Új Szó, 2015. szeptember (68. évfolyam, 202-225. szám)
2015-09-24 / 220. szám, csütörtök
www.ujszo.com | 2015. szeptember 24 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Tüneti kvótakezelés A kérdés az, mi lesz a menekültek tömegeivel húsz év múlva KOCUR LÁSZLÓ M. E sorok írója mindig is tévesnek és kártékonynak tartotta azokat a demagógba forduló euro- szkeptikus hangokat, amelyek a központosító törekvéseket illetően a Szovjetunió és az Európai Unió között szoktak párhuzamot vonni, de amit az uniós belügyminiszterek keddi ülésén láthattunk, arra méltán lehetne büszke akár Brezsnyev elvtárs is haló porában. A forgatókönyv sajnos megint az volt, amit egyre inkább szokványosnak nevezhetünk: Németország és Franciaország megállapodott, majd véleményük helyességéről „meggyőzték” a többi tagállamot. A menekültkvótákat lenyomták a kisebb államok torkán, amelyek közül csak négy vállalta eltérő véleményét, amivel elsősorban haza akartak üzenni. Azzal a tömeggel, amely már Európában van, kell valamit kezdeni, ez minden uniós és nem uniós tagország számára világos. Első lépésben valahova tenni kell őket, a brüsszeli döntéshozók világlátása szerint ezt hivatottak megoldani a menekülktkvóták. De abba vajon belegondoltak-e az Európa demokratikus alapelveire oly büszke eurokraták, mennyire demokratikus a menekültek „kényszerletelepítése”? A szabad mozgásról szóló demokratikus irányelvek rájuk nem vonatkoznak? Ha menekültek, akkor hallgass a nevük, és nem választhatják meg, hol szeretnének letelepedni? Ezeket a kérdéseket jogosan tehetjük fel, ha a mig- ránsok prizmáján át próbáljuk szemlélni a döntést. Elmentek egy országból, ahol nem akartak élni, és egy olyan országba kerültek, ahol szintén nem akarnak. Az viszont már a célországok szempontjából teljesen legitim kérdés, hogy ők kémek-e belőlük ekkora tételben... A kvótarendszer GDP-arányos, így próbálja elkerülni, hogy egy-egy országra túl nagy teher háruljon. De ezeken az oldalakon számtalanszor pertraktálódott az a kérdés, mivel búják rá a menekülteket a maradásra. Az egyezség szerint csak az adott állam engedélyével telepedhetne át máshova, ha pedig ezt önkényesen teszi meg, elveszítené védett státuszát. És akkor mi van? Kitoloncolják őt? Hova is? Háborús konfliktus sújtotta övezetbe nem lehet. A kvótákkal részben a többi EU-s tagállamnak kell megoldani Németország problémáját. A menekültek szemében Kánaánnak tűnő ország betarthatatlan ígéreteivel rásegített arra, hogy akár a háború elől menekülve, akár „csak” a jobb élet reményében újabb és újabb tömegek induljanak útnak, a biztos befogadás tudatában. Most már csak abban lehetnek biztosak, hogy az EU valamelyik tagországában be lesznek fogadva, ami azért nem ugyanaz. Az uniós belügyminiszterek keddi, illetőleg az uniós vezetők tegnapi találkozója után a kvótapártiak nyugodtan hátradőlhetnek, abban a fals tudatban, hogy megoldották a problémát. A kérdés azonban - most, hogy a menekülttömegek „ideiglenesen itt állomásoznak” - már nem az, hogy mi lesz velük pár hónap múlva, vagy 20161ban, hanem az, mi lesz velük - és mellettük velünk - 10-20-50 év múlva? Hogy tudja - és akaija-e - integrálni Európa a többségében alacsony képzettségű, eltérő kultúrájukban is heterogén tömegeket? Erre a lényeges kérdése az unió nem látszik keresni a választ. Megelégszik a tüneti kezeléssel, ami ebben a helyzetben mindennek nevezhető, csak felelős magatartásnak nem. (Peter Gossányi karikatúrája) 2X*+ 3* Üi'f- Ez valami menekültkvóta? Akkor nem vagyok köteles kiszámolni! Mit ír az internet? internet eltelj edé- se, a közösségi oldalak, a Facebook rohamos felfutása felforgatja a hagyományos sajtót. Kihat arra, hogy milyen hírek érkeznek el hozzánk, mit hallunk meg a barátaink nézeteiből és saját magunk mit mondunk. Egy átlagos internetezőt rengeteg információ talál meg, nagy részét egyszerűen elengedi a füle mellett, de közben saját maga is hírforrássá válik. Csoda, hogy ilyen körülmények között előkerül a cenzúra, a sajtó- és a szólásszabadság ügye? Mire kell ügyelni és mik szabályok? Egyszerűbb volt a helyzet, mikor az nőtt sajtó és a tévé véleménymonopóliummal bút - ami az újságban volt, az lett a hú, a szomszédi beszélgetések pedig négy fal között maradtak (ha nem, akkor a párttitkárságra kerültek). Hasonló szűrők nincsenek, ami a szánkon, az jó eséllyel a nagy nyilvánosság előtt is - olvassa a munkáltatónk, közszereplők, bárki, akinek akad egy kis fölösleges ideje. Egy újságcikk teljesen más olvasókat szólít meg, mint egy blogbejegyzés, és mind a két szöveg kevesebb figyelmet kap, mint egy kép a kiskutyákról, kismacskákról, súó menekült kisgyerekről, vagy szemetelő menekültekről. A sok információ nem összezavar a meggyőződésben, hanem megerősít. Akár egész nap olyan hűeket olvashatunk, amelyek arról szólnak, amúől hallani szeretnénk, és figyelmen kívül hagyhatjuk a többi, világképünkbe nem illő húadást. Esetleg arra juthatunk, hogy mindenki hazudik és senkiben sem lehet megbízni, mivel gyakran annyúa ellentétesek egymással a hűek. Amit viszont saját magunk írunk és a nagy nyilvánosság elé tárunk az interneten, azért felelősséggel tartozunk. A menekültválság kapcsán például nem arról van szó, hogy ne lehetne leírni, ha valaki nem ért egyet az érkezők befogadásával (sokan le is úják mindezt), de árnyalatnyinál jóval több, büntetőjogilag is értelmezhető különbség van az „Ide ne jöjjön senki!” és az „Irtani kellene őket!” álláspont között. Az előbbi teljesen legitim vélemény, gyakran politikusok is hangoztatják, az utóbbi nettó gyülöletbeszéd, és ha a magyarokkal kapcsolatban hangzana el, joggal várnánk érte jogi felelősségre vonást. Tartsuk ezt észben és használjuk az internetet jóval kevesebb indulattal. Hogy ne az újságokban lássuk viszont, vagy a munkáltatónktól halljuk vissza, amit írunk. Abortált menekültek MÓZES SZABOLCS K ét pozsonyi tömegrendezvény, látszólag egymással köszönőviszonyban sem lévő témákról, teljesen más társadalmi rétegeket megszólítva. A közös pont viszont egyszerűbben meglelhető, mint elsőre gondolnánk. Az egymással szembeni gátakról és a tehetetlen, elgáncsolt emberekről szól. Három hete a menekültek megsegítésének gondolatával szimpatizálók jöttek össze egy koncertnek „álcázott” közéleti manifesztációra, hogy megmutassák: Szlovákiában sem mindenki gondolkodik úgy a menedékkérőkről, mint elűzendő söpredékről, maláriát hordozó potenciális terroristákról (tény: nem minden migráns menekült, sok köztük a szimpla „gazdasági bevándorló” is, ám a megsegítendők jelentős része valóban háború elől menekült el). Egy héttel később, múlt vasárnap pedig azok meneteltek, akik úgy vélik, az élet védelme továbbra sincs kellőképpen megoldva Szlovákiában, a kommunizmusból itt rekedt, azóta liberális jelzőt szerző abortusztörvény ellentétes a valódi liberális alapelvekkel is, az élethez való joggal. Jellemző, hogy a szellemi gettósodás miatt a két társaság között minimális az érintkezés. Annak ellenére, hogy több keresztény szervezet is segíti a menekülteket, nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk: sajnos az Élet menetén vonulók nem kis részét hidegen hagyja a menedékkérők ügye. A nyugati multikulti látványos összeomlása után jogos a félelem, hogy a muszlimok újabb millióit sem sikerül integrálni, ezzel egyre nagyobb gondok elé állítva a keresztény gyökerű nyugati civilizációt, ám továbbra sem veszíthetjük szem elől a humánumot: a másikban is elsősorban az embert kell látni, így keresni a megoldást. Azok túlnyomó többsége pedig, akik szívecskés lógókat osztanak meg a Facebook- on, úgy tesz, mintha maga is elhinné, hogy a várandós anya méhében rugdalózó gyerek valójában nem is ember, hanem jobb esetben az anya átmenetileg kinőtt testrésze, rosszabb esetben egy idegen molekulaszövevény, amely aztán varázsütésre, hipp-hopp, emberré változik azon a héten, amikor azt a törvény előírja neki. S amíg ez meg nem történik, addig eltávolítható. Évszázados trükk, hogy emberek csoportját úgy lehet a legjobban a társadalom peremére vagy a halálba lökni, ha megkérdőjelezzük emberi mivoltukat. Dehumanizáció. Egyebek mellett ezzel magyarázható a holokauszt is, így küldhették például tisztességes polgári életet élő hivatalnokok emberek milliót a halálba - mert legbelül elfogadták, hogy nem emberekről van szó, és ez felmentést jelentett számukra. Ez zajlik a szemünk előtt most is, elég egy tetszőleges Facebook-kommentet megnézni: „ott dögölne meg mindegyik a tengerben”. És ez vezet a Szlovákiában - és szinte az egész civilizált Európában - elkövetett abortuszok ezreihez: az érintettek, a társadalom azzal nyugtatja magát, hogy nem emberekről van szó, csak valamiféle „testrészekről”, sejtek csoportosulásáról, egy eltávolítandó „daganatról”. A lelkiismereti sebtapasztást szolgálja a terminológia is: terhességmegszakítás, amelynek áldozata egy magzat. Mintha a magzat nem ember lenne, hasonlóan a csecsemő, kisbaba, kamasz vagy vénasszony kifejezésekhez. Közben pedig, ha felmerül a téma, gyorsan előhúzunk egy sztorit egy elhalt magzatának kihordására lelkileg képtelen édesanyáról, mintha nem tudnánk, hogy az abortuszok túlnyomó többségére nem ezért kerül sor - hanem mert most „nem kell a gyerek”. Tanulság? Nincs. Társadalmi csoportok menetelnek egymás mellett, a másik igazát nem szeretjük meghallani. Csak átlőni a túloldalra, közben pedig megveregetni egymás vállát: mi vagyunk a civilizáltak, az erkölcsi győztesek. Pedig itt csak áldozatok vannak, győztesek nincsenek. FIGYELŐ Kvótákkal szétvert Visegrád A kötelező menekültkvóták nem jelentenek megoldást a menekültválságra- állítják a cseh sajtó kommentárjai. „A menekülteknek joguk kellene, hogy legyen annak önálló eldöntésére, hol szeretnének élni Európában” - úja a Mladá Fronta Dnes. „Hogy többségük a bőkezű országokat választja? Az meg már ezen országok dolga. És éppen ez lesz az a tényező, amely nemcsak az Európai Unió, hanem ezen nagyvonalú országok felbomlásához is vezethet” - áll a legolvasottabb cseh napilapban. „A kvóták problémája nem azok kötelezőjellegében rejlik, hiszen a szolidaritásnak is megvannak a maga szabályai. A probléma az, hogy Európa vezetői megoldásnak tartják ezeket anélkül, hogy megoldanák a külső schengeni határok problémáját” - mutat rá a Lidové noviny. A Hospodárské noviny szerint itt lenne a jó alkalom annak megmutatására, hogy Csehország öntudatos ország, amely gond nélkül képes „néhány ezreléknyi kulturális másságot” befogadni. A lengyel ellenzék és az államfő a kormányt búálja, amiért nem tartott ki a többi visegrádi ország mellett. „Rossz dolog, hogy az Európai Bizottság menekültelosztási tervéről tartott szavazáskor szétverték a visegrádi országcsoport egységét” -jelentette ki a lengyel államfő hivatalvezetője a Polsat News hírtelevízióban. Tornász Terlikowski, a TV Republika főszerkesztője úgy fogalmazott, hogy Ewa Kopacz kormányfő Lengyel- ország nevében politikailag prostituálta magát, ráadásul ingyen. A katolikus publicista szerint mocskos módon viselkedett a visegrádi szövetségesekkel. „Ewa Kopacz számára ez talán kifizetődő, a várható októberi választási vereség után talán valamilyen uniós posztra számít”. (MTI)
