Új Szó, 2015. szeptember (68. évfolyam, 202-225. szám)
2015-09-04 / 204. szám, péntek
6 KULTÚRA 2015. szeptember 4.1 www.ujszo.com RÖVIDEN Megfenyegették a költőnőt Budapest. Tóth Krisztina nyolc évvel ezelőtt a pitbullról írt gyerekverse most bekerült egy kísérleti tankönyvbe. Itt talált rá pitbulltulajdonosok egy csoportja, amely követeli, hogy vonják vissza a tankönyvet, vagy hogy a költőnő írja át a verset, amelyben például ilyesmik szerepelnek: „Mindegy, az ember lába vagy karja, a pitbull aztat szépen lekapja. Vagyis ha éppen sétálni indul az ember, jobb, ha nem jön a pitbull.” Nyáry Krisztián, a Magvető Kiadó igazgatója Facebook- bejegyzésében azt írja, hogy Tóth Krisztina napok óta élet- veszélyes fenyegetéseket kap telefonon és e-mailben. Nyáry szerint valaki egyenesen azt mondta a telefonban, hogy ha a költőnő nem írja le, hogy a pitbull egy jámbor kutyafajta, akkor szét fogja tépetni a pitbull- jával. „Vannak, akik szerint még egy ártatlan, szándékosan túlzó, a sztereotípiákra építő mondókát is véresen komolyan kell venni, és minden sorát szó szerint kell értelmezni, mert emiatt nem fognak pitbullt venni az emberek a gyerekeiknek. /.../ Ha egy mondóka ilyen mennyiségű és mélységű agressziót szül, akkor valóban nagy baj van” - áll a kiadó igazgatójának posztjában. Quk) Új helyesírási szabályzat Budapest. Rugalmasabb, pontosabb, követhetőbb lett, de nem hoz jelentősebb változásokat a Magyar Helyesírás Szabályainak 12. kiadása, amelyet tegnap mutattak be a Magyar Tudományos Akadémián. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának illetékes államtitkára azt ígérte, a szabályzat változásainak gyűjteményét még aznap megkapják online formában a köznevelési intézménynek. „Elvárásunk, hogy a változásokat mihamarabb építsék be a tanításba” - szögezte le Sipos Imre, hozzátéve, hogy legalább kétéves türelmi időt biztosítanak az új szabályzat számonkérésében, az érettségi vizsga- dolgozatokban. A 2016/2017-es tanév tavaszi vizsgaidőszakáig mindkét kiadás szerinti helyesírást el kell fogadni. Az új kiadásban törekedtek arra, hogy a szabályzatot közelítsék a mindennapi nyelvhasználathoz, így került a szótárba árboc helyett árboc, biennále helyett biennálé, bura helyett búra vagy sámánizmus helyett sámánizmus, ahogy egybeírandó már a nagyratörő vagy a tenyérbemászó. Az ingadozó kiejtésű h végű szavak -val, -vei és -vá, -vé rágós alakjait ezentúl kétféleképpen lehet imi, nem kötelező az elseje, elsejei szóalakok számjegyes írásakor a j-t kiírni, ahogy megengedőbb a szabályzat a három szóból álló, hat szótagnál hosszabb szavak kötőjelezésével kapcsolatban is. Megújult a szabályzathoz csatolt szótár is, amelynek anyaga a legutóbbi, 1984-es kiadáshoz képest 8000 új szóval bővült, míg az időszerűtlenné vált elemek kimaradtak. (MTI, juk) London magyar szemmel Kovács Eszter Let's kifli című könyve egy kivándorlás laza szövetű története JUHÁSZ KATALIN A menekültáradat mostanában eltereli a figyelmet arról a jelenségről, amely ávekig slágertéma volt. Hogy Londonban kétszázezer magyar él. Egy részük egyetemi diplomával a zsebében is vállalja a mosogatást, felszolgálást, cselédkedést egy majdani jobb élet, nagyobb perspektívák reményében. Kovács Eszter egy a kétszázezerből. Végzettségét tekintve magyartanár, de volt már színésznő, rizs- szemíró, énekes, riporter, arcfestő, háttértáncos, csapos, cukrász, rendezvényszervező, hogy csak egy pár foglalkozását említsük. Hét éve él az angol fővárosban. Let’s kifli címmel könyvet írt Londonról, saját élményeire alapozva. Az Athenaeum Kiadó szerint a kötet „izgalmas élménykalauz mindenkinek, aki menni vagy éppen maradni szeretne”. Első blikkre ügyes reklámszlogennek tűnik ez a meghatározás, de a könyvet olvasva be kell látni, hogy tényleg fején találták a szöget vele, hiszen ki ne fantáziáit volna a 18—49- es „fogyasztói célcsoportból” legalább egyszer arról, hogy külföldön próbáljon szerencsét. Kalandvágyból, kényszerből, menekülés .gyanánt, ez most mellékes. A Let’s kifli épp azért érdekes, mert szerzője nem „hivatásos” író. Nem agyai túl sokat, nincs összehasonlító elemzés a két országról, sem hosszú leíró részek, mélyen szántó gondolatok. Amit kapunk, az egy laza szerkezetű, rövid szössze- netekből összeálló élmény- és hangulatfüzér. Ami a szerző számára nem fontos, vagy nem ért hozzá, azzal egyáltalán nem, vagy csak szőrmentén foglalkozik. Nem érzi kötelezőnek az aprólékos részletezést, de még a folyamatosságot sem. Ide- oda ugrál a témák között. Belekezd valamibe, eszébe jut róla valami más, bevillan egy-egy régi emlék, majd ismét a mában vagyunk, szóval a kötet meglehetősen kesze- kusza. Valahogy mégis összeáll, ha nem is kerek egésszé, inkább színes mozaikká. És érezhető, hogy folyamatosan született. Az első fejezetek stílusa még meglehetősen puritán, aztán a szerző fokozatosan belelendül a mesélésbe, ráérez a ritkán használt anyanyelv ízére, és egyre érdekesebb szóképeket, hasonlatokat használ. Tulajdonképpen nem tudunk meg túl sokat „a lány” néven szereplő főhősről. Kiköltözésének oka is titok marad, munkájáról is csak ezt-azt árul el. És nem tudjuk meg, miért szakad vége párkapcsolatának a brit fiúval, aki a kötet címéül választott sajátos szókapcsolat megalkotta. Azt azonban megtudjuk, milyen az élet Londonban egy fiatal szemszögéből. Aki így jellemzi például az ottani barátságokat: „Annyi barátja lehet az embernek hirtelen, hogy csak győzze számolni, mennyi mulatság is jár ezzel a sok haverral! Aztán mégis, reggel a kávét már csak egyedül, mert a barátok könnyen jönnek, könnyen mennek. London csak egy állomás, senki sem marad, csak egy buszmegálló, ahova leülnek az utasok. Amíg várnak a buszra, hogy elvigye őket, elkezdenek beszélgetni, és ha nagyon egymásra találnak, talán hagyják a buszt nélkülük elmenni, és csak a következőre szállnak fel. A férfiutasok ki- számíthatóbbak, mert ha nem akarnak beszélgetni, megmondják, vagy ha tényleg el kell menniük a következő járattal, akkor tényleg elmennek. A női utasok szeszélyesebbek, csacsognak, nevetgélnek, nevet, címet, telefonszámot cserélnek, aztán elnyelik őket a buszok, és nem hallani róluk soha többet”. Gyakran megjelenik a honvágy is, de egyértelmű, hogy hősünk nem akar végleg hazatérni. Az elszakadás folyamatát rendkívül érzékletesen írja le: „Nehéz a két világ közt megosztani. Az időt is másképp számolja az ember, mielőtt-miután van. Töréspont az időszalagon, be kell húzni pirossal a kis vonalat és alá írni, hogy költözés, aztán úgy emlékezni az eseményekre, mint ahogy a történelemkönyvben is van, K.e. vagy K.u. Költözés előtt, költözés után. A baráti kör is két oldalról tevődik össze. Nem keveredik. Idővel azok, akik otthon maradtak, lassan felejteni kezdenek. Már nem ragaszkodnak ahhoz, hogy megragadjanak minden egyes ritka alkalmat a találkozásra. Egyre több idő marad ki két beszélgetés között, egyre több részletet kell elmagyarázni, ha végül mégis összejön egy. A szavak már néha nem jutnak eszébe, vagy csak egyszerűbb a másik nyelven mondani, esetleg van rá egy kifejezőbb forma. /.../Már nem vágyik annyira a túró rudira. Azért hiányzik. Gyűlnek a polcon az angol könyvek.” Kovács Eszter nem csinál reklámot a kivándorlásnak, de nem is riaszt el tőle. Egyszerűen csak megmutatja London egy arcát. Ez a könyv egyszerre szórakoztató nyári olvasmány és izgalmas kísérlet. Az Athenaeum Kiadó Magyarok külföldön című sorozatának ez a nyitó darabja. Indulásnak nem rossz. Kíváncsian várjuk a következő „élménykönyvet”. (Kovács Eszter: Let’s kifli, Athenaeum, 2015) A torokhangok fesztiválj a Somorja. Egy különleges ének- technikát szeretne népszerűsíteni a felhangéneklés és a felhangok fesztiválja, amelyet holnap rendeznek meg So- morján. A19 órakor kezdődő programnak az At Home Gallery, azaz a kiváló akusztikájú zsinagóga ad otthont. A szervezők a nagyközönség mellett zenetanárokat, szakembereket is várnak. Feltételezik ugyanis, hogy az ott hallható produkcióktól nekik is leesik az álluk. A felhangéneklés egy kétszólamú éneklési mód, az énekes egyszerre a két hangot ad ki: egy alaphangot és a hozzá képest bizonyos intervallummal magasabb úgynevezett felhangot. Ez leginkább a furulya hangjára hasonlít. Az énekes rezonanciatérként használja a szájüregét és a nyelvét. A szibériai nemzetiségek kultúrájuk és nemzeti hagyományuk részeként tartják számon ezt a technikát, leginkább Tuvában, de felhangénekléssel találkozhatunk Mongóliában és Tibetben is. A technika torokhangon való éneklés néven is ismert. A technika iránti első nyugati érdeklődő Karlheinz Stockhausen zeneszerző volt, a szélesebb nyilvánosság elé a felhangéneklés a 70-es években került. A somoijai fesztiválon fellép a csehországi Spektrum felhangkórus, amelyet a terület egyik legjobbjának tartanak Európában. A klasszikus karéneklést gazdagítja felhangénekléssel, egyedi hangzást teremtve. Rami Shaafi felhangénekes és multi- instrumentalista Nagy-Britanniából érkezik. A koncertek mellett oktatással és muzikoterápiával is foglalkozik. Számos, felhangot kibocsátó hangszeren - didzseridu, doromb, tibeti hangtálak, indián sípok, szimfonikus gongok - játszik. A torokéneklés keleti hagyományát és a tradicioRami Shaafi (Képarchívum) nális mongol húros hangszert, a mo- rin khuurt a svájci Marc Brogli hozza el Somoijára, aki mongol mesterektől tanulta a technikát. A hazai színeket Juraj Dura Turtev képviseli, ki a szervezők csapatát is erősíti. A torokéneklést a csend és a szeretet zenéjének tartó művész vendégeivel lép színpadra, akik az ő énekét ötvözik többzsánerű produkcióvá. (juk)
