Új Szó, 2015. szeptember (68. évfolyam, 202-225. szám)
2015-09-18 / 215. szám, péntek
www.ujszo.com I 2015. szeptember 18. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Ne törvényt, pénzt! Fizessen az állam annyit, amennyit a kisiparos LOVÁSZ ATTILA alószínűleg utcára vonulnak a nővérek és egészségügyi dolgozók. A nővérek képviselete messze nincs megelégedve a kormány által már jóváhagyott, a parlament elé kerülő módosítással, amely az ágazati béreket rendezné. Elégedetlenek például azzal, hogy nem minden egészségügyi dolgozó bérét rendezi az állam. Akármennyire szimpatizálunk a nővérkékkel (megérdemlik, úgy vélem), ebben az egy kérdésben nincs igazuk. Nehogy már az állam határozza meg a magánrendelők, magán egészségügyi intézmények tulajdonosainak, mennyi bért fizetnek bármely alkalmazottnak. Arra, igenis pont arra van a kollektív szerződés, a munkavállalói érdekképviselet, helyben, a munkahelyen. Sajnos, a nővérek eljutottak a felismerésig, hogy ha nem jogszabály határozza meg a bérezésüket, éhkoppon maradhatnak, mert a munkáltatónak nincs ínyére a magasabb bérköltség. A magas munkanélküliséggel sújtott régiókban pedig a munkáltató van zsaroló pozícióban, hiszen egy munkahelyre több tucat jelentkező is akadhat. A gond akkor kezdődik, ha nem akad. Merthogy a háromszáz euróért szakképzett, fárasztó, határozatlan munkaidejű munkavégzés helyett egyre többen választják az elkötözést vagy a nagyon, de nagyon rosszul beállított, munkavállalásra korántsem motiváló szociális hálót. A kormány szívesen hangoztatja az érdekvédelmi egyeztetést, csak éppen nem jókor és nem jó helyen. Mert, ugye, a munkaerő ára is piaci termék - igen, de csak akkor, ha a munkáltató bevétele sem szabályozott bevétel. Márpedig az egészségügyben a munkáltatók bevétele szabályozott, akár állami, akár magán- intézmény legyen a szolgáltató. S így, ha a kormányzat bérekről tárgyal, a munkáltatók logikusan mutatnak rá arra, hogy vajon a forrásokról is tud-e okosakat mondani a kormányzat. Általában itt áll meg a vita, pedig pont itt kellene kezdődni. Az állam ugyanis nagyon keményen képes befolyásolni a forrásokat. Egyrészt az egészségügyi ellátást szabályozza, és a szabályozáson belül rejtett módon is képes hatni. A rejtett módszer az állam által biztosított személyek járuléka. Az pedig a járulékalap 4,16 százaléka, 34,3 euró havonta. Ä munkavállalók és vállalkozók esetében a minimális járulékalap a bruttó átlagbér 50 százaléka, és ebből kell fizetni 14 százalékot (59 euró). Azaz az állam a saját biztosítottjaiért kevesebbet fizet, amióta csak ez a rendszer létezik. Mindemellett az állam a legmegbízhatatlanabb járulékfizető - kérdezzék csak meg a biztosítókat. A béremelésre a járulékalap 4,16-ról 5,8 százalékra való emelése jelentené a forrást. Képzeljék, mennyivel egyszerűbb lenne, ha az állam a biztosítottjaiért ugyanúgy fizetne, mint az önmagukat ellátók a minimális befizetéseknél. Nos, itt a járható út az állami - pozitív - beavatkozásra. Feltéve persze, hogy a biztosítók a nyereségük maximalizálása helyett az emelt befizetéseket valóban az egészségügyi intézményekre költenék, azok pedig nem mosodára és egyéb haveri kiszervezésekre, hanem a bérekre. Ettől a ponttól már nem jegyzek hanem sci-fi lenne az írás. Vízágyúval öntözik a horgosi határátkelőt, hogy segítsenek a tűző napon várakozó menekülteken. Belgrád tiltakozott, a szerb álláspont szerint még humanitárius okokból sincs joga senkinek magyar vizet spriccelni szerb területre, (mti felvétel) Változások, felülről őst, amikor annyi változás történik körülöttünk, még annyit se beszélünk a változás természetéről, mint előtte. Pedig a világban csak egyetlen állandó tényező van, a változás. Mi, emberek, nem szeretjük a változást. A kényelmet szeretjük, a kiszámíthatóságot. A változás az élet mozgatója, ezért túl van azon a szinten, amit az ember még képes ésszel felérni. Azért félünk tőle, mert tudjuk, hogy tele van ismeretlennel. Ez az ismeretlen, emberi kategóriákkal mérve lehet jó és rossz is, de ezt előre senki nem tudja (arról nem is beszélve, hogy ezek meglehetősen szubjektív ítéletek), így biztos, ami biztos alapon marad a kényelmes félelem. Ami kicsiben működik, az működik nagyban is. Állandó változás zajlik az íróasztalunkon, az udvarunkban, a városunkban, az országunkban, a kontinensünkön, a Föld nevű bolygón, a világűrben. Megállíthatatlan változások. Az, hogy valami huzamosabb ideig ne változzon, fizikailag kivitelezhetetlen. Ha mégis sikerül kivitelezni, azt a helyet körbeveszi a pusztulás atmoszférája. Gondoljunk csak azokra a házakra, amelyekbe évekig nem megy be senki. Ott mozdulatlanság van, szervetlen csend, dohszag. Ha valaki azt állítja, a változást meg lehet állítani, téved. A változás ugyanis nem kérdez senkit, csak lezajlik. Az meg már, hogy mi hogyan fogadjuk, rajtunk múlik. Olyan ez, mint az eső, vagy a hóvihar. Meg lehet próbálni megállítani, de nincs sok értelme. Inkább csak figyelni érdemes, ahogy teszi a dolgát. Ä globalizáció is ilyen lassú, folyamatos vihar. Úgy kell elképzelni, mint egy agyaglabdát, melyben az alapanyagul szolgáló, különböző színű, textúrájú anyagok lassan elvesztik sajátosságaikat, különbségeiket, és egy egyforma szürke gömbbé alakul az egész. Az agyaglabda felszínén létező mikroorganizmusok talán tudnak és gondolnak valamit a folyamatról, talán el is nevezik valahogy. A piros folton élők például nagyon fel vannak háborodva, amikor a kék sáv hozzájuk ér, és fokozatosan összemosódnak. A lényecskéknek talán számít valamit, hogy hogyan álbak ehhez az egészhez, és ha úgy érzik, helyesen viszonyulnak hozzá, talán jobban alszanak este. Az egész folyamat szempontjából viszont mindez teljesen mindegy, ugyanis a változásokat nem ők mozgatják. Képmutatók, kritizálok MÓZESSZABOLCS endőrterror, a nácikat idéző praktikák, becsapott menekültek, szögesdrót - egyebek mellett ezek miatt kapott az utóbbi hetekben komoly kritikát Magyarország a Nyugattól, ám mint az utóbbi napok eseményei mutatják, jobb lett volna óvatosabban bánni a szavakkal. Ami a Keletiben és az Ml-esen történt, nem magyar specialitás: olyan, mintha A nagy európai menekültválság című film előzetesét látnánk. Felültették a menekülteket - a szó szoros és átvitt értelmében: azt hitték, hogy Bécsbe mennek, ám Bicskén véget ért számukra a vonatozás. Majd, micsoda botrány, azt kérték tőlük, hogy az uniós szabályoknak megfelelően regisztrálják magukat és nyújtsanak be menedékkérelmet. Ez a sötét 30-as éveket idézte az osztrák kancellár számára, majd nem sokkal azután, hogy ezt nyilatkozta, ugyanez nagyban lejátszódott náluk is: felültették a migránsokat egy vonatra, amelyről ők azt hitték, hogy Németországba tart, a tolmácsoknak pedig megtiltották, hogy elárulják, valójában egy osztrák menekülttáborban fognak kikötni. Ami, érthetetlen módon, nem felel meg nekik - pedig itt is, ott is németül beszélnek, az életszínvonal ugyanolyan. Majd Németországban is hasonló jelenet játszódott le: a migránsok azon kapták magukat, hogy a vonatuk Berlinbe megy (regisztrálni kell, nem akarnak), nem pedig Svédországba, így jött a vészfék és kiugráltak a szerelvényből. Ami érthetetlen: ha valaki szerint ez fasiszta módszer, akkor mért „koppintja le”? Hamar kiderült, hogy a sztrádán gyalogló menekültek látványa sem magyar specialitás, Dániában is így masíroztak. Nekik a dán rendszer nem tetszik, inkább a svédet választanák. A németországi Lübeck vasútállomásán pedig,,Nem Németország” táblákkal tüntettek - és eldobták az önkéntesek által hozott élelmet is -, mert a rendőrök regisztráció nélkül nem hajlandók átengedni őket Dániába. Ugye ismerős, csak más feliratokkal. Joggal lehet bírálni a magyar kormányt a menekültellenes plakátkampányért, de nem ártana, ha az osztrák és a német politikusok eldöntenék, menekültkérdésben mit is gondolnak valójában. Az a baj, hogy Magyar- országon át ellenőrizetlenül zúdul a tömeg, vagy az, hogy Orbánék kerítést építenek? A kettő üti egymást. Németország képes befogadni akár évi félmillió menekültet is, ahogy azt az alkancellár büszkén hirdette? A pár tízezer migráns megérkezése után sebtében bevezetett határellenőrzések és a kötelező kvóták akár zsarolással történő kierőszakolása nem erre vall. A leggusztustalanabb viszont a balkáni „demokraták” észosztása. A migránsokat szinte egyik határtól a másikig buszoztató szerbek europé- erségre és szolidaritásra oktatnak, legfőképpen miniszterelnökük, aki a 90-es években a háborús bűnök elkövetésével joggal vádolt Vojiszlav Seselj pártjának főtitkára volt. A sorba a napokban a doktori titulusát schmittpáli metódussal szerző román kormányfő is beállt, aki ellen épp eljárás folyik egy korrupciós ügyben. Tudjuk, Románia mindig is a tolerancia és az európaiság világítótornya volt, Szerbiáról nem is beszélve. Most mutatkozik meg, mennyire elhibázott taktika volt Budapest részéről az elmúlt öt évben ellenségeket gyűjteni Nyugat-Európában. Objektív ténymegállapítás helyett ugyanis a valóságosnál jóval sötétebb képet festenek arról, ami Magyarországon menekültkérdésben zajlik. Javulni pedig, sajnos, egyhamar nem fog a kép. Egy horgos Röszkének - határzár a világsajtóban A röszkei zavargások miatt Magyarország ismét a külföldi lapok címoldalaira került. Sokan élesen bírálják a rendőrség fellépését, de vannak lapok, amelyek védelmükbe veszik az Orbán-kormány menekültügyi politikáját. A BBC kiemelte, hogy az ENSZ-fötitkárt nemcsak sokkolta a röszkei összecsapás, de Bán Ki Mun azt is leszögezte: elfogadhatatlan, hogy így bánjanak a menedékkérőkkel. A brit közszolgálati csatorna egy iraki menekültet is megszólaltatott, aki azt mondta: háborúk és az erőszak elől menekülünk, nem számítottunk ilyen brutális és embertelen eljárásra Európában. Brüsszel kudarcot vallott, a magyar határzár az unió külső határait védi, és felállítása válasz volt arra, hogy az Európai Unió nem tud mit kezdeni a menekülthullámmal - veszi védelmébe az orbáni politikát a brit Daily Telegraph. Az osztrák Die Presse szerint mások a tapasztalatok és a motivációk a visegrádi országokban, mint Bécsben, másként gondolkodnak a menekültkérdésről is. Ezért nem kell ezeket az államokat rasszistáknak bélyegezni, és fejükre olvasni a szolidaritás hiányát. A francia Le Monde szerint Orbán Viktor egyházszakadást idéz elő az EU-ban. A válság egyértelművé tette a törésvonalat a politikai kereszténység és a Ferenc pápa által hirdetett, a szegények felé forduló evangéliumi kereszténység között, amelyet egyébként Ángela Merkel német kancellár is képvisel kereszténydemokrataként. A magyar katolikus egyház kínos helyzetbe került a kereszténység két eltérő koncepciója között, hiszen a magyar miniszterelnök a menekültáradat kapcsán a keresztény értékek védelmezőjeként lépett fel. A magyar kormány irányvonala a xenofób retorika, amelynek része volt a bevándorlásról indított nemzeti konzultáció, a plakátkampány, majd a szeptember 15-én érvénybe lépett új törvény. Eközben a magyar egyházak hallgatása tanulságos: sem a katolikus, sem a református egyház vezetője nem mert távolságot tartani és mindenben egyetértett a miniszterelnökkel. De ez a koncepció ellentétben áll a pápai irányvonallal. (MTI) VERES ISTVÁN
