Új Szó, 2015. augusztus (68. évfolyam, 177-201. szám)
2015-08-14 / 188. szám, péntek
www.ujszo.com I 2015. augusztus 14. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Uber - a taxi alkonya Egyre nagyobb részt szakít ki a megosztáson alapuló gazdaság O lcsóbb utazás, nagyobb komfort, egyszerű rendelés. Ez az Uber egyik oldala. A másik oldalon tiltakozó, munkájukat féltő taxisok, útlezárások, rosszabb esetben bevert szélvédők és lángoló kocsik azokban az országokban, ahol már működik. Tegnaptól Pozsonyban is elindult a közösségi autómegosztás. Minden bizonnyal előnyös lesz az utazóközönségnek, bár az Uber árakat nem közöl a honlapján, de olcsóbb, mint a legolcsóbb taxi. Előnyös az Uberhez csatlakozó sofőröknek is, hiszen nem kell járulékokat fizetni, saját kocsival akár főmunkaidős foglalkozásként, akár szabadidejükben is „taxizhatnak”. Kérdés, hogy mennyire készült fel az Uberre a szabályozás. Az adóhivatal, az egészségbiztosítók és a Szociális Biztosító képesek lesznek-e behajtani az adót és ajándékokat. A sofőrök ugyanis csak regisztrálnak a rendszerbe, az utastól pénzt nem vesznek el, a „fizetésüket” közvetlenül az Ubertől kapják, amely az utastól kapott összeg 80 százalékát adja a sofőrnek, húszat megtart. Hátrányos lesz az Uber a taxisoknak, mert várhatóan elveszítik ügyfeleik egy részét, elsősorban a fiatalokat, akiknek nem okoz gondot az autórendelő alkalmazás kezelése okostelefonjukon. Magyarországon kilenc hónapja működik az Uber, 50 ezren letöltötték a szükséges applikációt, és mintegy 2000 sofőr dolgozik a cégnek. Budapesten már márciusban tiltakoztak a taxisok, a felháborodás azóta is nagy. Érthető, hiszen óriási összegeket fizetnek különböző díjak formájában az államnak azért, hogy taxizhassanak, és így is nehezen tudnak megélni belőle, míg az Uber sofőijeinek gyakorlatilag semmilyen engedélyre nincs szükségük, semmilyen plusz- költséget nem kell fizetniük. De ez nem csak a mi régiónkban jelent gondot, Franciaországban a tiltakozások után az Ubert betiltották. Az biztos, hogy az Ubert csak egy időre lehet megállítani, ha egyáltalán sikerül. Az úgynevezett sharing eco- nomy, vagyis a megosztáson alapuló közösségi gazdaság egyre több piacon egyre nagyobb részt szakít ki magának. Látjuk ezt például a szobafoglalások területén, ahol az airbnb szolgáltatásnak köszönhetően - elsősorban nagyvárosokban - jóval olcsóbban találhatunk szállást, mint más közvetítőkön keresztül vagy a hotelekben. Természetesen ennek is megvan az árnyoldala, a szállodákban kevesebb a vendég. Ha meg akaiják tartani ügyfeleiket, valamilyen pluszt kell nyújtaniuk, mert az árak csökkentése számukra nem járható út. Ugyanez vonatkozik a taxisokra is. Ha ezt a pluszt nem találják meg, akkor bizonyos állami szabályozási korlátok segítségével egy ideig még fenn tudják tartani vállalkozásukat, de ha nem is a napjaik, a hónapjaik meg vannak számlálva. AZT A HÁLÓT A PROCHÁZKA KÖLCSÖNÖZTE? Razzia Matovič cégében (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Zakatol a szalámizógép A kazanyi világbajnokság ürügyén összefutott a magyar és az orosz miniszterelnök, hogy elmondják véleményüket a két ország kapcsolatáról. A sors fintora, hogy aznap adott ki az ukrán külügyminisztérium egy közleményt a keletukrajnai harcok súlyosbodásáról. Ahogy fogalmaztak, „az elmúlt napokban jelentősen nőtt a támadások száma nemcsak az ukrán egységek támaszpontjai, hanem polgári objektumok ellen is”. Nehéztüzérség, pusztítás, az EBESZ-megfi- gyelők megfélemlítése. Az ukrán helyzet nem javul, de senki se meri kimondani, hogy megbukott a második minszki tűzszüneti megállapodás is, hiszen akkor újra le kellene ülni tárgyalni - az eredmény pedig még kétségesebb, mint korábban. Az orosz kétoldalú diplomácia viszont felélénkült, John Kerry amerikai alelnök májusban, Robert Fico szlovák miniszterelnök júniusban találkozott Putyinnal, de az orosz elnök összeült a pápával, az olasz miniszterelnökkel, a szaúdi- akkal és az irániakkal is, és járt Egyiptomban. Ahogy attól tartani lehetett, lassan mindenki hozzászokott, hogy együtt élünk a szomszédunkban folyó konfliktussal. A gond az, hogy erős Mohácsérzése támad az embernek. Miközben orosz katonák bevetésével módosítanak határokat, ugyanazon katonák vezetőjével májkonzervek exportjáról és almakivitelről tár- gyalgatnak. Ráadásul mindenki a maga szakállára, nincs egységes fellépés, amely alkuképesebb lehetne. Úgy látszik, a „nekünk Mohács kell” jelenség nem egyedi. A Kreml szalámitaktikája nem működhetne ilyen jól, ha az uniós tagok közti versengés (ez esetben az orosz erőforrásokért) nem lenne ennyire magától értetődő. Iránnal és Észak-Koreával nem nagyon akarnak a tagállamok különalkukat, ott hagyják a megbízottakat tárgyalni. Az egyre agresszívabb orosz atomhatalommal kapcsolatban mégis él egy illúzió, a szalámik boldogan ugranak a kés alá - abban a hitben, hogy partnerek nélkül is nyerhet valaki. Magyarországnak sem kellett volna belemennie az oroszokkal való átláthatatlan alkudozásba, ha egységesen léptünk volna fel, az uniós zászló alatt, még évekkel korábban. Ez akkor aligha Budapesten múlt, nem is Brüsszelen, hanem elsősorban más, erős tagállamok önzésén. Azóta pedig csak forog ez a spirál és nem nagyon látni, mi lehet a végkifejlet. Mindezek fényében a magyar miniszterelnök és orosz kollegája, Dimitrij Medvegyev találkozója egy kényszerű, de újabb, szükségszerű találkozó volt. Potyautasok a rendszerben LOVÁSZ ATTILA N em új megállapítás, hogy a 21. század elejére a politika már nem az értékek mentén megfogalmazott megoldások versenye, hanem az újraelosztás ellenőrzésének terepe. Magyarán: egyre inkább a pénzről szól, ebből következően egyre inkább a lakosság életszínvonalával kampányol, nem törődve a lakosság életminőségével. E sommás megállapítást magunkévá téve egyáltalán nem meglepő, hogy a menekültkérdéssel kapcsolatban egyre inkább a „megélhetési” vagy „gazdasági menekültek” szókapcsolatot használja a politikai elit. Használja ugyan az „illegális menekültek” fogalmát is, de az csak az ostobaság fitogtatása, legális menekült nem létezik. A gazdasági menekültektől a kontinens az életszínvonalát félti, de a politikai marketing nem lenne az, ami, ha nem kezdene papolni az értékekről. Például a keresztény Európáról, amit a migránsok elvennének tőlünk. Elég viszont belegondolni abba, hogyan is állunk Európa keresztény voltával, megnézve a jóformán üres templomokat (felekezettől függetlenül), az immár teljesen szekularizált európai társadalmakat, valamint a még mindig erőteljesen vallásosnak tekintett országokban a vallás, a hitélet folklorisztikus megnyilvánulását. Nyomban rájövünk, nem véletlenül említették mind a katolikus egyházfő, mind a protestáns egyházi elitek már tíz éve is Európát missziós területként. Ha tehát a keresztény Európát féltjük, akkor valójában mit is féltünk? A jólétünket. Azt a jólétet, amelynek féltéséhez a kontinens politikai elitjeinek kapóra jött a menekültáradat. Az unió tagállamainak szociális modelljei, legnagyobb újraelosztó rendszerei tarthatatlanok. Tudjuk ezt már nagyjából húsz éve, a demográfiai mutatók magukért beszélnek, de nem csak azok. A politika, amelyben a siker a választás megnyerése, és amelyben a gondolkodás horizontja négy, maximum öt év, abban motivált, hogy elosszon és osztogasson. Egyre többet. S így évtizedek alatt kialakult egy olyan szociális háló, amelyben ezrek, százezrek potyautasok, a politikai ígérgetések részbeni betartásának haszonélvezői. A jelenlegi szociális háló rengeteg olyan segélyt, szociális transzfert, „adományt” tartalmaz, amelyekhez sem rászorultság, sem érdem nem köthető. Példaként: teljes rokkantsági nyugdíj melletti teljes munkaidős munkavállalás, a szolidáris pillérből nyugdíjat élvezők szabad munkavállalása (a tőkésítő alapból érdem alapján kapja a nyugdíjat, ha rászórni, ha nem, ez rendben van) vagy az általánosan (s nem rászorultsági) alapon osztogatott családi pótlékok, babakocsipénzek, tizenharmadik nyugdíjak - mind, mind egy-egy választói réteg sima, közvetlen lekenyerezése. Több millióan érdekeltek benne és az európai jólétet sokkal inkább veszélyeztetik, mint a menekülthullám. Persze, Európa alapvetően azt jelenti: kultúra (mégis mindig attól vesznek el a kormányzatok, ha baj van). Ha a lakosság összetételének megváltozása ezt a kultúrát veszélyezteti, indokolt az aggodalom. Csak éppen nem azoktól, akik semmit, de az égvilágon semmit nem tesznek sem a rómaijogra, sem a klasszikus görög filozófiára, sem pedig a kereszténységre alapuló európai kultúráért, szólamaik s tetteik kampánymotiváltak, s megválasztásuk a hazai szociális potyautasok szavazataitól függ. Érték- féltő megszólalásuk süket duma csupán. FIGYELŐ Agymosás orosz módra Tizenöt évvel a Kurszk orosz atomtengeralattjáró katasztrófája után az oroszok közül már jóval kevesebben gondolják, hogy a hatóságok nem tettek meg mindent a legénység megmentéséért - állapította meg egy moszkvai közvélemény-kutató központ. Lev Gudkov szociológus szerint ezt az állami televíziós propagandának sikerült elérnie. Tizenöt éve, 2000. augusztus 12-én süllyedt el a Kurszk tengeralattjáró a Barents-tengeren, egy gyakorlat során. A fedélzeten lévő robbanótöltetek közül több felrobbant, a tengeralattjáró 108 méter mélyre süllyedt. A legénység nagy része azonnal odaveszett, de 23 matróz túlélte a katasztrófát, és őkét sokak szerint meg lehetett volna menteni. Az orosz hatóságok azonban napokig haboztak, így végül a robbanás túlélői is odavesztek, 118 ember halt meg. Az orosz elnöki posztot akkor pár hónapja betöltő Vlagyimir Putyin a katasztrófa után tíz nappal találkozott a legénység családtagjaival, akik akkor nem féltek őt felelősségre vonni. Borisz Kuznyecov, aki azóta az Egyesült Államokban politikai menekültként élő orosz ügyvéd - több áldozat családját képviselte - úgy véli, ez volt az a pillanat, amikor Putyin eldöntötte, soha többé nem engedi meg, hogy ilyen helyzetbe kerüljön. Az egész országot megrendítette a tragédia, egy felmérés szerint a megkérdezettek 72 százaléka volt elégedetlen a hatóságok munkájával, a sajtó és több televíziós csatorna élesen bírálta és kérdőre vonták a Kremlt. Lev Gudkov szociológus és Borisz Kuznyecov ügyvéd is'úgy látja, a Kurszk katasztrófája körülötti társadalmi felháborodás indította meg azt a folyamatot, amely a mai putyini állami propagandagépezetben teljesedett ki. Putyin első dolga az állami ellenőrzés kiteijesztése volt a sajtóra. Mostanára már csak a válaszadók 35 százaléka gondolja, hogy a katasztrófát rosszul kezelték a hatóságok, mi több, 40 százalék helyesli az akkori intézkedéseket. Gudkov szerint ezt a tompultságot előidéző propaganda okozza. „Nincsenek olyan állami sajtószervek, amelyek emlékeztetnék az embereket, és a hatóságok felelősségét firtatnák. Más tragikus eseményekkel kapcsolatban sem” - véli a szociológus. A másik ok a Krím elcsatolása. A másfél éve tomboló állami nacionalista propaganda sok embert vett rá arra, hogy ne kritizálja a hatalmat. (MTI)
