Új Szó, 2015. augusztus (68. évfolyam, 177-201. szám)
2015-08-01 / 177. szám, szombat
www.ujszo.com | 2015. augusztus 1. SPORT 125 „Begyűjteni a Slovan skalpját" SZABÓ ZOLTÁN Dunaszerdahely. Holnap (18.00) a százszázalékos DAC a pozsonyi Slovant fogadja a labdarúgó Fortuna Liga 3. fordulójában. A sárgakékek folytatni akarják a menetelésüket, s vissza szeretnének vágni a májusi 0:3-as hazai vereségért. Két hazai győzelemmel kezdték a bajnokságot a dunaszerdahelyiek (Senica 2:0, Trnava 2:1), s vendéglátóként zsinórban harmadszor is sikeresek akarnak lenni. A dunaszerdahelyiek kérték a négy meccsre eltiltott Branislav Ľupták büntetésének a felfüggesztését, ám a szövetség fegyelmi bizottsága elutasította a DAC kérelmét, így még két találkozón nem léphet pályára a középpályás. Szabó Ottóra sérülés miatt nem számíthat Tomislav Marie vezetőedző. „Jól kezdtük a szezont, a Senica után drámai végjátékban a nagy- szombati Spartakot is legyőztük. Be akarjuk gyűjteni a Slovan skalpját is! De ez nagyon nehéz feladatnak ígérkezik, mert az égszínkékeknek van a legerősebb keretük a bajnokságban — mondta lapunknak Németh Krisztián, a DAC sportigazgatója. - Sorozatban szinte lehetetlen nyerni ellenük, de egy meccsen elkaphatjuk őket. Ha olyan tűzzel fog küzdeni a csapat, mint a Spartak ellen, akkor sikeresek lehetünk. Ki kell küszöbölni a nagyszombatiakkal vívott meccsen elkövetett védelmi hibákat, mert a Slovan ellen sokkal nehezebb lenne fordítani. A derbin óriási szükségünk lesz a szurkolók segítségére, akik eddig valóban tizenkettedik játékosként támogatták a DAC-ot. Biztosra veszem, hogy most is így lesz, s telt ház előtt öröm lesz focizni.” Arra a felvetésre, hogy a csütörtöki Európa Liga-selejtező után várhatóan fáradt lesz a Slovan, Németh Krisztián így válaszolt: „Ezzel nem foglalkozunk, mi elsősorban magunkkal törődünk, hogy minél jobSzarka Ákost a májusi meccsen szorosan őrizték a pozsonyi védők (Somogyi Tibor felvétele) Egymás elleni meccsek a legutóbbi szezonban 1:1 (otthon), 1:0 (idegenben), 0:3 (otthon) 47% labdabirtoklás 53% 76% passzok pontossága 78% 4,4 kapura tartó lövések 5,2 49 megnyert párharcok 51 Gy,Gy,V,Gy,D utóbb 5 bajnoki V, Gy, Gy, Gy, Gy A statisztika a tavaszi idény és az első két őszi forduló alapján készült. * Forrás: fortunaliga.sk bán felkészüljünk a rangadóra.” Marie edző minden bizonnyal a bevált csapatot küldi pályára: Tujvel- Štepanovský, Michalik, Kwin, Bra- šeň-Sarr, Straka, Ljubicic, Pačin- da-Polievka, Szarka. A DAC eddigi négy bajnoki góljából hármat a Kassáról érkezett Erik Pačinda lőtt. „Folytatni akarjuk a győzelmi sorozatot, az csak hab lenne a tortán, ha sikerülne betalálnom” - szögezte le a 26 éves szélső. Nem lőttek gólt az utóbbi két tétmeccsükön az égszínkékek (Myjava 0:1, FK Krasznodar 0:2), a DAC otthonában javítani akarnak. „Csak péntek hajnalban érkeztünk haza Oroszországból, s már a dunaszerdahelyi meccsre összpontosítunk. Szimovics és Dobrotka sérülés, Kubík eltiltás miatt nem játszhat, Gorositóra viszont már számíthatok. A legutóbbi találkozóink nem úgy sikerültek, mint ahogy szerettük volna, itt az alkalom a javításra - jelentette ki az Új Szónak Dušan Tittel, a pozsonyiak szakvezetője. - Kiválóan kezdte a pontvadászatot a DAC, a Senica elleni nyitómeccset a helyszínen láttam, ez alapján is mondhatom, hogy rázós meccs vár ránk. Dunaszerdahelyen mindig fantasztikus a hangulat, én személy szerint rendre örömmel megyek a DAC-stadionba. Az utóbbi időben sikeresek vagyunk a sárga-kékek otthonában, bízom benne, hogy vasárnap is így lesz, s begyűjtjük a három pontot.” Čikoš és Lásik nélkül jön a Slovan Dunaszerdahelyre, mert tegnap mindkettőjüket szabadlistára tették. A derbit élőben közvetíti az STV 2. Az emberelőny ellenére kikapott a Spartak A zsolnai csapat nyert, a Slovan, a Trnava és a Debrecen kikapott a labdarúgó Európa Ligaselejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén. A visszavágókat jövő csütörtökön rendezik. Kondás nem adja fel Az első 45 percben jól játszó Debrecen odahaza 3:2-re kikapott a Ro- senborgtól. A szünet után a norvég együttes átvette az irányítást, és 3:1- re fordított. A hajrában Bódi szépített, így a Lokinak maradt némi esélye a továbbjutás kiharcolására. „Az első félidőben mezőnyfo- lényben játszottunk, vezetést szereztünk. Szerettünk volna a második játékrész elején is gólt szerezni, de ez sajnos nem nekünk, hanem az ellenfélnek sikerült - értékelt a DVSC honlapjának Kondás Elemér, a debreceniek vezetőedzője. - Beszorítottak minket, majd fordítani is tudtak, ám utána is mindent megtettek a játékosok az egyenlítés érdekében. Gratulálok a fiúknak, mert odatették magukat, és helyenként jól futballoztak. Egy jó csapat győzött le minket, de semmiképpen sem adjuk fel. Bízom a játékosokban.” Jobb volt a Krasznodar 2:0-s vereséget szenvedett a pozsonyi Slovan az FK Krasznodar otthonában. Végig az orosz együttes diktálta az iramot, s nagyobb arányban is nyerhetett volna. „Jobbak voltak a hazaiak és megérdemelten győztek. Azt viszont sajnálom, hogy nem sikerült a hálóba találnunk, mert nagyon fontos lett volna az idegenbeli gól - mondta lapunknak Dušan Tittel, a Slovan szakvezetője. - Ahhoz képest, hogy improvizált védelemmel léptünk pályára, helyt állt a hátvédsorunk, középen jól működött a Saláta Kornél, Hudák Dávid kettős. Rendkívül nehéz dolgunk lesz a visszavágón, de megpróbáljuk ledolgozni hátrányt.” Nem rossz a 0:1 Nem éltek a kínálkozó lehetőséggel a nagyszombatiak Szalonikiben. A PAOK hiába került emberhátrányba már a mérkőzés második percében, a Spartak-rohamok elmaradtak. A vendégcsapat főleg a játék tördelésére és az időhúzásra összpontosított, de végül nem sikerült kapott gól nélkül megúsznia. A Róbert Mák helyére becserélt Miszta- ■ kidisz passzából Lucas volt eredményes a 82. percben. Juraj Jarábek, a nagyszombatiak edzője szerint az l:0-s vereség nem rossz eredmény. „A PAOK jó támadásban, de a visszavágón mi is támadólag fogunk fellépni. Öt játékosunk hiányzott, akik a jövő héten már rendben lesznek, velük a továbbjutásért fogunk harcolni” — jegyezte meg Jarábek. Jelic újra betalált A zsolnai MŠK küzdelmes meccsen 2:0-ra legyőzte a Vorszkla Poltavát. Matej Jelic újra betalált, ez volt a horvát csatár hetedik gólja a kupasorozatban. A durván játszó ukránok l:0-s állásnál tizenegyesből egyenlíthettek volna, ám Kov- pak a kapu fölé bombázott. „Közel ötezer néző előtt nagyon fontos győzelmet arattunk. Védenceim végig példásan küzdöttek, ám nehéz visszavágóra számítok” - nyilatkozta Adrián Guľa, a zsolnaiak trénere. „Meglepett, hogy nagyon sokat szabálytalankodtak a poltavaiak. Örülök, hogy ismét eredményes voltam, remélem, a visszavágón is betalálok” - jelentette ki Matej Jelic. Dudát fejbe dobták Csak 62 percig tartott a Ku- kesi-Legia Warszawa találkozó, mivel a vendégeket erősítő Ondrej Dudát a nézőtérről fejbe dobták egy kővel. A szlovák futballista elterült a gyepen, majd vérző fejjel támogatták le a pályáról, de kisebb sérüléssel megúszta az esetet. A találkozó első gólját a magyar válogatott Nikolics szerezte, majd a hazaiak egyenlítettek, az 51. percben viszont ismét a varsói együttes került előnybe. Ezt követően szabadultak el az indulatok, a tribünről palackok és egyéb tárgyak repültek a pályára. A Dudát ért találat után negyedórával az európai szövetség (UEFA) ellenőre arra utasította Stephan Kloss- ner svájci játékvezetőt, hogy - mivel nem lehetett garantálni a játékosok testi épségét - fújja le a találkozót. Az UEFA elmarasztaló ítélete esetén a Kukesit ki is zárhatják a nemzetközi kupaküzdelmekből. (sz. z„ ot) # Marián Hossa az év hokisa Pozsony. A várakozásoknak megfelelően Marián Hossa lett a 2015-es év legjobb szlovák jég- korongozója. A Chicagóval idén harmadik Stanley-kupa-elsősé- gét begyűjtő 36 éves hokis a detroiti Tomáš Tatart és a New Y ork Isländers kapusát, Jaroslav Ha- lákot előzte meg a szavazáson. Utóbbi egyúttal a hálóőrök versenyét is megnyerte, a legjobb védő a bostoni Zdeno Chá- ra, a legjobb támadó pedig Marián Hossa lett. A 20 éven aluliak kategóriájában Martin Réway győzedelmeskedett (Sparta Praha), az edzők között az U20-as válogatottal vb-bronzéremig jutó Ernest Bokroš lett az első. A hagyományos ünnepi gála idén elmaradt, mivel valamennyi játékos jelezte, nem kíván rajta részt venni, ezzel is tiltakozva az Igor Nemeček elnök vezette szövetség ellen. (SITA) EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás EL-SELEJTEZÖ, 3. forduló, 1. meocsek: Debrecen- Rosenborg 2:3, g.: Balogh N. (33), Bódi (90), ill. Mik- kelsen (52., 87), Heiland (58): Žilina-Vorkszla Polta- *a 2:0, g.: Jelic (26), Paur (73); PAOK Szaloniki-Trna- va 1:0, g.: Lucas Pérez (82); FK Krasznodar-Slovan 2:0, g.: Granqvist (45), Mamajev (59., 11-esből). Standard Liége-Zeljeznicar 2:1, Charleroi-Luhanszk 0:2, Bordeaux-AEK Larnaca 3:0, West Ham-Astra Giurgiu 2:2, Bilbao-lnter Baku 2:0, Hajdúk Split-Strömsgodset 2:0, Belenenses-IFK Göteborg 2:1, Sampdoria-Voj- vodina 0:4, Wolfsberger-Dortmund 0:1, Southampton- Vitesse 3:0, FC Zürich-Oinamo Minszk 0:1, Thun-Vaduz 0:0, Alkmaar-Basaksehir 2:0, Targu Mures-St.-Étienne 0:3, Kukesi-Legia Warszawa 1:2-nél a 62. percben félbeszakadt, Rabotnicski-Trabzonspor 1:0, Bröndby- Omonia 0:0, Elfsborg-Odds BK 2:1, Liberec-Hapoel Kir- jat Shmona 2:1, Apollon Limasszol-Qabala 1:1, Sturm Graz-Rubin Kazany 2:3, AIK Stockholm-Atromitosz 1:3, Altach-Guimaraes 2:1, Kairat Almati-Aberdeen 2:1. ■ Vizes vb VÍZILABDA, férfiak, 3.. forduló, C csoport: Magyar- ország-Argentína 21:4 (6:2, 3:1, 5:1, 7:0), magyar góldobók: Varga Dénes 5, Vámos 4, Szívós, Hárai 3-3, Hosnyánszky 2, Madaras, Erdélyi, Angyal, Varga Dániel 1-1; Kazahsztán-Dél-afrikai Köztársaság 14:3. A csoport végeredménye: 1. Magyarország E pont, 2. Kazahsztán 4,3. Dél-Afrika 2,4. Argentína 0 pont. 0 csoport: Szerbia-Ausztrália 10:9, Montenegró-Japán 16:10. A csoport végeredménye: 1. Szerbia 6, 2. Ausztrália 3 (24:19), 3. Montenegró 3 (29:26), 4. Japán 0. Nők - A csoport: Spanyolország-Kanada 12:6, Kazah- sztán-Űj-Zéland 14:4. A csoport végeredménye: 1. Spanyolország 6,2. Kanada 4, 3. Kazahsztán 2., 4. Új-Zéland 0. B csoport: Ausztrália-Hollandia 8:6, Görögország-Dél- afrikai Köztársaság 20:4. A csoport végeredménye: 1 Ausztrália 6,2. Hollandia 4,3. Görögország 2,4. Dél-afrikai Köztársaság 0. D csoport: Oroszország-Kína 9:9. A csoport végeredménye: 1. Oroszország 5 (38:25), 2. Kína 5 (31:21), 3. Magyarország 2,4. Franciaország 0. A csoportelsők automatikusan negyeddöntősök, a második és harmadik helyezettek keresztbe látszanak a nyolc közé jutásért, a párosítást lásd a Sportménüben. ■ Kosárlabda FÉRFI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS: Szlovákia-Japán 60:74. ■ Sportlövészet EB, Pragersko, férfi standard puska 300 m: 1. Sauve- plane (francia) 586 kör;... 3. Sidi P. (magyar) 584. ■ Sportfogadás A magyar TOTÓ 31. heti 1. fordulójának nyertes tipp- oszlopa: 2, X, 1, X, X, 1,1,2,2, X, 1,1,1 -2. NYEREMÉNYEK: telitalálatos és 13 találatos szelvény nem volt, a 12 találatosokra 91 290, a 11 találatosokra 4125, a 10 találatokra 1120 forintot fizetnek. GÚLT0TÚ: telitalálatos, 5 és 4 találatos szelvény sem volt. KENŐ - csütörtök: 6,14,20,22,23,25,31,32,35,39, 42,51,53,54,58,59,64,66,75,77. KENŐ Plusz-szám: 32. Péntek: 1, 2,7,11,13,21,33,37,44, 48,51, 53, 55,60,64,66,70,76,77,79. KENŐ Plusz-szám: 11. KENŐ JOKER - csütörtök: 346894. Nyeremények - 1. és 2. díj: nincs nyertes: 3. díj: 150 euró (2); 4. díj: 30 euró (9), 5. díj: 2,50 euró (99), 6. díj: 0,50 euró (993). Péntek: 565371. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (2); 4. díj: 30 euró (4), 5. díj: 2,50 euró (113), 6. díj: 0,50 euró (1027). EUR0MILLIÔK, a 31. játékhét (péntek) nyerőszámai: 1, 13,17,25,26,31,32, pótszám: 3. NYEREMÉNYEK: 1„ 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. dij: 827,30 euró (4); 5. díj: 111,20 euró (34); 6. díj: 21,90 euró (172); 7. díj: 9,50 euró (644); 8. díj: 6,50 euró (2529); 9. díj: 3,40 euró (3673); ■ 10. dij: 2,30 euró (10 097).