Új Szó, 2015. augusztus (68. évfolyam, 177-201. szám)

2015-08-10 / 184. szám, hétfő

GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK www.ujszo.com I 2015. augusztus 10 I 5 Váratlan fordulat: jobb lesz a termés SUSLABÉLA Pozsony. A szlovákiai gazdák nagy örömére nem vált be a statisztikai hivatal aratással kapcsolatos pesszimista előrejelzése, amely szerint az idei termés 20-30 százalékkal maradna ei a tavalyitól. Nyitra, Léva, Aranyosma­rót, Zólyom, Trencsén - már ezekben a járásokban is javá­ban tart a gabonatermés begyűjtése, míg a galántai, az érsekújvári, a komáromi, a lo­sonci, a nagymihályi és a tő- keterebesi régióban befejez­ték az aratást. Augusztus első hetéig a kalászos gabonafélék 80 százalékát betakarították, miközben a hektáronkénti át­lagok országos viszonylatban is jobbak a vártnál. Derűlátóbb gazdák „A statisztikai hivatal júni­usban még azzal számolt, hogy a búza átlagos hektár­hozama Szlovákiában 4,91 tonna lesz, ezzel szemben ma már 5,56 tonnás átlagos ho­zamot jelez. Az árpa átlagos hektárhozamát az aratás megkezdése előtt még 4,32 tonnára becsülték, a gazdák jelenleg viszont már 5 tonna feletti hektárhozamról szá­molhatnak be” - tájékoztatta lapunkat Jana Holéciová, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara (SPPK) szóvivője. Tavaly ugyan mennyiségi szempontból rekordtermés volt, ám a nyár folyamán több alkalommal voltak csapadé­kos napok, a búzatermés mi­nősége ezért jelentősen rom­lott. A felvásárlók épp emiatt a búzatermés nagyjából 60%- át takarmánybúzaként vették meg a termelőktől, csak a fennmaradó 40 százaléknyi búzát lehetett felhasználni az élelmiszeriparban. Az eddigi aratási körkép alapján az agrárszakemberek úgy vélik, hogy az idei arány fordított lehet, bár a fűzáriu- mos megbetegedés miatt most sem tökéletes a búza minősége. „Aki azt állítja, hogy teljesen egészséges a búzája, az nem mond igazat. A felvásárlási árak jelenleg 140-160 euró között mozog­nak, ami az utóbbi időszak­ban amolyan klasszikus ár­szintet jelent Szlovákiában. A tonnánkénti 150 eurós érté­kesítési ár nem épp ideális, de aki kivár és van módja a tá­rolásra, annak később min­den bizonnyal többet fizetnek majd a felvásárlók” - mondta el lapunknak Illés József, az Érsekújvári járáshoz tartozó Szímő mezőgazdasági szö­vetkezetének az elnöke. Drágább a termelés A Galántai járás agrárüze­meiben is jobbak az aratási eredmények a korábbi becs­lésekhez képest. „A búzater­més 75%-a sorolható az élelmiszer-ipari kategóriájá­ba, az árpának pedig a 70%-a hasznosítható a sörgyártás­ban” - nyilatkozta Perleczký Gábor, az SPPK galántai hi­vatalának a vezetője. „Az előállítási költségek továbbra is nőnek” - mondta Roman Hašana, a Pöstyéni Növénytermesztési Kutató- intézet munkatársa, aki sze­rint az idei gabonatermés mi­nőségének a megőrzése ér­dekében fontos lesz a szakszerű tárolás. GAZDASÁGI HÍRMORZSA Torkig vagyunk a hamburgerrel New York. Negyven éve nem volt arra példa, hogy a McDonald’s több éttermet zárjon be, mint amennyit nyit egy évben. A McDo­nald’s amerikai gyorsétte­remlánc 225 menedzserétől válik meg világszerte. Minden érintett fél már a múlt hónapban megkapta az elbocsátásáról szóló do­kumentumot. A forgalom­visszaeséssel küszködő McDonald’s nemrég je­lentette be, hogy idén több éttermet zár be, mint amennyit nyit az Egyesült Államokban. Erre 1970 óta nem volt példa. Azt ponto­san nem tudni, hogy mennyi egységét számolja fel az Egyesült Államok­ban, de a cég korábban globálisan mintegy 700 üzletének idei megszünte­tését jelezte előre. (MTI) AKTUÁLIS középárfolyamok VALUTA I ÁRFOLYAM I VALUTA ÁRFOLYAM 1 Angol font 0,7051 H Lengyel zloty 4,1853 Cseh korona 27,024 U Magyar forint 310,35 D Horvát kuna 7,5515 H Román lej 4,4115 D Japán jen 136,43 J'ii Svájci frank 1,0738 n Kanadai dollár 1,4313 Hl USA-dollár 1,0941 D VÉTEL ­ELADÁS BANK DOLLÁR I CSEH KORONÁI FORINT Simítunk 1,12-1,06 27,84-26,22 324,49-296,54 OTP Bank 1,14-1,04 28,22-25,84 324,16-296,83 Postabank 1,13-1,05 27,98-26,08­Szí. Takarékpénztár 1,13-1,05 27,76-26,22 324,78-296,80 Tatra banka 1,12-1,06 27,84-26,21 322,84-298,30 ČSOB 1,12-1,06 27,73-26,35­Általános Hltslbank 1,13-1,06 27,85-26,23 321,85-294,13 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Magyarországi csúcsfizetések Budapest. Magyarorszá­gon jelenleg az információ­technológiai szektorban lehet a legjobban keresni, a havi bruttó átlagbér az idei első fél évben ebben az ágazatban el­érte a 399 ezer forintot - derül ki a Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu leg­utóbbi felméréséből. A sorban a távközlés következik, 382 ezer forintos havi bruttó átlag­bérrel, a középmezőnyben a bankszektor (369 500 forint) áll. Összehasonlításképpen az országos bruttó átlagbér 242 300 forint volt 2015 első felé­ben. A legalacsonyabb átlag- fizetéssel rendelkező kategó­riákban a fizetések nem érik el a bruttó 170 ezer forintos szin­tet sem, de még a 200 ezer fo­rintos határt túllépő területek is a legrosszabbul fizetettek lis­táján szerepelnek. Ide tartoz­nak az állami és közszférából az oktatási intézmények, a szociális ellátás és az egész­ségügy, a postai szolgáltatá­sok, az önkormányzati szer­vek és a kulturális intézmé­nyek, de az idénymunkára építő idegenforgalom és ven­déglátás is. (MTI) LED televízor ORAVA ĽF-1033 * • DVB-T/C/AAPEG4 • 400 Hz UMR • vysoký kontrast • nízka odozva • PVR ready - nahrávanie programov na USB • USB • HDMI • en. trieda A T Americká chladnička H*»«* n^°K žrebuješ 9 po LINEÁRNY KOHPfiESQ 9. K0K0V a* y Z A R U K A NÁPOJOVÝ AUTOMAT A VÝROBNÍ« LADU S DRTIČOM LADU---------,gl | EN.TRIEDA A+ ZtAVA 799 € LG GSL325PZCVD • • objem chladničky/mrazničky 346/162 I • hlučnosť 40 dB • Total No Frost • Bioshield • multi Airflow • Moist Balance Crisper • V x 5 x H -175 x 90 x 73 cm Splátky bez navýšenia 20 mesiacov na televízory 14.-15.8. RPAAN 0 % pri splnení zmluvných podmienok. Platí na nákup od 100 €. Vreckový vysávač ZANUSSIZANSCIO * • kovová teleskopická trubica • umývateľný filter • objem vrecka 21 • hubica na čalúnenie • štrbinovä hubica • akčný rádius 8 m • en. trieda E Vrecká do vysávača MAX sa« • 4 ks • pre rôzne typy vysávačov • 1 ks = 0,9975 € Niektoré informácie môžu mať len informatívny charakter Pokiaľ nie je uvedené inak, platí záruka 24 mesiacov Zmeny cien, dizajnu a technických parametrov sú vyhradené. Za tlačové chyby neručíme. Tovar nemusí byť dostupný vo všetkých predajniach. Ceny sú uvedené vrátane DPH. Spoloč­nosť Okay Slovakia spol. s r.o. pri poskytovaní spotrebiteľských úverov spolupracuje výlučne so spoločnosťami. CETELEM SLOVENSKO a s. a Consumer Fináncé Holding a.s a je oprávnená poskytovať všetkú súčinnosť pri vybavovaní žiadostí klientov o poskytnutie spotrebiteľských úverov. Percentuálne zľavy sú počítané pred tlačou letáka ku dňu 31 7.2015. * 1 zákazník = 1 kus, ** 1 zákazník = 5 kusov * Priklad splácania: Cena tovaru 400 €, priama platba 0 €, počet mesačných splátok 20, výška mesačnej splátky 20 € Výška úveru 400 €, doba splatnosti 20 mesiacov, RPMN 0%, fixná úroková sadzba 0%, celková čiastka k zaplateniu 400 C. Platí na nákup televízorov od 100 €. Tieto splátky poskytuje spoločnosť CETELEM a.s. Touto reklamou nevzniká právny nárok na poskytnutie úveru. Viac na www.okay.sk L_________________________________________________________________________________A MP150174 Az idei termés minősége jobb a tavalyinál fTASR-feivétei)

Next

/
Thumbnails
Contents