Új Szó, 2015. augusztus (68. évfolyam, 177-201. szám)
2015-08-13 / 187. szám, csütörtök
I HOBBI új szó 2015. augusztus • www.ujszo.com Horgász |VII Harcsára fel! A szürke- vagy lesőharcsát valószínűleg egy horgásznak sem kell bemutatni. Mégis sokan (nem is alaptalanul) a benfentesek kiváltságának tartják a harcsázást, ami nem jut ki mindenkinek. Pedig türelemmel minden megtanulható. alábbiakban néhány gyakorlati tanácsot szeretnénk nyújtani elsősorban a kezdőknek, akik lehet, hogy már fogtak bajszit, és nem tudva szabadulni az élmény erejétől, célzottan is szeretnének rá horgászni. HOL KERESSÜK? A harcsa rejtőzködő életmódot folytat, búvóhelyül előszeretettel választ nagyobb gödröket, fenéken heverő tuskókat, akadókat. Ha nem talál, beáll a medertörés vonalába, tavon a nádasba, bokros részekre. Tavon is, folyóvízen is a legmélyebb részeken keressük. Folyókon nappal többnyire az alámosott partoldalak mély, örvénylő vizénél tartózkodik. Az éjszakai órákban azonban a bandázó kishalak után kijön egészen a part széléig. Tavakon, főleg tavaszi hónapokban, amikor a napsütés felmelegíti a partszéli vizeket, a harcsa kimerészkedik partközeibe sütkérezni. Tehát ne a „kigyúrt" helyeken keressük, hanem a legdurvább akadok, tuskók, vízbe dőlt fák, lelógó gyökerek, nádasok mentén. A jószemű horgász hamar kiszúrja a harcsás helyeket, hiszen a hari a mozgásával, éjszakai buffogós vadászatával is elárulja, hol tartózkodik. Nem minden vízben él harcsa. Ha halastavon akarunk harcsázni, érdeklődjünk, van-e ott egyáltalán. MIKOR KERESSÜK? Mivel éjjeli ragadozó, a legjobb kapási időszak az éjszaka. Elsősorban a nyári fülledt melegben kirobbanó zivatarok előtt fokozódik az aktivitása, ingerlékennyé válik, állandó mozgásban van, szinte mindennek odavág, ami elékerül. Ilyenkor aratnak a pergetőhorgászok. Ha napközben jön a zivatar, a vihar után már nem igen mozog, elfekszik a mederfenéken. Sötétedés után egy órával már érdemes bevetni a harcsára felcsalizott horgot, de ha éjfél után egy órával sincs kapásunk, csökken az esélyünk. Nagyon jók még a napkelte előtti órák is. A vízszintingadozásra is reagál, s különösen zavaros vízben fogható könnyen, ilyenkor kihúzódik a partmenti vizekbe. Áradás előtti „pezsdüléskor" és áradás alatt megnő az étvágya. Ilyenkor ugyanis a víz elönti az árteret, ahonnan bogarat, férget, pockot hoz a víz magával, és a harcsa teletömheti a gyomrát. Ilyenkor halat is ritkábban fogyaszt. MIVEL HORGÁSSZUK? A harcsára az úszózás, fenekezés, pergetés, valamint a kuttyogatás módszerével horgászhatunk. Az úszós módszernél az úszó nagyméretű legyen. Az úszót ne fenekezzük le, mert a védekező harcsát gyakran azért veszítjük el, mert az ólom elakad a fenéken. A fenekezős módszer a legegyszerűbb és legelterjedtebb. Éjszakai fene- kező horgászatnál ügyeljünk a fénnyel, mert az zavarja a part mentén tartózkodó halat. Kapásjelzőt tetszés szerint használhatunk, de általában fölösleges, mivel a harcsa vehemensen ragadja meg a csalit, és a bot bólintása jól jelzi a kapást. Sok horgász kedveli a pergetést, amivel a „látott" harcsát a legkönnyebb megfogni. A pergetéshez használhatunk nagyobb tá- molygó kanalat vagy körforgó villantót. A körforgó villámoknál a szélesebb kanalúak a legmegfelelőbbek. A gumihal is eredményes lehet, de talán a woblerrel való horgászat a legeredményesebb. Zavaros vízben feltűnő színű woblert válasszunk, tiszta vízben pedig olyat amely a legjobban hasonlít a vízben lévő táplálékhalakhoz. A szín szerepét sokan kétségbe vonják, és azt tartják, hogy a műcsali vibrálása készteti támadásra a ragadozót. FELSZERELÉS A harcsázáshoz erős felszerelésre van szükség, mivel a legkeményebben védekező halfajok egyike,' és ha belegondolunk, hogy testtömege meghaladhatja a 50-80 kg-ot, akkor jogos a kemény szerelék használata. Úszós, illetve fenekezős horgászathoz hasonló felszerelést alkalmazunk, talán annyi különbséggel, hogy úszózásnál kicsit hosszabb legyen a horgászbot, amelynek dobósúlya legalább 150-350 g legyen. Az orsó minimum 70-es zsinórkapacitású legyen, míg a zsinór legalább 40-es, de ahol nagyobb harcsára is számíthatunk, illetve akadós a terep, ott bátran használhatunk akár 70-es átmérűjű zsinórt is. A siker érdekében harcsázó felszereléseinken ajánlottabb a fonott zsinór használata. A horog legyen tűhegyes és vastag húsú, mivel roppant nagy erőviszonyoknak van kitéve. Az orsó legalább 4 csapágyas legyen, de ennél is fontosabb, hogy lehetőleg minden alkatrésze fémből legyen. Horogkötéshez általában a clinch- és duplaclinch-csomót javasolják, továbbá a fonott zsinórokhoz jól alkalmazható a bojlis horgászatban is alkalmazott csomó nélküli kötés, hiszen ez egy strapabíró, erős kötés, amelyet gyakran alkalmazunk és elsajátítása sem ördöngős. CSALIK Sokféle harcsacsali létezik. A leginkább javallott az élőhal és a különböző puhatestűek, mivel ezek teszik ki a harcsa táplálékának nagy részét, de felkínálhatunk friss csirkemájat (jó csali, de macerás, nem túl horogálló), csalizhatunk marhaszívvel is, ez viszont horogálló. Mindig legyünk felkészültek, és ne csak egyféle csalival induljunk útnak, mert lehet, hogy az általunk legjobbnak ítélt csali épp nem válik be. Kísérletezni lehet különböző ízesítésű, büdös vagy véres csalikkal. FÁRASZTÁSA Megakasztás után a harcsa akár egy mozdony, elkezd rohanni. Ilyenkor a tapasztalatlan horgász a botot is alig képes kézben tartani. Ha ekkornem sikerül megállítani, zsinórszakadás lesz a horgászat vége. Az első kirohanás után gyakran elfekszik a fenéken, csak a fejét lóbálja. Ilyenkor a féket kissé ki kell engedni, és pengetni kell a feszes zsinórt, erre általában nekirugaszkodik a harcsa egy újabb kirohanás erejéig, de ilyenkor már fogytán van az ereje. Mielőbb meg kell próbálni a víz felsőbb rétegeibe késznyszeríteni, és állandó mozgásban tartani. Ha nem engedjük lefeküdni a fenékre, akkor már majdnem biztos a siker, A fárasztás következő szakaszában a harcsa fejre állva próbál megszabadulni a „kantártól", a farkával ostorozza a zsinórt. Ilyenkor szokta nyálkával összekenni a zsinórt. Az utolsó fázisban a hal buborékokat enged ki magából, ez már biztos jele a fáradásának, és hamarosan meg is pillantjuk a halat. Ha sikerült magunk elé navigálni, mindig meg kell paskolni a fejét. Ha nem reagál, kiemelhető, de ilyenkor még (akár többször is) ki szokott rohanni. A kisebb példányokat természetesen szákol- juk, de kézzel is meg lehet próbálkozni a kiemeléssel. Ehhez, ha nincs nálunk kész- - tyű, megfelel egy kezünkre csavart rongydarab is. Mindig a hal alsó állát ragadjuk meg, mert az a puhább, jobb fogás esik rajta. A harcsa esetében se legyünk telhetetlenek, és főleg a kapitális példányt engedjük vissza. (ik)
