Új Szó, 2015. szeptember (68. évfolyam, 202-225. szám)
2015-09-26 / 222. szám, szombat
www.ujszo.com SZALON ■ 2015. SZEPTEMBER 26. 21 Mit jelent számodra az At Home Gallery? Somorjai-Kiss Tibor grafikusművész Nehéz pár mondatban összefoglalni, hogy mit is jelent számomra a szülővárosomban, Somorján levő At Home Gallery kulturális intézmény, hiszen ezer szállal, emlékkel kötődőm hozzá. Ott voltam a kezdeményezés születésénél, az indulásnál, részese voltam a fejlődésének, az eddigi történetének. Biztattam testvéremet, Gabát és feleségét, Suzanne-t, hogy jó úton járnak. Emlékszem, amikor Csabával hosszú beszélgetéseket folytattunk a számunkra titokzatos, akkor még romos zsinagóga kulturális hasznosításáról. Az épület gyerekkorunk óta része volt az életünknek, hiszen nagyszüleink a zsinagóga tőszomszédságában éltek. A kertünk fölé magasodott, és szinte csak arra várt, hogy a segítségünkkel újra életre keljen. A galéria és kulturális központ húszéves. Somorja városában egy olyan nemzetközileg elismert multikuturális központként működik, amelyet nemzetközi figyelem kísér. Presztízsnek számít a galériában kiállítani és részt venni a rendezvényein. Nagy Csilla képzőművész Mindig különleges érzés olyan kiállítótérbe kerülni, amelynek kisugárzása van. A somorjai zsinagóga ilyen hely, és nagyon örülök, hogy ezt kiállítóként is megtapasztalhattam. Kiss Csaba és Suzanne olyasmire vállalkoztak, ami csak nagyon keveseknek sikerül itthon: színvonalas kulturális programot kínálnak töredenül, mind a képzőművészet, mind a zene területén, neves hazai és külföldi művészekkel együttműködve. Azt kívánom nekik, hogy őrizzék meg vállalkozókedvüket, kitartásukat. Az At Home Gallerynek pedig azt kívánom, hogy a somorjaiak büszkék legyenek rá, és látogassák a programjait, amikor csak tehetik. Ravasz Marián-foB Számomra az At Sím Home Gallery K ’ Jk* húszéves történe- te a gondolat, az elgondolás és a hit erejéről szól. Ebben az esetben azonban nem a gondolat volt az első... Itt állt ugyanis a zsinagóga csodálatos épülete. De ahhoz, hogy romjaiból újraéledjen, kellett az az elszántság és hit, amivel Suzanne és Csaba munkához látott. Az elszánt cselekvés pedig mindig megszólít másokat is. Kialakult egy segítő társaság, melynek szinte a kezdetektől tagja lehettem mint építész. Közös munkánkat - akár felújításról, akár új épület létrehozásáról volt szólt - a régi, már meglevő dolgok tisztelete vezérelte, és ez nemcsak a zsinagóga vagy a régi zsidó iskola épületének egészére vonatkozott, hanem a legkisebb részletre, az utolsó téglavagy kerítésdarabra is. Miközben az elmúlt húsz évben az At Home Galleryben újabb és újabb műalkotások születtek - ez idő alatt koncerteknek és kiállításoknak is teret adott, egyben felnevelt egy generációnyi látogatót -, valami állandóság is jellemezte mindvégig, köszönhetően a hely szellemének és a régi dolgok tiszteletének. Suzanne és Csaba húsz éve hoz össze embereket - támogatókat, segítőket, előadókat, látogatókat -, hogy közösen elérjék a céljukat, ami nemcsak egy felújított épület vagy egy kiállítás, hanem maga a folyamat, az együttlét és a dolgok közös átélése. Ezért inspirativ annyira mindenki számára a közeg. ß Németh Ilona képzőművész Nagy öröm számomra, hogy sokan ünnepelhettük együtt az At Home Gallery huszadik évfordulóját. Annál is inkább, mert emlékszem a kezdetekre, amikor először találkoztam Gabával és Susanne-nal, még az első somorjai otthonukban, 1995-ben. Az ablakukba távcsövet állítottak, amely folyamatosan pásztázta az eget. Sok más egyéb nem volt abban a lakásban, talán még egy ágy. De a távcsőről nem mondtak volna le! Talán éppen ez az álmodozó alkat, éppen ez a már-már fanatizmusba hajló kitartás tette lehetővé, hogy az At Home Gallery mára fogalom lett. Hogy az egykor meggyalázott zsinagóga körül mára teljesen új, jól működő közösségi tér alakult ki, egy kis kulturális városrész. A távcsőbe nézve én csillagokat láttam, de a jelek szerint Susanne és Csaba valami sokkal többet. Képzőművészként számomra az is különösen fontos, hogy Szlovákiában az At Home az egyik legrégebben működő nem kommersz és nem állami galéria. Rengeteg nagyszerű kiállítás született itt. Mint a civil kezdeményezések általában, az At Home is azzal és az által működött, hogy embereket vonzott maga köré. Közösséget alkotva, barátként segítettek Csabának és Susanne-nak megvalósítani az álmukat. Cséfalvay András képzőművész Ha jól emlékszem, Németh Ilona sínes installációját még egy gimis magyarórán láttam először, akkor íródott bele az emlékezetembe a fénykép, a sínek és a zsinagóga is. Aztán az egyetemi éveim alatt láttam, hogy a kortárs szlovák képzőművészet ikonikus művei közül mennyi a zsinagóga csillagablakos terében van lefényképezve (tehát nyilván kiállítva is). Sokáig azt hittem, hogy egy állami intézmény kihelyezett kiállítóterme. Azt, hogy a zsinagógagalériát a szüleimtől kicsit fiatalabb Kiss Gaba saját erőből programmal táplálja, rekonstruálja és fenntartja, csak akkor értettem meg, amikor felhívott, hogy kiállíthatnék. A zsinagóga beltere, a kiállítótömb lenyűgözött és inspiráló volt, akusztikailag is nagyon izgalmas, bár attól, hogy jelentésekkel van teli, kezdetben féltem. A hang sohasem hal el, csak rendkívül halkan él tovább. Akkor pedig ez a hely suttogott imák ezreit gyűjtötte össze. Hang- és videoinstallációimban erre a jelenlétre próbáltam óvatosan ráhangolódni, és ahogyan a saját szavakkal mondott imában szokás: feltenni néhány kérdést. Úgy gondolom, az ilyen, a kényelmesen, a helyin túlmutató igyekvés példaértékű mindenki számára. Mayer Éva képzőművész Gyakran tervezem a munkáimat szakrális terekbe, ahol szokadan párosításként - egymást jól kiegészítve - működik együtt a szakralitás és a köznapiság. Számomra ezek a terek egyfajta biztonságot árasztanak, a fény és a nyugalom szigetei. Az At Home Galleryt is üyen bensőséges térként élem meg, amelyhez érzelmileg is kötődöm, tevékenységét már a legelejétől nyomon kísérem. Tisztán emlékszem az első zsina- gógás kiállításra, Somorjai Kiss Tibor képeire. Akkor még nem sejthettem, hogy pár év múlva a mesterem lesz a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Tizenhét évesen vettem részt először egy diák-workshopon Lilianne Guka képzőművész vezetésével, akinek a neve szintén szorosan kötődik a somorjai zsinagógához. Annak a pár napnak a hatására döntöttem el, hogy a képzőművészettel szeretnék hosszú távon foglalkozni. Az At Home Gallery tevékenysége Suzanne és Gaba kitartó munkája révén kétségtelenül meghatározza a szlovákiai és a nemzetközi művészeti életet, gyakran ajánlom művészek és alkotócsoportok figyelmébe. Németh pj, képzőművész mutatott a számomra. Első látogatásom a zsinagógában a gimis éveim elején volt, amikor mandalát készítettek ott. Akkor naponta több órát is képes voltam eltölteni abban a térben, mert elvarázsolt a hely. Azóta igyekeztem rendszeresen ott lenni az At Home kiállításain, koncertjein. Kezdetben egyszerűen csak érdekelt és vonzott a művészet, amit kínáltak. Aztán szép lassan megfogalmazódott bennem, hogy én is művész szeretnék lenni. Vágytam arra, hogy egyszer kiállíthassak ezen a helyen, hogy az én nevem is szerepeljen a plakáton, s azt mondják, ő az a Németh Krisztián, aki a zsinagógában állított ki. Ez meg is valósult ez év májusában, amit nagyon fontos pontnak tartok az életemben és a karrieremben. Óriási dolog kiállítani egy olyan helyen, amelynek neve van Szlovákiában és külföldön is, ahol jobbnál jobb művészek fordultak meg, adtak koncertet vagy állítottak ki. A húszéves évfordulóra azt kívánom az At Home Gallerynek, hogy továbbra is tartsa meg a magas színvonalat, (tébé) Van élet a Pink Floyd után Szeptember 18-án jelent meg David Gilmour negyedik szólóalbuma Rattle That Lock címmel. A Pink Floyd legendás gitárosa eddig ismeretlen oldaláról mutatkozik be, de a múlttal azért szerencsére nem sikerült maradéktalanul leszámolnia. tális, a címadó dal lendületét pár percre visszahozó Beauty is. Szinte öröm hallani, ahogy az álmatag, billentyűs-gitáros felvezetés átcsúszik egy feszesebb ritmusú, torzításaival a Sorrow-t idéző elnyújtott szólóba. Mindezek után az albumot szépen keretbe foglalja az akusztikus nyitány témáját rocko- sabban kibontakoztató záródarab, az And then... D avid Gilmour a napokban a világ tudomására hozta, hogy végleg le akar számolni a Pink Floyddal, sőt a bandával kapcsolatos kérdéseket is rettenetesen unja már. ,Arról nem is beszélve, hogy nem a múltban szeretnék élni” - fűzte hozzá a Focus magazinnak adott interjúban. Az efféle kijelentések bizony alaposan felcsigázzák a érdeklődést, főleg akkor, ha azokat néhány nappal új szólóalbumának megjelenése előtt teszi az az ember, aki a Waters utáni Pink Floyd motorja volt, és neve végérvényesen összeforrott a kultikus zenekarral. Mielőtt azonban a fanatikus rajongók rituális ön- gyilkosságot kövemének el, megnyugtatásul leszögezhetjük: bár az új album sok tekintetben tényleg egyedi és innovatív, azért a múlt végig ott kísért rajta - nemcsak a Gilmour és felesége, Polly Samson által jegyzett szövegekben, hanem bizony a zenében is. A kellemes madárcsicsergéssel induló instrumentális nyitányt (az A Momentary Lapse Of Reason óta kötelező darab!) rögtön az album legpörgősebb, legkarakteresebb dala követi. A címadó dalnak, a Rattle That Locknak a zenei alapja ismerős lehet azok számára, akik vonatoztak már valaha Franciaországban. Történt ugyanis, hogy a mester az egyik hétvégét az Aix-en-Pro- vence nevű városban töltötte családjavai, és amíg a Párizsba induló vonatra várakozott, olyannyira megtetszett neki a hangosbemondóból felcsendülő szignál, hogy felvette az iPhone-jára, majd a szerzővel, Michael Boumendil-vel való egyeztetés után - aki egy rádióinterjúban bevallotta, sokáig nem hitte el, hogy tényleg David Gilmourral beszélt telefonon - kanyarított rá egy igazán ütős, már-már slágergyanús nótát. A könnyed, laza hangvétel nekem kicsit a Learning To Fly című számot villantja be a már említett, 1987-es Pink Floyd-albumról. Igazán karakteressé a szerzeményt a kiválóan elhelyezett kórusbetétek és a vokál teszi (a dalban egyébként annak a börtönnek a kórusa énekel, amelynek Gilmour fia is élvezhette a vendégszeretetét). A számhoz készült hátborzongató, ám rendkívül igényesen kivitelezett animációs klip inkább a szövegre asszociál: Lucifer útját festi le a Káosz birodalmán keresztül John Milton Elveszett Paradicsom című eposzától inspirálódva. Aki arra számított, hogy az album hangvétele a kislemezként már korábban kiadott címadó dalét követi, hamar csalódni fog. A lendület már a következő darabnál alábbhagy, és bár akad még egy-két dinamikusabb kompozíció, egészében a lemezt az előző album, az On an Island (2006) csendes melankóliája jellemzi. Azzal a különbséggel, hogy míg annak a stílusa többé- kevésbé egységes volt, a Ratde That Lock igazi stíluskavalkád: a Floy- dot idéző keményebb gitárriffek jól megférnek a bluesos, dzsesszes, sőt gospeles betétekkel akár egy dalon belül is (Dancing Right in Front of Me). Igazi kuriózum az őszi hangulatú, sanzonos melankóliával átitatott Faces of Stone, a himnikus kórusnyitányból hirtelen fúnkys ritmusba váltó Today, vagy a gitárszólót is nélkülöző (!), szaxofon és zongora által uralt dzsesszkom- pozíció, a The Girl In The Yellow Dress. Nyilatkozatok ide vagy oda, azért a múlt nem tűnhet el nyomtalanul: a hosszú, merengő felvezetésű, kórusban előadott A Boát Lies Waiting Richard Wrightnak, a Pink Floyd egykori billentyűsének állít emléket, a komor hangvételű, háborús témát feldolgozó In Any Tongue szárnyaló refrénjeivel és kamarazenekar által kísért, monumentális szólójával pedig akár egy Pink Floyd-lemezen is helyet kaphatott volna. Ahogy az instrumenA lemez hangszerelése is meglehetősen sokszínű. Maga Gilmour nemcsak gitáron, hanem több dalban basszusgitáron, zongorán, szintetizátoron, Hammond-or- gonán is játszik, az instrumentális Beautyban pedig egy különleges hangszert szólaltat meg, a basszusszájharmonikát. A lemez felvételein tucatnyi zenésszel dolgozott együtt, köztük a Roxy Musicból ismert Phil Manzanerával, aki egyben társproducere is az albumnak (ahogy az On an Islandnek is az volt). A vonósokat ezúttal is a lengyel származású Zbigniew Preisner vezényli. Érdekesség, hogy az In Any Tongue című dalban David fia, Gabriel Gilmour zongorázik. Az album címére asszociáló, gyönyörű lemezborító, a könyvszerű, igényes csomagolás még a torrentezés korában is arra csábítja a fogyasztót, hogy a néhány másodpercet igénybe vevő, kényelmes letöltés helyett kivételesen kiszálljon a karosszékből, elfáradjon a lemezboltba, és feláldozzon néhány eurót a kultúra oltárán. David Gilmourról lévén szó mindéképpen megéri, még ha nem is emiatt az album miatt fogunk emlékezni rá. Az olyan darabok viszont, mint a Ratde That Lock, a Dancing Right in Front of Me, az In Any Tongue vagy a Beauty bizonyítják, hogy a Pink Floyd után is van élet - még ha egy kicsit szomorkásabb, és valljuk meg, kicsit unalmasabb is. Kacsinecz Krisztián A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina. Telefon: 02/59233 427. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.
