Új Szó, 2015. szeptember (68. évfolyam, 202-225. szám)
2015-09-10 / 209. szám, csütörtök
o N íT }}{& Még mindig imádnak mások lakásában aludni a turisták 18. oldal 2015. szeptember 10., csütörtök, 8. évfolyam, 35. szám >'Y A 2006-ban megnyílt Guinness Storehouse eddig 13 millió látogatót fogadott (Képarchívum) Megelőzte a Guinness- múzeum az Eiffel-tornyot A Guinness múzeuma lett Európa vezető turistalátványossága a World Travel Awards online szavazói szerint. A sör történetét bemutató Storehouse olyan nevezetességeket utasított maga mögé, mint az Akropolisz, a Buckingham Palota vagy az Eiffel-torony. A díjat online szavazás alapján ítélte oda a nagyközönség a dublini Guinness Storehouse-nak, írta a dailymail.co.uk. A siker receptje az, hogy a múzeum éppen azt nyújtja, amit a látogatók igazán akarnak - autentikus és emlékezetes élményeket. A 2006-ban megnyílt Guinness Storehouse eddig 13 millió látogatót fogadott. A vendégek 92 százaléka nem Írországból érkezik, a 2014-es adatok szerint a legtöbb turista amerikai, brit, francia, német és olasz. A múzeum látogatói figyelemmel kísérhetik a sör előállításának menetét, megismerhetik a hozzávalókat, és betekintést nyerhetnek a sörfőzés folyamatába is. A túra csúcspontja a sörkóstoló, amit a belépő is tartalmaz, és a panorámás bár is nagyon népszerű. (MTI) Hol van a legpiszkosabb hely a repülőgépeken Most érdemes repülőjegyet foglalni OLCSÓ REPÜLŐJEGYEK EURÓPA ÉS A VILÁG NAGYVÁROSAIBA - 2015 OKTÓBER város légitársaság indulás átszállás nap/éj ára különbség trend Amszterdam Austrian Airlines Becs nincs 4/3 134 €-14 € Y Athén Ryanair Budapest nincs 4/3 50 €-41 € Y Bangkok Qatar Airways Budapest Doha 7/6 451 €-53 € Y Barcelona Ryanair Budapest nincs 4/3 111 €-67 € Y Berlin Austrian Airlines Bécs nincs 4/3 100 €-6€ Y Brüsszel Ryanair Budapest nincs 4/3 26 €-24 € Y Denpasar (Báli) Qatar Airways Budapest Doha 7/6 771 €-116 € Y Delhi Turkish Airlines Budapest Isztambul 7/6 436 €-9€ Y Dubaj Qatar Airways Budapest Doha 5/4 287 €-78 € Y Edinburgh KLM Bécs Amszterdam 3/4 174 €-38 € Y Honolulu Delta Airlines Budapest Párizs, Seattle 7/6 770 €-249 € Y Hongkong Air China Bécs Peking 7/6 463 €-44 € Y Isztambul Onurair Bécs nincs 4/3 92 €-51 € ' Y Kuala Lumpur Air France Budapest Párizs 7/6 501 € 11 € A Koppenhága Austrian Airlines Bécs nincs 4/3 145 €-7 € Y Lisszabon TÁP Budapest nincs 4/3 174 €-57 € Y London Ryanair Budapest nincs 4/3 62 €-76 € Y Madrid Ibéria Budapest nincs 4/3 109 €-1 € Y Miami TÁP Budapest Lisszabon 8/7 471 €-23 € Y München Austrian Airlines Becs nincs 4/3 105 €-20 € Y New York LÓT Budapest Varsó 6/5 390 €-32 € Y Párizs Transavia Budapest nincs 4/3 95 €-37 € Y Phűket Air China Budapest Peking 8/7 536 €-16 € Y Peking Qatar Airways Budapest Doha 8/7 4976-11 € Y Rio de Janeiro KLM Bécs Amszterdam 8/7 643 €-52 € Y Róma Ryanair Budapest nincs 4/3 54 €-6 € Y Melbourne KLM Bécs Amszterdam, Abu-Dzabi 8/7 931 €-159 € Y Tokió Turkish Airlines Budapest Isztambul 8/7 435 €-73 € * Y San Francisco Delta Airlines Budapest Párizs, New York 6/5 573 €-15 € Y Sydney KLM Budapest Kuala Lumpur, Amszterdam 10/8 900 €-180 € Y Az árak minden adót és illetéket magukba foglalnak. Repülési időszak: 2015. október 16-30. Fapados társaság esetében az ér egy poggyász díját, valamint a kötelező illetékeket is tartalmazza. A táblázatban szereplő árak lapzártakor voltak érvényesek. A szabad helyek és akciós kínálatok függvényében az árak tovább csökkenhetnek, de emelkedhetnek is.______________________________________________________________»Forrás: Légitársaságok honlapjai, gyűjtőoldalak. N em a mosdó az, derült ki aTravelmath higiéniáról szóló kutatásából. Érdemes magával vinnie egy kézfertődenítőt, ha utazik. A projektben részt vevő mikrobiológusok összesen két nagyobb légitársaság négy járatán és öt repülőtéren gyűjtöttek mintákat, hogy kiderítsék, melyek a legpiszkosabb felületek a repülőgépeken és a repülőtereken, amelyikkel az utasok érintkeznek, írta az independent.co.uk. A repülőgépek mosdójának öblítőgombjai viszonylag tisztának mondhatók, ádagosan 265 CFU (a baktériumok szaporodásánál használatos, telepképző egység) volt egy négyzethüvelyk- nyi (6,45 négyzetcentiméteres) felületen. A WC és a környéke azért tartozik a kifejezetten tiszta területek közé, mert ezeket rendszeresen takarítják. Kiderült az is, hogy a lehajtható ételtálcák esetében sokkal rosz- szabb a helyzet: mintegy 8-szor ennyi, 2155 CFU egységnyi baktérium él és virul rajtuk. Szintén elég szennyezett a biztonsági övék csatja és a mennyezeti ventilátorok is sokkal több baktériumnak adnak otthont, mint a mosdókA beszállási idők rövidsége miatt a legtöbb légitársaság személyzetének csak arra van ideje, hogy a nap végén takarítsa le a tálcákat. A felmérés készítői hangsúlyozzák, hogy ez nem elég, és két járatindulás között is érdemes lenne megtisztítani a tálcákat. A kutatók a repülőtereken is vettek mintákat. Itt az ivókutak gombjai „nyerték” a legpiszkosabb helyek versenyét 1240 CFU-s értékkel. A tanulmány készítői azt javasolják, hogy az utasok mindig használjanak kézfertőtlenítőt, és ha lehet, kerüljék el, hogy az étel a lehajtható tálcákra kerüljön. (Travelo) Októberi utazásra szinte az összes repülőjegy ára csökkent, ősszel megéri repülni. általunk vizsgált célállomások közül hat olyan is van, ahova 100 euró alatt is foglalhatunk retúrjegyet, a legolcsóbb Brüsszel, a belga fővárosba 26 euróba kerül a repülőjegy. De Párizs, Madrid, Róma, Athén és Isztambul is nagyon kedvező árat kínál. A távolabbi célállomások közül nagyon jó áron van most Dubaj, a luxus városába mindössze 286 euróért repülhetünk. New York is jelentősen csökkent, már 400 eurónál is kedvezőbben, 390 euróért repülhetünk az amerikai metropoliszba. Aki szeretne sokat repülni, annak Hawaii is jó választás, már csak 770 euróba kerül egy retúrjegy. Ha pedig kicsit közelebb szeretne megmártózni az óceánban, akkor Miami a jó választás, 471 euróért foglalhatunk jegyet a népszerű üdülőhelyre. Tokió is jó áron van, 435 eurós jeggyel már indulhatunk is a japán fővárosba. Csökkent Sydney is, a repülőjegyek eddig 1000-1200 euró körül mozogtak, most 900 euróért is elrepülhetünk Ausztráliába. Sok kedvező ajánlat van, érdemes mazsolázni, és foglalni, hiszen ősszel a szállások ára is csökken, így könnyen és olcsón kihozható egy utazás. Szabó Laci Itt minden tiszta (Képarchívum)