Új Szó, 2015. július (68. évfolyam, 150-176. szám)

2015-07-27 / 172. szám, hétfő

www.ujszo.com | 2015. július 27. SPORT 117 Angol nyitány a szlovákoknak Portugáliát még sosem győzték le a magyarok, 2017-ben kétszer is megpróbálhatják ÖSSZEÁLLÍTÁS Szentpétervár. Szombaton kisorsolták a 2018-as labdarúgó-világbajnokság selejtezőcsoportjait. A szlovákok az angolokkal, a skótokkal, a szlovénekkel, a litvá­nokkal és a máltaiakkal találkoznak az F csoportban a jövő ősszel rajto­ló selejtezősorozatban. Az első mérkőzésükön a háromoroszlános válogatottat fogadják. Ján Kozák szövetségi kapitány Angliát szíve­sen elkerülte volna, de elfogadha­tónak tartja a csoport összetételét. „Gondolkodhatunk azon, hogy ez vagy az a gárda elméletileg kön­nyebb lenne, de úgyis minden a pá­lyán dől el. Az angolok nagyon att­raktív ellenfél, a mienk mellett az egyetlen csapat, amely az Eb­selejtezőkön még százszázalékos. Nagy kihívás lesz ellenük játszani” -mondta Kozák. A szlovákok a skótokkal még so­hasem találkoztak, a litvánok és a máltaiak ellen még veretlenek, el­lenben az angoloktól mindhárom- szor vereséget szenvedtek. A magyar válogatott Portugáliá­val, Svájccal, Feröer-szigetekkel, Lettországgal és Andorrával szere­pel a B csoportban. „Az én megbí­zatásom négy mérkőzésre szól, a vi­lágbajnoki selejtezők pedig még tá­vol vannak, de sportigazgatóként is úgy gondolom, összességébenjónak mondható a sorsolásunk, hiszen a negyedik, ötödik és hatodik kalap­ból olyan ellenfeleket kaptunk, amelyek ellen nyernünk kell majd a sorozatban” - mondta Bemd Storck, a magyar válogatott megbízott szö­vetségi kapitánya. A két fő favorit, Portugália és Svájc ellen már nehezebb dolga lesz Dzsudzsákéknak. A luzítánokat például még sosem győzték le, igaz, Cristiano Ronaldóékkal csak 2017- ben játsszák az első mérkőzésüket. A nyitányon azokkal a feröeriekkel ta­lálkoznak, akikkel az Eb-selej- tezökön is azonos csoportba kerül­tek (az idegenbeli meccsen Szalai góljával 1:0-s vendéggyőzelem szü­letett). A többi csoportban sok nagy csata várható az elsőségért: a holland­francia, a német-cseh vagy a spanyol-olasz versenyfutás is érde­kesnek ígérkezik. A sorsoláson a minél több attrak­tív televíziós közvetítés végett A SELEJTEZŐCSOPORTOK ÖSSZETÉTELE A csoport D Hollandia I 3 Franciaország ES Svédország Bulgária Fehéroroszország Luxemburg D csoport H Wales E Ausztria m Szerbia I J Írország FI Moldova US Grúzia •0°* ryjr __Portugália D Svájc E MAGYARORSZÁG 90 Feröer-szigetek mm Lettország Andorra E csoport II Románia Dánia Lengyelország Montenegró Örményország Kazahsztán * C csoport 1? Németország feä Csehország ES Észak-Írország 33 Norvégia B Azerbajdzsán a San Marino F csoport 00 Anglia *m SZLOVÁKIA E3 Skócia ÉB Szlovénia H Litvánia Cl Málta 11 Olaszország LüJ Albánia Izrael Macedónia Liechtenstein fej Bosznia-Herc. ÉH Görögország H Észtország Ciprus S3 Izland E5 Ukrajna BG Törökország 90 Finnország 0? A szlovákok műsora 2016. szeptember 4. Szlovákia—Anglia 2016. október 8. Szlovénia-Szlovákia 2016. októberll. Szlovákia-Skócia 2016. november 11. Szlovákia—Litvánia 2017. március 26. Málta-Szlovákia 2017. június 10. Litvánia—Szlovákia 2017. szeptember 1. Szlovákia-Szlovénia 2017. szeptember 4. Anglía-Szlovákia 2017. október 5. Skócia-Szlovákia 2017. október 8. Szlovákia-Málta A magyarok műsora 2016. szeptember 6. Feröer-szigetek-Magyarország 2016. október 7. Magyarország-Svájc 2016. október 10. Letto rszá g- M a gya ro rszá g 2016. november 13. Magyarország-Andorra 2017. március 25. Portugália-Magyarország 2017. június 9. Andorra-Magyarország 2017. augusztus 31. Magyarország-Lettország 2017. szeptember 3. Magyarország-Portugália 2017. október 7. Svájc-Magyarország 2017. október 10. Magyarország-Feröer-szigetek Anglia, Franciaország, Németor­szág, Olaszország, Spanyolország és Hollandia válogatottja csakis hatcsapatos csoportba kerülhetett. A feszült politikai helyzet miatt Azerbajdzsánnak és Örményor­szágnak el kellett kerülnie egy­mást. A kilenc csoportgyőztes egyenes ágon kijut a 2018-as vb-re, míg a nyolc legjobb csoportmásodik-úgy, hogy a hat együttest számláló cso­portok esetében az utolsók elleni párharcokat nem veszik figyelembe - pótselejtezőt játszik a maradék négy kiadó helyért. Az európai se­lejtezők hivatalosan 2016. szeptem­ber 4-én rajtolnak. (MTI, TASR) Quintana nem érte be Froome-ot A brit Chris Froome pályafutása második Tour de France-győzelmét könyvelhette el. A Sky kerekesének végső diadaláról az utolsó előtti szakasz döntött. A zöld trikó zsinórban negyedszer Peter Sagané lett. A Modane és Alpe d'Huez közötti 110,5 km-es szakaszon az összetett pontversenyben második helyen ál­ló kolumbiai Nairo Quintana több­ször megpróbált elszakadni a me­zőnytől. Először a Col de la Croix de Ferre vezető emelkedőn próbált meglépni, de a Sky csapat jól őrizte Froome több mint két és fél perces előnyét összetettben. Az utolsó 10 kilométeren Quintanának sikerült a szökés, a legendás Alpe d'Huezre vezető úton még a szakaszgyőzele­mért is harcolt, de sem Thibaut Pinot-t nem tudta beérni, sem Froome-mal szemben nem tudta le­dolgozni az összetettbeli hátrányát. A legjobb 25 éven aluli versenyző egy percet vert ezen a szakaszon Froome-ra, de a brit kerekesnek így is 1 perc 12 másodperc előnye ma­radt az utolsó párizsi etap előtt. A szlovák Peter Sagan zsinórban negyedszer nyerte meg a pontver­seny győztesének járó zöld trikót ­annak ellenére, hogy tavalyi diadala után részben megváltoztatták a pontszámítási rendszert, hogy Sa- gannak nehezebb dolga legyen. A Tinkoff-Saxo versenyzője azonban idén is megmutatta, hogy nemcsak a sprintekben, hanem a hegyi szaka­szokon is nagy dolgokra képes, többször vállalkozott szökésre, két szakaszon is őt választották a leg­harcosabb versenyzőnek. (Rajta kí­vül csak Michal Kwiatkowski kapta meg kétszer ezt a kitüntetést.) „Elégedett vagyok, hogy ismét enyém lett a zöld trikó. Olyan ag­resszíven versenyeztem, ahogyan csak tudtam. Mindent kiadtam ma­gamból” - nyilatkozta az utolsó szakasz előtt Peter Sagan. A tegnapi utolsó szakaszt - amely lapzárta után ért véget - drámai ese­mény előzte meg: a francia rendőr­ség reggel Párizs központjában rá­lőtt egy személyautóra, amely áttör­te a Tour kordonját. A vezető az au­tójával elmenekült a rendőrök elől, az incidensben senki nem sérült meg. Egy rendőrtiszt azt mondta, hogy az autós akciója nem a verseny ellen irányult, nem volt terrorista cselek­mény, a sofőrt igazoltatni akarták, és ő „egyszerűen csak nem engedel­meskedett a rendőrségnek, ami nap mint nap előfordul”. (MTI, SITA) EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás CSEHORSZÁG, 1. forduló: Viktoria Plzeň-Slavía Praha 2:1, g.: Kolár (19.), Mahmutovic (80), ill. Skoda (90); Jihlava-Sparta Praha 0:0; Tepllce-Olomouc2:2, g.: M. Fillo (41), R. Potočný (50), ill. M. Ordoš (90), M. Hála (90); Brno-Ostrava 2:1, g.: Michal Skoda (43), P. Za- vadil (88,11-esből), 0. Kukec (32); PííbranKlablonec 2:3, g.: T. Pilík (23), R. Bednár (79), ill. V. Karavajev (8), Greguš (20), T. Wágner (74); Slovácko-Dukla Praha 4:3, g.: M. Havlík (25), L. Došek (59,74, 89), ill. T. Berger (16), D. Tetour (75), M. Krmenčik (90). BELGIUM, 1. forduló: Sint-Truiden-Club Bruges 2:1, Kortrijk-Standard Liége 2:1, Genk-Leuven 3:1, Oostende-Mechelen 3:1, Zulte-Waregem-Lokeren 3:1, Westerlo - Gént 1:1. AUSZTRIA, 1. forduld: Rapid Wien-SV Ried 3:0, SV Mattersburg-Red Bull Salzburg 2:1, Grödig-Altach 2:1, Sturm Graz-Admira Mödling 1:1. OROSZORSZÁG, 2. forduld: Szamara-CSZKA Moszkva 0:2, Dinamó Moszkva-Mordovia Szaranszk 2:2, Ufa-FK Rosztov 1:2, Terek Groznij-Kubany Krasznodar 1:1 •. GOLD CUP. bronzmeccs: USA-Panama 1:1 hosszab­bítás után, tizenegyesekkel 2:3, g.: Dempsey (70), ill. Nurse (55). FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK: Manchester United-FC Barcelona 3:1, g.: Rooney (10), Lingard (65), Januzaj (90), ill. Rafinha (90); AC Milan-loternazionale 1:0, g.: Mexés (62). EMIRATES CUP: VIL Woltsborg-Villarreal 1:2, g.: Pe­rislc (10), ill. Gáspár (8), Nahuel (16); Arsenal-Lyon 6:0, g.: Giroud (29), Oxlade-Chamberlain (34), Iwobi (35), A. Ramsey (38), Özil (62), Cazorla (85). ■ Tenisz ISZTAMBULI NŰI TORNA, negyeddöntő: Magdaléna Rybáriková (szlovák)-Roberta Vinci (olasz) 0:6,7:5,6:2, elődöntő: Jrszula Radwanska (lengyel)-Rybáriková 6:3, 4:6,6:3. BAD GASTEIN-I NŰI TORNA, elődöntő: Samantha Stosur (ausztrál, 2)-Karollna Schmiedlová (szlovák, 7) 6:1,7:5. HAMBURGI FÉRFITORNA, selejtező, 1. forduló: Gom­bos Norbert (szlovákiai)-Damir Dzumhur (bosnyák, 3) 3:6,6:3,6:4,2. forduló: Inigo Cervantes-Huegun (spa- nyol)-Gombos 6:4,6:4. ■ Forma-1 MAGYAR NAGYDÍJ (69 kör, 302,289 km): 1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:46:09,985, 2. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) +15,748,3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) +25,084, 4. Max Versteppen (holland, Tora Rosso) +44,251, 5. Fernando Alonso (spanyol, McLa­ren) +49,079, 6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) +52,025,7. Romain Grosjean (francia, Lotus) +58,578, 8. Nico Rosberg (német, Mercedes) +58,876,9. Jenson Button (brit, McLaren) +1:07,028,10. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) +1:09,130. Az összetett állása - pilóták: 1. Hamilton 202 pont, 2. Rosberg 181,3. Vettel 160,4. Valtteri Botlás (finn, Wil­liams) 77,5. Kimi Räikkônen (finn, Ferrari) 76. Csapatok: 1. Mercedes 383 pont, 2. Ferrari 236,3. Wil­liams 151. ■ Kerékpár TOUR DE FRANCE (Modane-AIpe d'Huez, 110,5 km): 1. Thibaut Pinot (francia, FDJ) 3:17:21,2. Nairo Quin­tana (kolumbiai, Movistar) +18,3. Ryder Hesjedal (ka­nadai, Cannondale) +41,... 98. Peter Sagan (szlovák, Tinkoff-Saxo)+21:19. Az összetett állása: 1. Chris Froome (brit, Sky) 81:56:33,2. Quintana +1:12,3. Alejandro Valverde (spa­nyol, Movistar) +5:25,... 46. Sagan +2:14:55. A pontverseny állása (zöld triké): 1. Sagan 420 pont, 2. André Greipel (német, Lotto) 316,3. John Degenkolb (német, Giant) 281. Az utolsó szakasz lapzárta után ért véget ■ Atlétika GYÉMÁNT LIGA, London, női hármasugrás: 1. Rypa- kova (kazah) 14,33,2. Williams (jamaicai) 14,15,3. D. Velcfáková (szlovák) 13,66. ■ Vizes vb NYÍLT VfZI ÚSZÁS, női 5 km: 1. Haley Anderson (ame­rikai) 58:48,4,2. Kalliopi Arauzu (görög) 58:49,8,3. Fin­nia Wunram (német) 58:51,0, ...12. Risztov Éva (ma­gyar) 59:16,1,13. Olasz Anna (magyar) 59:16,5. ■ Sportlövészet EB, Maribor/Pragersko, női trap, egyéni: 1. Zuzana Rehák-Štefečeková (szlovák) 11, 2. Jekatyerina Rabaj (orosz), 3. Jessica Rossi (olasz), csapatverseny: 1. Olaszország 211,2. Szlovákia (Jana Mezeiová, Zuzana Rehák-Štefečeková, Lucia Boorová) 210,3. Franciaor­szág 210. ■ Sportfogadás KENŐ - szombat: 3, 8,10,17, 26,30,31,36,41, 42, 43,53,55,59,61,66,71,73,74,76. Kenő plusz-szám: 3. KENŐ JOKER - szombat: 601011. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes, 4. díj: 30 euró (10 nyertes); 5. díj: 2,50 euró (108); 6. díj: 0,50 euró (1029). ÖTÖSLOTTÓ: 3,34,46,62,79. öttalálatos szelvény nem volt; a négyesekre 1 299130, a hármasokra 21185, a kettesekre 1435 forintot fizetnek. HATOSLOTTÓ: 14,17,19,24,27,37. Hattalálatos szel­vény nem volt, az ötösökre 227 435, a négyesekre 5370, a hármasokra 1195 forintot fizetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents