Új Szó, 2015. augusztus (68. évfolyam, 177-201. szám)
2015-08-22 / 195. szám, szombat
www.ujszo.com | 2015. augusztus 22. SZOMBATI VENDÉG 19 Kosokkal utazgat a világban Grímur Hákonarson: „Mi, izlandiak nem a fény és a pompa bűvkörében élünk, hanem a szabad ég alatt..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Szolid, halk szavú ember Grímur Hákonarson. Ha nem kérdezik, nem beszól. De ha faggatják, akkor sem dől belőle a szó. Pedig nagyon jók a történetei. A Kosokkal is sokak szívébe belopta magát. Cannes-ban, az Un Certain Re- gard kategóriában fődíjjal jutalmazták a filmet, Kolozsváron a zsűri kü- löndíját és a közönségdíjat is elnyerte, Karlovy Vary idei fesztiválján ugyancsak szép siker övezte. Valójában itt is az állatoké a főszerep, mint az ugyancsak izlandi Benedikt Er- lingsson Lovak és emberek című filmjében. Izland most ilyen alkotásokkal futja köreit a világ legrangosabb mustráin. Végtelenül humánus, szívet-lelket felkavaró filmek ezek. Erlingssonnál lovak kellettek ahhoz, hogy megmutassa, milyenek vagyunk, hogyan szeretünk és hogyan nem. Férfi és nő egymástól eltérő gondolkodásmódját egy fehér kanca és egy fekete mén példájával ábrázolja. Hákonarson történetében a bárányok ugyanúgy hallgatnak, mint Kiddi és Gummi, a két fivér, akik negyven éve nem beszélnek egymással. Pedig sem egy törthátú hegy, sem egy mélységes szakadék nem áll közöttük, csak egyszer, régen valami miatt összevesztek, s azóta nincs ember, aki ki tudná békíteni őket. Zord a táj, fagyosak a viszonyok Hákonarson filmjében. Túl sok lehetőséget nem kínál az izlandi lét. Vagy állatokkal, lovakkal vagy juhokkal foglalkozik az ember, vagy iszik, méghozzá sokat és gyakran. Izland gyéren lakott szigetország. Kiddi és Gummi farmja egy elszigetelt völgyben van, kőhajításnyira egymástól. A két férfi életében semmi sem történik, ami titokban maradna. Itt még a szél is árulkodó. Hordja-füjja a híreket. Gyorsan megtudjuk azt is, hogy a közelben lakó házaspár, miután juhait kiirtják, felhagy az állattenyésztéssel, és elköltözik a völgyből. Más megoldás nem létezik számukra. Ezen a tájon nem születnek csodák. Kiddi és Gummi egymásnak teljes ellentétei. Egyikük a megtestesült erő, másikuk a csavaros észjárás embere. Ha valamiben mégis hasonli- tanak, akkor abban, hogy ők maguk is kosok. Keményfejűek, befolyá- solhatatlanok, makacsok. Külsőleg pedig, bár a két színész (Sigurdur Si- guijónsson és Theodor Júlíusson) semmiféle rokoni kapcsolatban nem áll egymással, ősz szakálluk és régóta viselt, csupa lyuk gyapjúpulóvereik „rokonítják” őket. Mindennapi életükből, bevett szokásaikból csak egy rendkívüli helyzet tudja kizökkenteni őket. Gummi észreveszi, hogy Kiddi egyik juha elpusztult, s hogy az egyébként gyorsan teijedő súrlókór miatt ne kelljen kiirtani a nyáját, bejelenti a bajt az illetékeseknek. Gummi élete másról sem szól, csak a juhairól, a természet évszakonként változó arculatáról. Lakása falán virágos a tapéta. Verseket ír a juhairól. Rendszeres résztvevője a tenyésztők versenyének. Juhászkutyájának ugatását tökéletesen utánozza. Egyedül a fivéréhez nem köti semmi. Egészen addig, amíg az állomány veszélybe nem kerül. Az ország legjobb vérvonalú, díjnyertes juhait veszítik el, ha a járványt nem tudják megfékezni, Kihal az évszázadok alatt nemesített faj, s ami ezzel együtt jár: elesnek egyetlen bevételi forrásuktól. Mindent együttvéve: a jövőjük forog kockán. Grímur Hákonarson mesterien építi fel a történetet. A néző nem pusztán a juhok miatt izgul, a két fivér viszonya is egyre inkább rátelepszik a lelkére, s a kő csak akkor esik le a szívéről, amikor látja: Kiddi és Gummi felismeri, hogy a jószágaikat csak akkor menthetik meg, ha a bajban összefognak, és haragjukat feloldják, vagyis ha mindketten ugyanarra az oldalra állnak. Ha nem, fel kell hagyniuk az állattenyésztéssel, és azzal, hogy elköltöznek a völgyből, az életük is teljesen megváltozik. Kezdhetnek mindent elölről. A feszültség és a humor mindig aszerint változik a filmben, ahogy a helyzetek, a viszálykodó testvérek kedélyállapota változik. Megmosolyogtató például, ahogy egyikük a kádban fürdeti versenyre készülő kosát, vagy amikor a felsorakozott tenyésztők a saját nyakukba akasztják a versenyző állatok névtábláját, az elbújtatott nyájért pedig ugyanúgy izgulnak, mint ajó idő miatt. Lenyűgöző, szeretette érdemes alkotás a Kosok, ember, állat és természet szoros viszonyát mutatj a meg oly módon, hogy a néző szinte eggyé válik a szereplőkkel, a bajba került gazdák valamelyikével. Hákonarson és operatőre: Sturla Brandth Grovlen nemcsak az izlandi táj, hanem az izlandi gazdák lelki színeváltozását is jól ismeri, hiszen személyesen is érintettek a témában. A rendező nagyszülei vidéken éltek, Hákonarson gyerekként gyakran járt náluk, közelről látta, mivel foglalatoskodnak. A Kosok előtt 2013-ban (The Laxá farméra címen) két izlandi gazdáról készített dokumentumfilmet, akik képesek voltak felrobbantani egy félkész gátat, csak hogy megmentsék a birtokukat, és megvédjék a környék természeti egyensúlyát. Mi az oka annak, hogy az izlandi filmesek egyre gyakrabban járnak vidékre, hogy a természet lágy ölén keresik a témákat? - kérdeztem Grímur Hákonarsont Karlovy Varyban. Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy a 2007-es izlandi gazdasági válság óta valahogy többet foglalkozunk a hagyományokkal, érdekesebbek lettek a gyökereink, kíváncsiabbak vagyunk a múltunkra. Az állatok pedig elválaszthatatlanok tőlük. Mind a lovak, mind a juhok. Az izlandi népet évszázadok óta ők tartják életben. A bárányok nálunk házi kedvencek, de a lovakhoz is úgy viszonyulunk, mint az embertársainkhoz. Megbecsüljük őket. S az mennyire jellemző az izlandiakra, hogy testvérek örök haragban élik le az életüket? Sajnos ez sem ritka jelenség. A zord környezet, a szürke ég a családi kapcsolatokra is rányomja a bélyegét. De még a habitusunkra is. Az izlandiak nem tartoznak a bőbeszédű, gyorsan megnyíló emberek közé. A mi szemünkben egy spanyol, egy olasz vagy egy görög — és ezt humorral mondom mint egy cirkuszi ló. Parádézik. Mi, izlandiak nem a fény és a pompa bűvkörében élünk, hanem a szabad ég alatt, zsi- gerileg kötődve a természethez. Huszonhét évesen szerzett rendezői diplomát Prágában. Reyk- javíkban is van filmes képzés. De 2004-ben még nem volt. A mai fiatalok számára sokkal könnyebb a pályakezdés, hiszen már nem kell külföldön tanulniuk. Én például autodidakta módon kezdtem, utána nyertem felvételt a prágai filmművészeti főiskolára. Slávek the Shit címmel forgatott is ott egy rövidfilmet egy nyilvános WC üzemeltetőjéről. Cannes-ba is eljutott a munkája, aztán nyert egy tucat fesztiváldíjat szerte a világban. Első játékfilmjében, a Tündekőben az izlandi manókról mesélt, akik elmaradhatatlan társai a szigetlakoknak. A Kosok után egyértelmű számomra: nem áll szándékában elszakadni ősei földjétől. Nem ereszt a táj, a szívem erősen odaköt. De ha ismeri Baltasar Kor- mákurt, napjaink leghíresebb izlandi rendezőjét, akkor tudja, ő már amerikai produkciók alkotótársa. Ő más utakon jár. Izlandon kezdett, aztán stílust váltott. Kommersz, de jó minőségű hollywoodi filmeket rendez. Produkciós irodája van Izlandon. A nálunk készülő külföldi alkotásoknak biztosít kellő hátteret, ami az országnak is komoly anyagi bevételtjelent. Mi volt az indítógomb a Kosok forgatókönyvének megírásához? Az izlandiak független természete, a táj vonzása, a jól ismert élethelyzetek? Ez is, az is, amaz is. De főleg az, hogy én magam is ilyen környezetben nőttem fel. Nyaranta a szüleimnek segítettem a farmon, ahol egymástól nagyon is különböző gazdákkal találkoztam. Voltak köztük olyanok is, mint a filmbeli testvérpár? De még mennyire! Közös telken gazdálkodtak, vagy tőszomszédok voltak, a kapcsolataik azonban annyira megromlottak, hogy már nem is köszöntek egymásnak. Izlandon nemcsak a klíma egyedi, az emberek is mások, mint Európa többi országában. Annyira dacosak, nyakasak, hajthatatlanok, hogy az elképesztő. Nyilván a természeti adottságoknak is közük van ehhez. Hogy hosszúk, sötétek és kemények a telek, és később is vannak esős, fény nélküli időszakok. A keményfejűség első számú eleme az izlandi mitológiának, a bárányok pedig szinte elmaradhatatlan szereplői Izland nép- költészetének, mondavilágának. A Kosokban tehát egy klasszikus témát emeltembe. Rendezőként hogyan tudott terelgetni annyi állatot? A juhok állítólag nem is nagyon kezelhetők. Izgultam is miattuk eleinte éppen eleget. Sokan figyelmeztettek, hogy készüljek fel, nehéz lesz dolgozni velük. Én, úgy látszik, remek birkákat kaptam. Nyugodtakat és szépeket. Semmi gondom nem volt velük. A gazdáik természetesen sokat segítettek, de maguk az állatok is tanulékonyak voltak. A súrlókór, amely annyi baj forrása a filmben, milyen gyakorisággal üti fel a fejét a szigeten? Sajnos elég gyakran. A 19. század vége felé jelent meg Izlandon, s azóta nem tudtuk száműzni. Újra és újra meg kell küzdenünk vele. A Kosokban a teljes katasztrófa jele. Jön, és mindent visz. A 2007-es gazdasági válsággal hogyan küzdött meg az ország? Irtó nehezen. Tönkrementek a bankok, sokan nemcsak a munkájukat, hanem az életterüket is elveszítették. A különböző természeti katasztrófák, a feléledő tűzhányók, a lavinák, a földrengések kiszámíthatatlansága mellett a gazdasági csőd veszélye is fennáll. Mi soha nem érezhetjük biztonságban magunkat. Száz évvel ezelőtt még mindenki mezőgazdasággal, állat- tenyésztéssel foglalkozott, évszázadokon át a juhok tartottak életben bennünket. Mára változott a helyzet. Vannak más bevételi forrásaink is. Milyen hatással volt önre a Prágában töltött egy év? Minden ott vált világossá számomra. Az is, hogy tematikailag milyen filmeket akarok forgatni. Égyszerű filmeket és egyszerű történeteket. Nagyon hálás vagyok a FAMU tanárainak, mert nagyon lényeges dolgokra hívták fel a figyelmemet. Tartja velük a kapcsolatot? Van, akivel igen. Sok barátom van Prágában. Mindig örülök, ha velük lehetek. Olyankor nagyokat sörözünk. A cseh sörnél tényleg nincs jobb a világon. Még az ír kocsmákban sem. Tudna mondani két rendezőt, aki kimondottan nagy hatással volt önre? Mindketten skandinávok. Aki Kaurismäki és Lars von Trier. A cannes-i sikert hogyan élte meg? Mi már azt is megünnepeltük, hogy beválogatták a filmet a szekció legjobb húsz alkotása közé. Hogy győztünk, az pedig a koronája volt mindennek. Izlandi film ekkora elismerésben nem is részesült még Cannes-ban. Hány film készül mostanában Izlandon? Évente négy, öt, hat. A lakosság számához viszonyítva... ... nem sok! De már nem egy rangos mustrán jelen vagyunk a világban. A Kosokat több európai ország mellett Kína és az Egyesült Államok is megvásárolta. Elképzelhető, hogy az Oscarért folyó versenyben a legjobb öt külföldi film közé is beválogatják? Ki sem merem mondani... én is ebben reménykedem. Sigurdur Sigurjónsson (Gummi), Grímur Hákonarson és Theodór Júlíusson (Kiddi) (Zuzana Mmáíová felvétele)
