Új Szó, 2015. augusztus (68. évfolyam, 177-201. szám)

2015-08-19 / 192. szám, szerda

161 KELET- ÉS KÖZÉP-SZLOVÁKIA 2015. augusztus 19. | www.ujszo.com Volt egyszer egy zenekar - a királyhelmeci Waterfall Az együttest kirabolták, a budapesti koncertet a vihar verte szét, mégsem ezek miatt esett szét a csapat LECZO ZOLTÁN A bodrogközi régióban az elmúlt évtizedekben aligha volt népszerűbb, sikeresebb és nagyobb reményekkel induló zenekar, mint a 2002 novemberében alakult Waterfall, óm az együttes jó néhány elismerés besöprése és egy önálló album kiadása után megszűnt. KIRALYHELMEC Nádasdi Péter, a csapat egykori énekese lapunknak elmondta, az If Not Now című album 2005 márciu­sában jelent meg, melynek számait több kereskedelmi adó, pl. a Twist Rádió is játszotta. A New Generati­on című dalra készített klipet a Mu­šie Box, illetve a Markíza is bemu­tatta - ott a Deka című zenei műsor slágerlistáján többször második he­lyezett volt a szám. Az együttes jó néhány hazai és külföldi helyszínen lépett fel, valamint a Peha együttes előzenekaraként 10 koncertből álló országos turnén hallhatta őket a kö­zönség. A Waterfall bejutott a Coca- Cola PopStar könnyűzenei verseny országos döntőjébe, melyet 2006. május 18-án tartottak a pozsonyi Több személycsere volt a csapatban, de a Waterfallt minden felállásban sze­rette a közönség (Képarchívum) Babylon klubban. A versenybe ab­ban az évben összesen 251 előadó nevezett be, nekik sikerült a legjobb négy közé kerülniük. Ezután a Duna Televízió Molto Vivace Zenei Esték című műsorában bemutatták a Wa­terfall zenekarnak az A3 8 Hajó szín­padán rögzített koncertjét is. A csa­pat később megnyerte az Internati­onal Live Award magyarországi vá­­Waterfall • Alakulás éve: 2002 Tagok: Múdry Valér (basszus­gitár), Mátyás Róbert (dob basszusgitár), Kóbori Dávid (dob), Hornyák Gergő (dob), Zagyi Róbert (gitár), Móricz Valter (ének, gitár) Pataky Károly (billentyűs és ütős hangszerek), Haminda Tibor (utősök), Pirovits Pál (ütősök) Nádasdi Péter (ének) logatóját, majd az ausztriai közép­döntőben azért küzdött, hogy a bécsi Práterben rendezett döntőben több tízezres közönség előtt léphessen fel. Ez nem sikerült, sőt az ott már ta­pasztalható, majd később mindjob­ban fokozódó konfliktusok végül a zenekar két tagjának, Nádasdi Pé­ternek és Kóbori Dávidnak - ma mindketten a Sémi Holsen együttes­ben zenélnek - a távozásához, majd a csapat széthullásához vezettek. Előzőleg egyébként a zenekart ki is rabolták, a csapatnak akkor újra az a Guido Signorini nevű olasz üzlet­ember sietett a segítségére, akinek a hathatós támogatása nélkül koráb­ban sem a nagylemezük, sem a klip­jük nem készülhetett volna el. A Waterfall széthullása egyebek mel­lett azért is sajnálatos, mert akkori­ban már készült a második lemez, mely a Now Or Never címet kapta volna. Nádasdi Péter tájékoztatása szerint bár korábban voltak arra kí­sérletek, hogy legalább egy-egy fel­lépés erejéig újra összeálljon a régi gárda, de ez végül nem valósult meg. A közös zenélésre mostanság - nemcsak a csapat néhány tagja kö­zötti kommunikáció teljes hiánya miatt - még kisebb az esély. Az az­óta eltelt időszakban ugyanis az egykori gitáros és vokalista, Móricz Valter Angliába, a régi basszusgitá­ros, Múdry Valér pedig Írországba költözött. Az ütősökön játszó Piro­vits Pál Budapesten és Kassán él, Kóbori Dávid, a dobos többnyire szintén Budapesten tartózkodik. Az ütősökön játszó Haminda Tibor Tő- keterebesen lakik, az eredetileg a dobokat, majd a basszusgitárt keze­lő Mátyás Róbert családot alapított és Királyhelmecen él, az ugyancsak itt élő Pataky Károly (fúvósok, billentyűs hangszerek) időközben a város polgármestere, a színművész Nádasdi Péter (ének) pedig a tele­pülés alpolgármestere lett. Legközelebb a nagykaposi Simply bandet mutatjuk be. „Csíkos” utak és járdák Királyhelmecen LECZO ZOLTÁN A városvezetés és a cserét végző cég közötti tárgyalás nem vezetett megállapodáshoz. KIRALYHELMEC Az ősz folyamán befejeződik az elöregedett gázvezetékek cseréje, a munkálatok után azonban jó né­hány út- és járdaszakasz csak rész­ben kap új burkolatot. Királyhelmecen tavaly nyáron kezdték el a Szlovák Gázművek munkatársai az elhasználódott vagy sérült vezetékek cseréjét, ilyen munkálatok folytak a Kossuth, a Štefánik, a Stadion, a Kert és a Mély utcában, a hálózat korszerűsítését egyebek mellett a Bolyi és a Szen­tesi utcában is elvégzik. A fejlesz­tés első fázisa 2014 novemberéig tartott. A városi hivatal illetékes részlege által kiadott határozatok értelmében a munkálatok során okozott esetleges károkat a kivite­lezőknek meg kell téríteniük. Ugyanakkor vigyázniuk kell arra is, hogy a földalatti vezetékek elhelye­zésekor az utakat és a járdákat a le­hető legrövidebb szakaszokon bontsák fel, és ahol a terep adottsá­gai lehetővé teszik, ezt az aszfalt- réteg megsértése nélkül kell meg­oldani. A felújítás első szakasza után azonban jó néhány utca meg­lehetősen sajátságos képet mutat, a Az utakat és járdákat az eredeti ál­lapotukba kellett (volna) visszaál­lítani (A szerző felvétele) sávokban leaszfaltozott járdák és útfelületek rontják a városképet. Simon Péter, a Királyhelmeci Városi Hivatal építésügyi és régió­fejlesztési osztályának munkatársa lapunknak elmondta, a rekonstruk­ciót idén folytatják, ez a beruházás novemberben fejeződik be. A meg­sérült szakaszok helyreállítása kap­csán egyébként korábban a város- vezetés tárgyalt a cég képviselői­vel. Azt szerették volna elérni, hogy a kicserélt vezetékek feletti járdákat teljes szélességben aszfaltozzák új­ra, az utak pedig legalább egy köz­lekedési sáv szélességében kapja­nak új burkolatot. A cég ebbe nem egyezett bele, mindössze arra volt hajlandó, hogy a fölvágott sávokra plusz 10-10 centiméter szélesség­ben húzzon új aszfaltréteget. A ha­tályos törvények értelmében a vál­lalat az elvégzett munkáért 3 év jót­állást vállal. NÉMETI RÓBERT Lángi Attila autójából felpattant egy kavics, összetörte a kisfiú szemüvegót, ezért a versenyző fájdalomdíjkónt odaajándékozta a kupáját a megszeppent gyereknek. KASSA Egy második helyezésért járó ku­pával tért haza a 41. Kassa Rallyról az a 11 éves kisfiú, kinek szemüve­gét összetörte a magyarországi Lán­gi Attila és Veres Gábor driftelő au­tójából felpattanó kavics. A hír hal­latán az autóversenyző fájdalomdíj­ként a fiúnak adta a kupát. Az alapiskolás fiú édesanyjával éppen frissítőért indult, amikor egy felpattanó kavics eltalálta és össze­törte a szemüvegét. „Éppen a büfé előtti sorban álltam, amikor a Lán- giék BMW-je a közeli fordítóhoz ér­kezett. Az autót bámultam, amikor hatalmas csattanást éreztem a jobb szemem mellett. Szerencsére a szemüvegemet találta el a kavics, és összetörte az üvegét” - mesélte Illés Dávid. „A szüleim megijedtek, attól féltek, hogy a szemem is megsérült. Szerencsére komoly baj nem tör­tént” - tette hozzá Illés Dávid. A rally végén a fiú szüleivel és testvérével együtt a szervizparkba igyekezett Egy kisfiúnak adta a kupát a versenyző Illés Dávid és testvére, Olivér minden évben ott van a Kassa Rallyn (A szerző felvétele) fotózni. „Az a kocsi, amelyik miatt a szervizbe mentünk, nem volt ott, de összefutottunk Lángiékkal. Elme­séltük, mi történt Dávid szemüve­gével, ők pedig felajánlották, hogy kifizetik. Nem fogadhattuk el, de kaptunk egy dedikált fotót, majd el­hagytuk a szervizparkot” - mondta Illés Oszkár, a kisfiú édesapja. Pár perccel később Lángiék autója meg­állt mellettük, az egyik csapattárs ki­szállt az autóból és átadta a fiúnak a kupát, amit a második helyezésért kaptak. „Igazi sportemberekre vall ez a gesztus. Nagy örömöt szerzett a kisfiamnak” - zárta az édesapa.

Next

/
Thumbnails
Contents