Új Szó, 2015. augusztus (68. évfolyam, 177-201. szám)
2015-08-01 / 177. szám, szombat
www.ujszo.com SZALON ■ 2015. AUGUSZTUS 1. 21 Nagyon állat Mi történne, ha az emberek rém delkeznének olyan testi tulajdonságokkal, amelyekkel egyes állatfajok? Mennyiben változtatná ez meg az életszokásainkat? Ez az alapfelvetése a Mi lenne, ha átmennénk állatba? című szórakoztató ismeretterjesztő könyvnek, mely humoros rajzok kíséretében segít végiggondolni - hétköznapi élethelyzetekre lebontva - a központi kérdésre adható válaszokat, mindig az adott állatra, annak bizonyos fiziológiai vonásaira, viselkedésmódjaira való tekintettel. Mi lenne, ha öregedve egyre több lábunk nőne? Ha kakahalomban laknánk? Ha fejjel lefelé járnánk? Ha csak a lányok dolgoznának? Ha megennénk az anyukánk bőrét? Ha a kezünkön is lenne szemünk? Ha meginnánk egymás verejtékét? *- hogy csak néhány kiragadott példát említsek. Marianne és Lauren Taylor szellemesen vetíti egymásra az emberek és az állatok világát, ami aztán képtelen fikciókat, abszurd fantazmá- kat és persze vicces és visszataszító emberszörnyeket szül: fél- és százszemű, kétfejű, átlátszó fejű, pikkelyes bőrű, szőrmók, majomfarkú, legyezőfiilű, tányérszájú, lógó nyelvű, nyitott hasú, púpos és számos más módon groteszk emberszabású monstrumot. Ami az állatok világában elfogadott, az emberi szemszögből nézve legalábbis különös vagy bizarr hatású. Esedeg: humoros, rémisztő, trükkös vagy gusztustalan. A szerzőpáros ez utóbbi négy kategória segítségével csoportosítja a furábbnál furább állati vagy ember-állati eseteket. Hol bizonyos testrészek mérete, deformációja vagy a miénkétől eltérő rendeltetésű használata válik a komikum forrásává, hol az egyed táplálkozási, udvarlási vagy együttélési szokásai lepnek meg vagy keltenek bennünk megütközést. Mi lenne, ha a kígyókhoz hasonlóan mi is a nyelvünkkel szagolnánk, a pillangót követve a talpunkkal vagy - miként a harcsák - akár az egész testünkkel ízlelnénk, és a lábunkkal rágnánk meg előre az ételt (ahogy teszi ezt az atlanti tőrfarkú rák)? Az alkotók nem riadnak vissza a tabu témák tárgyalásától sem: mesélnek az emésztésről, a kiválasztásról, a párzásról és a szülésről is. A különböző testnedvek és váladékok több fejezetben is főszerephez jutnak. Például a hím zsiráf, „ha ki akarja deríteni, hogy a nősténynek kedvére van-e a társasága, egyszerűen megkóstolja a vizeletét. Ha az emberek is így ismerkednének, csak egy apró kortyra lenne szükség— ren- geteg fejfájástól megkímélnénk magunkat vele”. A vízilovak világában még „durvább” szokások vannak érvényben: ,A hím vízilovak előszeretettel árasztják el kaka- és pisiesővel a kiválasztottjukat. A farkukat propellerként használva gondoskodnak az egyenletes terítésről. ” S ki gondolta volna, hogy néhány halfaj szellentéssel kommunikál egymással? Vagy azt, hogy „a nőstény szú szellentésének szagát a hím végtelenül vonzónak találja”! „Lányok, felejtsétek el a divatos parfümöket és a drága habfürdőket!'’ - indul a hozzá fűzött kommentár. Sok zoológiái kuriózumot tudhatunk meg a könyvből, s ezek az információk a rajzoknak köszönhetően még tartósabban rögzülnek bennünk, mint ha csak egy Á H'' * ÍLlUiUU. Hutt! 8HEUJY . mm aliaikerije Shel Silvenetdn A Cakk-fo0Ú Cnyskkoráa máé kadar beetíák Varró ; Pántol fordításában JilMIfc -HANGA »DOMBI KEMÉNY KÖTÉS Viccesen rémséges lények Négy szörnyű könyv Benyovszky Krisztián könyvespolcáról lexikonszócikk száraz adatközléséről volna szó. Kiderül például, hogy a világ leggyorsabb hala a fekete mariin, mely 120 km/óra sebességet is képes elérni (a képen egy hátuszonyos férfit látunk, amint vígan hasítja a vizet, egy motorcsónakot előzve meg épp), a dayak repülőkutya hímjei pedig szintén rendelkeznek tejtermelő mirigyekkel, tehát ők is képesek táplálni a kicsinyeiket (az illusztráció egy női keblektől dagadó férfit ábrázol). Marianne Taylor-Lauren Taylor: Mi lenne, ha átmennénk állatba? Fordította: Morvay Krisztina HVG Könyvek, 2014, 127oldal Farkaslány, Majomfiú és a többiek „ TELIVEDER RÉMSÉGEI: FÖRTELMES, IJESZTŐ ÉS ORMÓTLAN LÉNYEK TÁRHÁZA. A RETTEGÉS ÉS ÁMULAT GARANTÁLT! VÁLTÓNADRÁGJAVASOLT. BELÉPÉS: 1 PENNY.” Ezzel a reklámszöveggel igyekszik nézőközönséget toborozni magának a nevezett Teliveder úr. Társulata egyrészt idomított vagy torzszülött állatokból (patkányok, kétfejű birka), másrészt olyan emberekből, főleg gyerekekből áll, akiknek valamilyen születési rendellenesség következtében állati vonásaik vannak, illetve testük alakja vagy mérete elüt a normálistól. A rangidős, bizonyos Patkánymama, aki „az ország legokosabb patkánykáinak” gazdája, így mutatja be egy újdonsült jövevénynek a fura csapatot: „Az a nagy rakás erő és izom Gigantusz, az emberhegy. A melletted ülő keleti szépség Holdnővér, a halálos harcművészet, a nindzsucu nagymestere (...) Párharcban senki sem győzi le. Az a szerencsétlen majomszerű lény a ketrecben Majomfiú. Nem sok mindent tud, kivétel, hogy a szaga húszlépésnyi távolságból is lehervasztja a szemöldököd. Bár ha akar, úgy mászik fára, mint egy igarajtam is valami furcsa (...) Akkor ahelyett, hogy minden nap a bűzős iszapban turkálok, én is ott ülhetnék a mutatványosok között, mint egy királynő, és az emberek fizetnének azért, hogy megnézzenek. ” Csakhamar kiderül, hogy nem Till az első gyerek, aki eltűnt, mint ahogy az is, az emberrablások mögött egy másfajta „rémség”, egy gépszörnyeteg áll: egy csikorgó, sziszegő hatalmas rák, furészes ollókkal és viliózó szemekkel, ami a Temze mélyéből bukkan elő hajnaltájt, és ragadja el a szegények iszapban mrkáló-ke- resgélő gyerekeit. Sába pedig a történet végére megtanul együtt élni állati oldalával, mert ráébred, hogy ebből eredő kivételes képességei jó dolgok szolgálatába is állíthatók. Kieran Larwood: Rémségek Fordította: Szalóki Zsuzsa Főnix, 2014,208 oldal Abszurd zoo „Ezek a rémek rímesek!” - olvassuk a Shelby bácsi állatkertje fülszövegében. S valóban: Shel Silverstein saját maga által illusztrált kötetében képzeletbeli, .bizarr állatfajoknak a nonszensz költészet jegyében fogant verses katalógusát kapjuk. S hogy e „rémséges”, de sokkal inkább bumfordi báj jellemezte kreatúrák adekvát poétikai köntösben válnak hozzáférhetővé magyarul is, arra garancia a fordító, Varró Dániel, aki ez esetben inkább át- vagy újraköltőnek tekinthető. A sosem volt fura lények ugyanis mindenekelőtt egy kultúrába ágyazott nyelv teremtményei, melyek csak jelentős kreatív átalakítások és keresztezések árán honosíthatok meg egy másik irodalmi közegben. A helyeket, neveket, szokásokat hazai, ismert ekvivalensekkel kell helyettesíteni. „Jaj, szegény, szegény Balogány! / Egy tápláléka van: a Gnyác, / egy bogyó, mi Venezuelában terem, / míg a Balogány lakhelye Vác” - olvassuk A kákabélű Balogány című versben. S vajon zi gibbon. ” Akihez a szavait intézi, Sába, gúnynevén a farkaslány. Testét szinte teljesen szőr borítja, apró, éles fogai, karomszerű körmei, rózsaszín, kiskutyára emlékeztető orra van, ami kiváló szaglással párosul. Nem látszik rajta rögtön a ragadozó „beütés”, igazán a harag vagy a félelem hozza ki belőle a vadállatot. Mindkettőben lesz része a későbbiek folyamán, bár az idézett részben ezt még nem sejti: örül, hogy előző gazdájától megvásárolták, s végre álmai városában, Londonban lehet. Kieran Larwood különösen érzékletesen, mégpedig a szagokon keresztül idézi meg a 19. századi nagyvárost, annak is főként a perifériáját, a nyomortanyákat, a szegénynegyedeket és a munkások lakta körzeteket. A Rémségek egy steampunkos elemekkel átszőtt ifjúsági bűnügyi kalandregény, mely az izgalmas, fordulatos cselekményen kívül az elszigeteltség, a megbélyegzettség leküzdéséről, önmagunk elfogadásáról és a barátság erejéről is szól. Ez utóbbi indítja a társulat tagjait arra, hogy - nyers és közönséges gazdájuk háta mögött - nyomozócsapattá szerveződjenek: eltűnik ugyanis egy kislány, Till, aki azelőtt nem a torzszülötteknek kijáró, viszolygó és távolságtartó kíváncsisággal, hanem valódi érdeklődéssel fordult Sábához. Helyzetének nyomorúságára vet fényt, hogy maga is szeretne a trupphoz tartozni: „Bárcsak lenne mi lehetett a Zrbliccsdrügyglk eredeti neve? E badar bestiárium lakóinak némelyike emlékeztet valódi állatfajokra (pl. a Bliffencs egy bivalyra hasonlít, igaz, „költőket fogyaszt meg dzsúszokat’), többségük azonban a besorolhatadanságával, normán kívüliségével vagy szélsőséges hibridségével tűnik ki. Ijesztők, sokuk elnyeléssel fenyeget, de legalább annyi közöttük a szánni való vagy groteszkül eseden figura. Silverstein azért hagy szabad teret az olvasó képzeletének is: nem minden állatka portréja teljes. A Peszmeg kalapnak álcázza magát, az Emberevő Zúzlinak csak a farkát látjuk (amit „jobb nem meghúzni’), a Möllögnek és a Plökninek nincs arca, illetve a beállítás miatt nem látható, a Maflonyhoz nem tartozik rajz, a „duplafogú, nagy- karmú” Tirpángnak pedig csak az üres ketrece látható. Shel Silverstein: Shelby bácsi állatkertje Fordította: Varró Dániel Ciceró, 2013, 64 oldal Hátha ott lakik a szörnyed A Bibedombi szörnyhatározó tudományos kiadványnak álcázott illusztrált könyv, előszóval, ábécérendbe szedett szócikkekkel, lábjegyzetekkel, szakirodalom-jegyzékkel. Az elnevezésekben és az áltudományos eszmefuttatásokban lépten-nyomon megnyilvánuló nyelvi leleményesség és humor (Adamik Zsolt), valamint a változatos és hangulatos, mindig az adott szörny profiljához igazított illusztrációk (Hanga Réka) együttesen indokolja javaslatunkat, hogy ezt a könyvet ne kölcsönözzük, hanem vegyük meg, s újra és újra merüljünk el benne. Ebben segítségünkre lehet a kihajtható térképként is funkcionáló gyönyörű borító, mely Avaros utcáit és legfontosabb épületeit ábrázolja. Különös város ez, ugyanis szörnyek lakják. „Ott lapulnak a kapualjban, a kút alján, a kioszknál a köszönésben mega kiáltásban is. Nem hiába neveztek el minden utcát, teret, közt és kamionparkolót Szomory Dezsőről, itt mindenki szomorú. Vagy éppen nem vidám. ”A lakosok viszont nem esnek kétségbe, mert megtanulták, hogy „a szörnyek azért vannak, hogy lássuk, mitől félünk. Épp ezért itt nem is nagyon fél senki.” Ehhez viszont az kell, hogy legyen a városnak egy szörnycsősze, aki kordában tartja a kódorgásra hajlamos monstrumokat. O Talicska bácsi, aki - miként a szörnyek is - az Avaros fölé magasodó Bibedombon lakik a feleségével, Kisujj nénivel. Ez utóbbi személyi igazolványában pedig az áll, hogy „okleveles bűbájos, álomgyüjtö kisiparos”. Ami azt jelenti, hogy az illető begyűjti a nyomasztó, rossz álmokat, majd befőttet csinál belőlük. „És azok jóvá érnek. ” A több mint húsz szörnyike közül a Szószippantó Betüti avagy a bibedombi betűzabáló a kedvencem: „Suttogva rettegik a szerkesztők. A könyvtárosokból könnytárost csinál. Nem tűri a nyomdafestéket, inkább lenyalogatja a papírról. ” Csak remélhetem, hogy e könyvismertetőbe nem fészkelte be magát. Adamik Zsolt-Hanga Réka: Bibedombi szömyhatározó Cerkabella, 2014, 124 oldal A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina. Telefon: 02/59233 427. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1.
