Új Szó, 2015. augusztus (68. évfolyam, 177-201. szám)
2015-08-01 / 177. szám, szombat
VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR www.ujszo.com | 2015. augusztus 1. I 7 „A mai napon töröllek” Elsorvad az érvek és ellenérvek ütköztetésén alapuló vitakultúra mádom nézegetni ismerőseim nyaralási fotóit a Facebookon. Ma már mi sem természetesebb, mint hogy azonnal posztolják az okostelefonnal megörökített élményeiket. A legtöbben a repülőtéren elkezdik a „tudósítást”, aztán jönnek a tengerparti vagy városnéző fotók a világ minden tájáról, nagy örömömre, mert én idén sem utazom sehova. Az utóbbi hetekben azonban rendre összeszorul a gyomrom, valahányszor felmegyek a közösségi oldalra. Számomra különösen kedves, egyébként pedig köztiszteletben álló értelmiségiek gyalázzák egymást, pár soros üzenetekben acsarkodnak, maj d - a dráma csúcspontj aként - törlik egymást. Ismerőseik pedig serényen kommentelik mindezt, egyik vagy másik fél pártjára állnak, szintén néhány sorban. Mostanában két téma pörög: a menekültkérdés és a belpolitikai helyzet. Ezeken a témákon vesznek össze vérre menően általam normálisnak tartott művészek, közéleti személyiségek, a teljes ismeretségi körük előtt. Ha valaki azt írja a másiknak: töröllek, akkor tulajdonképpen az életéből törli az illetőt, azaz nem akar vele kommunikálni soha, semmilyen körülmények között. Nem kíváncsi a véleményére, nem létezik számára többé. Én ilyet még soha nem tettem. Ha nézeteltérésem volt valakivel, felhívtam telefonon, vagy - ha adódott rá lehetőség - leültem vele egy kávéra, és megbeszéltük a dolgot. Nem mindig sikerült megegyeznünk, de legtöbbször azért közelebb jutottunk a kompromisszumhoz, és legalább nem mentünk el egymás mellett köszönés nélkül legközelebb. Mostanában viszont azt látom, hogy általában középkorú vagy annál idősebb emberek felfedezik maguknak a Facebookot mint kényelmes és gyors kommunikációs eszközt. Ott osztják az észt, ott keverednek vitákba másokkal olyan témákban, amelyekről adott esetben egyik fél sem tud sokat, csupán az általa elismert sajtótermékben vagy portálon olvasott álláspontokat teszi a magáévá. Az ellentétes véleményen levőket pedig lehurrogja, sértegeti. Úgy érzi, a tényleges földrajzi távolság vagy az internet nyújtotta „személytelenség” legitimálja a verbális agressziót. Kíváncsi lennék, mit mond erre a pszichológus. Én mindenesetre úgy gondolom, a Facebook nem alkalmas felület komoly viták lefolytatására. Nem erre találták ki. Lehetetlenség nyolc-tíz sorban árnyalt véleményt megfogalmazni bármiről, ennél többet pedig nem olvasnak el az emberek. Ha ez így megy tovább, és a vitapartnerek nem találkoznak egymással, lassan elsorvad az érvek és ellenérvek ütköztetésén alapuló vitakultúra, egyre többen haragszanak meg egymásra, törlik egymást, aztán ha találkoznak egy rendezvényen, sértődötten méregetik a másikat. Ennél azért intelligensebbek vagyunk. Legalábbis remélem... A Google elutasítja a „felejtéshez való jog” globális alkalmazását MTI-HÍR A Google elutasította a francia adatvédelmi hatóság (CNIL) határozatát, amely szerint a felhasználók kérésére szerte a világon el kell távolítania a rájuk vonatkozó keresési adatokat, a cég szerint ugyanis a „felejtéshez való jog” érvényesítéséről szóló európai jogszabály hatálya nem vonatkozik a világ összes országára. A Google közli, hogy amennyiben eleget tenne a francia adatvédelmi hatóság kérésének, arra kényszerülne, hogy végrehajtsa bármely olyan ország kormányának hasonló kérését, amely nem ért egyet a kereső- program tartalommegjelenítési módszerével. „Az internet csak annyira lenne szabad, mint a világ legkevésbé szabad szeglete” - írta a vállalat az európai politikáról szóló blogjában. A San Franciscó-i székhelyű internetes óriásvállalat kérte a CNIL-től a határozat visszavonását. Az Európai Unió bírósága (ECJ) május közepén határozott arról, hogy az internetes vállalatok bizonyos esetekben kötelezhetők az online keresőmotorok eredményeiben megjelenő személyes információk eltávolítására. A bírósági határozat nehéz feladat elé állította a céget, mert - mint mondta a szóvivője - a Google-nak el kell döntenie, meddig terjed „az egyének joga ahhoz, hogy elfelejtsék őket”, és hol érvéget a nyilvánosságnak az információhoz való joga. A bírósági határozat óta csaknem negyedmillió kérés érkezett a vállalathoz, amelynek kere- sőmotoija bonyolítja az internetes keresések több mint 90 százalékát Európában. Képeslapról ismerve RAVASZÁBEL ociológiai közhely, hogy a félelemkeltés mindig könnyebb az ismeretlennel, mint az ismerttel szemben. A klasszikus szlovákiai példa az északi falvakban mért magyarellenesség; a helyiek, ahogy mondani szokták, csak képeslapon láttak korábban magyart. De jó példa erre a romaelle- nesség is: aki ismeri az etnikailag vegyes vidékeken lakók világát, tudja, hogy sok településen a helyzet kimondottan feszült, mégis egészen más módon és szándékkal beszélnek az ott lakók a romákról, mint azok, akik karosszékből osztják az észt a „cigókkal”, „rézbőrűekkel” stb. kapcsolatban. Kritikusnak lenni vagy elutasítónak lenni nem ugyanaz. Szlovákiában az elmúlt hónapokban két ismeretlen ellenséggel kapcsolatos kampány is lefutott. Az első a homoszexuálisok jogaival kapcsolatos, családvédelminek csúfolt népszavazás volt, amikor az átlag szlovák állampolgárnak egy olyan kisebbség tagjainak sorsáról kellett (volna) döntenie, akiket maximum viccekből - ha úgy tetszik: képeslapról - ismer. Nem csoda, hogy az intenzív kampány ellenére alig sikerült valakit odahúzni az urnákhoz. A mostani, bevándorlóellenes hőzöngés nagyon hasonlóan működik, egy körülménnyel súlyosbítva. Ez pedig az, hogy lokalizáltan - ott, ahol tényleges mozgás van, például Bősön - valóban fontos lenne helyes megoldásokat keresni és találni a bevándorlók jelenlétének kezelésére. Azonban, mivel a politikai elitek nagy része inkább azzal foglalkozik, hogyan tudna a választások előtt gyűlöletből tőkét, uszításból szavazatokat gyűjteni, a tényleges problémakezelés helyett a ködszurkálás viszi a prímet. Miközben megy a folyamatos hergelés, épkézláb javaslattal arra vonatkozóan, hogy mi legyen a növekvő létszámot elviselni kénytelen táborok és a körülöttük levő települések lakóival, talán még egyetlen párt sem állt elő. Miközben a befogadótáborok mellett lakók arra várnának válaszokat, hogy akkor hogyan is lesz ez innentől, politikai elitjeink fő tevékenysége az általános lózungok mormolása, a témaérzékeny szélsőjobb pedig mindenféle internetes álhírek, manipulált fotók és propaganda megosztásával van elfoglalva. A leghangosabban tapasztalatom szerint pont azok üvöltenek, akiknek a szomszédjában tegnap sem volt és holnap sem lesz menekülttábor. Álláspontomat ismerve gyakran vágják hozzám mostanában az ilyen figurák: „Akkor élj te bevándorlók között”! Ez a régi öreg „akkor menj te cigányok közé!” felújított változata. A helyzet az, hogy pont azért olyan az álláspontom, amilyen, mert mindkettőt gyakran teszem, és nagy örömmel. Talán nem csak nekem kellene ezt tennem. A tapasztalat ugyanis azt mutatja: az gyűlöl a legkönnyebben, aki fél, és az fél a legjobban, akinek az ismeretlennel kell küzdenie. Úgyhogy nem tudok mást mondani: hallatsszon már végre azoknak a hangja, akik érintettek, és azoké, akik nem csak képeslapokról ismerik a problémákat, amelyeket társadalmunknak kezelni kell. FIGYELŐ 70 éves a 33. számú alkotmányrendelet Hetven éve, 1945. augusztus 2-án jelent meg Csehszlovákiában az Edvard Beneš államfő által kibocsátott 33. számú alkotmányrendelet „a német és magyar nemzetiségű személyek állampolgárságának rendezéséről”. Ez a dekrétum tetőzte be e két, kollektiven háborús bűnösnek nyilvánított nemzetiség jogfosztását, mert vagyonuk után állampolgárságuktól is megfosztotta őket. A második világháború végén újjáalakult Csehszlovákia vezetői az ország széteséséért a német és magyar nemzetiséget tették felelőssé. Áz 1945. április 5-én kihirdetett kassai kormányprogram deklarálta a németek és magyarok kollektív bűnösségét, a program kihirdetését számos magyarellenes megnyilvánulás követte. Májustól aztán egymást érték a két kisebbség teljesjogfosztásáról intézkedő köz- társasági elnöki rendeletek, az úgynevezett Beneš-dekrétumok. (Beneš 1945 májusa és az Ideiglenes Nemzetgyűlés október végi megalakulása között elnöki dekrétumokkal kormányzott.) A 143 rendeletet 1946 márciusában utólag, visszamenőleges hatállyal emelték törvényerőre, s többségük még ma is hatályos. A dekrétumok nagyobb része az ország újjáépítésével foglalkozott, de 33 közvetlenül vagy közvetve a nem szláv nemzetiségek ellen irányult. A dekrétumok rendelkeztek a németek, a magyarok, valamint az állam egyéb ellenségei vagyonának kártalanítás nélküli elkobzásáról, mezőgazdasági ingatlanjaik cseh és szlovák földművesekkel való betelepítéséről. A tetőpontot az 1945. augusztus 2-án kelt 33. rendelet jelentette, amely augusztus 10-i hátállyal megfosztotta a magyarokat és a németeket állampolgárságuktól, büntetlenséget csak a lojális, 193 8 előtt is csehszlovák állampolgárok kaptak. A hontalanná váh németeket és magyarokat ezután közmunkára kötelezték, lehetségessé vált vállalkozásaik kártalanítás nélküli kisajátítása, egy újabb alkotmányrendelet pedig lehetővé tette a batóságok által megbízhatatlannak minősített személyek őrizetbe vételét is. A dekrétumok lehetővé tették továbbá a magyar közalkalmazottak elbocsátását, nyugdíjuk, szociális segélyük, egészségügyi ellátásuk megvonását, a magyar nyelvhasználat betiltását a közhivatalokban és az egyházi szertartásokon, a magyar hallgatók kizárását az egyetemekről, a magyar kulturális és társadalmi egyesületek feloszlatását, a magyar nyelvű könyvek, újságok kiadásának megtiltását, magyar nemzetiségű személy még polgári pert sem indíthatott. (MTI) Szöveg nélkül
