Új Szó, 2015. szeptember (68. évfolyam, 202-225. szám)
2015-09-05 / 205. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ 2015. SZEPTEMBER 5. INTERJÚ 17 Tartottam tőle, hogy elutazott a színházi szünetben, szerencsémre valami elintéznivalója akadt Pozsonyban. Ahhoz, hogy szeptemberben működni tudjanak, elő kell készíteni mindent. Q ontos Róbert, a Meteorit Nemzetközi Színház megálmodója, igazgatója, rendezője és színésze mindenen ott tartja a szemét. Néha túlságosan ügyel minden apró részletre. Mindenről tudni akar, és mindent látni akar. Ez számára megnyugtató, de kimerítő is. Azt, hogy a munkatársai egy idő után ellustulnak, mert levesz a vállukról minden felelősséget, kapásból megvétózza. Szerencséje van, ez senkire sem jellemző, talán azért sem, mert mindenkire öt ember munkája hárul. És mindannyian tudják, ő ilyen. Maximalista. Azt akarja, hogy minden a lehető legjobban működjön. Mennyi pihenőt szántál magadnak? Július első hetében fejeztük be az évadot. Azt terveztük, hogy május első felében sikerül, de aztán - no, még ezt is, azt is alapon - elszaladt az idő. Nagyon sokat játszottunk ebben az évadban, átlagban havi húsz előadásunk volt. Kis társulatnál, ahol nincs alternáció, ez sok. Hány nap telt pihenéssel? Épp a napokban vettem tudomásul, hogy két és fél hete úgymond szabadságon vagyok, de ez nem volt az. Bár voltam kirándulni, Szlovéniában, de amikor a mobil csörög, üzenet érkezik, hogy valamit el kell intézni, akkor az nem az igazi. Az a baj, hogy pihenhettem volna ezalatt is, de - azt hiszem - alkalmatlan vagyok erre. Ha szabadidőm van, az agyam folyamatosan azon pörög, melyik előadást hogyan lehetne tökéletesíteni. Erre mondják, hogy munkamániás. Pár éve, amikor elmentem kirándulni, ültem a tengerparton, egy gyönyörű teraszon, s örvendeztem, hogy milyen nyugalom van, ilyen nyugalomban jó dolgozni, elővettem a laptopomat, s nekiláttam. És élveztem. A barátaim meg szórakoztak rajtam. De azért szeretnék tudni kikapcsolni. Mi lenne az, ami közben ki tudnád kapcsolni az agyad? Nem tudom, s ez szomorú. Már a könyvek is nehezen kapcsolnak ki. Mert profi szemmel olvasol? Nem tudom, fura lettem. Harmadik éve tartok személyiségfejlesztő tanfolyamot. Sok embernek fogalma sincs arról, mire képes, hogy a lelkében mi mit befolyásol, milyenek az energiái. A lényeg az, hogy a kurzus résztvevőinek meg tudom ezt magyarázni, de magamnak nem tudok segíteni. Bizonyos dolgokról tudom, hogyan lehetne rajtuk javítani, de - sajnos - mindig ugyanabba a hibába esem. Ezek szerint jó lenne egy fordított terápia? Lehet, hogy jót tenne. De igazából ezek a kurzusok pihentetnek. Rettenetes sok energiámba kerülnek, mert nem akarom és talán nem is tudom technikából csinálni, de kikapcsol. Hogy még mi pihentemé, nem tudom. Állítólag - egy orvos barátnőm szakszerűen elmagyarázta, hogy is van ez velem - az agyam elfelejtette, milyen az, amikor kikapcsol. Említetted, hogy a kurzusok által felderítetted a saját hibáidat. Publikusak? Azt tudom magamról, hogy munkamániás vagyok, ezt be kellett látnom. Azt is mondják, hogy maximalista vagyok. Mindez ellentétben áll azzal - s ez skizofrén állapot -, hogy rettenetesen lusta vagyok. Miközben nem tudok lustálkodni. Folyamatosan foglalkozom valamivel, gondolkodom valamin. is megváltozik. Az így szerzett időt az előadások tökéletesítésére szeretnénk fordítani. A Meteorit Színházat 2008-ban hoztad létre, s az egyik kritika azt írta, hogy „eredeti és bátor kezdeményezés, sokszínű, alternatív színházi formációjával friss szellőként hat a szmogos Pozsonyban”. Ilyen egyszerű volt? Nagyon bonyolult volt megnyitni, mert a terem teljesen üres volt, be kellett rendezni, s közben előadásokkal kellett készülni. Ki kellett alakítani egy repertoárt. Az évek alatt szerencsére sikerült közönséget szereznünk. (Cs. R. archívuma) Miben nyilvánul meg a lustaság? Például: vágyom arra, hogy legyen két szabad napom egymás után, hogy ne kelljen korán kelni, későn feküdni, ne kelljen semmit csinálni. Aztán jön az első szabad nap, és ülök, s közben azon gondolkodom, mit lehetne tenni - és el is kezdem. És az egész napot végigdolgozom a legnagyobb nyugalomban. Vagy képes vagyok egész napon át egy szerepen rágódni. Gyakran csak egy mondaton egy monológból, hogy miből is kéne indítani, a karakterben pontosan miből szüleük meg a mondat. De ez nem lustaság. Várj! Amikor azonban valamit meg kell csinálni, halogatom, hogy jaj még ne! No még egy cigaretta. Nincs kedvem, fáradt vagyok. Pihenni akarok. Utána észbe kapok, elkezd furdalni a lelkiismeretem, hogy elpazaroltam az egész napot. Én mindent megteszek, hogy pihenjek, de közben szenvedek, hogy muszáj. Hogy most menni kell. Késtél már valaha? Soha. Soha! Én inkább korábban érkezem. Háklis is vagyok arra, ha valaki késik, nagyon ki tudok tőle borulni. Munkakapcsolatot azonnal meg is szakítok azzal, aki ilyet tesz. Bárkivel bármi előfordulhat, de tiszteledenség, ha nem tudatja. Azt sem szeretem, ha valaki sokkal korábban érkezik egy találkozóra, mint megbeszéltük. Ügy gondolom, hogy egymás idejével nem sáfárkodhatunk. Ezt követeled a munkatársaidtól is? Munkában is és a magánéletben is. Persze, ha úgy beszéljük meg, hogy tök mindegy, mikor jössz, az más. Meddig tart a nyári időszámítás? Szeptemberben kezdünk játszani, a próbák nyolcadikán kezdődnek. Az első bemutatót, az Edgar Allan Poe novellái alapján készült darabot októberről áttettük november elejére, s az előzetesen kiadott program Az Átvágás című komédiában (balról) A telt ház bizonyítvány. Fantasztikus kollégáim vannak. Őket te válogatod. Most már a kollégáimmal közösen. Nem lehet olyan ember velünk, aki a színházat munkának tekinti. A színház szakrális dolog volt, s az én feladatom az, hogy ne technikából csináljak valamit, hanem adjak az embereknek. És az emberek ezt mindig megérzik. Persze, nem muszáj, hogy mindenkinek tetsszen egy előadás, de egy biztos, hogy a közönség lélekből kap valamit. Ezért is rettenetesen fontos, hogy emberileg milyen valaki, mennyire képes a lelkét beleadni egy produkcióba. Ha nem így lenne, az eredeti elképzelésed elferdülne? Ha valaki a színészetet munkának veszi, és mondjuk tíztől kettőig van kiírva a próba, akkor ő csak addig próbál. De lehet, hogy valami háromnegyed kettőkor indul be, s akkor nem hagyjuk abba, hanem próbálunk tovább, mert ha valami megihletett, abban a pillanatban élni kell vele. Egy nemzetközi színháznak külön kritériumai vannak? Voltak olyan előadásaink, amelyekben különböző országból szerepeltek művészek, és mindenki a saját nyelvén beszélt. De ezek a projektek rettenetesen költségesek, ráadásul még jóval mélyebb és hosszabb próbafolyamatot igényelnek. Azoknak, akik ott vannak a színpadon, mivel nem beszélik egymás nyelvét, nagyon tisztán, pontosan, lelkileg együtt kell rezdülniük, hogy pontosan érezzék, miről van szó. Arra is akadt példa, hogy valaki egy idő után azt mondta, olyan érzése volt, mintha értette volna a partnere nyelvét. Most a tervezők, zenei dramaturgok külföldiek. Jövő nyáron készülünk egy nagyobb projektre, amelyben lesznek más országbeli színészek is. Persze, ezekhez az előadásokhoz nyitottság is kell a néző részéről, hogy elfogadja, nem a szavakra kell koncentrálnia. A szöveg jelentését megérzi, ha átengedi magán az előadást. Amióta elindultatok, sok minden változott, vagy úgy haladtok, ahogy megálmodtad? Hol tart ma a színház? Folyamatosan küzdünk. On tartunk, hogy évente minimum három bemutatónk van, de volt olyan, hogy hat volt, az kemény. Egyszer az érdekesség kedvéért kiszámoltuk, hogy évad közben ádagban csak napi 5 órát alszunk. A szervezetemen már érzem, hogy sokáig nem lehet így folytatni. A dramaturgia is a te dolgod? Sokat beszélgetünk a kollégákkal, hogy mi az, ami érdekelné az embereket, mi az, amivel mi tudunk valamit mondani. Vagy egyszerűen csak annyi, hogy most jó lenne megnevettetni a közönséget. Ezért csináltuk az Átvágás című komédiát. Néhány darab címét olvasva azon gondolkodtam, hogyan lehet ezeket leírni, hogy az olvasó ne botránkozzon meg. Mert bár a cím durvának tűnik, ez is arra hivatott, hogy kicsit kizökkentsen a tespedtségből. Annyi fölösleges akadályba ütközünk, nélkülük olyan egyszerű lenne az élet. Nem voltak olyanok, akik meg- botránkoztak? Nem. Talán azért sem, mert a néző megérzi, hogy nem célunk megbotránkoztatni. Adni szeretnénk. Élményt szerezni. Már kialakult egy törzsgárda, a múlt évadban több mint tizenkétezer néző volt kíváncsi ránk, hat-nyolc ezer a mag, van, aki még eltéved, s persze vannak, akik megrökönyödnek, pedig mi semmi olyat nem játszunk, ami megbotránkoztató lenne. A szlovák közönség mindig konzervatívabb volt. De nem mindenki. Egymásra találunk azokkal az emberekkel, akik ráéreznek az ízére. Egy időben az volt az érzésem, hogy egyesek „félnek” a színháztól, rossz értelemben misztifikálták a színházat. Vannak, akik először úgy reagáltak, hogy: „Ez ilyen? Ez jó.” S attól kezdve járnak. Kezdik észrevenni, hogy nem kell ettől félni. Nem kell félni a katarzistól - hiszen segítségével választ kaphatnak bizonyos kérdésekre, amelyek gyötrik őket. Budapesten jártál színiakadémiára. Soha nem bántad meg, hogy visszajöttél? Miért bántam volna meg? Budapesten bármikor elkezdhetek újra játszani vagy rendezni. Most nincs rá idő, emellett szeretem azokat az embereket, akikkel itt együtt vagyok. Közösen küzdünk egy célért. Gyerekkorod óta ilyen voltál? Igen, mindig azt csinálom, amit szeretnék. Gyerekkoromban mindig szerepelni akartam, kitaláltam, hogy filmet akarok forgatni, és kamaszként, 16 évesen, Tímár Péter Mielőtt befejezi röptét a denevér című filmjében ez megvalósult. Nagyon kevés dolgot teszek muszájból. Ha igen, akkor mindig valaki miatt, magam miatt sosem. Ha fontos az a valaki, akkor megteszek olyan dolgokat, amelyekhez semmi kedvem. Éz bizonyos szempontból jó, de nem biztos, hogy mindig szerencsés. A hibáinkkal együtt kell, hogy elfogadjanak bennünket. De nem árt, ha azokat mi is belátjuk. Nincs problémám vele, sőt, örülök, ha a barátaim vagy a kollégáim szólnak, hogy ezt ne. Hogyan jellemeznéd Robit? Rettenetesen lobbanékony, öntörvényű, hisztérikus, bár már tud az indulatain uralkodni. Nem áll két lábbal a földön - álomvilágban él. Őszinte, tényleg azt mondja, amit gondol. Számmisztikailag tele van kettessel: hetvenkettő-kettő-kettő, és hajnali kettőkor született. Urbán Klára
