Új Szó, 2015. szeptember (68. évfolyam, 202-225. szám)
2015-09-08 / 207. szám, kedd
www.ujszo.com i 2015. szeptember 8. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Hogy néz ki az elefánt? Nincs lehangolóbb, mint elolvasni, ki mit gondol a menekültekről E gyszer egy uralkodó arra utasított egy csapatnyi vakot, hogy mondják meg neki, hogyan néz ki szerintük az elefánt - tartj a egy régi ázsiai példázat. A vakok elkezdtek tapogatni egy elefántot, mindegyik ahol érte: a lábát, az ormányát, az agyarát. Mikor befejezték, a fejedelem megkérdezte, milyen az elefánt. Aki az ormányát tapogatta, állította, hogy egy puha tömlőhöz hasonlít. Aki a lábát, egy vastag oszlophoz mérte. Aki a fülét, egy pokrócnak gondolta. Mindegyikük a végletekig ragaszkodott az állításához, majd összeverekedtek, holott mindegyiknek volt némi igaza. A menekülthelyzet régiónkban az elefánthoz hasonlít. Mindenkinek megvan a saját, többé-kevésbé megalapozott és részben saját tapasztalatokra alapuló véleménye azokról az emberekről, akikről korábban legfeljebb az újság külpolitikai rovatában olvasott. Most viszont itt kopogtatnak az ajtón, tele vannak velük a hírek, talán mi magunk is láttunk már egyet-kettőt. Egyeseknek az átlagos menekültet egy félárva szíriai kisgyerek testesíti meg, mások a társadalomra veszélyes terroristák gyülekezeteként kezelik őket, különféle képekre, híradásokra, terjengő történetekre hivatkozva. Manapság nincs lehangolóbb annál, mint elolvasni az interneten, ki mit gondol a menekültekről, illetve saját embertársairól. Jelenleg legfeljebb egymás gyűlöletére vannak közös alapjaink, nem a menekültek megítélésére. Pedig az érkezők korban, hovatartozásban, de még világnézetben is nagyon vegyes csoportot alkotnak, ennek megfelelően pedig nem egyszerű kezelni és megoldani a helyzetüket sem. Egyelőre úgy tűnik, egy hét pánik után Németország szolgáltatja az egyetlen értelmezhető megoldást: eszerint a menekültkérdést gyakor- latilag ugyanúgy kellene kezelni, mint a légszennyezési kvótákat. Országokra vonatkozó célszámokat határoznának meg, ami egyes esetekben méltányossági és gyakorlati alapon módosulna, és pénzért át lehetne ruházni a befogadást az egyik országról a másikra. Míg a menekülteket befogadná az unió, a gazdasági bevándorlókat rövid úton visszatoloncolnák oda, ahonnan jöttek. Elvben használható megoldásnak tűnik, amint kiderül, vajon mivel lehetne Szlovákiában vagy Magyarországon tartani valakit, akit visszautalnak a régióba a kvóták alapján. Az elmúlt héten, a spontán német és osztrák határnyitásnál és zárásnál ugyanis kiderült, hogy az Európai Unió nem feltétlenül tudja (és akarja) visszatartani a migránsokat, márpedig egyszer mindenkinek át kell esnie a regisztráción és számolnia kell a várható következményekkel. Az allegorikus elefánt, lássuk bármilyennek, mozgásban van és nehéz megállítani. LÖVÉSZÁROK Az ígéretekről Amikor sok éve a politika színterére léptem, két ígéretem volt Komárom és a régió számára: „Egy új hídon az egyetemi városba”. Az egyetemi város, szerencsére, elég hamar megvalósult - nemcsak nekem köszönhetően, hanem sok további politikai partnernek is. A legnagyobb érdem Bugár Béláé, aki az akkori második legerősebb parlamenti párt elnökeként (személyes érdekeit félretéve) átengedte a parlament elnöki posztját - csak azért, hogy a politikai egyeztetések során az egyetem zöld utat kaphasson. Ezzel is bebizonyította, hogy számára a közérdek sokkal fontosabb az egyéni érdekeknél. A másik ígéretem, az új komáromi híd összetettebb történet, amely régóta a helyi politika egyik témája, ám előttem még egyetlen konkrét lépés sem valósult meg. 2003-ban a délkomáromi polgármesterrel nyilatkozatot tettünk, melyben kinyilvánítottuk egy új híd felépítésének szándékát. A folyamat sajátosságai miatt egyes „jóakaróknak”, sajnos, lehetőségük nyílt arra, hogy keresztbe tegyenek igyekezetünknek. Néhányan a „minél rosszabb, annál jobb” elvet követve megkérdőjelezték a szakemberek által kiválasztott nyomvonalat. Bár független, elismert szakemberek jelölték ki a híd helyét, az okoskodók minden követ megmozgattak. A károgók hangja eljutott az akkori Fico-kormányhoz, s egy időre le is állították a programot. Emiatt Vážny miniszter úrhoz fordultam, aki új tanulmányt készíttetett - ugyanazzal az eredménnyel, mint amit a mi tanulmányunk tartalmazott. Tehát már két, (egymástól független) szak- tekintélyekből álló munkacsoport tanulmánya is ugyanarra az eredményre jutott - ám a károgók ,yn unkájának” köszönhetően már jelentősen késett, lelassult a folyamat. A híd mellett azonban egy északi elkerülő út megépítésére is szükség van. Hiszen mindegy, Komárom melyik felén állna, elkerülő útra szükség van, mivel vagy Pozsony, vagy Nyitra felé haladna át a forgalom a városon. Ha tehát sokéves, akadályokkal „tarkított” fáradozásom eredményeként jövőre elkezdődnek az új híd építési munkálatai, még nem dőlhetek hátra, mivel új feladat is vár rám: az északi elkerülő út megépítésének intézése. Büszke vagyok arra a teljesítményre, ami az új híd megépítéséhez vezethet, hiszen a munkahelyteremtés kérdésében a megfelelő infrastruktúra a befektetők részéről az egyik legfontosabb elvárás. Ezt már csak azért is jól tudom, mert 1990 óta én voltam az egyetlen polgármester, aki új munkahelyeket hozott a városba: az őrsújfalui bútorgyárban már 650- en dolgoznak. A híd és az elkerülő út megépítése további lehetőséget ad városunknak és régiónknak, hogy megfeleljen az új idők elvárásainak - ezáltal is vonzóbb legyen a befektetők számára. Ehhez azonban szükség lesz a komáromiak összefogására és támogatására: nem a károgás, hanem csak a valós munka hozhat valódi eredményeket. Bastrnák Tibor, a Híd parlamenti képviselője Segíteni egy menekültnek? NAGYANDRÁS H étvégén a saját szememmel láttam, ahogy menekültek ezrei vonulnak át Magyarországon, ahogy segítséget kapnak a civilektől, és ahogy az állami gépezet a nagyvezér aznapi ötletének megfelelően próbálja őket akadályozni, vagy épp ellenkezőleg, támogatni továbbhaladásukban. Láttam fiatal férfiakat, gyerekeket, nőket, idős embereket. Nem tudom megmondani, hogy ki volt menekült, kit üldöztek el fegyverrel az otthonából, és kik azok, akik egy jobb élet reményében indultak el. De ezek az emberek olyan távolságokat tettek meg, és olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, hogy nem segíteni nekik szerintem bűn. Szűkebb családomban négy gazdasági migráns van, elhagyták az országot, mert valahol jobb életre vágytak, így külföldre mentek. Egyikük sem volt elüldözve a hazájából, sőt életkörülményeik is bőven normálisnak voltak mondhatóak. Mégis elköltöztek, mert máshol akartak szerencsét próbálni. Biztos vagyok benne, hogy az olvasók többségének családjában is van legalább egy ember, aki elhagyta az országot pusztán azért, hogy több pénzt keressen. Szerencsére egyikőjük sem utazott hónapokon keresztül, egyikük sem fizetett euróezreket embercsempészeknek, egyikük sem aludt pályaudvaron vagy út szélén. Amikor a hétvégén a menekülteknek segítettünk, arra gondoltam, hogy saját családtagjaim is kerülhettek volna hasonló helyzetbe egy másik országban, és vajon nekik is úgy csillogott-e volna a szemük, mint a szíriai és afganisztáni embereknek, amikor búcsúztunk. Mivel kicsit izgultam is, nem is hallottam, mit mond egyikük, csak a feleségem emlékeztetett rá este: Most már eggyel több barátom van, köszönöm! Biztos, hogy nehéz lesz az embereket meggyőzni arról, hogy a menekülteknek segíteni emberi dolog. Pedig kevés jobb dolog van, mint jót cselekedni. Nem vagyok vallásos ember, ezért számomra a mindenkori pápa inkább morális, mint vallási autoritás, mégis fontosnak tartom megemlíteni, mit mondott Ferenc pápa a hétvégén a menekülthullám kapcsán: „Ha valaki úton van egy reménybeli szebb élet felé, az evangélium arra tanít bennünket, hogy legyünk felebarátai a legkisebbeknek és a leginkább magukra hagyottaknak, adjunk nekik kézzelfogható reményt. Ha a közösségek, a plébániák, az országok bezárkóznak, ez belőlünk jön, és semmi köze Istenhez”. Környezetemben szinte mindenkinek van véleménye a kialakult helyzettel és a menekültekkel kapcsolatban, de az emberek nagy többsége csak beszél. Pro vagy kontra. Éppen ezért azt ajánlanám mindenkinek, hogy ha már ennyire foglalkoztatja ez a téma, kerekedjen fel, menjen át Magyarországra, nézze meg személyesen, hogy is néznek ki ezek az emberek, váltson velük pár szót. Nem kell őket szeretni, nem kell nekik csomagot se vinni, csak kérdezzék meg tőlük, mióta vannak úton, mi a céljuk. Meg fognak lepődni. Ezután visszaülhetnek otthon a foteljükbe, és tovább lájkolgathatnak a számítógépen kedvükre. FIGYELŐ Európa elpusztítja magát Európa gyerekes és öngyilkos liberalizmusáról ír Kertész Imre A végső kocsma című könyvében, amelyből a svéd Friatider című lap idézett - írta a Magyar Idők. Az irodalmi Nobel-díjas író könyve 2014-ben jelent meg, de 2002 és 2009 között született írásokat tartalmaz. „Európa, gyerekes és öngyilkos liberalizmusa miatt, hamarosan aláhanyatlik. Európa alkotta meg Hitlert, és Hitler után a kontinensnek nincsenek érvei: a kapuit szélesre tálja az iszlám előtt, nem mernek többé beszélni fajról és vallásról, miközben az iszlám csak az idegen fajokkal és vallásokkal szembeni gyűlölet nyelvét ismeri” - írja Kertész Imre könyvében. Az író így folytatta: „Beszélnék arról, hogy a muzulmánok elárasztják, megszállják és elpusztítják Európát, és hogy az európaiak hogyan viszonyulnak mindehhez, az öngyilkos liberalizmussal és a buta demokráciával. Mindig ugyanúgy végződik: a civilizáció eléri az érettség bizonyos fokát, ahol már nemcsak hogy nem képes megvédeni önmagát, hanem látszólag érthetetlen módon a saját ellenségét imádja”. (MTI) Emelkedtek a csempészek tarifái Új módszereket keresnek a csempészek Calais-ban, mióta lehetetlenné vált az átjutás a bevándorlóknak a La Manche-csatorna alatti alagúton - írta a Le Journal du Di- manche hetilap. A nyár elején éjszakánként még 40-50 embert fogtak el a brit hatóságok azok közül, akiknek vonatra kapaszkodva sikerült az alagúton átjutniuk, nyár végére három-négyre csökkent ez a szám - mondta egy francia tisztségviselő, aki szerint a hivatalos számokat soha nem közli London, mert nem akarja hergelni a közvéleményt. Calais- ban valóságos csempészpiac működik, három fő csoport van. Az albánok a Balkánról és Kelet- Európából érkezőket viszik át. Az iraki kurdok és az egyiptomiak pedig az afgánokhoz hasonlóan az afrikaiakra és a közel-keletiekre specializálódtak. A származási országtól kezdve ellenőrzés tartják alatt a piacot. Az albán hálózat a legprofibb, évente egymillió eu- rót is kereshet. Az átjutás 3-6 ezer euró, de az ár változhat. A legszegényebbek az eritreaiak, ők 500 eurót fizetnek. Általában csoportosan próbálnak átkelni, hogy eltereljék a hatóságok figyelmét. Eközben a csempészek átviszik a jól fizető klienseket. (MTI)
