Új Szó, 2015. augusztus (68. évfolyam, 177-201. szám)

2015-08-19 / 192. szám, szerda

www.ujszo.com I 2015. augusztus 19. SPORT 121 Zdeno Cíger irányítja a szlovák jégkorong-válogatottat Stará Lesná. Az előzetes híreknek megfelelően Zdeno Cígert nevezték ki tegnap a szlovák jégkorong-válogatott szövetségi kapitányának, a főmenedzseri posztot Róbert Švehla fogja betölteni. A Vladimír Vűjtek távozásával megüresedett szövetségi kapitányi posztra állítólag több jelöltje is volt a Szlovák Jégkorongszövetség (SZĽH) végrehajtó bizottságának, ám Zdeno Cíger már napokkal ko­rábban elismerte, elfogadta Igor Nemeček SZCH-elnök ajánlatát. „Mindkét esetben egyhangúlag döntöttünk. Személyesen én java­soltam Róbert Švehlát főmene- dzsemek, aki Zdeno Cígert javasol­ta edzőnek. Hiszek benne, hogy ket­ten egy jó válogatottat fognak összerakni, amely méltóképpen képviseli majd az országot” - nyi­latkozta Nemeček a tegnapi ülés után. A 45 éves Cíger a szlovák jégkorong-válogatott sorrendben nyolcadik szövetségi kapitánya, 2010 óta az első hazai szakember, aki betölti a tisztséget (Vűjtek előtt a ka­nadai Glen Hanlon irányította a vá­logatottat). 2007-ben Július Šupler második kapitánysága idején egy évig asszisztensként dolgozott. 2008-ban mondott le a Slovan ve­zetőedzői posztjáról, azóta csak fia­talokkal foglalkozott saját hokiaka­démiáján. Az NHL-t szintén megjárt Róbert Švehla egyedüliként tartotta meg helyét a végrehajtó bizottságban a júniusi tisztújító kongresszuson. A Cígerhez hasonlóan turócszentmár- toni születésű 46 éves korábbi hát­véd örül a kihívásnak. „A váloga­tottal kapcsolatos felkérést nem le­het elutasítani. Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok, mert tudjuk, mi­lyen a helyzet a szlovák hokiban. Remélem, Zdenóval előre tudunk lépni”-mondta Švehla. A végrehajtó bizottság döntése először a szövetség hivatalos Facebook-oldalára került fel. A leg­gyorsabb kommentelők nem fogad­ták túl lelkesen a Cíger-Švehla pá­ros kinevezését. „A 2016-os orosz- országi vb-n készülhetünk a kiesés elleni harcra, amit a magyarokkal fogunk vívni.” „Ki fog ezek után el­jönni a válogatottba?” - ilyen és eh­hez hasonló reakciók sorjáztak a honlapon. Az valóban kérdéses, sor kerül-e a sokat emlegetett bojkottra. A válo­gatott hokisok nagy része ugyanis jelezte, a Nemeček személye elleni tiltakozásul akár az is elképzelhető, hogy visszautasítják a címeres mez­ben való szereplést. Švehla a júni­usban újraválasztott Nemeček em­bere, így Cígeren nagyon sok múl­hat: ő Lintnert látta volna szíveseb­ben a szövetség élén, de véleménye szerint a viszálykodás csak árthat a szlovák hokinak. Cígemek az október végi Német Kupára kell először keretet hirdet­nie. (ot, TASR) Róbert Švehla ► Született: 1969. január 2- án.Turócszentmártonban ► Játékosként: Trenčín (1989-1992), Malmö (1992-1995), Florida (1995-2002), Toronto (2002/2003) ► Edzőként: a szlovák válogatott másodedzője (2004-2006) ► Tisztségviselőként: a Szlovák Jégkorongszö­vetség végrehajtó bizottsá- gánaktagja (2011—) ► Sikerei: 2xvb-3. (1992, Csehszlovákia; 2003, Szlo­vákia), olimpiai bronzérmes (1992, Csehszlovákia) Róbert Švehla Zdeno Cíger Zdeno Cíger ► Született: 1969. október 19-én, Turócszentmár- tonban ► Játékosként: Trenčín (1987-1990), New Jersey (1990-1993), Edmonton (1993-1996), Slovan (1996-2001), NY RangersésTampa Bay (2001/2002), Slovan (2002-2006) ► Edzőként: Slovan (2006-2008), a szlovák válogatott másodedzője (2007) ► Sikerei: 6x szlovák bajnok (4x játékosként, 2x edző­ként), vb-3. (2003, játékosként) Tragikus Chelsea-rajt, Mourinho ideges SZABÓ ZOLTÁN Két forduló után mindössze egy pontja van a címvédő Chelsea futballcsapaténak a Premier League-ben. Tizenhét éve nem kezdte ilyen rosszul a bajnokságot a londoni együttes. A legutóbbi három szezonban rendre három győzelemmel rajtoltak Hazardék. A Chelsea az első fordulóban 2:2- es döntetlent játszott a Swansea-val, majd sima, 3:0-s vereséget szenve­dett a Manchester City otthonában. Pedig a pontvadászat előtt a szak­emberek a Chelsea-t tartották a leg­nagyobb esélyesnek. Már a felké­szülés során megmutatkozott, hogy akadozik a gépezet, egy meécset sem nyert a gárda (Red Bull New York 2:4, Paris Saint-Germain 1:1, Barcelona 2:2, Fiorentina 0:1), amely az angol Szuperkupa­meccsen is l:0-ra kikapott az Ar- senaltól. Jósé Mourinho a Chelsea trénereként tizenharmadik meccsén először maradt alul az Arséne Wenger által irányított riválissal szemben. Míg a londoni kékek csak a távo-r zók (Petr Čech, Filipe Luis, Didier Drogba) helyére igazoltak (Asmir Begovic, Baba Rahman, Radamel Falcao), addig a riválisok nagy pén­zekért neves sztárokat szerződtettek. Jósé Mourinho azt nyilatkozta, elégedett a kereté­vel, de állítólag tartott attól, ** hogy védencei nem fogják tudni felvenni a versenyt a megerősö­Mourinhót megviseli a sikertelenség (TASR/AP-felvétel) dött vetélytársakkal. Ezért azt re­besgetik, hogy nagyon ideges, csú­nyán beszél a klub alkalmazottjaival és a játékosokkal is. A Swansea el­leni döntetlenért például Éva Came- iro csapatorvost, valamint Jón Feam gyúrót okolta, mert a hajrában be­futottak ápolni a földön fetrengő Eden Hazardot. Az 52 éves portugál mester mindkettőjüket száműzte a kispadról. De ez sem segített, a Manchester City elleni derbit elbukta a csapata. Az első játékrészben jobbak és sok­kal gyorsabbak voltak a hazaiak, s ha Begovic nem véd olyan pará­désan, már a félidőig eldönthet­ték volna a rangadót. Aztán szünetben olyan történt, mint még Mourinho alatt soha, a portugál edző lecserélte John Terryt. A 34 éves csapatka­pitány 177 alkalommal volt kezdő Mourinho alatt, és csupán egyszer nem fejezte be a pályán a ta­lálkozót, amikor 2006 novemberé­ben kiállították. „Kurt Zouma a leggyorsabb vé­dőm, tudtam, hogy a City kontrákra fog játszani, ezért döntöttem úgy, pályára küldöm. Terry továbbra is élvezi a bizalmamat” - nyilatkozta a meccs után Mourinho, aki két he­te négy évvel meghosszabbította szerződését a Chelsea-nél, s klubsze- retetére hivatkozva lemondott a ja­vasolt fizetésemelésről. Megtehette, hiszen 12 millió eurós keresetével így is ő a világ legjobban fizetett trénere. Több szakértő viszont úgy véli, a portugál mágus Terry lecserélésével akarta megmutatni Roman Abramo- vics klubtulajdonosnak, mennyire szűk a kerfete. Ha ez volt a célja, ak­kor bevált az ötlete, ugyanis tegnap az orosz multimilliárdos bejelentet­te, legalább három új szerzemény vételére ad pénzt. A Special One kö­zéphátvédet, játékmestert és támadót akar venni. A védelem tengelyében az Evertonban futballozó John Stones a kiszemeltje, ám a 21 éves angol válogatott játékost klubja nem akarja elengedni, és elutasította a londoniak harmadik, 30 millió fon­tos ajánlatát is (korábban 20, majd 26 millió fontot kínált a Chelsea). Nagyon sebezhető volt a Chelsea védelme az első két bajnokin, Iva- novicsnak csak statisztaszerep jutott a villámgyors Montero és Sterling mellett, de középen Terry és Cahill lassúsága is kiütközött. Az Augsburgból 25 millió euróért érke­zett 21 esztendős ghánai Baba Rah­man a Bundesliga legjobb balbekk- jeként érkezett, elképzelhető hogy Azpilicueta visszakerül eredeti posztjára, a védelem jobb oldalára, Ivanovics pedig bemegy középre. Vasárnap a West Bromwich ott­honában lép pályára a Mourinho- csapat, amely újabb betlit már nem engedhet meg magának. EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás II. LIGA. nyugati csoport, 3. forduló: FC Spartak Trna­va |un.'-Žilina B 1:0, g.: D. Ujlaky (17.). A bajnokság állása: 1. Trnava jun. 3 6 0 0 4:[ ) 9 2. FK Pohronie 3 2 1 0 4:1 I 7 3. Nitra 3 2 0 1 8:r 1 6 4. Šaľa 3 2 0 1 5:ŕ 1 6 5. Žilina B 3 2 0 1 4:; 1 6 6. Sered 3 2 0 1 4:f i 6 7. Borčice 3 1 0 2 5:( i 3 8. Dunajská Lužná 3 1 0 2 5:( i 3 9. Nové Mesto 3 1 0 2 3t 1 3 10. Slovan jun. 3 1 0 2 5:i r 3 11.Senec 3 0 1 2 0.2 ! 1 12, Banská Bystrica 3 0 0 3 3:í 1 0 SPANYOL SZUPERKUPA, visszavágó: Barcelona-Ath- letlc Bilbao 1:1, g.: Messi (43.), III. Adurlz (74.), az első meccsen 0:4, a Bilbao nyerte a trófeát. ANGLIA 2. forduló: Liverpool-Bournemouth 1:0, g.: Benteke (26.). OROSZORSZÁG, 5. forduló: Szaranszk-Ufa 0:1. ■ Tenisz CINCINNATI NŐI TORNA, 1. forduló: Babos Tímea (ma- gyar)-Samantha Stosur (ausztrál) 7:6,4:6,7:5. ■ Sportfogadás KENŐ - hétfő: 1,11,14,15,16,20,28,30,34,37,39, 40,51,59,60,64,67,72,73,79. Kenő plusz-szám: 34. KENŐ JOKER - hétfő: 109 387. Nyeremények: 1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. dij: 30 euró (6 nyertes); 5. díj: 2,50 euró (107); 6. díj: 0,50 euró (994). Filip Jícha a Barcáé Barcelona. A Bajnokok Ligája-győztes Barcelona kézi­labdacsapatában folytatja pá­lyafutását Filip Jícha. A katalán klub 750 ezer euró ellenében szerezte meg a 33 esztendős cseh átlövőt a német THW Kiéitől. Jícha négyéves szerződést kötött a Barcelonával, ahol elsősorban a PSG-hez távozott Nikola Ka- rabatic vezérszerepét kellene majd átvennie. Karabatic helyére a Barcelona a Veszprém szerb sztárját, Mo- mir Ilicet is kiszemelte, ám az utóbbi két kiírás gólkirálya ma­radt a magyar klubnál. A 2014/15-ös BL-szezonban a Veszprém az elődöntőben a Ki­elt győzte le, majd a fináléban kikapott a Barcelonától. (MTI) Teret neveztek el Javier Femandezről A spanyolországi Navalacruz községben teret neveztek el Ja­vier Femández műkorcsolyá­zóról. A háromszoros Európa- bajnok, címvédő világbajnok Femández nem az első sportoló, akinek teret szenteltek a Mad­ridtól 136 kilométerre nyugatra lévő spanyol falucskában: Na- valacruzban 2010 óta van már egy Iker Casillas tér is, a Real Madrid kapusának szobrot is ál­lítottak. Mindkét kiváló sport­ember családja az alig 300 la­kost számláló településről szár­mazik. Femández ugyan Madridban született, de gyerekkorában gyakran járt Navalacruzban a nagymamájánál. „Kötelessé­günk tisztelegni azok előtt, akik a világban öregbítik községünk hírnevét” - nyilatkozta Nava­lacruz polgármestere. A tér tábláját maga Femández leplezte le, aki 24 évesen valószínűleg a legfiatalabb sze­mélyiség, akiről még életében teret neveztek el. (bt)

Next

/
Thumbnails
Contents