Új Szó, 2015. augusztus (68. évfolyam, 177-201. szám)

2015-08-20 / 193. szám, csütörtök

8 I RÖVIDEN A legnagyobb Szent Korona Szarvas. A szarvasi Mini Ma­gyarország makettparkban avat­ják fel holnap Magyarország leg­nagyobb Szent Korona installá­cióját. A fából és kovácsoltvasból készült installáció 3,5 méter átmérőjű, és a történelmi Ma­gyarország közepét jelképező dombon áll majd. A dombbal együtt mintegy 7 méter magas lesz. Az installációt egy helyi testvérpár, az ács- és asztalos- mester Kovács Roland, valamint a kovácsmester Kovács Gergely készítette. „Nem egy makettet készíttettünk, hanem egy szim­bólumot, amely hazánk történel­mét, épített örökségét összefog­lalva jelképezi a történelmünket bemutató Szarvasi Mini Ma­gyarország felett” - mondta Bukovinszky Béla, a makettpark vezetője. (MTI) Letiltották Matisyahut Madrid. A spanyol kormány szankciójára számíthat a Rototom Sunsplash reggae-fesztivál, ami­ért letiltották a zsidó származású amerikai Matisyahu fellépését, mert nem volt hajlandó elismerni a palesztin állam létezését. A kormány állásfoglalását Izrael is üdvözölte. A zenész Facebook­PENGE Kiposztolt életek Amanda Palmerhez sok út vezet: az énekesnő, aktivista, blogger, a The Dresden Dolls, punk-kabaré duó egyik tagja stb. - hosszan le­hetne listázni szerteágazó tevé­kenységeinek sorát, azonban mind mögött ugyanaz a kreatív, vitális, érzéki személyiség lapul; vaskos portfolióját most egy könyv is gazdagítja. SÁNTA SZILÁRD KRITIKAI ROVATA A népszerű 2013-as TED-előadá- sát, mely A kérés művésze-téről szólt - és immár több mint nyolc millió megtekintést jegyez a neten - bontja ki Palmer; közben sztori­zik, elmeséli az életét,-egészen onnan, hogyan keresett pénzt menyasszonynak öltözve élőszo­borként, egészen addig, hogyan futott be rockénekesként. Minden sztori, élethelyzet a „szabad kérni és szabad segítséget elfogadni” szlogen prizmáján keresztül ér­telmeződik. A szerfelett ellent­mondásos és komplex személyi­ség lételeme az intenzív kapcso­lattartás a rajongókkal, elsősorban a közösségi médián: Twitter, Fa- cebook, Instagram és a természe­tesen a blogján. Sűrűn posztói, megosztja az életét a neten, és ez­által sebezhetővé válik, azonban többnyire jól kezeli az elkerülhe­tetlen internetes gyűlölködést. Életformája, és művészetének lé­nyege a bizalom, mely a szorosra font kapcsolati hálóból ered, és bejegyzésben írta le, hogy a fesz­tiválszervezők, az izraeli termé­keket bojkottáló Boycott, Di- vestment and Sanctions szervezet valenciai ágának nyomására, arra kérték őt, hogy a fellépése felté­teléül fogalmazzon egy nyílt le­velet, vagy készítsen egy videót, amelyben arról vall, hogy nem ismeri el a palesztin állam létezé­sét. Matisyahu nem volt hajlandó ebbe belemenni, és az esetet pe­dig döbbenetesnek és sértőnek nevezte. A fesztivál szervezői később közleményt adtak ki, amelyben elismerik, hogy együttérzőek Palesztinával, de azt is hangsúlyozzák, hogy a Ro­totom Sunsplash 22 éves történe­tében végig a béke és az emberi jogok mellett álltak, Matisyahut pedig nem a zsidó gyökerei miatt vették ki a programból, hanem mert egyszerűen nem tudtak megegyezni. Az esetről értesülve a Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald S. Lauder is megdöbbe­nésének adott hangot: Ez nem más, mint nyílt antiszemitizmus. Matisyahu amerikai zsidó ember. Mint mindenki másnak a szabad és demokratikus világban, neki is joga van a nézeteit hangoztatni - akár egyet ért velük valaki, akár nem -, egyben joga van elutasí­tani az ellenszenves nézeteket, amelyeket a fesztivál szervezői akartak ráerőltetni.Matisyahu holnap a pozsonyi Uprising fesz­tiválon koncertezik, kiemelt fel­lépőként. (BBC, index, juk) melyre nagy szükség is van az énekesnő által gyakran művelt te­vékenységekhez: tömegszörfözés, kanapészörfölés, közösségi finan­szírozás stb. Nem véletlen tehát, hogy a Kickstarter-kampánya (közösségi finanszírozás, ahol az interneten gyűjtik a pénzt egy-egy projektre, vállalkozásra stb.) lett a legsikeresebb zenei projekt, a ra­jongók több mint egymillió dollárt dobtak össze a készülő albumra. Palmer szerint az elérhetetlen sztárok kora lejárt, az előadók be­költözhetnek az otthonokba az okostelefonokon. A könyv sok helyen locsogó- fecsegő és csapongó, azonban a szeretettől, az empátiáról, a ki­szolgáltatottságról, a sebezhető­ségről, a csalódásokról szóló erős részek bőven kárpótolnak. Amanda Palmer: A kérés művé­szete: Hogyan tanuljunk meg se­gítséget kérni és elfogadni. For­dította: Garamvölgyi Andrea. HVG Kiadó Zrt., 2015.448 o. Értékelés: 7/10 AMANDA PALMER KULTÚRA 2015. augusztus 20.1 www.ujszo.com Németh Marcell Köztes téri., 2011, körten acél (Somogyi Tibor felvételei) Létképek a térben Négy fiatal magyar képzőművész kiállítása a Somorjai VMK-ban TALLÓSI BÉLA Somorja. Átér, az idő és a külső világ emberi belsőben lecsapódó lenyomatának kivetítése, kimetszóse, átvitele szobrászi térbe ás festői síkba fiatalos, markáns vizuális formai eszközökkel - ezt kínálja az a tárlat, melyet négy fiatal magyarországi képzőművész alkotásaiból rendeztek a városi műválődási központ Prohászka Istvánról elvevezett termében. A magyar művészek - Esse Bánki Ákos, Majoros Áron Zsolt, Németh Marcell, Rajcsók Attila - munkáit a DUNART.COM5 nemzetközi mű­vészeti szimpózium nyitányaként. tárták közönség elé. „Tér és idő elemeinek vallatása, rétegeinek feltárása, a képi és plasz­tikai hagyományban alá­merülve, majd szilánkjaira, pixeljeire szétesett vilá­gunkban e rétegek újraren­dezése. A négy fiatal művész valami ilyesmit valósít meg”- fogalmaz Tolnay Imre grafikusművész. E gondolatot foly­tatva: a tér-időfor- gács olyan újraren­dezése valósul meg, amelynek nyomán összetett létkép ke­rekedik műtárgyként valóságból, jelenből vagy emlékből származó, érzéseken átttanszformált tapasztalati ismere­tekből. Az újrarendező, mélyrétegű artisztikus feltárás olyan művészi hozzáállással valósul meg, amely a hagyományt - építő kiegészítéssel és újító variálással - a kortárs művészi ideálhoz formálja, Ez az attitűd jellemzi Németh Mar­cell Köztes tér L, II. című alkotásait. A szobrászati-festészeti tradíciót, amelyét építészeti (életképet ábrázo­ló homlokzati) elemként csodálunk, valamint a finom ötvösművészeti ha­gyományt letisztult, egyedi kortárs művészeti fenoménné formálja. Ti­nóm térrétegeket egymásra halmozó szobor-táblaképet vés-farag Németh Marcell. Nyomasztó szürke-sötét kép-szobor-, szobor-képmüvein olyan létszituációkat tesz átélhe- tővé, vagy olyan élmények em­lékekeit hozza vissza, amelyek lehatárolatlan, mőnumentális, emberi beavatkozás nyo­mát viselő természeti tér­hez kapcsolódnak. Minőségi védjegye ez a magatartás Majoros Áron Zsoltnak is. És micsoda minő­ség az, ahogy ő a szobrászati hagyományt konvertálva sá­vokból vagy pontokból ré- tegezi, építi-szer- keszti testkompozí­cióit geometrikus rendbe és a testet működtető (fenntar­Rajcsók Attila Almacsutka, 2011, fa Majoros Áron Zsolt Levitáció, 2015, acél tó, éltető, igazgató, irányító) rend­szerbe. Majoros Áron Zsolt úgy min­táz, hogy varázsol - szobor-optikai játékkal megigézi a szemet, a szobor­test belsejébe vonzza, vezeti a tekin­tetet. Mert ott van az anyagi elrendezés-elrendeződés mögötti lé­nyeg - a szellemi-lelki mag, létünk mozgatója. Ezt a magot rejtik és csillantják meg Rajcsók Attila jelképteremtő tárgyai és Esse Bánki Ákos térátfogalmazó festményei is. A kiállítás augusztus 31-ig látható. Augusztus 20. Budapesten Tisztavatás, zászlófelvonás, családi programok ás koncertek, parlamenti nyílt nap, Magyar ízek utcája, mesterségek ünnepe, aratámenet, ünnepi szentmise ás tűzijáték. íme, a mai államalapítás ünnepének központi programja. Budapest. A hivatalos program 8.30-kor kezdődik a Kossuth téren a Magyar Honvédség leglátványo­sabb eseményével, a honvédtisztek avatásával, amelyen Áder János köztársasági elnök mond ünnepi kö­szöntőt. Az Országházban 10 és 18 óra kö­zött nyílt napot tartanak, az érdek­lődők megtekinthetik a Szent Koro­nát, a díszlépcsőházat és a kupola­csarnokot. A nagy érdeklődésre va­ló tekintettel sorban állás várható. A Magyar ízek Utcája (a Lánchíd utcától az Ybl Miklós térig) 10 óra­kor nyílik, a program az ország tor­tájának és a honvédség tortájának felszelésével kezdődik. Lesz csim- bókos leves, paradicsommal készí­tett kukoricakása, szilvalekváros csavart fánk, barackos sütemények és sparhelten sült lepények, de kós­tolhatnak a látogatók lekvárokat, gyümölcsleveket, sajtokat és kézműves italokat is, egészen este nyolcig. A Mesterségek utcájának idén is Buda vára ad otthont délelőtt 10-től egészen 23 óráig. A vásár mellett koncertek is várják az érdeklődőket, a legkisebbeknek a Kolompos zene­kar, a nosztalgiázóknak a Hot Jazz Band, a fiataloknak az Irie Maffia, mindenki másnak pedig a Csík ze­nekarjátszik. Az augusztus 20-ai ünnep ki­hagyhatatlan része a kenyéráldás a Szent István-szobomál. A helyszín­re aratómenet indul 14.30-kor a Szent György térről. 17 órakor a Bazilikában ünnepi szentbeszédet mond Erdő Péter bí­boros, prímás, esztergom-budapesti érsek, aki az ezt követő Szent Jobb körmenet is vezeti. A nap fénypontja sokak számára az esti tűzijáték, amely 21 órakor kezdődik. A hagyományos kilövési helyszínek - a Lánchíd és a Duna - idén kiegészülnek a Szabadság híd­dal és a Gellért-heggyel. A látvány­tervek alapján elmondható, hogy a Dunáról kilőtt elemeket keretbe foglalja Budapest két legimpozán­sabb hídja, amelyek egyébként aktív szereplői lesznek a tűzijátéknak. Szintén újdonság, hogy a Dunán ez­úttal nem uszályokról, hanem kato­nai pontonokról lövik ki a pirotech­nikai anyagokat. A tűzijátékhoz összesen mintegy hét tonna piro­technikai eszközt használnak fel. (juk)

Next

/
Thumbnails
Contents