Új Szó, 2015. július (68. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-18 / 165. szám, szombat
Egy cselló memóriája 21 www.ujszo.com SZALON ■ 2015. JULIUS 18. Egy tabudöntögető könyv Simon Attila Magyar idők a Felvidéken 1938—1945 című kismonográfiájáról A Fórum Kisebbségtudományi Intézet szellemi műhelyeiben rendszerint hiánypótló tanulmányok és monográfiák jelennek meg elsősorban nemzeti közösségünk több mint kilenc évtizedes történelméről, térségünk népi kultúrájáról, legújabb kori demográfiai folyamatairól, az anyanyelvűnket érintő hatásokról és egyéb fontos témákról. SIMON ATTILA II elismerést érdemlő listát újabban Simon Attila Magyar idők a Felvidéken 1938-1945 című kiváló könyve gazdagítja, amely a felvidéki magyarságnak az első bécsi döntéstől a második világháború végéig tartó sorsfordító éveit eleveníti fel. Sajnálatos, hogy a kötet néhány recenziót (például az Új Szóban), illetve civil szervezetek fórumait kivéve egyelőre nem váltott ki kellő visszhangot. Pedig egyik legtermékenyebb történészünk olyan időszak bemutatására és elemzésére vállalkozott, amely évtizedeken át érthető okok miatt (a második világháborút követő Beneš-dekrétumok, deportálások, kitelepítések, reszlovakizáció) még családi körben is tabu volt, s amelyről több nemzedék legfeljebb ideológiai félmondatokat hallott. Nem mellesleg: az első bécsi döntést követő események kapcsán a szlovák történészek máig magyar megszállásról, budapesti kollégáik - és mások is - viszont újabban visszacsatolásról értekeznek. Mindezek ellenére Simon Attila főleg saját kutatásaira, a feltárt forrásanyagokra, valamint eddigi tanulmányaira alapozva magabiztosan mozog ezen a még mindig eléggé feltáratlan, ezért is érzékeny területen. Tényeket, eseményeket összegez, méghozzá több síkon. Az első Csehszlovák Köztársaságban tevékenykedő, a revíziót szorgalmazó politikusok, továbbá a felvidéki társadalmi élet bemutatása, valamint az első bécsi döntés előzményeit felvillantó bevezető után sokrétű és plasztikus képet rajzol a következményekről. Nem hallgatja el, hogy spontán lelkesedés, virágeső fogadta a bevonuló magyar hadsereget, amely egyébként elsőként Doborgaznál lépett a Csallóközbe, és csak másnap vonult be Komáromba. Rávilágít a szlovenszkói magyar politikusok közötti ellentétekre is. (Borovszky Gézát, az akkori baloldal meghatározó alakját nem engedték fel a kassai díszemelvényre, ahol hazai és anyaországi potentátok feszítettek Horthy Miklós bevonulásakor.) Majd pedig a visszacsatolt területek integrálásának gondjaival foglalkozik. A lelkesedés ugyanis fokozatosan alábbhagyott, mert az országváltásnak, a félfeudális Horthy-rezsimhez képest demokratikusabb polgári Csehszlovákia elvesztésének politikai és gazdasági téren sok vesztese akadt, akik között egyre hangosabban terjedt a „Minden drága, vissza Prága!” beszédes jelszó és életérzés. A könyv egyik további erőssége, hogy reális és beszédes mozaikot vázol fel egyebek mellett Érsekújvár, Dunaszerdahely, Losonc hétköznapjairól, továbbá Kassáról. E patinás város megszerzéséért a magyar és a szlovák fél megfeszített küzdelmet vívott. Mindkét fél statisztikai adatokkal érvelt. Az utóbbiak azzal, hogy 1930- ban a kelet-szlovákiai gazdasági és szellemi központ lakosságának csupán alig 20 százaléka vallotta magát magyar nemzetiségűnek, mire a budapesti urak azzal riposztoztak, hogy 1938 decemberében viszont a szlovákok aránya 17 százalékra csökkent. Egyik adat sem előzmények nélküli, hiszen 1850-ben még a szlovákok alkottak relatív, 1910-ben viszont már a magyarok abszolút többséget. Ezek a számok önmagukban nem sokat jelentenek a mélyebb összefüggések ismerete nélkül - állapítja meg Simon Attila. Aki nem feledkezett meg a kisebbségbe szorult szlovákság helyzetének, miként a „Mózes hitű magyarok” tragédiájának bemutatásáról, valamint a felvidéki magyar politikusok sorsának ismertetéséről sem. Értékesek és az eddigi ismereteinkhez képest árnyaltabbak azok a záró részek is, amelyek a bevonuló szovjet katonák ténykedését villantják fel: az évtizedekig elhallgatott drasztikus cselekedeteik és a „malenkij robot” említésén kívül tárgyilagosan emlékeztet arra, hogy több kelet-szlovákiai településen a helyi lakosok közül neveztek ki magyar komiszszárokat. Akiket aztán elsodortak, a nemzeti kisebbségünk illúzióit pedig végképp lerombolták Beneš hírhedt rendelkezései. Nem szokásos közhelyként, hanem meggyőződésből írom le, hogy ez a kiváló és olvasmányos mű lényegesen gazdagíthatja saját történelmi, miként kollektív tudatunkat is, ezért nem hiányozhat könyvespolcunkról, esedeg az internetes tárunkból, mert klasszikus és PDF-változatban egyaránt hozzáférhető. Mostanság sokat hallunk-olvasunk a történelem- oktatást ismét központi kalodába zárni óhajtó minisztériumi törekvésekről, amelyek ellen pedagógusaink jogosan berzenkednek. Ügy is cselekedhetnek, hogy ezt a kiadványt elolvasásra és továbbgondolásra ajánlják a diákjaiknak, esedeg szakkörökben vitatják meg, termékeny idővé nemesítve ezeket az órákat is. Szilvássy József Michal St'ahel nemcsak a cselló mágusa, nemcsak korunk egyik legeredetibb művésze, hanem a hangszer és a csellóstílusok történetének tudósa, aki maga is képes hibátlan barokk zenét komponálni. Szólólemeze után ezúttal barokk szonátákból állított össze egy korongnyit. Figyelemreméltó azonban, hogy a műsor nem elsősorban az előadó különleges képességeire van tekintettel, hanem a hangszerére. Itt nem a „szokásos” magamutogató .előadói virtuozitás válik elsődlegessé (az magától értetődően adott), hanem egy rekonstrukciós játék: a cselló emlékezetének megidézése. A hangszer nosztalgikusan elbeszélt „életét” és visszanyert „emlékezetét” kapjuk: mintha a cselló antropomorfizálódna, és képes lenne megidézni, hogy boldogult ifjúkorában milyen műveket szólaltattak meg rajta. Michal St'ahel ugyanis egy Posch-csellón játszik, mely 1728-ban került ki a híres hangszerkészítő mester bécsi műhelyéből, s miután hányattatott sorsa miatt lényegében hosszú időre használhatadanná vált, csak 2007 és 2009 között rekonstruálta a Gerlinde Reutterer hangszerstúdió. A különlegesen kifinomult és szinte tapintható- an bársonyos mélységű hangszer valószínűsíthetően az Esterházy- kastélykápolnában volt „szolgálatban”, ma a kismartoni Esterházy Alapítvány tulajdona. A lemez egy 1728-as repertoárt tesz elevenné: Bononcini, Caldara, Porpora, Vivaldi, Supriano és Alborea különféle szonátáiból és „sinfoniáiból” áll össze. A régi barokk zene specialistája ugyan a Habsburg-ízlés reprezentációs gesztusaira is rájátszik, mégis mérhetetlenül intim muzsikát teremt, s érzékenyen emeli ki a hangszer párbeszédképességét más hangszerekkel (orgona, theorba, csembaló). És akinek nem lenne elég különleges a megszólaló hangszer és a hangszert megszólaltató művészi játék varázsa, boldogítsa az a tudat, hogy négy felcsendülő szonáta világelső felvétel! Ezek egyike rögtön a hangulatteremtő, Bononcini (maga is csellista volt, s a hangszer megszállottja maradt komponistaként is) tollából kikerült G-dúr szólószonáta, melyet Bécsben komponált. Ebben a remek dramaturgiájú darabban a w Michal Stahel egy 1728-ban készült Posch-csellón játszik. hangszer minden adottsága érvényesül: az elmélyültség és a játékosság, a szenvedély és a meditáció képessége. A c-moll Sinfonia per camera cantabile tétele egyszerre szívszorítóan emelkedett és intim, hogy beavatási zenének is bátran ajánlható. Bononcini az érzelmek kritikádan analízisét adja, míg például Caldara mindvégig hisz racionalizálhatóságuk- ban. Porpora, a nagy Farinelli tanítómestere, aki Bécsben Haydnt fogadta „inasává”, itt szokásos „mindentudásáról” tesz 'tanú- bizonyságot, akárcsak Vivaldi. Supriano (Scipriani) és Alborea a kevéssé ismert mesterek közé tartozik: különleges élmény együtt hallani mester és tanítványa művészi párbeszédét. A Pozsonyi Zenei Ünnepségek idei programjában október 8-án szerepel egy Wien 1728 című csellókoncert is: nagy valószínűséggel a lemez egyes számait a Szlovák Filharmónia kamaratermében élőben is meghallgathatjuk. Akkor az is kiderül, lehet-e a kiválót még tovább fokozni. Csehy Zoltán Michal Stahel: Baroque Cello Sonatas Pavlík Records, 2014. OTTHONUNK A NYELV Az -álló, -biztos, -függő utótagú összetételekről R ovatunk olvasóitól rendszeresen érkeznek nyelvünk használatára vonatkozó megjegyzések, kérdések. Az utóbbi időben hárman is jelezték, hogy a hazai magyar nyelvű sajtóban egyre gyakrabban találkoznak a következő típusú összetételekkel: esőálló, kopásálló, rozsdaálló; gázbiztos, tűzbiztos, ütésbiztos; kömyezetfüggő, müvelt- ségjuggő, személyfiiggő stb. Egyik olvasónk „erőltetett”-nek érzi őket, a többiek arról érdeklődnek, helyes-e, hogy „ennyire elterjedtek”. A fent idézett szavak a magyar nyelv napjainkban leggyakoribb szóalkotási módjának, a szóösszetételnek köszönhetően jöttek létre. Eredetükről annyit érdemes tudni, hogy nyelvünkben főként idegen hatásra alakultak ki, de ma már formai hasonlóság alapján szaporodnak, és szinte nélkülözhetetlenné vált a használatuk. A könnyebb tájékozódás végett utótagok szerinti bontásban foglalkozunk velük. Az -álló utótagú összetételek többsége a Valaminek ellenálló’ jelentés kifejezésére szolgál, pl.: fagyálló növény (= fagytűrő, fagynak ellenálló), kopásálló anyag (= kopásnak, koptatásnak ellenálló), rozsdaálló acél (= nem rozsdásodó, a rozsdának ellenálló); kisebb részük azonban az előbbitől eltérő jelentésben használatos, pl.: egyedülálló nő (= egyedül, partner vagy más hozzátartozó nélkül élő), kívülálló (= nem tartozik bele valamely közösségbe, nem érintik annak sajátos problémái). A -biztos utótagú összetett szavak biztonságra, az összetétel előtagjával kifejezett veszélytől való védettségre utalunk, pl.: gázbiztos fedezék (= harci gázok ellen védő), tűzbiztos cigaretta (= tűzveszélyt nem okozó), üzembiztos készülék (= biztonságosan működő); de egyéb, jelentéssűrítő szerkezetek is vannak közöttük, pl.: magabiztos (= öntudatos), holtbiztos (= teljesen bizonyos). A -függő utótagú kifejezések - mint például a hazai sajtóból felgyújtott életkorfüggö, eseményfüggő, hely- zetfüggö, korfüggő, kömyezetfuggő, müveltségfüggö, személypiggő, téma- függő- azt bizonyítják, hogy a melléknévi igenévi és melléknévi szerepet egyaránt betöltő függő szavunk kedvelt eleme a szóban forgó ösz- szetételtípusnak. E tényt nemcsak a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete által létrehozott Magyar Nemzeti Szövegtár adatbázisa, hanem nyelvünk számos kézikönyve is igazolja. Míg az 1988-as kiadású helyesírási tanácsadó szótárban egyeden -függő utótagú kifejezés sem található, addig az Osiris Kiadó Helyesírás (2004) c. kiadványának szótári anyagában már 20 ilyen összetétel szerepel. Ezek a képződmények valakinek vagy valaminek való alárendeltséget, valakitől vagy valamitől való függést fejeznek ki, pl.: kör- nyezetfüggö (= a környezettől vagy annak hatásaitól függő), személy- függő (= személytől függő). A -függő utótag alkalmazkodóképességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy bármilyen főnévvel - legyen az tőszó (pl. korfüggő), képzett szó (pl. helyzetfüggő) vagy összetett szó (pl. kábítószerfüggő); magyar vagy idegen eredetű szó (pl. időfüggő, nyeltfüggő; nikotinfüggő, intemet- függő) - könnyen egyesül. A Fentiek egyértelműen bizonyítják, hogy az -álló, -biztos, -függő utótagú kifejezések mind teljes értékű, kifogástalan elemei nyelvünknek. Használatukról, jelentési körükről olvasóink elsősorban a Magyar értelmező kéziszótárból (Akadémiai Kiadó, Budapest 2003) tájékozódhatnak. Misad Katalin A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina. Telefon: 02/59233 427. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1.
