Új Szó, 2015. augusztus (68. évfolyam, 177-201. szám)
2015-08-25 / 197. szám, kedd
RÉGIÓ 4 I 2015. augusztus 25.1 www.ujszo.com rr Őstermelői piacot szerveztek Szepsiben NÉMETI RÓBERT A rendezvénnyel a délszlovákiai kisvállalkozék, a kézművesek és az őstermelők fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. SZEPSI Első alkalommal szerveztek őstermelői és kézművespiacot Szepsiben, az Aréna Sportcentrumban. A szervezők elsősorban a délszlovákiai kisvállalkozások fontosságára akarják így felhívni a figyelmet. „A rendezvény megszervezését Szesztay Ádámmal, Magyarország kassai főkonzuljával, a rendezvény védnökével közösen kezdeményeztük. Megrendeztük a regionális és magyaros ételek versenyét is. A nap folyamán vetélkedők, koncertek voltak” - közölte lapunkkal Iván Tamás, a Via Nova ICS országos alelnöke, aki szerint a piac elsősorban a kisvállalkozók, a kézművesek és az őstermelők szerepére igyekezett felhívni a figyelmet. „Van jövője a térségben a mezőgazdaságnak, és az ilyen rendezvényekkel is támogatni szeretnénk a gazdákat és a kisvállakozókat. Ezeken a piacokon csakis az ő termékeiket lehet megvásárolni” - tette hozzá az al- elnök. A rendezvényen a magyar- országi árusoknak is teret adnak, de a szervezők remélik, hogy egyre több hazai termelő fog jelentkezni. „Azt tapasztalom, hogy az emberek megnézik, megdicsérik az őstermelők portékáját, de csak nagyon kevesen vásárolnak. Ennek az lehet az egyik oka, hogy ritkán látnak ilyen árut, inkább attrakcióként tekintenek a portékára. Ezen szeretnénk változtatni, ezért arra kérjük az embereket, jöjjenek el az ilyen vásárokba és támogassák a magyar őstermelőket” - zárta Iván Tamás. Hazai sajtok, húsok, borok és sok más finomság közül válogathattak a látogatók (A szerző illusztrációs felvétele) Eladó az egészségügyi központ épülete SZAKÁL KINGA Az eredeti ár 60 százalékáért kínálják a komplexumot. Nyilvános pályázat útján kínálja eladásra a galántai járásbeli város önkormányzata az egykori egészségügyi központ épületét. Az épülethez tartozó telket külön árulják. Az egészségügyi központ valamikor kórházként üzemelt, még Kuffner Károly, az egykori cukorgyár tulajdonosa építtette. Evek óta próbálják eladni, a városi képviselők utolsó ülésükön úgy döntöttek, az épületet és a területet egymástól függetlenül kínálják eladásra. Harmadszor volt téma a központ eladása a diószegi képviselő-testület ülésén. Az eredeti ár 331 000 euró volt. Ennyiért nem akadt rá vevő, ezért izenöt százalékot engedtek az árból. Mára 40 százalékkal kémek kevesebbet a központért. A legalacsonyabb ár 198 600 euró. Az érdeklődők szeptember 16-ig jelentkezhetnek a polgármesternél. Pályázatot hirdetnek az épület melletti 2376 négyzetméteres telek eladására is. Az ára 82 000 euró. „Vannak érdeklődők az épületre, de a telekkel együtt senki sem akarja megvásárolni. Ezért döntöttünk úgy, hogy két nyilvános pályázatot hirdetünk. Az egyiket az épület értékesítésére, a másikat a telek eladására. Annak örülnénk, ha az eredeti terv alapján nyugdíjasotthont alakítanának ki az épületben” - mondta Szabó Antal polgármester. Évek óta nem tudják eladni az épületet (Bartalos Éva felvétele) 159 éve szentelték fel a bazilikát ESZTERGOM/PÁRKÁNY Komolyzenei koncertsorozattal ünnepli Esztergom a bazilika felszentelésének évfordulóját GULYÁSZSUZSANNA Komolyzenei koncertsorozattal ünnepli Esztergom a bazilika felszentelésének 159. évfordulóját. A Liszt-napok alkalmával a zeneszerző kórus- és hangversenyművei csendülnek fel. Az esztergomi bazilika felszentelésén részt vett Ferenc József császár is, aki augusztus 30-án érkezett Esztergomba. A felszentelésre 1856. augusztus 31 -én - jóval az építkezés befejezése előtt - került sor. Liszt Ferenc erre az alkalomra írta az Esztergomi misét, amit a ceremónián ő maga vezényelt. Az évforduló emlékére rendezett komolyzenei programsorozat augusztus 23-án (vasárnap) kezdődött. A Főszékesegyház Énekkara Kováts Péter karnagy és orgonaművész valamint Gubis Géza hegedűművész közreműködésével Liszt Ferenc kórus- és hangversenyműveit adta elő. Augusztus 30-án (vasárnap) 10.30-kor a bazilika felszentelésének évfordulójára rendezett szentmisén Liszt Ferenc Missa Choralis és az In do- mum domini ibimus című művei csendülnek fel. Az ünnepi hangverseny 19 órakor kezdődik, az EszterA bazilika felszentelésén Liszt Ferenc vezényletével csendült fel a Missa so- iennis (A szerző felvétele) gomi mise (Missa solennis) Kováts Péter átiratában hangzik el. A koncertjegyek bevételét a bazilika orgonájának felújítására fordítják. Korabeli feljegyzések szerint Ferenc József hatfogatú aranyhintóval érkezett a szentelési szertartásra. A zászlós körmenetek Párkány, a Belváros, a Víziváros és Szentgyörgy- mező irányából már reggel negyed nyolckor elindultak a bazilika felé. A szentelés délután háromig tartott. A népünnepély - ahol a híveket lacikonyhák és sörsátrak várták - négykor kezdődött. A hírek szerint a főurakat is - akik azért járultak a király elé, hogy az országban visszaállítsa az alkotmányos rendet - annyira lekötötte az étkezés, hogy elfeledkeztek jövetelük céljáról. Este a várost úgy kivilágították, mint soha korábban. Ferenc József útját a párkány-nánai vasútállomásra végig fáklyák világították meg. Fröccsnapokat rendeznek Jedlik Ányos szülőfalujában SZÁZ ILDIKÓ Gúgi rizlingből és magyarországi szikvízből keverik szombaton a 215 liternyi italt. EEGE1 Negyedszer rendezik meg a fröccsnapokat az érsekújvári járásbeli Szímőn, Jedlik Ányos fizikus szülőfalujában. Pénteken és szombaton váljak a faluba a vendégeket. Jedlik Ányos István fizikus egyik találmányát, a szikvizet - más néven szódavizet - különösen nagy becsben tartják a helyiek. Jedlik születésének 215. évfordulója alkalmából 215 literes fröccsöt kevernek szombaton gúgi rizlingből és magyarországi szikvízből. Bób János, Szímő polgármestere elmondta, az első fröccsnapokon még a szervezők keresték fel a borászokat, az idei rendezvényre azonban már maguktól jelentkeztek a jobbnál jobb borok készítői, hogy bemutassák termékeiket a borutcában. Táj, emberek, részletek - múlt és jelen címmel fényképkiállítást nyitnak a község központjában. Mindkét napon számos gyerekprogrammal várják a családokat, a helyi cserkészcsapat tagjai vetélkedőt rendeznek. Pénteken 19 órakor fellép a História együttes, 21 órától Nagy Az Idei fröccsnapokon ismét rekordmennyiségű italt kevernek az érsekújvári járásbei j községben (A szerző felvétele) Feró és a Beatrice koncertezik. Két kategóriában főzőversenyt rendeznek, 13 órakor kezdődik a hagyományőrző csoportok seregszemléje. Szlovákia legnagyobb fröccsét 16.30-kor keverik, az idei fröccsnap különlegessége, hogy a vendégek és a helyiek közösen éneklik el Szímő himnuszát. A Vág menti községből származó művészek izgalmas tánc- és énekprodukcióval lepik meg a közönséget. Szombaton 21.30-kor Zséda ad koncertet, 23 órakor az Irigy Hónaljmirigy fellépésére várják a vendégeket. Az Új Szó a rendezvény média- partnere.