Új Szó, 2015. július (68. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-18 / 165. szám, szombat
www.ujszo.com | 2015. július 18. SZOMBATI VENDÉG 9 Szerepekkel a tudatlanság ellen Borosok Enikő: „Nekem az kell, hogy a belemet húzhassam a színpadon. Valahogy megint erre vágyom..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Díjazott film lekörözhetetlen játékosa. Bőrösök Enikő kristálytiszta alakítása erős fényt adott Horváth Lili Szerdai gyerek című, Karlovy Vary 50. mustrájának szekciógyőztes rendezéséhez. Egy vidéki gyermekotthon igazgatónőjét formálja meg a filmben a legfinomabb eszközökkel. Szövege kevés van. A lénye, a megjelenése, pár körbevitt tekintete azonban többet elmond kisiklott sorsokról, élethelyzetekről, a megkapaszkodás reményéről, mint akárhány monológ. A Viharsarokban, Császi Ádám meleg síneken futó rendezésében is ugyanezt teszi. Megtudja, hogy kamasz fia a barátságnál többet érez egy másik srác iránt. Belebetegszik. Nem bír napirendre térni a dolgok fölött. Az ő fia nem lehet „olyan”! Vagy ha igen, akkor ő belepusztul, de bele nem törődik. Felkavaró alakítás ez is. Mint mindegyik, ami az ő nevéhez fűződik. Börcsök Enikő nemcsak a szín művésze, hanem az életé is. Nincs az a helyzet, az a momentum, az az emberi magatartás, amelyet ne látna át, vagy ne tudna azonnal „le- kottázni”. Kivételes érzékenységével a lélek láthatatlan hatósugarait is észleli, s reagálni is képes rájuk azonnal. Akkor a legboldogabb, ha örömet szerezhet másoknak. És nem pusztán a szerepeivel - magánemberként is. Főz, cipekedik, intézkedik. Örül, ha valakiért tehet valamit. Nyitott, megértő, odaadó, mélyen érző típus. Elsőként ugrik, ha segítséget nyújthat. Kaposvárról szerződött a Vígszínházba, ahol a huszonkettedik évadját kezdi ősszel. Mi volt az első ottani színpadi szerepe, amelyben már olyan volt, amilyen lenni akart? Polly a Koldusoperában. Gothár Péter rendezte, aki a Paszportot is, amelyért 2001-ben a legjobb női alakítás díját kapta a Magyar Filmszemlén. A Paszporttal nyertem, a Koldusoperáról nem tudtam eldönteni, hogy az klasszul sikerült-e vagy sem, csak a határtalan boldogságot éreztem, hogy vége lett az előadásnak, egyedül maradtam az üres színpadon, a nézőtéren sem volt már senki, és tudtam: ezervalahány ember előtt főszerepet játszottam. És rám tört egy hatalmas zokogás. Legutóbb mikor érzett valami hasonlót? Jó pár évvel ezelőtt, a Száz év magány Ursulája után. S azóta? Hiszen rengeteg nagy szerepet kapott azóta is. De egyik sem volt nehéz. A Száz év magány azért volt nagyon nehéz, mert nálam jóval idősebb nőt játszottam, ráadásul Törőcsik Mari után, akit szeretek, tisztelek, akiért mérhetetlenül rajongok, mert olyan átváltozásokra képes, hogy csak ámulok és bámulok. S mindennek tetejébe vak nőt kellett játszanom. Hónapokig bejártam a vakok intézetébe, miközben éreztem, hogy az egész darabot én húzom, én viszem, én beszélek három órán keresztül, és még főzök is a színpadon. Eufórikus érzés volt. Azóta is vannak nagyon boldog pillanataim a színpadon, de egyik szerepembe sem kell beledög- lenem. Mert az a jó szerep, amelybe bele lehet dögleni? Nekem az kell, hogy a belemet húzhassam a színpadon. Valahogy megint erre vágyom. A Kvartettben, Spiró György darabjában nagyon nagy sikerem van, minden kollégámat szeretem benne, de mindig én kapom a legnagyobb tapsot, nekem fütyülnek a legjobban. Éz óriási érzés. Kern András és Hegedűs D. Géza között állhatok büszkén, mert a nézők igazán meghálálják, amit tőlem kapnak. De nekem az sem nehéz. Nem kerül semmibe. Olyan szerepet viszont már rég nem osztottak rám, amibe a szívem szakadhatott volna bele. Spiró Györggyel milyen a kapcsolata? Több darabjában játszottam már. Volt olyan, amelyet kimondottan rám írt. A Prah. A Radnóti Színházban játszottam, vendégként. Szerettem a Dobar dánt és a Príma környéket is, de a Prah volt az, amely a legnagyobb sikert hozta. Jó barátságban vagyok Spiró val. Tudja, hogy igen jól értem, vagy közelről ismerem az alakjait. Azok mind egyszerű emberek. Égyrészt közülük jöttem, másrészt én is úgy élek, mint ők. Spiró mindig boldog, ha valamelyik darabjában benne vagyok. Csodálatos figurákat ír, de olyan nagyon sok dolgom nincs velük. A női figuráira egyébként sokan mondják, hogy ó, milyen buta, milyen ostoba ez a nő, vagy, hogy Istenem, de hülye, nincs semmi esze! Ezek mégis hatalmas élettapasztalattal rendelkező emberek, akik esetleg nem olyan olvasottak, az élet bizonyos dolgaihoz viszont nagyon értenek. A Mikvében átvette Pap Vera szerepét. Fura helyzet lehet. Az Estit megformáló Herczeg Adrienn szájából a régi szövegét hallja, Shoshana bőrébe bújva pedig nemrég elhunyt kolléganőjét láthatja maga előtt. Már túljutottam ezen a ponton. Olyan mélyen kell koncentrálnom a szerepre, az én figurámra, hogy lehetetlen összekeverni. Nem gondolok már arra, hogy éveken át Estit játszottam. Az első egy-két alkalommal érdekes volt. Járt a szám. Ott álltam Shoshanaként, és mondtam Esti szövegét. Az még most is előfordul, hogy meghallok egy végszót, és Estiként folytatnám, de uralkodni tudok magamon. A végszó valahogy beleég az ember agyába. Az is segít, hogy rendkívül szórakoztat, ahogy Herczeg Adri kolléganőm játssza a szerepet. Meg tud nevettetni. Olyan dolgokat talál ki, hogy csak nézek. Egy másik nagy sikerű előadásban is együtt játszott Pap Verával. Az Augusztus Oklahomában attól is különleges volt, hogy a lánya lehetett a színpadon. Bár alkatilag egyáltalán nem hasonlítottak egymásra, a színészetük egy tőről fakadt. Vannak színpadi pillanatok, amikor megjelenik a szeme előtt? Nagyon sokszor. A Mikve végén, a telefonbeszélgetésnél elég gyakran. Amikor azt a rövid kis monológot mondom a történetbeli férjemnek, hogy: „Ott van a hűtőben, tedd föl a gázra, melegítsd meg!” Az mindig olyan, mintha Vera belém szállna. Elment, és mégis velem van. Ezt nemcsak én érzem így, a kolléganőim is. Nem akarom utánozni őt, az ügyelő mégis sokszor megjegyzi, hogy Úristen, ez most megint olyan volt, mintha Vera állt volna ott. Mintha visszajönne elmondani a záró monológot. Milyen kolléganő volt? Csodálatos színésznő és csodálatos barátnő. Nem az idő kötött össze bennünket, hiszen például Eszenyi Enikővel sokkal régebbről ismerték egymást. Talán a hasonló múlt. O Kőbányáról jött, szegény családból, én Mezőtúrról, hasonló körülmények közül. Az ízlésünk teljes mértékben egyezett. Pénzért sosem adtuk el magunkat, és gagyiba sem mentünk el, nem tologattuk le a gatyánkat. Nyaranta is sok időt töltöttünk együtt. Szigligeten, ahol a párjával élt. Nekünk Zalában van a nyaralónk, így oda-vissza útba ejtettük őket. Jókat főztünk, jókat ettünk, jókat ittunk együtt. Nagyon szoros kapcsolatban voltunk. Ha szükség volt rá, ápoltuk egymást. Betegségben, boldogságban, szegénységben, gazdagságban, mindig, mindenben. A kép, amely elsőként jelenik meg róla... ... hallom, ahogy azt mondja: „Na, kicsi, ezt így nem lehet!” Szavajá- rása volt a kicsi. És a kérlelhetetlen- sége! A színpadon, ahogy dolgozott, olyan szigorúan, olyan kérlelhetetlenül küzdött az utolsó pillanatig, még ha kis szerepet is játszott, hogy az pontosan ki legyen dolgozva, és neki világos legyen. Hogy tökéletesen megformálhassa azt a karaktert, amit ő elképzelt. Addig nyúzta a rendezőt, a kollégákat, amíg ő azzal elégedett nem volt. Én erre képtelen vagyok. Inkább magamat nyúzom, és könnyebben alkalmazkodom. Jó, csináljátok csak! Én majd jövök utá- natok! Szabó Istvánnál előbb az Édes Emma, drága Böbében, majd Az ajtóban játszott. Boldog voltam, hogy bekerültem Az ajtóba. Világhírű színésznővel volt közös jelenetem. Helen Mirren- nel. Szünetben mindig elvonult. Nem leshettem el tőle semmit. Nem adott rá lehetőséget. De nagy kihívás volt, hogy angolul kellett beszélni a kamera előtt. Felemelő érzés, hogy erre is képes voltam, de ebbe a munkába se szakadtam bele. Szász János és A nagy füzet? Nehéz volt. Két kisgyereknek azt mondani, hogy gyújtsátok rám a házat! Meg, hogy mit műveltek a lányommal! A sok szovjet katona! Lelkileg nehezen viseltem. Kis jelenetek voltak ezek, de nagyon felkavarták a lelkemet. Három-négy mondatba is azt kell belesűríteni, ami mélyről tör fel benned. Rád gyújtják a házat, a lányodat megerőszakolja vagy száz katona. Ezek nagyon felkorbácsolják az embert. Vidéken, borzalmas helyen egy putriban, dermesztő hidegben dolgoztunk, és az a bűz, az a mocsok, ami ott volt! Olyan ruhát adtak rám, hogy nem tudtam, ki viselte előttem. Borzasztó volt. Közben ott egy kolléganőm... ...Tóth Orsi. Meztelenül, véresen kiterítve. Még egy civil embert is megérint ez. Orsival nagyon szeretek játszani. A Mikvében is van egy láthatatlan madzag, ami összeköt minket. Viharsarok? Szörnyűséges volt forgatni. Egyrészt a téma miatt, mert nem egy megértő anyát játszottam. De nagyon jó, hogy ez a film elkészült, mert majd kinyitja valahogy az embereket. Talán toleránsabbak lesznek, elfogadóbbak. De a forgatásba majd belepusztultam. Rettenetes helyen dolgoztunk, teljesen kikészültem. Példám persze volt hozzá. Vidéken, ahol a házunk van, abban a kis faluban igen sok ilyen embert ismerek. Tudtam, hogy kit kell játszanom. Egy földhözragadt barmot. Engem mélyen bosszant, ha valaki úgy érez, úgy él, úgy gondolkodik, mint ez az asszony, de legalább megmutathattam, milyen birkaság, mekkora tudatlanság ez. Hogy van egy anya, aki így viszonyul ahhoz, hogy a fia egy másik fiút szeret. Rengeteg meleg barátom van, akik elmesélték, hogy az édesanyjuk hogyan bánt velük, vagy hogy mennyi időbe telt nekik, míg felfedték a titkukat otthon. Van, aki egész életén át rejtegeti, soha nem mondja el, és ezért lesz boldogtalan, vagy ebbe pusztul bele. Ez engem nagyon elszomorít. Felháborított nagyon a filmbeli anya magatartása. Szörnyű volt ezt így megélni, amikor attól is undorodsz, amit játszol, és attól is, hogy a saját hányásodban kell füldokolnod a hideg kövön. Minden egyes alkalommal zokogva hagytam el a forgatás helyszínét. Mire beültem a kocsiba, teljesen kikészültem. Szász János ősszel induló filmjében is szerepet kapott. A forgatókönyvet még nem olvastam, a történetet tudom. Komoly feladatom lesz benne. „Léderemé, mi van a kosárban? Kodelkának keze, feje, lába!” Na, erről szól majd a film! Kode lkáról és Lédereméről. És mit tartogat még a nyár? Nekem a nyarak a gyerektáborokról szólnak. Az egyik a szervátültetett vagy a szervre váró gyerekeké, a másik nyári színjátszóiskola abban a faluban, ahol a kis házunk van. Az elsőben játszunk, meséket olvasunk, verseket mondunk, táncolunk. Szórakoztatom és biztatom a gyerekeket, hogy ne féljenek, meg fog változni az életük. Ahogy az enyém is megváltozott azóta, hogy átestem a szervátültetésen. A színjátszó táborban az idén a Pál utcai fiúkat csinálom meg a gyerekekkel. Két hét alatt betanuljuk a darabot, aztán a falubelieknek és a környék lakóinak elő is adjuk. A szülők hozzák a tyúkot, a tojást, a mézet, a kenyeret, mi pedig összerakjuk a díszletet. Aztán pihenni fogok. Kapirgálok majd a ház körül. ,A nyarak a gyerektáborokról szólnak, aztán pihenni fogok. Kapirgálok majd a ház körül." (Szkárossy Zsuzsa felvétele)
