Új Szó, 2015. július (68. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-18 / 165. szám, szombat
o NI on o “ *r j áü Bevásárlóközpontba és moziba jár a spanyol királyi család 15. oldal 2015. július 18., szombat, 9. évfolyam, 29. szám A magyar pavilonban kézművesek serénykednek, a szlovákban pedig az ország legszebb tájait mutatják be. Kis probléma, hogy egyik sem összpontosít a világkiállítás fő témáira. (Somogyi Tibor felvételei) A milánói expó szimbóluma, az Életfa Expó: táplálni a világot, energiát adni az életnek Táplálni a világot, energiát adni az életnek - ez a május elejétől október végéig tartó milánói világkiállítás szlogenje. Ahogyan az már az expók történetében szokásos, a grandiózus rendezvény ennél jóval többet nyújt, egy-egy ízt, színt, benyomást a világ minden tájáról. A világkiállítások szinte mindenütt óriási kiadással, a rendező ország számára komoly pénzügyi teherrel járnak. Nem történt ez másként Lombardia fővárosában, Milánóban sem, ahol az expó mostani helyszínére eredetileg kertvárost terveztek, ám amikor a terv összeomlott, súlyos milhárdokból egy 1,1 millió négyzetméteren elterülő vásárvárost hívtak életre, természetesen korrupcióval, a projektmenedzserek letartóztatásával kísérve. Felmerülhet a kérdés: vajon mi szükség van világkiállításokra az internet, a hírzuhatag, az azonnali tájékoztatás korában? Kissé általánosítva azt válaszolhatjuk erre, hogy ugyanolyan létjogosultsága van a világkiállításnak, mint az olimpiának, a labdarúgó-világbajnokságnak vagy az eurovíziós dalfesztiválnak. Hiszen nem kell kiállítási pavilon, méretes sportstadion vagy alig jegyzett énekes ahhoz, hogy információkkal gazdagodjunk, sportélményünk legyen, élvezzük a zenét. A felsorolt globális rendezvények kissé az összetartozásunkat erősítik, a közös élményt nyújtják, arra mutatnak rá újra és újra, hogy mennyire sokszínűek, mégis hasonlóak vagyunk - mindezt tömören és intenzíven. Intelligens város A 34. világkiállításon több mint 140 ország mutatkozik be saját pavilonnal, és ez az első alkalom, hogy az anyagi nehézségekkel küzdő országoknak saját kiállítóteret adnak a szervezők - így olyan államok is bemutatkozhatnak, mint Sierra Leone, a Sao Tómé és Prín- cipe-szigetek (az Afrikát szegélyező Guineai-öbölben fekszik). Arra is ügyeltek, hogy az október végi zárást követően a központi épület kivételével minden pavilont el kell szállítania az építtető országnak. Ilyen szempontból a legkönnyebb helyzetben Monaco van, amely bemutatkozását nemes egyszerűséggel kereskedelmi konténerekbe helyezte el. Természetesen a helyén marad egy mesterséges tó közepéből „kinőtt” csavart faszerkezetű Életfa, amit az expó szimbólumának szántak. Olaszország leggazdagabb városa, a divatról, a dizájn- ról, az operáról és persze a pazar dómjáról közismert Milánó kitett magáért. A rendezvény helyszínéig meghosszabbították a metrót, az autópályáról külön lehajtókat építettek, a kiállítás másfél kilométeres főutcáját részben befedték (július elején így is 40 fokban kóvályogtak az emberek az ivókutakat keresve), interaktív tájékozódási pontokat kiépítve, a wifilefedettség is garantált. A házigazdák komolyan vették mindkét mottót, az élelmiszer és az energia jelentette fő csapásirányt, hiszen valamennyi olasz tartomány bemutatkozik a saját konyhájával, és a Szlovák Villamos Művek tulajdonlása révén nálunk is ismert Énei energetikai óriás pedig diszkrét, ám korszerű, hatékony energiahálózatot épített ki a miniatűr városban - szüntelenül mérve az aktuális fogyasztást, az egyes pavilonok energiaigényét. Voltaképpen ez az első, az energiaellátás szempontjából ún. intelligens város, ahol például a LED-izzók a tömeg nagyságától függően változtatják a fényerejüket. Az expó rendezői arra törekedtek, hogy egyeden helyre toborozzák a világ minden olyan fejlesztését, találmányát, erőforrását, ödetét, amely a Föld fenntartható fejlődésére, a biztonságos élelmiszer- és vízellátásra keres és talál megoldást. Pavilonok kavalkádja Képtelenség volt valamennyi pavilont felkeresni, ezért csupán néhány ország bemutatkozásából nyújtunk ízelítőt. Érződött a versengés, néhány ország valóban magamutogató, tényleges erejét meghaladó pazar pavilonnal bűvöli a látogatók tízezreit: a túlzott igyekezet és a didaktikus aprólékosság miatt esetenként olyan benyomást keltenek, mintha egy utazási és gasztronómiai standot kereszteznének egy multimédiás, interaktív és persze háromdimenziós pazar prezentációval. Időnként érződik, az energia és az élelmiszer csak ürügy, voltaképpen országcsalogatónak szánják a pavilont. A közel-keleti Bahrain trópusi gyümölcseit mutatja be, narancs-, fiige- és banánligeteken keresztül halad a látogató, természetesen mindenről részletes tájékoztatást kap. Burma, pardon, Mianmar a kiállítóterem előtt kialakított rizsföldjeivel bűvöl, beljebb lépve viszont sima ékszerboltot látunk, elképesztően színes csecsebecsékkel. Malajzia ennél komolyabban vette, egy kisebb esőerdőt varázsolt, benne kaucsukfákkal, az ottani élővilággal - voltaképpen dióhéjban megismerhető a távol-keleti ország flórája és faunája. Ausztria hamisí- tadan alpesi hangulatot varázsolt, csobogó csermellyel, parányi vízfolyásokkal, finom levegővel, víz- permettel. Az amerikai pavilon nagyvárosi plázára hajazó külsején, az oroszok gigászi homlokzatán, Vietnam bambuszokat imitáló oszlopain át Omán sivatagi erődjéig számos meghökkentő építészeti megoldást láthatunk, voltaképpen ebbe a kavalkádba belesimul Magyarország sokat vitatott és bírált sámándob-halcsontváz-bárka ötvözetű pavilonja. Talán a fura kinézet a kisebb gond, a nagyobb, hogy mit közvetít, mit sugall a magyar kiállítás. Sajnos, elég lehangoló a látvány, mivel egy szerény kirakodóvásár fogad, népi fafaragók faragnak, szövőnők szőnek, a mennyezetről pedig piros paprika csüng alá, mintha egy 19. századba visszaröpítő időutazásban volna részünk. Sehol utalás az egykoron híres magyar mezőgazdaságra, ehelyett kürtőskaláccsal és somlóival csalogatnak a fájdalmasan üres étterembe. Ha már kürtőskalács, a szlovák pavilonban szintén ezzel próbálkoznak (trdelník néven), ráadásul alacsonyabb áron kínálják... Egyébként Szlovákia szintén nem értette meg a világkiállítás fő témáit, ehelyett háromdimenziós szemüvegekkel mutatta be a látogatóknak az ország szépségeit, legismertebb sportolóit. Laza britek, precíz németek Nagy-Britannia ugyancsak lazára vette a feladatot, vaskazettákban hamisítadan zöld pázsitot tárt a nézők elé, mintegy jelezve: 1851- ben ők kezdték a világkiállításokat, már nincs miért erőlködniük. Bezzeg a franciák a gasztronómia teljes skáláját felvonultatták, példás miniatűr ültetvényekkel, kulináris élvezetek minden mennyiségével, sajthegyekkel, finom italokkal. Izrael és Németország precízen és komolyan vette a feladatot, Izrael multimédiás előadása a csepeg- tetéses öntözésről élményszámba ment a függőleges ültetés bemutatásával együtt. Az USA egy nagyvárosi plázát varázsolt az expóra, ám nem volt túl elragadó, mint ahogy az eredeti csernozjommal, azaz a pompás termőfölddel spé- kelt orosz pavilon sem. Arra viszont gondosan ügyeltek, hogy a gabonaszemekből kirakott Orosz- ország-térképről ne hiányozzon a visszaszerzett Krím félsziget... Az Egyesült Arab Emirátusok pavilonja előtt hosszú sorok kígyóztak, olyan sokan voltak kíváncsiak a sivatagból szó szerint kinőtt Dubaj történetére, melyet egy pálma és egy kislány történetén keresztül meséltek el. Ha esedeg túl csillogónak, rongyrázónak találnánk a milánói expót, akkor jusson eszünkbe: 5 év múlva Dubaj a világ legnagyobb, zárt térben tervezett klimatízált expójával készül... Sidó H. Zoltán
