Új Szó, 2015. augusztus (68. évfolyam, 177-201. szám)
2015-08-18 / 191. szám, kedd
www.ujszo.com | 2015. augusztus 18. KULTÚRA 113 Mérlegen a Sziget fesztivál Egy-két produkciót leszámítva a zenei felhozatal idén is elsősorban a külföldiek ízlését szolgálta JUHÁSZ KATALIN Az idei Sziget valószínűleg több rekordot is megdöntött. Egyet már most leírhatunk: soha nem voltunk még itt annyian, mint a pónteki és a szombati napon, amikor a 90 ezerre emelt limitet is sikerült elérni, és a bejáratnál kitették a „megtelt" táblát. Ez elsősorban Avicii érdeme, aki kicsalta a Szigetre a magyarokat, hogy aztán ügyesen eladja nekik a nagy semmit. Előtte a Kasabian játszott, ők is komoly tömeget vonzottak. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy az A3 8 sátrat épp a Dropkick Murphys miatt kell majd lezárni, mert nem fér be több ember. Ez a csapat ugyanis ezer éve létezik, és munkásságáról igencsak megoszlanak a vélemények. Szövegeik politikailag nem egészen korrektek, zeneileg viszont nehéz lenne beléjük kötni. Sztárok közöttünk Vasárnapra virradóra metálos dörgések közepette megérkezett végre az enyhet adó eső, de így is ez volt minden idők legtrópusibb fesztiválja. Előző este már alig lehetett látni a portól a Major Lazer fellépésén. Szándékosan nem használtam a koncert szót, mert ha nem látok hangszereket a színpadon, nehezen tudom koncertnek tekinteni a produkciót. A show viszont látványosra és pörgősre sikeredett, ment a pumpálás ezerrel. A csapat szellemi vezére és producere, Diplo pedig megcsinálta a Kész Átverés Show-t is. Az volt a kívánsága, hogy a Majer Lazer ezután felléphessen egy budapesti klubban is. A szervezők rögtön az A38 Hajót ajánlották neki, hogy éjféltől ott tekergethesse a gombokat. Ráadásul gázsit sem kért, úgyhogy a közönségnek ingyenes meg- lepibulit hirdettek. Ahol aztán bejelentették, hogy Diplo megbetegedett a Szigeten, ezért mégsem megy a csurig megtelt hajóra. Paloma Faith, aki szintén szombaton lépett fel, előző nap stábjával tuA szabadság szigete ristáskodott egy nagyot Budapesten, és sorban posztolta Instagramjára a remek fotókat 273 ezer követőjének a legnépszerűbb budapesti helyekről (Szimpla kert, Gellért fürdő, Vásárcsarnok). A Horrors tagjai viszont csak a Szigeten akartak szétnézni, és ezt egészen szokatlan módon kezdték. Frontemberük, Faris Badwanúgy fejezte be a koncertet, hogy nekifutásból a közönségbe ugrott, de mivel senki sem kapta el, jókorát esett. Majd ahelyett, hogy visszaevickélt volna a színpadra, egyszerűen kisétált a tömegből és elvegyült a fesztivál forgatagában. Aznap este őt is és a többieket is sok helyen látták felbukkanni. A Horrors szerintem egy elég tisztességes rockzenekar, még akkor is, ha dalaik valahogy leperegnek rólam. Biztos, hogy nem büntetném őket egy délutáni nagyszínpados fellépéssel, ahogy például a Gogol Bor- dellót, Gentlemant vagy a Marina and the Diamondst sem. A szervezőknek talán érdemes lenne átgondolniuk a színpadok felosztását, hogy se a jó zenekarok, se a közönségük ne asza- lódjon a tűző napon. Lehet, hogy megérett a helyzet két A38 sátor méretű programhelyszínre, ahova szét lehetne osztani a nagyszínpad és a mostani sátor fellépőit, a nagyszínpadot pedig meghagyni a Robbie Willams és az Avicii kaliberű megasztáraknak. Ezt a két produkciót, illetve talán még a Limp Bizkitet leszámítva a zenei felhozatal idén is elsősorban a külföldiek ízlését szolgálta. Ugyanakkor még mindig erre a fesztiválra megy el a legtöbb magyar is. Az átlag magyar látogató Egy átlag magyar számára a Sziget meglehetősen drága, de figyelembe kell venni, hogy a szervezőknek is többe kerül, mint a kisebb magyarországi fesztiválok, amelyek komoly állami támogatást kapnak, így megtehetik, hogy nem piaci áron kínálják a szórakozást. A Sziget idén 50 millió forint állami támogatáshoz jutott, ez a költségvetésük alig 1,3 százaléka. Közben több külföldi turistát vonzanak Budapestre, mint például az államilag agyonfinanszírozott Forma-1. Szóval a magyarok zöme ma már csak egy-két napot néz ki magának, és 18 ezer forintért napijegyet vált. Viszont a kezdeti heti 10-12 világsztár helyett ma már napi 18-20 ismert külföldi előadó közül lehet választani, és ha ezekre a koncertekre egyenként vennénk jegyet, jóval borsosabb lenne a végösszeg. Sokat fejlődött az infrastruktúra is - a vécéktől a szolgáltatásokon át a hangosításig -, ennek pedig ára van. És bármilyen furcsán hangzik, mi magunk is tehetünk a drágulásról, mivel vásárlás helyett inkább ingyen letöltjük vagy átmásoljuk kedvenc előadóink CD-it. Jelentkezzen, aki még sosem tett ilyet! A CD-ipar összeomásával az előadók csak a koncertek bevételéből tudnak megélni. A Sziget főszervezője, Gerendái Károly szerint évente átlagosan 30^10 százalékkal nő a sztárgázsik összege. Egy csúcskategóriás fellépő legkevesebb egymillió eurós tétel. Egy headliner kategóriájú csapat 500 ezer és egymillió között kér, az átlagos nagyszínpados fellépő 100 és 250 ezer között. A britek ós a szilvalekvár Más. A brit New Musical Express újságírói az utolsó napon lelkesen dicsérték a Szigetet, hogy mennyire egyedi az atmoszférája, és mennyire jó a szervezettsége. Akkor nyilván hosszan propagáljátok majd a fesztivált odahaza, vetettem fel. És azt a furcsa választ kaptam, hogy ez egyáltalán nem biztos. Szerintük ugyanis addig szerethető egy rendezvény, amíg nem tombol ott túl sok angol. Önkéntelenül bólogatni kezdtem, amit most már szégyellek, ezért végezetül elmesélek egy sztorit a britekről. Gizi néni tavalyelőtt a Hungari- kum Faluban kevergette a szilvalekvárt. Odament hozzá pár punkfri- zurás angol srác egy térképpel, hogy mutassa meg, hol az ő faluja. Két héttel később a polgármester felhívta a Sziget szervezőit, hogy képzeljék el, húsz angol érkezett Szatmárcsekére, és meg akarják nézni, hogyan készül az a fantasztikus szilvalekvár. Szóval a Hungarikum Falunak meglehetősen erős az országimázs-építő hatása. A Szigetre érkező britek pedig pont azért jönnek, mert minden sokkal kulturáltabb, mint egy szigetországi rendezvényen. De nem csak ők látják így. A dán Roskilde fesztivál szervezői például olyannyira elégedettek a fesztivál infrastruktúrájával, hogy úgy vélik, ha a Szigeten tapasztaltaknak csak a felét tennék kötelezővé az európai fesztiválokon, akkor a kontinens rendezvényein 100 százalékos javulás állna be. Szomorú vég És az utolsó, szomorú hír: több órával a fesztivál zárása után, tegnap 11.30 körül egy letört faág okozott balesetet a Hajógyári-szigeten. Az ág az éjszakai esőzés miatt szakadhatott le és esett egy sátrazóra. A szervezők tájékoztatása szerint a baleset egy figyelmeztető táblákkal tiltott, kempingezésre nem alkalmas, a fesztivál területén kívüli helyen, az ártéren történt. A fesztivál orvoscsoportja azonnal a helyszínre érkezett és megkezdte az újraélesztést, de már nem tudtak segíteni a súlyosan sérült német fiatalemberen. Divat lett a magyarosch hajviselet - készülnek a varkocsok a Hungarikum Faluban Naponta 18-20 ismert külföldi előadó koncertjéből lehetett választani