Új Szó, 2015. augusztus (68. évfolyam, 177-201. szám)

2015-08-15 / 189. szám, szombat

www.ujszo.com | 2015. augusztus 15. SZOMBATI VENDÉG I 9 Ismét magyar filmben játszik Udo Kiér: „Megállítanak a nők egy-egy vetítés után, és azt kérdezik, hogy tudtam olyan gonosz lenni a filmben..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Már a vilógrajöttót is dráma kísérte, s később is volt pár sötátebb fejezet az áletáben. Udo Kiér, a német filmek sztárja, a hollywoodi szuper­produkciók kultikus alakja ma már szórakozik mindezen. Móg azokon a történetein is, amelyek egykor megviselték vagy kiborították. Születése után egy órával bomba­támadás érte a kölni kórházat. 1944. október 14-ét mutat a naptár, dőlnek a falak. Az ügyeletes nővér, azzal, hogy föléjük hajol, a testével ment meg néhány csecsemőt. Udo Kiér édesanyja a szoba sarkában, ágyá­ban fekve éli meg az angolszász bombázásokat, újszülött csecsemő­jét egyik kezével magához szorítja, a másikkal lyukat fúr a rádőlt falon, és kidugott ujjaival jelzi, hogy a törme­lékek alatt fekszik segítségre várva. Ez volt Udo Kiér életének első napja, s tizenhét éves kora óta, ami­kor megismerkedett Rainer Werner Fassbinderrel, a német film egykori polgárpukkasztó zsenijével, renge­teg hasonló, rendkívüli élményben volt része. Egyrészt nála (Lili Mar­ken), később Bódy Gábornál (Nár­cisz és Psyché), majd Gus van Sant- nél (Otthonom, Idaho), Lars von Tri- emél (Hullámtörés), Paul Morris- seynél (Frankenstein, Drakula) és másoknál. Delejes tekintetével pil­lanatok alatt megbűvöli még a macs­kát is, meséli, persze csak azután, hogy már véresre karmolászta az ar­cát. Filmjeiben is szoros kapcsolat­ban áll a vérrel. A vele készült hor­rorokban többször játszott már vám­pírt, a szüzek vére pedig ma is üdítő ital számára, jelzi riasztó kacaj kisé- retében. Nemes Gyula új filmjében, a Zé­róban is egy őrült fazont alakít, mint szerepei túlnyomó részében. Egy mobilcég igazgatójaként telefontor­nyokkal árasztja el a világot, miköz­ben a tévében - nyomás alatt - azt hirdeti: hozzák vissza a postagalam­bokat, azok sokkal megbízhatóbbak, mint bármelyik típusú mobil. Extra filmszerepei mellett Udo Kiér ma ar­ra is büszke, hogy ihatott Madonna cipőjéből, benézhetett Urna Thur- man szoknyája alá, megsimogathat­ta Pamela Anderson kebleit, és csó­kot nyomhatott Liz Taylor arcára. „Udo született tréfamester, de iga­zi provokátor is, aki sokszor úgy vi­selkedik, mint egy eszement ka­masz, bár azt is elképesztően intelli­gensen teszi - hallgatom Nemes Gyulát, miután pofáncsapósan anar­chista filmjét, a Zérót bemutatták Karlovy Varyban. - Csak egy példa a forgatásról: az egyik jelenetben túlságosan sokat mozgott. Szóltam neki, hogy Udo, ne játssz, ez nem színház! Mire a díszletben átvonulva odajött hozzám, az orrát az én or­romhoz nyomta, és csak annyit mon­dott: »Hazamegyek!« Azzal meg­fordult, egy jót nevetett, majd visszaállt a helyére, és megcsinálta, amit kértem. Udo egyébként eltipor- hatatlan, megsemmisíthetetlen. Vele még ezer méh sem tudna végezni. Ha a villám csapna bele, feltöltené. Nin­csenek üres pillanatai. Örökké vib­rál. Ha beáll egy kis csend, vagy ha senki sem mozdul, ő azonnal bein­dul. A Zéró a méhek veszélyeztetett­ségéről is szól. Van egy jelenet a filmben, amikor Udo lánya mézben szeretkezik a barátjával. Egy közön­ségtalálkozón bemondta, hogy ő is imádja a mézszexet, próbálja ki, aki tudja, mert nagyon izgató. Valóság­gal bebolondította a nézőket. Ha megjelenik egy partin, akkor az ő esetében nem az történik, hogy négy biztonsági őr gyűrűjében autogra­mot oszt, hanem odalép egy ember­hez, belenéz az arcába, s azt mondja: »Udo vagyok!« S kimozdítja őt a nyugalmi állapotából. Olyankor egyszerre férfi is, nő is. Villog a sze­me, s az az energia fűti, amelyet má­soktól kap azzal, hogy nézik. Na­gyon figyelmes ember, nem játssza meg a sztárt. A Zéróban két hétig for­gatott. Egyszer elvittem őt a Király fürdőbe, ami a nyolcvanas években kultikus hely volt. Borzalmasan fá­radtak voltunk, gondoltam, ott majd ő is lazít egy nagyot. Bementünk a nedves gőzbe, s a tikkadtan ülő em­bereket látva egyszer csak elkezdett kiabálni, hogy: »Energia, energia!« Minden belefér az arcába. A jó, a rossz, az extra, bármilyen figura. Ő mindig önmagát játssza. Mivel rá ír­ják a szerepet, kaméleonnak hiszik, közben minden filmjében Udo. Ne­kem ő nagy álmom volt. Nevetsé­gesnek is éreztem egy ideig, hogy vele akarok dolgozni. Hogy jövök én, Gyula, ahhoz, hogy egy ekkora em­bert Budapestre hozzak? De odarak­tam az arcképét a forgatókönyvbe, mert azt akartam, hogy ő legyen az apa, illetve a világ ura. Elérhetetlen vágyam volt, ami végül mégis meg­valósult. Karlovy Vary fesztiválja előtt a Berlinalén találkoztunk idén, ahol speciális elismerést kapott. Azt hittem, életműdíjat, mert azt is meg­érdemelné, hiszen rengeteg filmet forgatott, és hetvenéves. De nem, nem az volt. Azért díjazták, mert zseniálisan formál meg nőket, me­legeket, travesztitákat. Tíz napig ün­nepelte, hogy kitüntették. Közben panaszkodott, hogy újabb és újabb, számára ismeretlen rendezők hívják, de ő már csak azokkal szeretne dol­gozni, akikkel dolgozott. Gus van Santtel, Lars von Trierrel - és velem. Ez engem nagyon boldoggá tett. Ka­pok is tőle egészen szürreális e- maileket. Felét angolul, felét néme­tül úja a leveleknek, pont, vessző, nagybetű sehol. Csak árad a szöveg. Hogy mi történt vele, mire készül, mivel telnek a napjai... Palm Springsben él, a rancsán. Lova van, kutyája. Velük érzi jól magát.” Mi kellett ahhoz, hogy igent mondjon Nemes Gyula hívására? - kérdezem tőle a Zérót követő Pupp szállóbeli fogadáson, amikor saját bevallása szerint már az ötö­dik pezsgőt itta. - A rendezőt nem ismerte, a szerep nem túl nagy, a partnereiről sosem hallott. Érdekelt a téma, a méhek szenve­délyes élete. Sokan nem tudnak róla, mekkora veszély fenyegeti őket. Ha kihalnak, a természettudósok állítá­sa szerint, négy éven belül az embe­riség is kipusztul. Ugyanis nem lesz mit enni. Természetesen az is impo­nált, hogy ellenséges pasit játszha­tok, aki telefonantennákat telepít, a méhek pedig nem szeretik a belőlük jövő hangot, a szüntelen búgást. Fontos szempont volt az is, hogy szoros kapcsolat fűz a magyar film­hez. Elsőként Bódy Gábor hívott forgatni Budapestre. Tehát eljött a nosztalgia ideje. El. De nincs ebben semmi fájdal­mas. Nagyon szép emlékeket őrzök Gáborról. Fassbinderrel ültünk a mannheimi fesztiválon, ő már akkor jó barátom volt, több filmjében is ját­szottam, s nem örült, ha azzal dicse­kedtem, hogy kik szeremének dol­gozni velem. Ki akart sajátítani. An­nak örült volna, ha egyedül az ő szí­nésze vagyok. S akkor ott, Mann- heimben elárultam neki, hogy most egy magyar rendezővel fogok dol­gozni. „Ugyan már, egy magyar ren­dező!” - legyintett. Egyszer csak be- mondták Bódy Gábor nevét, hogy az Amerikai anzixszal ő nyerte a fődí­jat. Na, ő az, ő az, lelkendeztem, ő hí­vott meg, méghozzá főszerepre! Egyébként Huszárik Zoltánnak is az eszébe jutottam, amikor a Csontváry címszerepére keresett megfelelő ar­cot. Engem is elhívott a castingra, aztán másvalakit választott. Bódy Gáborral akkor nem találkozhattam Budapesten, elkerültük egymást. Két nappal azután érkezett haza, hogy visszarepültem Berlinbe. Nagyon lesújtott a halálhíre. Fassbinderrel hol, milyen hely­zetben találkozott legelőször? Mindketten Kölnben éltünk, én már betöltöttem a tizenhatot, ő fél évvel fiatalabb volt nálam. De ami ennél sokkal lényegesebb: értem rajongtak a lányok, mert helyes fiú voltam, érte meg nem annyira, mert úgy nézett ki, mint egy... megpró­bálok finoman fogalmazni... mint egy szörnyeteg! Egy bárban ismer­kedtünk meg, ahová főleg kamion­sofőrök, titkárnők és Köln első tra- vesztitái jártak. Ha bajba kevere­dett valaki, örülhetett, ha megúszta egy arcába löttyintett sörrel. Rosszabb esetben véresre verték. Rainer még iskolás volt akkoriban, én már dolgoztam. Sok évvel ké­sőbb láttam egy fotóját Angliában valamilyen újságban. A cikk címe az volt: Zseni és alkoholista. Én ezt a fickót ismerem, futott át az agya­mon, de tovább nem foglalkoztam vele. Aztán Münchenben találkoz­tunk, ahol elég undokul viselkedett, mert ahogy később elmondta, a köl­ni éveit juttattam eszébe. Először a Bolwieserben játszottam nála, 1977-ben, de akkor már barátok voltunk. Wim Wendersnél és Wer­ner Herzognál azonban csak azután vállalhattam szerepet, hogy Rainer meghalt. Addig nem. Egyszerűen nem engedte. Vagy ők, vagy én, mondta. Sakkban tartott. És szere­lemben. Rainer szerelmi foglya voltam. Jól hangzik, nem? De tény­leg együtt éltünk! Lars von Trierrel hogyan került kapcsolatba? Az is egy véletlen- szerű találkozásból indult? A nyolcvanas évek közepén ját­szottam egy rövidfilmben, amelyet beválogattak a mannheimi fesztivál programjába. Ott láttam A bűn lé­lektanát, amelyet ő rendezett. Annyira tetszett a film, hogy meg­kerestem a fesztivál igazgatóját, mutasson be Larsnak. Fel voltam készülve, hogy ő is olyan őrült fickó lesz, mint Rainer, jön majd tetőtől talpig kopott feketében. Erre meg­jelent egy jól öltözött, egyetemista küllemű srác, és azonnal megked­veltük egymást. 1987-es filmjében, a Médeában már főszerepet játszot­tam. Három hétig nem mosakod­hattam, mert Lars ápolatlan külsőt kért a figurának. Az ő szájából hal­lottam először azt is, hogy: „Ne játssz!” Ez a módszere. Amikor ba­bát várt a felesége, megkérdezte tő­lem, lennék-e a gyereke keresztap­ja. Hát hogyne, feleltem. Azóta többször dolgoztunk már együtt. A Dogville-ben, a Melankóliában, a Nimfomániásban... Csupa véletlenszerű találkozá­sok, amelyekből aztán elmélyült munkakapcsolatok lettek. Hadd meséljem el akkor még azt is, hogy Rómába repültem, amikor egy mellettem ülő amerikai, még mi­előtt bemutatkozott volna, a how do you do? után azt kérdezte, mivel foglalkozom. Színész vagyok, de még nem futottam be, feleltem, mi­re ő: „Milyen érdekes! Megadnád a telefonszámodat?” És ahogy dik­táltam neki, láttam, hogy az útleve­lébe írta. És te ki vagy, faggatóz- tam. „Paul Morrissey - mondta -, Andy Warholnál dolgozom.” Két hónappal később jelentkezett, hogy Carlo Ponti felkérésére Franken- stein-filmet rendez, és rám gondolt, eljátszanám-e a címszerepet. Már forgattuk a filmet Rómában, Fellini is épp akkor dolgozott a Cinecittá- ban, a büfében csupa nagykeblű nő, és egy egész csapatnyi sovány férfi. „A Drakula-történetet is filmre vi­szem - mondta Morrissey -, elját- szanád őt is?” Húsz kilót fogytam a szerephez úgy, hogy egy hétig csak salátalevelet ettem. Ezért ültem to­lószékben. Nem maradt annyi erőm sem, hogy fel tudjak állni. Szűz lá­nyok vérét kellett innom, hogy fel­épüljek. Amerikai színész melyik filmjé­vel lett? Az Otthonom, Idahóval. Gus van Sant Berlinben keresett meg az aján­latával. Szemmel láthatóan nagyon magányosnak érezte magát, így jó nagyot beszélgettünk. Keanu Re- eves és River Phoenix már tudták, hogy benne lesznek a filmben, én nem is ismertem őket, amikor meg­kaptam a szerepet. A barátaim na­gyon megörültek, amikor elmond­tam nekik, hogy ezzel a két sráccal fogok dolgozni. Tőlük tudtam meg, hogy mindketten elképesztően te­hetségesek. Nagyon sajnálom, hogy River Phoenix a halálba drogozta magát. Tényleg zseniális színész volt. Ha nem dolgoztunk, akkor is örökké rajtam lógott. Megszeretett. És élvezte, hogy mindent én fizetek. De már ennek is huszonöt éve. A film amerikai bemutatója után többen is azt kérdezték tőlem, miért akarok visszamenni Berlinbe, ha olyan jól érzem magam Kaliforniában. S mi­vel nem tudtam pontos választ adni, addig itattak, míg ki nem mondtam, hogy maradok. Azóta ott élek, és már nem is szeretnék hazaköltözni Né­metországba. A filmezés mellett, úgy tudom, van egy másik szenvedélye is. A műgyűjtés. Nem szeretek múzeumokba járni, a képeket viszont imádom. Palm Springs-i otthonom falát Robert Longo, David Hockney és Robert Mapplethorpe fotói díszítik. Mind­egyiken az áll: „Udónak, szeretet­tel.” Naponta gyönyörködöm ben­nük. De két magyar festő művét is nézegetem otthon. Mednyánszky László és Czóbel Gyula alkotásait Budapesten vásároltam meg. Igen, az egykori háborús gyerek, aki krumplilevesen nőtt fel, ilyen sokra vitte. Megállítanak a nők egy-egy vetítés után, és azt kérdezik, hogy tudtam olyan gonosz lenni a film­ben. Közben látom rajtuk, mennyire élvezték a történetet. Hogy megél­ték az orgazmust a sötétben. Hát ál­modhatnék nagyobb sikerről? „Nem szeretnék hazaköltözni Németországba..." (Zuzana Mináčova felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents