Új Szó, 2015. augusztus (68. évfolyam, 177-201. szám)
2015-08-04 / 179. szám, kedd
VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR www.ujszo.com | 2015. augusztus 4 5 A politikus pénze A nyilvánosság egyformán ugrik az ezres és a milliós botrányokra TOKÁR GÉZA M érsékelt felzúdulást váltott ki a hír, hogy csúszik a politikusok vagyonbevallásáról szóló alkotmánytörvény megváltoztatása. így alig van esély, hogy a következő választásokig sikerül átláthatóbbá tenni a képviselők vagyon- bevallását. Pedig elvileg egyezség született a Smer és az ellenzék között, de a kormánypártnak valahogy nem áll érdekében a 2012-ben még oly sürgősnek tűnő kérdés rendezése. A politikusok vagyonosodásával így ismét vagy riogatni, vagy kampá- nyolni fognak, a helyzet megváltoztatására pedig nincs politikai akarat. Megvan az oka annak, hogy három éve miért állította olyan nagy egyetértésben a Smer és a friss ellenzék, hogy szükség van szigorításra. Igor Matovičék és az Egyszerű Emberek sikere és populizmusa, a régi politikai elit lassú elhasználódása, a korrupciós botrányok azt jelezték, a nyilvánosság szeretné látni, hajlandók-e a politikusok az őszinteségre, például a vagyonosodás kérdésében is. Az más kérdés, hogy sokszor a nyilvánosság sem tudja kezelni az információkat: gazdag és sikeres politikusnak lenni a társadalom szemében legalább annyira elítélendő, mint szegény és sikertelen politikusnak. A gazdagság és sikeresség mintapéldájának számító Andrej Kiska ezt a csapdát az elnöki fizetés elosztoga- tásával kerüli ki, más, kevésbé tehetséges vagy adakozó kedvű politikusok viszont abban látják a kiutat, hogy egyszerűen továbbra is eltitkolják a bevételeiket, miközben a nyilvánosság ugyanolyan vehemenciával ugrik az ezres, mint a milliós nagyságrendű botrányokra. Az ország alapjában véve akkor működne jól, ha a politikusok tisztességes fizetésből tisztességes élet- színvonalat építenének ki, és nem kellene szégyenkezniük azért, mert össze tudtak spórolni két lakásra való pénzt egy olyan alapjövedelemből, amit egyébként az üzleti szférában a másodrendű bankárok is megkapnak (és bankárként kisebb a tisztséggel járó stressz, a nyilvánosság előtti * számonkérés). A valóság merőben más: a politikusoknak különféle alternatív, eltitkolt bevételi forrásaik vannak, a társadalom és az újságírói közeg pedig figyel és jobb híján találgatja, miből telik valakinek luxuslakásra, panzióra, négy autóra. Közben mindenki hazudik. A vagyonbevallások ügyét 2012 óta pihentették, a felháborodás csillapodott, egyre biztosabbnak tűnik, hogy minden marad a régiben. Pedig ha mást nem is, legalább a va- gyonbevallást kötelezően elkészítő tisztviselők körét kellene kiterjeszte- ni, illetve megbüntetni azokat, akik hiányos papírokat adnak le. Miután ez aligha történik meg, a politikusok bevételeinek témája az marad, ami volt: eltitkolt tételek és a kampányban elővett vagyonosodási ügyek. Gabčíkovo Robert Kaliňák belügyminiszter (Ľubomír Kotrha karikatúrája) ■■■■Mi LÖVÉSZÁROK Nyomás alatt A politikában tapasztalataim szerint a helyzet az, hogy a sok beszéd és ígéret mellett igazából csak nyomás alatt dől el, ki az, aki akar és tud tenni az általa képviselt közösségekért, és ki az, akinek nincs képessége, vagy pedig szándéka nincs arra, hogy a jó irányba mozdítsa a dolgok alakulását. Ilyen szempontból - de csak ilyen szempontból! - nem bánom, hogy az országnak a jövő tavaszi parlamenti választások előtt komoly és új kihívásokkal kellett szembenéznie. Legyen szó a külpolitika beszivárgásáról az életünkbe, az ukrajnai háború, az Iszlám Állam vagy legújabban a megnövekedett migráció formájában; a gazdasági válság utórezgéseiről és a változatlanul nagyon nehéz munkaerő-piaci helyzetről; de akár arról is, hogy huszonöt év után megint egypárti kormánya van az országnak. Csupa olyan kihívás, amelyek nyomás alá ■■■■ helyezik a politikusokat és a politikai pártokat, és amelyeket közelről megfigyelve a választópolgárok jó döntést hozhatnak tavasszal arról, kit is érdemes választaniuk. Lehetőség ugyanis van sok, az egy nagy baloldali párt mellett majdnem tucatnyi jobboldali erő is meg kívánja szólítani a választókat. Ezek a pártok első ránézésre gyakran nehezen megkülönböztethetőek egymástól, pedig komoly eltérések vannak nézeteikben. A Híd párt véleményem szerint markáns, jól látható profilt alakított ki, amellyel kitűnik a konkurencia közül. A gazdaságpolitika terén a középosztály támogatását, a munkahelyteremtést és a regionális különbségek eltörlését tűztük ki célul; a külpolitikában egy erős EU, és ezen belül egy erős, de szolidáris Szlovákia képét rajzoltuk fel, sokszor magunk képviselve a józanságot a közbeszédben. Sikerrel szálltunk szembe az egy- pártrendszer túlkapásaival is, így sikerült például időt nyerni kisiskoláink megmentésére. Tudunk és akarunk is tenni az országért és ezen belül kiemelten Dél-Szlovákiáért. Programunk, a Polgári Vízió minderről több száz konkrét javaslat formájában tesz tanúbizonyságot. Hamarosan megint elkezd dübörögni a kampány, és a repedésekből előmásznak azok a politikusok, akik szakmai munka helyett négy éve nem tesznek mást, mint keresik az ürügyeket a többiek kritizálására. A közösség problémáinál jobban érdeklik őket a közösségi oldalak bejegyzései, a lehetőségek a vitriolos- nak gondolt „beszólásokra”. Ok azok, akik megint megpróbálják majd megszerezni a szavazók bizalmát, véleményem szerint érdemtelenül. Én viszont abban bízom, hogy az elmúlt négy év munkája és az új terveink ereje lehetőséget ad a Hídnak arra, hogy azzá váljon, amit a közvélemény-kutatások ma már lehetséges forgatókönyvként tárnak elénk: a jobboldal vezető erejévé. Bugár Béla, a Híd elnöke Bőséges kompenzációt NAGYANDRÁS A bősi népszavazás eredménye egyértelmű: a helybeliek nem akarnak menekülteket látni a faluban. így gondolkodik a népszavazáson részt vevők közel 96 százaléka. Azt mondják, már vannak tapasztalataik a menekültekkel, és nem szeretnék újra átélni azokat. Elfogadható. A hősiek úgy látták, hogy joguk van véleményt mondani egy ilyen fontos ügyben, hiszen eddig senki sem kérdezte meg őket. Érthető. Mondanék egy másik példát. A halálbüntetést is támogatná az emberek többsége, mégsem írnak ki róla népszavazást, mert vannak dolgok, amikről nem az embereknek kellene dönteniük, mert nem rendelkeznek elegendő háttérinformációval a kérdésben. Vagy ha mégis, akkor a döntést hosszú felvilágosító kampánynak kellene megelőznie, amely megismerteti az emberekkel az érveket és az ellenérveket. A bősi döntés érzelmi alapon született, ám ez nem a népszavazáson részt vevő és a menekülttábort elutasító emberek hibája. Ok egyszerűen éltek a jogukkal. A hibát elsősorban a kormány és a belügyminiszter követte el. A kormány kötött egy ködös egyezséget Ausztriával, mely szerint levesszük az osztrákok válláról a politikai teher egy részét, nálunk szállásolják el ideiglenesen az Ausztriában menekültstátuszt kérőket, és ezért kapunk valamit cserébe. A menekülttábor egyelőre nem biztosít munkát senkinek, ha megnyitják, valószínűleg pár ember dolgozhat ott. Ám erről egyetlen szóval sem tájékoztatták a helyieket, nem létezik semmilyen hosszú távú terv. A tábornak szánt épületegyüttes ott rohad a település szélén, hogy időnként eszébe jusson a kormánynak, ha éppen szüksége van rá. Ennyi. Hosszú távú koncepció nincs. A menekülttáborok kialakítása egy olyan szükséges rossz, amit valakiknek el kell viselniük. Most Bősre esett a választás. Ám a kormány még tájékoztatni is elfelejtette a helyieket arról, hogy pontosan mi is készül az erőmű mellett évek óta üresen álló lakótömbben. Motoszkál az ember fejében a kérdés, hogy ha nem egy csallóközi településről lenne szó, akkor is így, fű alatt, stikában intézték volna az egészet? De ha már van egy ilyen kormánydöntés, mely megváltoztathatatlannak tűnik, a felelős helyi és a közösségünket képviselő politikusoknak azon kellene fáradozniuk, hogyan tudnak ezután segíteni a hősieknek. Például fontos volna kideríteni, hogy mit kap Szlovákia az osztrákoktól a „szívességért”, és ebből mit kaphatna Bős. Á kormányfőnek és a belügyminiszternek is van saját támogatási kerete, amiből vígan osztogat fíínek-fának. Biztosan jól jönne a támogatás a bősi iskola, óvoda felújítására, és biztosan van számos egyéb dolog, amivel segíteni lehetne Bősnek. Ha kész tervvel, bőséges kompenzációs csomaggal érkezett volna a belügyminisztérium, akkor a népszavazás eredménye is más lehetett volna. Most a menekültek ellen tovább hergelni a lakosságot felelőtlenség. Azok az emberek nem önszántukból kerülnek ide, és legszívesebben már holnap továbbállnának, ha tehetnék. Ne a lakosság riogatásában merüljön ki a politikusok munkája, hanem bizonyítsák be, hogy igenis tudnak segíteni szorult helyzetben is. Mutassák meg, hogyan lobbiznak a hősiek érdekében. Fel van adva a lecke, minden szinten. FIGYELŐ Ceausescu kultuszának tilalma Az 1989-es forradalom napjaiban kivégzett Nicolae Ceausescu kommunista diktátorra is kiteljed annak a törvénynek a hatálya, amely egyebek mellett a népirtásért elítéltek kultuszát tiltja: ez felháborította azokat, akik nosztalgiával gondolnak a kommunista korszakra Romániában - írta azAdevarul. A NATO-csatlakozásra váró Romániában 2002-ben sürgősségi rendelettel tiltották meg az emberiesség elleni bűncselekményekért elítéltek dicsőítését és a holokauszt tagadását. A mostani törvénymódosítás néhány pontosítást eszközölt a jogszabályban, egyebek mellett azt, hogy a tilalom nemcsak a háborús bűnösökre, hanem a népirtásért elítélt személyekre is vonatkozik. Az Adevarul szerint csak Nicolae Ceausescut és nejét, Elena Ceau- sescut ítélték el népirtásért Romániában. A lap ugyanakkor azt állítja, hogy a „népirtás” a forradalom napjaiban térj esztett rémhír alapján került be azon vádpontok közé, amelyek alapján 1989 karácsonyán a rögtönítélő katonai bíróság halálra ítélte a Ceausescuházaspárt. A vádirat szerint a diktátor és neje hatvanezer ember kiirtásáért volt felelős. Utóbb kiderült, hogy 306 ember vesztette életét azokban a sortüzekben, amelyeket Ceausescu a menekülése előtt elrendelt. A lap Dán Vo- inea katonai ügyészt, a Ceausescu- per közvádlóját is megszólaltatta, aki szerint a rögtönítélő bíróság a diktátoron keresztül valójában az egész kommunista rendszert ítélte el, és nem kétséges, hogy a kommunisták több vonatkozásban is igazi népirtást követtek el. Egy tavalyi felmérés során a románok többsége úgy vélte, Ceausescu volt eddig Románia legjobb elnöke. A megkérdezettek csaknem 25 százaléka állította ezt, míg a hatalmat 1989 decemberében magához ragadó Ion Iliescut 19 százalékuk tartotta a legjobb államfőnek. A most hatályba lépett törvény- módosítás másik újdonsága, hogy a fasiszta, idegengyűlölő és fajgyűlölő jelképek közé sorolta és betiltotta a két világháború között alakult román légionárius mozgalom és a Vasgárda jelképeit is. Ehhez kapcsolódóan a pontosítás kiterjed a romániai holokausztra is, amelynek tagadásáért ezentúl szintén fél évtől három évig terjedő börtönbüntetés szabható ki. (MTI)
