Új Szó, 2015. július (68. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-07 / 155. szám, kedd
FOCITIPP ■ 2015. Mikronézia kapusa 38-szor szedhette ki búsan a labdát a hálóból (Képarchívum) Futballkrónika A hét legérdekesebb eseményei. ANGLIA Van Persie Isztambulban folytathatja Ügynöke szerint megegyezett egymással az anyagiakról Robin van Persie, a MU csatára, és a török Fenerbahce. Amennyiben a két klub is meg tud állapodni - az angolok 8 millió euróra tartják a csatán - akkor Van Persie Törökországban folytathatja. Döntésében sokat számított Dirk Kuyt ajánlása, aki már évek óta a Fenerbahce játékosa. A török klub egy nagy igazolást már meghúzott: náluk folytatja a portugál válogatott Nani is. EGYESÜLT ÁLLAMOK Kaka történelmi kiállítása Még sosem fordult elő a brazil válogatott és a Milan egykori klasszisával, hogy a játékvezető azonnal piros lapot mutasson fel neki egy megmozdulásáért. A hétvégi fordulóban ez történt: Kaká (Orlando City) először bevágott egy gólt a Real Salt Lake elleni 1-1-re végződő meccsen, majd nem sokkal később kiállíttatta magát, miután beletaposott Javier Morales gyomrába. NÉMETORSZÁG Götze menedzsere követelőzik A Bild am Sonntagnak nyilatkozva Mario Götze menedzsere, Volker Struth kritizálta a Bayern Münchent, mert szerinte a játékosa nem kapta meg azt a támogatást, amire rászolgált. „Jobban szerettem volna, ha Mario egy-két szituációban több bizalmat kap. Meggyőződésem, hogy egy kicsit több támogatással könnyebb lenne megmutatnia, milyen hatalmas potenciál rejtőzik benne. Olyankor ő a világ egyik legjobb játékosa” - fogalmazott Struth. Götze 2013-ban a Borussia Dortmundot hagyta el a Bayern kedvéért, az elmúlt szezonban 14 gólt szerzett, de a nagy meccseken Pép Guardiola legfeljebb csereként számolt a tavalyi világbajnoki döntő hősével. OLASZORSZÁG Brazil védővel erősít az Inter Az Internazionale hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette az Atlético Madrid brazil védőjét, Mirandát. Sajtóhírek szerint Miranda 15 millió euróért vált klubot, szerződésének időtartamát nem hozták nyilvánosságra. Félelmet akar kelteni a Milan A Milan új vezetőedzője, Szinisa Mihajlovics szerint jelenleg az ő csapata a legambiciózusabb Olaszországban. A Milan a nyári átigazolási szezonban már megszerezte Andrea Bertolaccit 20 millió eurórért, valamint két igazi gólzsákot, a Sevillával Európa Ligát nyert Carlos Baccát (30 millió euró) és a Sahtar Donyeck brazil válogatott csatárát, Luiz Adrianót (8 millió euró). „A két gólerős csatárunk érkezésével valószínűleg 4-3-1-2-es felállásban fogunk a legtöbbet játszani. Azt akarom, hogy a csapatom félelmet keltsen minden ellenfélben, amikor kifut a pályára. Az elszántsággal biztosan nem lesz gond” - fogadkozott bemutatásakor Mihajlovics. PÁPUA ÚJ-GUINEA Rekordverést kapott Mikronézia A szigetországban zajló Csendes-óceáni Játékok igazi tétje az, hogy a győztes csapat kijut a riói olimpiára. Mikronézia válogatottja erről már biztosan lemondhat, miután az első körben 30-0-ra kikapott Tahititői, a másodikban pedig egy 38-0-s Búd Spencer-i pofonba rohant bele a Fidzsi- szigetek ellen, amivel új negatív rekordot állított fel az ország. A Fidzsi-szigetekiek a félidőben már 21-0-ra vezettek, amikor egy középpályás, Dominic Gadad állt be a kapuba a megsemmisült Hillary Any helyett, és neki végül sikerült is 40 gól alatt tartani az ellenfelet, bár a támadó Antonio Tuivuna így is tíz gólig jutott. FIFA-rendezvényen a negatív csúcs eddig Amerikai Szamoa nevéhez fűződött, amely 2001-ben 31-0-ra kapott ki Ausztráliától világbajnoki selejtezőn. SPANYOLORSZÁG Ronaldo eladásáról tárgyalt a Real? A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez a PSG tulajdonsaival tárgyalt Katarban, és az egyik téma a France Football nevű magazin szerint Cristiano Ronaldo lehetséges eladása volt. Az igazolásnak akár realitása is lehet, hiszen a PSG kijárta az UEFA-nál, hogy ne limitálják a klub játékosvásárlásra költhető összegeit a pénzügyi fair play keretében. Guardiolát visszavárják Joan Laporta, a Barcelona egyik elnökjelöltje kampányában azt nyilatkozta, tárt karokkal várja vissza a csapathoz Pép Guardiolát. „Baráti viszonyban váltunk el, és mai is jóban vagyunk. Ha Pép nyitott a visszatérésre, rajtam biztos nem fog múlni. Ettől függetlenül természetesen jövőre is Luis Enrique irányítja majd a csapatot” - jelentette ki Laporta, aki azt is elmondta, szerinte Lionel Messi sosem szólna bele az edzőkérdésbe, és egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy boldoggá tegye az argentin játékost a klubnál. Klasszissal erősít a Sevilla Az Európa Liga döntőjében legyőzött ellenfelétől, a Dniprótól érkezik a Sevilla legfrissebb igazolása. A 25 éves támadó középpályás Jevhen Konopljanka négy évre írt alá. Az ukrán játékos kilenc évet töltött el nevelőklubjánál, a Sevilla mellett a Liverpool és az Atlético Madrid is szerette volna megszerezni. Gólérzékenysége mellett sokat fut, védőmunkában is megállja a helyét, és jól szolgálja ki a társait is. O a klub negyedik nyári igazolása Adil Rami, Michael Krohn-Dehli és Gael Kakuta után. (hh) FUTBALLKRÓNIKA 13 Bajnokok Ligája- selejtező Nyolcaddöntó -1. forduló Pjunik—Folgore 2-1 (1-0) ® 45+2. Satumyan, 48. Roméra, ill. 71. Hirsch ■ 71. Ceschi (Folgore) Lincoln-FC Santa Coloma 0-0 Crusaders-Levadia 0-0 B36 Torshavn-The New Saints 1-2 (1-1) ® 7. Samuelsen, ill. 9. Quigley, 90. Wilde Európa Liga- selejtező Nyolcaddöntó -1. forduló Balzan Youths-Zeljeznicar © 4. (11-es) és 13. Bajic 0-2 (0-2) Niederkorn-Shamrock Rovers 0-0 Renova-Dacia Chisinau © 12. Rosca 0-1 (0-1) Ordabasy-Beitar Jerusalem 0-0 Shirak-Zrinjski © 18. és 67. Bougouhi 2-0 (1-0) Alashkert St-Johnstone © 59. Manasyan 1-0 (0-0) Kruoja—Jagiellonia © 90+3. Swiderski ■ 82. Grzyb (Jagiellonia) 0-1 (0-0) Laci—Inter Baku © 20. Meto, ill. 47. Kvekveskiri 1-1 (1-0) Aktobe-Kalju © 72. Purje ■ 77. Pokadlov (Aktobe) 0-1 (0-0) Atlanta s-Beroe © 60. Delev, 84. Bozhilov 0-2 (0-0) Dinamó Tbilisi—Gabala 2-1 (0-0) © 65. Jigauri, 84. Papunashvili, ill. 74. Huseynov 151. Gvelesiani (Dinamó Tbilisi) Dinamó BatumiOmonia Nicosia FC © 40. Gabedava 1-0 (1-0) Flora—Ra botn icki © 59. Gussev 1-0 (0-0) Jelgava—Liteksz Lovecs © 83. Malasenoks, ill. 50. Bozhlkov 1-1 (0-0) Kukesi-Zhodino © 9. Carioca, 54. Pejic 2-0 (1-0) Lahti—Elfsborg 2-2 (1-1) © 25. Lagerblom, 61. Alves, ill. 15. Rohden, 59. Pradell Neftci Baku-Mladost Podgorica 2-2 (1-1) ® 36. Gurbanov, 55. Abdullayev, ill. 34. Lagator, 87. Mirkovics Olimpic Sarajevo-Tmava 1-1 (1-0) © 14. Pandza, ill. 70. Halilovic Sant Julia-Randers 0-1 (0-1) © 22. Borring ■ 17. Lundberg, 81. Tverskov (Randers) SJK—Hafnarfjordur 0-1 (0-0) © 56. Lennon Skonto Riga-St Patricks 2-1 (1-1) © 38. Karasauskas, 65. Gutkovskis, ill. 21. Greene Vaasa PS-AIK Stockholm 2-2 (1-0) © 45+3. Catovic, 65. Seabrook, III. 70. és 83. (11-es) Bahoui Debrecen-Sutjeska 3-0 (1-0) © 16. Mihelic, 71. Brkovics, 74. Sidibe Sillamäe Kalev-Hajduk Split 1-1 (1-1) © 40. Silich, ill. 6. (11-es) Caktas Botosani-Tskhinvali 1-1 (1-0) © 21. Ivanovia, ill. 46. Katcharava Bröndby-Juvenes/Dogana 9-0 (6-0) © 6. Elmander, 14. Da Silva, 16. Elmander, 22. Pukki, 23. Holst, 35. Larsson, 55. Rashani, 66. Corlu, 87. Rashani Ceadir Lunga-Apollon 0-2 (0-1) © 33. Pedro, 89. Papoulisz Differdange-Bala Town 3-1 (3-1) © 4. Er Rafík, 7. Cáron, 26. Sinani, ill. 38. Sheridan ■ 83. Hayes (Bala Town) Sheriff Tiraspol-Odd 0-3 (0-3) © 2. Bentley, 11. Johnsen, 28. Hagen Strömsgodset-Partizani 3-1 (1-0) © 21. Vilsvik, 66. Ogunjimi, 72. Vilsvik, III. 68. Fazliu Trakai-HB Torshavn 3-0 (1-0) © 20. Bychenok, 61. Arshakyan, 86. Solominas ■ 62. Santos (HB Torshavn) College EuropaSlovan Bratislava 0-6 (0-5) © 5,26. és 31. Mészáros, 33. Szimovics, 41. Štefánik, 90+3. Priskin Airbus-Lok. Zagreb 1-3 (1-0) © 28. Riley, ill. 48. Sovsic, 61. Marie, 68. Kolár Celje—Slask Wroclaw ©32. Pich 0-1(0-1) Domzale-Csukaricski ©43. (11-es) Matícs ■ 47. Dobrovoljc (Domzale) 0-1(0-1) G.A. Eagles-Ferencváros © 45+2. Vriends, ill. 3. Gera 1-1 (1-1) Vikingur Reykjavik-Koper © 82. és 90+2. Soderlund 0-2 (0-0) Newtown-Valletta ©40. Boundford, 90+1. Oswell, ill. 2-1 (1-0) 73. Jhonnattann ■ 85. Azzopardi (Valletta) Buducnost-Spartaks 1-3 (1-2) © 6. Raicsevics, ill. 22. Bulvitis, 42. Mickevics, 74. (11-es) Bulvids EUROPA LEAGUE La Fiorita—Vaduz 0-5 (0-3) © 5. Schürpf, 26. Sutter, 41. Pergl, 78. Abegglen, 90+2. Gccone MTK-Vojvodina 0-0 Birkirkara-Ullsses 0-0 Cork City-KR Reykjavik 1-1 (1-1) © 19, Bennett, ill. 28. Hauksson Crvena Zvezda-K. Almaty 0-2 (0-1) © 45. Gohou, 64. Kuantayev ■ 3. Pavicsevics (Crvena Zvezda) Glenavon-Szoligorszk 1-2 (0-2) © 86. Patton, ill. 3. Afanasjev, 30. Komarovski Linfield (Nir)—Runavík (Fai) 2-0 (0-0) © 57. Waterworth, 73. Bates UC Dublin-Dudelange 1-0 (1-0) © 45+1. Swan West Ham-Lusitans 3-0 (2-0) © 41. és 45+2. Sakho, 58. Tomkins Glentoran—Žilina 1-4 (0-2) © 66. Mcmenamin, ill. 12. Jelic, 20. Paur, 59. Čmelík, 81. Mabouka Shkendija-Aberdeen 1-1 (0-0) © 84. Kirovski, ill. 79. Quinn Vikingur Reykjavik-Rosenborg 0-1 (0-0) © 77. Pucko HETI FUTBALLMENÜ Július 7., kedd B9 Bajnokok Ligája-selejtező 18:00 Levadia-Crusaders 20:00 FC Santa Coloma-Lincoln 20:00 TNS-B36 Torshavn 20:30 Folgore-Pjunik a* Európa Liga-selejtező 21:00 Shamrock Rovers-Niedercom Július 9., csütörtök roi Európa Liga-selejtező 16:00 K. Almaty-Crvena zvezda 17:00 Dada Chisinau (Mda)-Renova 17:00 Mladost Podgorica-Neftd Baku 17:30 Sutjeska-Debrecen 18:00 Dudelange-UC Dublin 18:00 Elfsborg-Lahti 18:00 Gabala-Dinamo Tbilisi 18:00 Inter Baku-Lad 18:00 Kalju-Aktobe 18:00 Omonia Nicosia FC- Dinamo Batumi 18:00 Spartaks-Buducnost 18:00 Tskhinvali-Botosani 18:00 Ulisses-Birkirkara 18:00 Zhodino-Kukesi 18:30 Szoligorszk-Glenavon 19:00 AIK Stockholm-Vaasa PS 19:00 Apollon-Ceadir Lunga 19:00 Beitar Jerusalem-Ordabasy 19:00 Beroe-Adantas 19:00 Hajdúk Split-Sillamäe Kalev 19:00 Odd-SherifT Tiraspol 19:00 Rosenborg-Vikingur 19:00 Slovan Bratislava-College Europa 19:05 Randers-Sant Julia 19:30 Lusitans-West Ham 19:30 Žilina-Glentoran 19:30 Zrinjski—Shirak 19:45 HBTorshavn-Trakai 19:45 Liteksz Lovecs-Jelgava 19:45 Vaduz-la Fiorita 20:00 Bala Town-Differdange 20:00 Lok. Zagreb-Airbus 20:00 Partizani-Strömsgodset 20:00 Rabotnicki-Flora 20:00 Runavik-Linfield 20:00 Slask Wrodaw-Celje 20:05 Tmava-Olimpic Sarajevo 20:30 Csukaricski-Domzale 20:30 Ferencváros-G.A. Eagles 20:30 Jagiellonia-Kruoja 20:30 Juvenes/Dogana-Bröndby 20:30 Koper-Vikingur Reykjavik 20:30 Vojvodina-MTK 20:45 Aberdeen-Shkendija 20:45 St. Johnstone-Alashkert 20:45 St. Patricks-Skonto Riga 20:45 Valletta-Newtown 21:15 Hafnarfjordur-SJK 21:15 KR Reykjavik-Cork Qty 21:15 Zeljeznicar-Balzan Youths Adatbank: Konkoly Csaba A magyar csapatok közül az MTK-nak lesz a legnehezebb dolga a visszavágón (Képarchívum) Szerkesztette: Hegedűs Henrik (az Origó munkatársa) ■ E-mail: henrik.hegedus@ujszo.com ■ Tördelés: Toronyi Xénia ■ Megjelenik minden kedden.