Új Szó, 2015. július (68. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-30 / 175. szám, csütörtök
ÍÍ2 UTAZAS ■ 2015. JULIUS 30. www.ujszo.com Csak lassítsatok, barátaim... Sehová sem juttok el gyorsan. Például, ha most nagyon gyorsan akarnék rajta lovagolni valahová, lehet, hogy hamar ott lennék, de a hét hátralévő részében rám se nézne. Kolumbiában, La Uvitánál, Boyacá tartományban találkoztam velük- Öltönyben halászgat?- Igen, itt teljesen normális öltönyt viselni akármilyen tevékenységhez.- És van ma kapás?- Ma nincs hal! Nanningban találkoztunk Nem mesélem el a történetemet, mert szomorú, de elmondom az álmomat. Egy olyan helyről álmodom, amelyet otthonnak nevezhetek, ahol senki nem fogja éreztetni velem, hogy nem tartozom oda. Marokkóban találkoztunk Sanghaj az a város, mely mindenkit megrágcsál. Megrág minden lelket, s valami egészen más formában köpi ki őket, mint amilyenek korábban voltak. „A város a tenger felett..." Egyszer egy sanghaji ezt a megnevezést azzal magyarázta nekem, hogy bár minden folyó a tengerbe ömlik, Sanghaj felettük áll, akár egy gigászi multikulturális olvasztótégely. Ergo, nem kell Sanghajban születned ahhoz, hogy sanghaji legyél. Tetszik ez az elgondolás. Mindegy honnan jössz vagy ki voltál, mielőtt idejöttél, ahogy betetted a lábad Sanghajba, már el is kezdődött az új korszakod, még ha ez nem tudatosul is benned. Egy biztos, ha itt megmaradsz, a világ bármely táján megállód a helyed. Engem is éppúgy megrágott és kiköpött Sanghaj. Rengeteg fantasztikus emberrel találkoztam, akik segítettek látóköröm tágításában, a különböző előítéletek és sztereotípiák elfelejtésében, ami talán a legfontosabb, hogy megtanultam látni a világot, és nem csak nézni. Ez a legnagyszerűbb az itteni életben. Egyszer mindenkinek meg kell tapasztalnia a tenger felett álló várost az életben. Ints búcsút korábbi énednek, és gyere, éld át Sanghajt. És még valami: lehet, ha Rómában jársz, úgy kell tenned, ahogy a rómaiak, ha viszont Sanghajban vagy, nos, semmiképp ne tégy úgy, ahogy a sanghajiak. Sanghajban találkoztunk, és néha együtt fotóztunk A közösségünkben nem használunk pénzt. Vannak srácok, akik a fővárosban dolgoznak, hogy tudjanak vásárolni dolgokat, de a legtöbb nő nem tud kijutni innen. Minden a megosztáson alapul. A banánt vagy a jukkát mindenki műveli, és néha a fiúk leviszik a termést hajókkal az úthoz, hogy eladják. Azt a kis pénzt, amit visszahoznak, elosztjuk. Az építkezés ugyanígy működik. Ha valakinek új házra van szüksége, mindenki jön, és segít neki. így építettünk egy kosárlabdapályát és a legnagyobb palapát (viskót), ahol a törzsfőnök megengedte, hogy aludjatok. Panamában, Union Chocóban, a Darién őserdő közepén találkoztunk „Az emberek jók, és ezt propagálni kell” A rozsnyói Gábor hat éve utazgat a világban, és a közösségi oldalakon örökíti meg azokat az embereket, akikkel találkozott. EOPLEIMEET nevű projektjében sokféle arcot láthatunk, s a velük folytatott rövid beszélgetésekből inspiráló történetek olvashatók ki. Gábornak, aki jelenleg Kínában tartózkodik, e-mailben tettük fel kérdéseinket. Minek hatására, hány évesen kezdett utazgatni? Mindig kihasználtam az utazási lehetőségeket, amelyek a tanulmányaim során adódtak, de így egyhuzamban 2009 óta utazom. Tíz év után Prágában már nagyon ment az agyamra, hogy előbb a tanulás, majd az építészi munkám miatt minden nap a számítógép előtt ülök, és komoly emésztési problémáim kezdődtek. Eldöntöttem, hogy ez nem élet, és egy nap csak úgy megvettem a repülőjegyeket New Yorkba. Elkezdtem a nagy utazást. Akkor még nem sejtettem, hogy hat évig meg sem állok... Mely országokban járt, hol időzött hosszabb ideig? Kína az ötvenhatodik országom, már majdnem három évet töltöttem itt. De éltem már Németországban, Spanyolországban, az Egyesült Államokban, Mexikóban, Kolumbiában és Taiwanon is... Néhány hónapot töltöttem Peruban, Bolíviában, Chilében, Brazíliában, Indonéziában és a Fiilöp-szigeteken. Miből tudja fenntartani magát az utazások alatt? Spórolni kell! Először én sem gondoltam volna, hogy ennyit bírok utazni, de aztán, amikor elértem újra Mexikóba és Közép-Ameriká- ba, megtanultam egy-két trükköt. Tömegközlekedés helyett stoppolunk, hostelek helyett sátrazunk, tábortűz, főzés, és főleg a nagyobb városokban couchsurfing (ez egy olyan internetes közösség, amelyben emberek ingyen felkínálják a kanapéjukat az utazóknak - a szerk. megj.). De a legfontosabb a kommunikáció. Emberek segítségével mindent meg lehet találni az úton. Emlékszem, az elején mindig féltem az estéktől, például, hogy hol fogok megint aludni, de aztán mindig volt valahogy, és néhány év múlva teljesen megszoktam. Az ember utazás közben némi munkára is rátalál... Jelenleg egy rövid időre letelepedtem Kínában, épületeket, városnegyedeket tervezek, hogy tovább folytathassam a nagy utat. Mikor indította a PEOPLE- IMEET-projektet? 2009-ben kezdtem el a világ körüli utamat, és akkor kezdtem el fényképezni az embereket is. A sok ember, aki az oldalon szerepel, mind segített rajtam. Rengeteg emberrel találkozom naponta, a többségüket már többé nem fogom látni, viszont nagyon sok köztük a jó fej, úgyhogy gondoltam, egy ilyen emlék segít majd visszaemlékeznem rájuk; ráadásul bemutathatom őket a világ másik oldalának is. A bolygónk nagyon szét van osztva mindenféle határokkal és interkulturális gyűlölettel, mivel a globalizáció óriási méreteket ölt, és egyszerűen a kulturális diverzió leomlott az elmúlt években. A globalizációt éppen arra használom, hogy „a világ határait leromboljam vele”, hiszen egy oly világot képzelek el, melyben mindenkinek egyenlő lehetőségei vannak, amikor megszületik. Sokszor tapasztaltam, amikor megtanultam egy új nemzet nyelvét, hogy valójában az emberek belülről egyformák, csak a neveléssel válnak különbözővé. Az emberek többnyire azért gyűlölnek más nemzeteket, mert nem értik azok életmódját. Szerintem az emberek eredendően nagyon is jók, és ezt propagálni kell! Hogyan születik meg egy-egy poszt, fotó? Amikor találkozók valakivel, és érdekesnek látom őt vagy a szövegét, akkor lefotózom... Megjegyzem az elmondottakat is, és ez is a poszt része lesz. Miért az embereket fényképezi? Tájakat, városképeket egyáltalán nem fotóz? Ha kíváncsi az emberekre, akikkel Gábor találkozott, itt keresse a PEOPLEIMEET-et: facebook.com/thepeopleimeet the-peopleimeet.tumblr.com instagram.com/the.peopleimeet Sok mindent fényképezek, de csak az emberek fotóit osztom meg. Ez jobban is motivál arra, hogy beszéljek velük. Mindenkinek van valami megosztandó gondolata, és az ember az emberektől tanul. S ha én ezt meg tudom osztani a világgal, az nagyon jó érzéssel tölt el. Vannak, akik segítséget kérnek, vannak, akik valami fontosat akarnak mondani, mások nem, de a legfontosabb az, hogy ez a projekt valószínűleg az emberiség tükörképe. Ha ismeretleneket fotóz, mit szólnak hozzá? Az emberek 30%-a abszolút nem szeretne fényképezkedni, de ez nem is lenne baj... A baj a kommunikációval kezdődik. Ha esedeg nem értem a tájszólásukat vagy a nyelvüket, akkor sok-sok fontos adat elveszhet. Biztosan tudom, hogy az emberek tudnának valami érdekesebbet is mondani, de sokan szégyenkeznek kitárulkozni, és főleg nem értik, honnan csöppent elő ez a fehér fiatalember, és mit is akar tőlük egy másik nyelven. Szóval így nehéz a legjobbat kihozni a konver- zációból... Sokszor csinálok egy jó felvételt, de az illető nagy meglepetésében csak egy mondatot tud kinyögni. Ez pedig nagy kár. Ilyenkor bánom is, hogy nincs több időm alaposabban megismerkeni velük.
