (Turba). Szabadnapos: Stefanoviöová. B CSOPORT, 10. forduló - szombat, 14.30: Tajná-Neverice (Németh). Vasárnap, 10.30: Paňa-V. Vozokany (Turba), Cho- ča-Beladice (Bernát); 14.30: Lovce-Ladice (Vajzer). Szabad­napos: Babindol. LÉVA, VI. LIGA, 10. forduló-vasárnap, 14.30: Lok-Hr. Kfa- čany, V. Turovce-Sarovce, Zemberovce-Jur n/Hr., N. Tekov- Šahy, Čajkov-H. Turovce, Podlužany-Cata, Pl. Vozokany-V. Búr. Lapzártáig nem jelölték ki a játékvezetőket. VII. LIGA, 10. forduló - vasárnap, 11.00: V. Kozmálovce-I. Üíany; 14.30: M. Ludany-P. Ruskov, M. Kozmálovce-Tlmače, Hr. Kosihy-Čaka, Bory-Bátovce, Pukanec-H. Semerovce, Vyškovce n/l.-D. Piai. Szabadnapos: Kef. Lapzártáig nem je­lölték ki a játékvezetőket. Vili. LIGA, 10. forduló - vasárnap, 11.30: Sikenica-Beša, Tu- pá-l. Sokolec, H. Trsfany-Lontov, Málaš-Farná Szabadna­pos: Kalná B, M. Ludince. Lapzártáig nem jelölték ki a bírókat. ÉRSEKÚJVÁR. VI. LIGA, 10. forduló - vasárnap, 14.30: Se­merovo-Michal n/Ž. (D. Kukán), Svodín-Lipová (Szabó), V. Kýr-Rastislavice (Borkovič), Salka-Trávnica (Kocsis Cs.), Čer- ník-Čechy (Sárai), Mojzesovo-Zemné (Birkus K.), Vlkas-Hul (Labai), Ofany n/Z.-Mužla (Sklenár). VII. LIGA, 10. forduló - szombat, 14.30: Podhájska B-Maňa (Kocsis Cs. - Pózba). Vasárnap, 14.30: Tvrdošovce B-Kolta (D. Seben), Nána-Gbelce (Ferenc), Bruty-Radava (Csepregi), Andovce-Jatov (Troskovič), Bíha-Strekov (Lakatos), Štúrovo B-Jasová (Smreček). Vili. LIGA, 8. forduló - szombat, 14.30: N. Vieska-Šurany B (Polena). Vasárnap, 14.30: Komoóa-Dubník (Rozsnyó), Bar- doňovo-K. Most (Galgóczy), Obid-Dedinka (Mikula), Strekov- Kamenica n/Hr. (Bánás - Für). Szabadnapos: Belá. LOSONC, I. OSZTÁLY, 11. forduló-vasárnap, 14.30: Halič- Buzitka (Olšiak), Cakanovce-Vidiná (Kojnok), Mýtna-Rapovce (Laššák), Podrečany-Kokava n/R. (Žiak), Hr. Zalužany-St. Halič (M. Jačmeník), Tomášovce-Uhorské (Kelemen), S. Láza-Boľkovce (Fajčík). NAGYKÜRTÖS, TERÜLETI BAJNOKSÁG. 9. forduló - szom­bat, 14.30: Príbelce-Lesenice (Kremničan). Vasárnap, 14.30: M. Kameh-Str. Plachtince (Zatko), Balog n/l.-Nenince (J. Mi- hálik), Bušince-Želovce (Hlinica), Záhorce-V. Čalomija (Ma- čuda), Opatovská N. Ves-D. Lom (Pásztor). RIMASZOMBAT, I. OSZTÁLY, 11. forduló - szombat, 14.30: Sirk-Jelšava (Koós), Revúéka-Radnovce (0. Bélán). Vasár­nap, 14.30: Muráň-V. Blh (Šupka), Oždany-Gemer (Simán), Klenovec-Lubeník (Repka). R0ZSNYÚ, I. OSZTÁLY, 10. forduló - szombat, 14.30: Dlhá Ves-Jablonov (Haviarik). Vasárnap, 14.30: R. Bystré-Honce (Pofmák), Kr. Dlhá Lúka-Vlachovo (Iglai), N. Slaná-Betliar (Gyenes L), Drnava-V. Slaná (Gyenes J.), Hrhov-Bohúhovo (Uharček). Szabadnapos: Rudná. KASSA VIDÉK, I. OSZTÁLY, 10. forduló-vasárnap, 14.30: K. Oľšany-Bidovce (Juhás), Kysak-Budimír (Šeršeň), Kechnec- Valaliky (Ivan), Paňovce-V. Myšľa (Litványi), Svinica-Mok- rance (Kendi), Tatran Jasov-AC Jasov (Kuzma), N. Polhora- Trstené p/H. (Konečný). TÖKETEREBES, VI. LIGA, DÉL, 9. forduló - vasárnap, 14.30: Svätuše-Slov. N. Mesto (ifj. Tokár), Botany-M. Kamenec (Kvočka), Somotor-M. Horeš (Vass S ), Biel-V. Kamenec (Ko­valóin), Streda n/B-Leles (Hepka). HÁROMMECCSES KÖZÖNSÉGCSALOGATÓ Dolný Štál-Vrakúň ! Nána-Gbelce Somotor-Malý Horeš (TB DS VII) (TB NZ VII) (TB TV VI D) Szombat, 14.30 tippünk Vasárnap, 14.30 TIPPÜNK Vasárnap, 14.30 TIPPÜNK Az alistáliak 3 1 0.0 Anánaiak rnímmékm A szomotoriak ■ >L legutóbbi három legutóbbi három legutóbbi három hazai bajnokija: hazai bajnokija: hazai bajnokija: D. Štál-Pot. Lúky 6:0 Nána-Bíňa 2:0 Somotor-Svätuše 3:0 D. Štál-Blahová 8:0 Nána-Jasová 1:2 Somotor-M. Kamenec 4:0 D. Štál-Trnávka 2:1 Nána-Jatov3:l Somotor-Leles 1:1 A nyékvárkonyiak legutóbbi A köbölkútiak legutóbbi három A kisgéresiek legutóbbi három idegenbeli bajnokija: idegenbeli bajnokija: három idegenbeli bajnokija: Michal n/O.-Vrakúň 3:1 Radava-Gbelce 3:2 Boťany-M. Horeš 1:0 P. Lúky-Vrakúň 2:1 Podhájska B-Gbelce 3:3 Slov. N. Mesto-M. Horeš 1:3 Blahová-Vrakúň 2:4 Maňa-Gbelce2:l V. Kamenec-M. Horeš 0:5 Rövidítésmagyarázat: TB DS VII - területi bajnokság, Dunaszerdahely, VII. liga; TB NZ VII ­területi bajnokság, Érsekújvár, VII. liga; TB TV VI D - területi bajnokság, Tőketerebes, VI. liga, déli csoport Összeállította: lz

Next

/
Thumbnails
Contents