Új Szó, 2015. július (68. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-13 / 160. szám, hétfő
www.ujszo.com I 2015. július 13. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 5 Bizalomvesztés Athénon tárgyalási technikákat próbálgatnak és üzennek Madridba MOLNÁR NORBERT ogy mi lesz a görög színpadi játék vége, senki sem tudja, még az sem, aki a végső döntést hozza. Mert a döntés után is folytatódik az élet, vagyis a történet, de egyre inkább úgy fest, a görög dráma tragédiába is torkollhat, s minden, amit most látunk, komédia. De ahhoz, hogy ez a történet ilyen fordulatokat vegyen, nemcsak a görögök kellettek, hanem az Európai Unió is. Eszem ágában sincs védeni a görögöket. Fogalmazzunk úgy, hogy hazug politikai elitjeik áldozatai. Politikusaik és kormányaik lehazudták az uniós csillagot is az égről. Évtizedeken át hazudtak a választóknak, zsinórban ígértek teljesíthetetlent, egymást licitálták túl zagyvaságok- ban, ami egy választási kampányban részben érthető is, ám ők végre is hajtották, ami már kevésbé érthető. Hazudtak az uniónak, ami nevetséges, de leginkább az érthetetlen, hogy az EU mindezt benyelte. Persze, értelmezhetjük Brüsszel naivitását úgy, hogy a kommunizmus iránt mindig is fogékony görögöket megpróbálták a szovjet érdekszférából kiszakítani, így pontosan tudták, mit nyelnek. Ami felfoghatatlan, az az, hogy nem egyszer vagy kétszer, hanem százszor és ezerszer hunytak szemet a görög kormányok mesterkedései felett. Mert ugyan igaz az, hogy csak annak lehet hosszú távon hazudni, aki erre igényt tart, de nem a nép, hanem a politikai elitek juttatták oda a görög államot, ahol most tart, vagyis különítsük el a két fogalmat. A görög komédia a népszavazással csúcsosodott. A görög istenek adta nép elutasította a megszorításokat és az egyezséget a hitelezőkkel, erre szólította fel őt a kormány is. Ciprasz kormányfő pedig diadalittasan belovagolt Brüsszelbe, és azzal a hamis állítással állt rá a hitelezőkkel kötendő egyezségre, hogy erős felhatalmazást kapott a referendum során a néptől. Igen ám, de nem a megszorításokat és a reformokat sürgető uniós egyezség gyakorlatilag feltételek nélküli elfogadására, hanem annak elutasítására. Mindezek után lenyomta saját parlamenti képviselőinek a torkán is a „brüsszeli diktátumot, a sátáni tervet”. Ezzel odahaza teljesen elvesztette arcát, s ami a legnagyobb meglepetés, Brüsszelben is. Illetve, ha jobban belegondolunk, az unióban soha nem volt arca, ami volt, az túl nagy, és nyugati szemnek de- kódolhatatlan. És most jutottak el az uniós vezetők a bizalomvesztéshez. Akkor, amikor a görögök behajtják a fejüket a guillotine alá, elfogy a bizalom. Az unió eddig határozott lépéseket kért. A görögök most megtették, vagy legalábbis meglépni szándékoznak, ám az unió már nem hisz nekik. De mikor fogyott el a bizalom? Szombaton délután kettőkor? Vagy már pénteken este a vacsi után? Milyen marhaság ez? Eddig nem tudták, kivel tárgyalnak? Nem tudták, kicsoda Ciprasz? Ki Varufakisz? Micsoda a Sziriza? Hogy állnak a görögök? Az is baromság, ha eddig megvolt a bizalom, s az még nagyobb, ha most fogyott el. Ha az unió éppen most hagyja el a görögöket, amikor végre vállaltak valamit, amit maga az unió kért, azzal Brüsszel is arcát veszti, s a bizalomválságnak tevékeny részesévé válik. Értem én, hogy a görögökön tárgyalási technikákat próbálgatnak, hiszen rövidesen jöhet a spanyol Po- demos, amely ugyanolyan vörös, mint a Sziriza, s hogy egy spanyol válságot már tényleg csak véráldozatok árán élne túl az unió, így üzenni kell a spanyol halnak, hogy maximum csak tátoghat. De ez így tisztességtelen húzás volt az eddig tisztességtelen játékot játszó görögökkel szemben. Eddig az unió volt a kiszámítható ebben a játékban. Nem kellene ráállnia a görög burleszkre. Egy évtizede nem jön behívó KOCURLÁSZLÓ T íz éve jelentette be a trencséni Pohoda fesztiválon Juraj Liška akkori SDKÚ-s (akkor még volt SDKÚ) védelmi miniszter a sorkatonai szolgálat megszüntetését, így valószínűleg a rendszerváltás óta eltelt időszakban ő a legnagyobb tapsvihart magáénak mondható politikus. Előtte legfeljebb Csehszlovákia Kommunista Pártja kongresszusain járt a vezérszónokoknak olyan vastaps, amilyet ott, akkor Liška kapott. Most tekintsünk el attól, hogy ré- veteg tekintetű fesztiválozók előtt felolvasni egy parancsot közjogi értelemben nulla relevanciával rendelkezik- elég lett volna a Törvénytárban megjelentetni, de hát amióta politikai marketing is van a világon, azóta semmin sem szabad meglepődni s a dolgot őt magát nézzük. E sorok írója abba a generációba tartozik, amelyet még az utolsók közt, reálisan fenyegetett a kék sávos boríték - az újabb nemzedékek kedvéért: a területi hadkiegészítő parancsnokságok így leveleztek az állampolgárral, hogy már akkor tönkre legyen téve a napja, amikor kinyitja a postaládát, illetőleg az egész falu megtudja, hogy XY behívót kapott -, s csak nagy találékonysággal sikerült kitérnie előle. így az egész hercehurca lezárása saját kulturális tapasztalat, egyben nemzedéki élmény is, természetesen azzal együtt is, hogy a rendszerváltás után az egyre rövidülő katonásdi, melynek végén már hétvégente hazazavartak mindenkit, csak hogy ne kellj en etetni őket, az 1989 előtti állapotokhoz képest már inkább a humor kategóriájába tartozott. A kemény világ az volt, amikor a hetvenes évek elején Királyhelmec mellőli szülő faluj ából úgy vitték el apámat a német határra két évre, hogy először egy év után mehetett haza. Volt ennek értelme? - kérdezhetnénk. A Csehszlovák Néphadsereg szempontjából nyilván, hiszen kiképzési szempontból alapcél volt, hogy a fiatal otthoni környezetétől minél távolabbra kerüljön, így a megszokott, biztonságot nyújtó közegtől távol könnyebben volt „kezelhető”. A szocialista tervgazdálkodás sem sínylette meg, hogy munkaképes fiatalok százezrei vonódnak ki két évre a rendszerből, hiszen eleve így volt tervezve (lásd még: Tervhivatal). Az meg, hogy apáink, nagyapáink nemzedéke számára ez mit jelentett, nem nagyon érdekelt senkit. Természetesen az idő mindent megszépít, és a mai ötvenesek, hatvanasok nosztalgiával gondolnak vissza katonaéveikre. Ennek oka persze nem az, hogy ott olyan jó volt nekik, inkább a mundérral eltűnt fiatalság hiányzik... A kötelező sorkatonai szolgálat megítélését az sem segíti, hogy annak jelentős része a nem demokratikus, szocialista rendszer idején zajlott, ahol a legénység politikai oktatása, a PŠM is aktív eleme volt a folyamatnak. Erre akár egyfajta agymosásként is tekinthetünk. A sorkatonasághoz a kisebbségiek esetében még egy további szívatási lehetőség is társult, így mi külön örülhettünk eltörlésének. Pedig a sorkatonai szolgálat nem ördögtől való. Például a szomszédos Ausztriában 2013-ban népszavazáson, 59,8 százalékos támogatottsággal döntöttek amellett, hogy maradjon a kötelező, hat hónapos fegyveres vagy kilenc hónapos polgári szolgálat. De van sorkatonaság más, diktatórikusnak rosszindulattal sem nevezhető államokban is, mint Norvégia, Finnország, Dánia. Litvániában 2008-ban ugyan eltörölték, de idén tavasszal az orosz fenyegetettség miatt ideiglenes jelleggel visszaállították. Ennek kapcsán a szomszédos Csehországban készítettek egy felmérést, amiből az derült ki, hogy a csehek 63 százaléka támogatná a sorkatonai szolgálat visszaállítását, sőt, ami meglepő, a támogatottság a fiatal generáció esetében, akiket ez elsődlegesen érintene, az országos átlagnál magasabb, hetvenszázalékos volt! A kötelező sorkatonai szolgálat egy a lehetséges honvédelmi modellek közül. Nem eredendően rossz vagy marhaság, arról, hogy mindenki ott tanult meg lógni vagy kitérni a feladatok elől, nem maga a rendszer, hanem szocializmusbeli implementációja, majd ennek rendszerváltás utáni továbbélése tehet. A katonai szolgálat egyebek mellett a hazához való viszonyról is szól. Szabályozásakor elsősorban ezt érdemes újragondolni. Saulovicsból Paulovics - a srebrenicai úton MTI-PORTRÉ „Ha meggyilkoltok egy szerbet, mi száz muszlimot gyilkolunk meg” - jelentette ki húsz évvel ezelőtt, a srebrenicai mészárlás után Alek- szandar Vucsics, a jelenlegi szerb kormányfő, akit szombaton a tömeg kövekkel és cipőkkel dobált meg, amikor az áldozatok kőtábláinál vonult el. Az egykori ultranacionalista politikus részvétele a srebrenicai megemlékezésen a szándék szerint a szerb-bosnyák megbékéléshezjárult volna hozzá, viszont inkább újabb ellentéteket szülhet. Vucsics 1993-ban, 23 évesen csatlakozott Vojiszlav Seselj szélsőséges Szerb Radikális Pártjához, és még abban az évben parlamenti képviselő lett. Az 1992 és 1995 közötti boszniai háború idején azzal tűnt ki, hogy harcias beszédekben védte a boszniai szerbek lépéseit. Jugoszlávia szétszakadását követően a szerb parlament meghatározó szereplői a Szlobodan Milosevics szerb diktátor által vezetett szocialisták és Seselj radikálisai lettek. Támogatottságuk attól függően változott, hogy a háborúktól megviselt és csalódott szerb nép mennyire érezte szükségét a szélsőséges fellépésnek. Az országgal szembeni szankciók, az óriási infláció, a szegénység és a munkanélküliség, végül az 1998-99- es koszovói válság vezetett ahhoz, hogy 2000. október 5-én az ellenzék a népfelkelésszerű belgrádi tüntetésekkel megdöntötte Milosevics uralmát. Seselj 2003-ban feladta magát a hágai Nemzetközi Törvényszéken, pártja pedig 2008-ban kettészakadt. Vucsics akkor az újonnan alakult, Európa-párti Szerb Haladó Párthoz csatlakozott. A szakadáshoz éppen az EU-hoz való hozzáállásának megváltozása vezetett: Seselj javaslatára kizárták a pártból. Vucsics politikája 180 fokos fordulatot vett. Mérsékeltebben fogalmazott, konzervatívnak mutatta magát, a nacionalizmust pedig „Európa-barát”, megfontoltabb politizálás váltotta fel. 2010-ben a srebrenicai mészárlást már szégyenletesnek nevezte. Számtalanszor rótták fel neki, hogy nemrég még teljesen más retorikát használt. Erre mindig ugyanazzal replikázik: „Nem tagadom, megváltoztam, és erre büszke vagyok.” Kétségtelen, az utóbbi három évben jelentősenjavított Szerbia megítélésén: gazdasági reformokat hirdetett, befektetőket vonzott az országba, közreműködésével megkezdődtek az uniós csatlakozási tárgyalások, és a Koszovóval való kapcsolat rendezése is megkezdődött. Vucsics a korrupció és szervezett bűnözés ellen is támadást indított, aminek köszönhetően korrupciós vádakkal letartóztatták például Miroszlav Miskovics milliárdos oligarchát is, Szerbia leggazdagabb és egyik legbefolyásosabb emberét. (MTI) Elszabotált határzár Határellenőrzést rendelt el a Magyarországgal és Szlovákiával is határos osztrák tartomány, Burgenland új, szélsőjobboldali vezetése, azonban a rendőrség túlterheltségre hivatkozva nem hajtotta végre a rendeletet. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) szerint a sofőrök ellenőrzése a bűnözők szabad mozgásának megakadályozásáhozjárulna hozzá, és rendszeresen lesz ellenőrzés minden egykori határátkelőnél. A rendőrség arra hivatkozva utasította el az akciót, hogy a menekültáradat többlet- munkát jelent számára. (MTI)
