Új Szó, 2015. augusztus (68. évfolyam, 177-201. szám)
2015-08-27 / 199. szám, csütörtök
www.ujszo.com I 2015. augusztus 27. RÉGIÓ I 5 Kotlebáék Bősön tüntetnek A község ellenzi a tüntetést, egy elnézett határidő miatt azonban már nem tehetnek semmit a demonstráció ellen A belügyminiszter sem tudja, mikor szállítják át a menedékké- rőketa bősi komplexumba (A szerző felvétele) Hulladékgyűjtő udvart létesítenek BARTALOS ÉVA Kedden Nagyszombatban ós Bősön tiintet a menekültek ellen a Marián Kotleba vezette A mi Szlovákiánk Néppárt. Bősön a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) is csatlakozik hozzájuk. rr.Ti „Nincs szükségünk ilyesmire, nem akarjuk, hogy itt tüntessenek” — nyilatkozta Fenes Iván, Bős polgármestere. A szervezők törvényből kifolyólag jelentették az akciót a községi hivatalban. A község, arra hivatkozva, hogy a helyszín foglalt, nem engedélyezte a tüntetést, de hiába, mivel a megszabott határidő letelte után válaszoltak a kérvényre. Emiatt semmit sem tehetnek a tüntetés ellen. „Akárcsak a többi hasonló rendezvényen, a rendőrség itt is ügyelni fog a biztonságra és a rendre” - tájékoztatta lapunkat Martina Kredatusová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. A tüntetéssel kapcsolatban megkerestük a párt több képviselőjét, e-mailben küldött kérdéseinkre azonban nem válaszoltak. Jakus Zoltán, a tábor megnyitása elleni aláírásgyűjtés szervezője elmondta, őt is megkeresték, hogy csatlakozzon a demonstrációhoz, de elutasította a meghívást. „A bősi polgárok kezdeményezték a tiltakozást, az aláírásgyűjtést és a referendumot. A politikai pártokat nem fogjuk reklámozni” - mondta a petíciós bizottság elnöke. Kotlebáék a nyár folyamán országszerte több tüntetést szerveztek a menekültek és az iszlamizáció ellen. Fenes elmondta, a néppárt korábban is felvonult volna Bősön, akkor sikerült meghiúsítani az akciót. A lakosság között megoszlanak a vélemények a szélsőséges nézeteiről ismert Marián Kotleba és pártja kezdeményezéséről. Vannak, akik helyeslik a tüntetést, mások szerint azonban felháborító, hogy szélsőségesek és szimpatizánsaik lepik el a magyarlakta község központját. Bős egyre népszerűbb a nacionalista pártok és mozgalmak között, amióta kiderült, hogy az osztrák és a szlovák kormány közötti memorandum értelmében mintegy ötszáz menedékkérőt szállítanak át egy ausztriai táborból a Szlovák Műszaki Egyetem bősi épületegyüttesébe. Tegnap délután a HVIM Felvidék is bejelentette, hogy demonstrációt szervez Bősre. „Nem érheti az a szégyen a csallóközi magyarságot, hogy egy szlovák párt szimpatizánsai tüntessenek értünk Bősön. Nem mellettük fogunk tüntetni, csak velük!” - írta Dobay Gergely, a HVIM Felvidék elnöke az egyik közösségi portálon megjelent nyilatkozatában. Fenes közölte, nem tud arról, hogy a HVIM-esek értesítették-e az akcióról a hivatalt. Robert Kaliňák belügyminiszter a SITA hírügynökségnek elmondta, nem tudja, mikor érkeznek a menekültek Bősre. A belügyminiszter leszögezte, nem jön több menedékkérő Ausztriából. LECZO ZOLTÁN A város korábban közel nyolszázezer eurós támogatást kért - végül egy centet sem kapott. KIRALYHELMEC Szelektált hulladék elhelyezésére szolgáló gyűjtőudvart alakítana ki a város vezetése, a beruházás megvalósításához szükséges pénzt újra pályázat útján próbálják megszerezni. 2011 novemberében egy hasonló pályázatot már eljuttattak a környezetvédelmi minisztériumhoz, melyben 773 477 euró - vissza nem térítendő - támogatást kértek az udvar kialakításához, a településnek a 814 187 euró összköltségű fejlesztés kiadásainak csupán öt százalékát (40 709 euró) kellett volna állnia. Ebből a pénzből az elképzelések szerint a Stadion és a Stúr utca közelében található városi tulajdonú parcella területére szilárd burkolat került volna, az udvar körbekerítését, bekötőút és hangárok építését tervezték, és ebből a pénzből vásárolták volna meg a gyűjtőudvar üzemeltetéséhez szükséges berendezéseket, gépeket és eszközöket: pl. traktort, pótkocsit, rakodógépet, új szállítójárművet és hulladéktároló konténereket. A várost azonban később arról értesítették a minisztérium illetékesei, hogy a pályázat mind formai, mind tartalmi szempontból megfelelt az elvárásoknak, kérelmüket — forráshiányra hivatkozva - mégis elutasították. Pataky Károly, Király- helmec polgármestere lapunknak elmondta, a tervek megvalósításáról nem tettek le, újra hozzájárulást kémek az udvar kialakításához. A település egyébként a város kataszterében található illegális szemétlerakatok felszámolásához is hozzájámlást igényelt a közelmúltban. Ezt megelőzően feltérképezték a lerakatok pontos helyét, majd a szükséges engedélyek és bizonylatok beszerzése következett. Ki- rályhelmecen a megpályázható legnagyobb összegre, lOOezereurórais szükség lenne ahhoz, hogy a várost évek óta sújtó problémát legalább részben megoldhassák. Az önkormányzat pályázatáról egyelőre nem született döntés. Kölcsönt vesz fel Kassa megye NÉMETI RÓBERT A hitel felvételéről a megyei önkormányzat legutóbbi ülésén döntöttek a képviselők. mm Az önkormányzat szerint a megyének azért kell felvennie a hitelt, hogy finanszírozni tudják az uniós projekteket. A kölcsönből főleg kulturális projekteket fognak megvalósítani. ,Azért van szükség a gyors finanszírozására, mert az aktuális programterv projektjeit az év végéig le kell zárni. A költségek megtérítésére ez a legideálisabb megoldás, ami viszont nagyobb terheket ró Kassa Megye Önkormányzatára” - hangzott el a Zdenko Trebuľa megyeelnök nyilatkozatában. A kifizetésekre valószínűleg csak jövőre kerül sor, Kassa Megye Ónkormányzatának eladósodottsága ezzel összesen 70 Az uniós projekteket akarják finanszírozni (Képarchívum) millió euró lesz. A módosított költségvetésben az adóból származó bevétel 2,3 millió eurós növelése is szerepel, ami megfelel a pénzügyminisztérium aktuális prognózisának. Tíz új személygépkocsi megvásárlását is tervezi a megye, kettőt egy iskolának és két szociális létesítménynek. A módosítással a megye ez évi költségvetésének kiadási oldalán 220,3, a bevételi oldalon 208,7 millió euró szerepel. HELYREIGAZÍTÁS A lapunk szerdai számában közölt Átadták a Szent István teret Hódosban című cikkben elírás történt. Bukovszky László történész, Balódi László (Híd), Hodos polgármestere. Az érintettől és az olvasóktól elnézést kérünk! (béva) Takarékoskodás Személyi számlához évente a takarékoskodás teljes időtartama alatt SS«*®*« rendszeres takarékoskodás 10-től 50 EUR-ig havonta akár három takarékoskodás egy számlához, a takarékoskodás időtartama 12,18 vagy 24 hónap a kamatláb garantált a takarékoskodás teljes időtartama alatt www.primabanka.sk Prima Banka