Új Szó, 2015. július (68. évfolyam, 150-176. szám)

2015-07-28 / 173. szám, kedd

2 KÖZÉLET 2015. július 28. | www.ujszo.com Poliš: 10 százalék alatt Mato vicék koalíciój a A Hídnak 14, az MKP-nak 9 képviselője lenne, a Smer-SNS duónak együtt 76 (Jozef Jakubčo felvétele) MÓZES SZABOLCS Pozsony. Tovább erősödik az SNS, már többségük lenne a Smerrel. Matovičnak ás Lipiicnek egyelőre nem sikerült annyi embert megszólítania, mint ahogy tervezték, legalábbis a Polis mérése szerint. Hét párt és koalíció jutna be a par­lamentbe, ha most tartanák a válasz­tásokat - derül ki a Polis ügynökség közvélemény-kutatásából. A koalí­ció szót két évtized után először kel­lett használnunk, ugyanis már biz­tos, hogy az Egyszerű Emberek (OEaNO) és az Uj Többség (Nova) együtt indul a jövő márciusi parla­menti választáson. A bejelentés után a Polis mérte őket először együtt: míg hónapokon keresztül 11% körüli potenciális eredményt mutatott nekik a Focus (egy Matoviéék által rendelt mérés- sorozatban), addig a Polis most 8,9%-os tábort mért nekik. A man­dátumszerzéshez viszont ez is elég, kettes és hármas koalíciónak 7%-os a bejutási küszöb, főként Lipšicéknek volt életbevágóan fon­tos a megegyezés, hiszen a Novát rendszerint 2% körül mérték az ügynökségek. Ennél többet jósoltak nekünk... Izmosodik az SNS Tovább erősödik a parlamenten kívüli SNS. A Polis mérései alapján először tavaly decemberben lépte át a bejutási küszöböt (5,2%), azóta fo­lyamatosan erősödik. Májusban 8, júniusban 8,1, júliusban pedig 8,3%- os volt a támogatottsága. Ez 16 kép­viselői helyet jelentene, a stabilan 35% körül teljesítő Smerrel (61 mandátum) együtt pedig kormány- többséget, igaz, csak minimálist (76). Az SNS a mostani eredményé­vel már nem csak a Hidat, hanem a sokáig második legerősebb KDH-t is lekörözte. Pártok támogatottsága pért % mandátum Smer 35% 61 Sieť 12,1% 21 OLaNO-Nova 8,9% 16 SNS 8,3% ......15 Híd 8,1% 14 KDH 7,9% 14 MKP 5,1% 9 SaS 4,5%­KSS 1,9%­LSNS 1,9%­SDKÚ 1,8%­» Forrás: Polis ügynökség Híd, MKP: bent Az utóbbi hónapok legkomolyabb visszaesője éppen a KDH: április­ban még 10,5%-on állt. A magyar választókat megszólító pártok népszerűsége stabil: a Híd 8, az MKP 5% körül van, utóbbi most egy ti­zedszázaléknyival a bejutási küszöb felett tanyázik. Az SaS még harcol a bej utásért, ha továbbra is a küszöb környékén lesznek, valószínű, hogy csatlakoz­nak a Matovič-féle koalícióhoz. Az SDKÚ - masszív plakátkampánya ellenére - szinte biztos, hogy bú­csút inthet a parlamenti létnek. A menekültellenes menetelések elle­nére sem nőtt Kotlebáék támoga­tottsága. Erotikus képet kértek, majd zsaroltak Az interneten még az ügyész is védtelen (Gábriel Kuchta illusztrációs felvétele) RÖVIDEN Péntekig várják a diákokat Pozsony. Péntekigjelentkez- hetnek szakosító továbbkép­zésre azok a diákok, akik a ta­vaszi érettségi vizsgát követően nem jutottak be egyetemre. A diákok a képzéseken, melyek hat hónaptól két évig tarthat­nak, más szakon szerezhetnek végzettséget, mint amiből érettségi vizsgát tettek. Az ér­deklődők informatikai techno­lógia, digitális médiagrafikus, informatikai rendszergazda, gazdasági informatikus, fog- technikus és idegenforgalmi menedzser szakokra jelentkez­hetnek. (SiTA, ie) Bűnmegelőzésre 500 ezer eurá Pozsony. Szeptember közepéig jelentkezhetnek az önkormány­zatok a belügyminisztérium bűnmegelőzési pályázati felhí­vására. A projektekre 500 ezer eurót különített el a tárca, az egy-egy pályázatra igényelhető támogatás felső határa 66 ezer euró. Négy kategóriában pá­lyázhatnak az önkormányzatok: a bűncselekmények és társada­lomellenes cselekedetek meg­előzése mellett kérhetnek támo­gatást a közbiztonság növelésére és a szociális különbségekjaví- tására. (sita, ie) Csalókba futott az interneten egy járási ügyész, aki 1500 eurós kára mellett majdnem az állását is elveszítette. Pozsony. Kis híján az állásába került egy ügyésznek, hogy intim fotót küldött egy mobiltelefonszám­ra az egyik közösségi hálón kapott felhívásra. Ezt követően megzsarol­ták, 1500 eurót fizetett ki. Az ügy­ben vizsgálat indult, valószínűleg többen lépre mentek, de a történtek­ről a rendőrség és az ügyészség is hallgat. Az eset még 2013-ban történt. Az áldozatul esett ügyész barátaival múlatta az időt egy szórakozóhe­lyen, és felszabadult hangulatban MMS üzenetben intim fotót küldött egy számára ismeretlen mobilszám­ra. Az állítja, hogy e-mailban keres­ték meg. A Pokec közösségi hálón egy humoros üzenettel vették rá a fotó elküldésére. Viccnek tekintette a felkérést és egy a világhálóról ki­választott intimfotót küldött a meg­jelölt telefonszámra. Másnap egy ismeretlen nő hívta fel és kérdőre vonta, amiért fogyatékkal élő gyermekének erotikus fotót kül­dött. Az ügyész igyekezett helyre­hozni a történteket és 1500 euró kár­térítésben állapodott meg az isme­retlen nővel. Később a rendőrségi kihallgatáson kiderült, hogy gondo­san kitervelt és jól megszervezett zsarolás áldozatává vált. A nő által említett fogyatékos gyermek nem létezett. A hasonló eseteket nagyon nehéz felderíteni, mivel az áldoza­tok többsége szégyelli magát és nem hajlandó beszélni a történtekről, így nem is tesz feljelentést. Az ügyész ellen fegyelmi eljárást kezdeményezett a felettese. A fe­gyelmi bizottság álláspontja szerint a történteket nem lehet kihágásnak te­kinteni, a vizsgálatot lezárták. Az ügyész azzal védekezett, hogy a fotót nem ő hozta nyilvánosságra. Mellet­te szólt az is, hogy foglalkozása és személyes adatai sem kerültek nap­világra. Mivel a bizottság határozata csak részben nyilvános, az ügyész kiléte rejtve marad. A dokumentum­ból mindössze annyi derül ki, hogy egy 2009-ben hivatalba lépett járási ügyészt csaptak be. Ha beigazolódott volna, hogy zsarolható, akkor nem megy át az átvilágításon. Az ügyben a Besztercebányai Ke­rületi Rendőrkapitányság vizsgálatot indított, de részleteket sem a rendőr­ség, sem az ügyészség nem hajlandó közölni. A csalók kettőtől hat évig teijedő börtönbüntetésre számíthat­nak. (Sme, le) Nővérek: felesleges a törvény Pozsony. Igazságtalan, diszk­riminatív és felesleges a nővérek szerint az egészségügyi dolgo­zók bérezéséről szóló törvény. Minden egészségügyi dolgo­zóra kiterjesztenék az új bértör­vény hatályát, és köteleznék az intézményeket, hogy a szakmá­ban ledolgozott éveket is vegyék figyelembe a minimális juttatás meghatározáskor. Ezek az alap­vető követeléseik a szaktárca ál­tal kidolgozott bértörvénnyel szemben az egészségügyi dol­gozók kamaráinak és szakszer­vezeteinek. Az egészségügyi minisztérium ugyanis csak az állami kórházak­ban határozná meg a jogszabály­ban garantált minimális juttatást. „A minimális bér szabályozása éppen a nem állami szolgáltatók esetében létfontosságú, ezek va­lóban csak minimális bért fizet­nek, amely sokkal alacsonyabb, mint az állami kórházakban” — jelentette ki Iveta Lazorová, a nővérkamara (SKSaPA) elnöke. A minisztérium azzal érvel, hogy csak az állami intézményekre ér­vényes jogszabályt fogadhat el, az előzőt ugyanis, amely általá­nos érvényű volt, megszüntette az Alkotmánybíróság. A kamara és a szakszervezetek azonban nem tartják megalapozottnak a szak­tárca véleményét, azzal érvelnek, hogy az orvosok bérszabályozá­sa is minden kórházra vonatko­zik.. A kamara alacsonynak tartja a törvényben meghatározott mi­nimumot is, amely az átlagke­reset szorzataként határozza meg a bér alsó határát. „A nővérek minimális keresetét jelenleg a munkatörvénykönyv szabá­lyozza, ha a nehezebb munkát végző nővérek fizetését vesszük figyelembe, akkor a tervezett szabályozás nem érné el a régi szintjét sem” - jelentette ki Mi­lan Laurinc, a kamara képvise­lője. A kamara követelését tá­mogatja az egészségügyi dolgo­zók további 5 kamarája és szak- szervezete, a jogszabályról csü­törtökön tárgyalnak a miniszté­riummal. Csökkent az államadósság Pozsony. Az első negyedév­ben Szlovákia minden egyes la­kosára 7551 euró jutott az állam- adósságból - derül ki a Posta­bank elemzéséből. Az előző év hasonló időszakában egy lakos­ra 7900 euró adósság jutott. Eves összehasonlításban tehát 349 euróval csökken a tartozás. Uni­ós viszonylatban Szlovákia nem tartozik a legeladósodottabb tagországok közé, mindössze hét tagországnak volt alacsonyabb az egy főre eső tartozása. A ne­gatív ranglista élén Írország, Belgium és Olaszország áll. Az Eurostat elemzése alapján Íror­szágban több mint 44 ezer euró, Belgiumban 40 ezer, Olaszor­szágban pedig több mint 35 ezer euróra rúg az egy főre eső adós­ság. A britek, a franciák és az osztrákok adóssága meghaladja a 30 ezer eurót. (TASR, ie)

Next

/
Thumbnails
Contents