Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)

2015-06-04 / 127. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. JÚNIUS 4. Vélelemény és háttér 7 Kérdés, meddig lehet egyszerre udvarolni Moszkvának és Brüsszelnek (Berlinnek, Washingtonnak) Kétkulacsos Fico Mindenkinek megfelelni - ez Robert Fico külpolitiká­jának alapvetése, minimá­lisan 2012 óta. Hét eleji oroszországi hivatalos út­ja ezt erősítette meg. Kér­dés, meddig lehet egyszer­re Moszkvának és Brüsz- szelnek (Berlinnek, Wa­shingtonnak) is udvarolni. MÓZES SZABOLCS A kis államok a „nagyok dolgaiban” kétféle hozzáállást tanúsíthatnak: megpróbálnak pragmatikusak lenni és min­denkivel haverkodni, vagy elvhű hozzáállást tanúsítanak. Igazságtalanok lennénk, ha azt mondanánk, a szlovák kor­mányfő nagyon kilóg a sorból - történelmileg a kisállamok ve­zetői általában az első lehető­séget választják. Ugyanez érvé­nyes az nyugati-orosz konflik­tussá dagadt orosz-ukrán csatá(rozás)ra is. Persze, tud­juk, hogy az észtek, a lettek vagy a litvánok milyen hozzáál­lást tanúsítanak, ám a kép csa­lóka, ők sokkal inkább érintet­tek, mint Szlovákia vagy Ma­gyarország. A fenti sorok nem Fico mos- datását szolgálják, csupán a té­nyeket igyekeztünk konstatál­ni. A kérdés az, hogy meddig folytatható a kétkulacsos külpo­litika - úgy, hogy Fico szemé­lyesen szereti túltolni (moszk­vai irányba) a biciklit -, s hogy a kormányfő mikor veszi észre, nem csak a már említett balti ál­lamok érintettek a kérdésben, számunkra is kulcsfontosságú, hogy megnyugtatóan rende­ződjön az orosz-ukrán konflik­tus. Ehhez pedig elsősorban az kell, hogy Moszkva ne támogas­sa a gatyamadzagján lógó helyi „szabadságharcosokat”. Fico az utóbbi hónapokig vi­szonylag pragmatikusan állt hozzá a kérdéshez, orosz témá­ban sokáig Orbán Viktor volt az ügyeletes uniós rosszfiú. Az év eleje óta viszont Budapest visszavonulót fújt, Fico pedig bemozdult. Április elején testü­letileg a Slavínon koszorúzott egy jót az orosz külügyminisz­terrel, május 9-én Moszkvába utazott Putyin második világ- háborús pride-jára - s ő lett vol­na ott az egyetlen uniós minisz­terelnök, ha az orosz kölcsönö­kért kilincselő görög Alekszisz Ciprasz nem jelenik meg. S ha ez nem elég, egy hónapon belül visszatért Moszkvába, a lehető legmagasabb szinten: miniszte­reivel vonult be a Kremlbe, hogy az egész orosz politikai vezér­karral pacsizzon. Mindezt Brüsszelben is látják, s hiába ismételgeti a kormányfő mind­untalan, hogy kisegítettük az ukránokat a reverz gázszállítás­sal, ez már régi sztori. Persze, önmagában nem kellene fog­lalkozni az esetleges nyugati kritikával, ha lenne értelme - elvi vagy gyakorlati szinten - a moszkvai utaknak. Sok jót vi­szonzásként aligha kapunk: az alapproblémát, az orosz-ukrán konfliktust Szlovákia nem tudja rendezni, gazdasági vonalon pedig sokat nem lehet kibulizni Putyinéknál. Ebben a helyzet­ben nem ők azok, akik kínálni tudnak valamit. Még érdekesebb kérdés, hogy mikor veszi Fico észre, az agresszív orosz külpolitika Szlovákia számára sem kecseg­tet semmi jóval. Nem, a balti ál­lamokkal szemben Szlovákia számára több mint valószínű, hogy közvetlen veszélyt nem je­lent a Kreml terjeszkedési vá­gya, ám áttételesen, a térség destabilizálásán keresztül már így is nagyon sokat árt a közép­európai országoknak. Vége a hosszabbításnak (tubomír Kotrha karikatúrája) A legfontosabb, hogy a sportkedvelők lássák, van, működik az igazságszolgáltatás FIFA: Megint recseg-ropog a profi sport FELEDY BOTON D Több kommentátor és hírműsor is úgy tálalta Sepp Blatter lemondásának hírét, mint valami váratlan dolgot. De hogy lehet ebben az ügyben bármi váratlan? És miért ne mondana le bárki, aki több mint egy évtizeden keresztül vagy nem vette észre, vagy ép­pen hogy hagyta, hogy a kor­rupció ilyen szinteket éljen el? Elképesztő méretű á FIFA vergődése, hihetetlen, hogy ennyi idő kellett ahhoz, hogy végre lebukjon a szervezett vesztegetés. Talán éppen a szervezettsége és a döntésho­zókra majdnem teljesen kiter­jedő hálózata miatt tudhatott ennyi ideig rejtve maradni. Az is nagyon jellemző, hogy az USA nyomozóhatóságai indí­tották el az egész ügyet, és elér­ték, hogy svájci rendőrök egy luxushotelben akciózzanak. Már hallom is a szokásos mentegetőzést: csak néhány vezető volt korrupt, egyébként ez egy tisztességes szervezet. Meg hogy a foci nem szenved­heti meg néhány gazember tet­teit stb. Az úgynevezett pro­fesszionális sport, vagyis a fize­tett sportolók világa nem a FIFA-nál kezdett omladozik. Ha a nemzeti színű ködfüggö­nyök mögé nézünk, világosan látszik, hogy az olimpiákon gyógyszerek versenye zajlik, jól szervezetten, rendszerszerűen. Athénban a MOB-elnök, a ké­sőbbi magyar köztársasági el­nök maga igyekezett szépíteni, hogy miért nem tudtak pisilni a sportolói. Hogy a szervezési jo­gok, a reklámjogok és olimpiai ingatlanok körül mennyi a kor­rupció, mennyi a társadalmi haszon, arról is vaskos, szomo­rú elemzések szólnak. Szokták az optimisták úgy jellemezni a helyzetet, hogy csak egy alma rohadt meg, de a hordót nem kell eldobni. De­hogynem. Itt nem rossz almák­ról van szó, hanem egy alapve­tően dohos, szellőzetlen pincé­ről, ahol minden hordó és min­den alma előbb-utóbb megpos- vad. A támogatói nyomás, a nézői elvárás, a dopping ördögi köre, a világpolitika beszivár­gása mind ezt erősíti. A FIFA sem kivétel. Katarnak és Oroszországnak adni rendezési jogot? Csoda, hogy egy ilyen döntéshez annyi csúszópénz kellett? A foci, a sport ne autoriter rendszerek díszcsomagolása legyen. Vagy az a meglepő, hogy tisztessége­sebb országok már nem áldoz­nának ennyi pénzt, hogy min­denáron elnyerjék a rendezés jogát? Ami a legfontosabb ilyenkor, hogy amint végre nyilvánosság­ra kerül az ügy, akkor a FIFÄ- meccseket néző fiatalok lássák, van; működik az igazságszol­gáltatás. Transzparens módon, megadva a megfelelő jogokat minden oldalnak, és szükség esetén a végén megbüntetik a vétkeseket. Most ez a legfonto­sabb. A foci, az olimpia és min­den más hosszú távon épp azt szenvedheti meg a legjobban, ha mindig minden felett szemet hunynak és elkenik az ügyeket. KOMMENTAR Mit kezdjünk Trianonnal? KOCUR LÁSZLÓ Összetartoznijó. Legalábbis sokkal jobb, mint arra emlékezni, hogy kárt szenvedtünk. Elvet­tek tőlünk valamit. Trianon alapjaiban renget- te meg a magyar identitást. Azóta eltelt 95 év. Az „a miénk volt ezer évig,/egy falut sem ha- 4§Ä jggl gyünk nékik” dacából már rég kinőttünk, a Lesz, lesz, lesz... legfeljebb a filmhíradó archív felvételein recseg. Nem lesz. Ezt már valószínűleg a magyarok nagyon kis hányadán kívül mindenki belátta. A két világháború közötti magyar revizionista politika valószí­nűleg az első világháborút lezáró békerendszerre adott reális válaszlépés volt. Azt nem mernénk állítani, hogy az egyedüli lehetséges válasz, de az bizonyos, arányos volt a békediktá­tum igazságtalanságával, vagy még ennél is jobban fájó irra­cionalitásával. Akikkel ez megtörtént, vélhetően azt tartották volna hazaárulásnak, ha politikai érdekképviseletük nem a békekötést megelőző állapot visszaállításán munkálkodik. A második világháború utáni, jaltai világrend aztán eloszlatta a revízió esélyét, sőt, a proletár internacionalizmus keretei kö­zött beszélni sem nagyon lehetett erről a témáról. Persze, az elfojtás nem jelentett, nem jelenthetett megoldást semmire. A rendszerváltást követően épp azért lett bestseller Raffay Er­nő: Trianon titkai című könyve (majd nyomában több, ennek szakmai színvonalát már nem feltétlenül közelítő mű), mert a közösségben igény volt erről a nemzeti traumáról beszélni. Azóta újra eltelt egy negyedszázad. Trianon továbbra is megmaradt identitásképző elemként, legalábbis nálunk, ha­táron túli magyaroknál biztosan, Trianon miatt vagyunk a ha­táron túl. De a magyarországi közbeszédben is előkerül oly­kor-olykor, hangsúlyos, vagy kevésbé hangsúlyos pozícióban. Ennek egyik legemlékezetesebb példája, amikor 2010-ben az MSZP-t a Gyurcsány-korszak ámokfutása után újragondolni próbáló, s azt a „nemzeti oldal” számára legalább részben el­fogadhatóvá tenni akaró Mesterházy Attila pártelnök kijelen­tette, nekik is fáj Trianon. Ez új hang volt a baloldalon. Trianonunkkal valamit kezdeni kell. A pszichológia átkerete- zésnek nevezi azt a folyamatot, amelyben következetesen át­értelmezzük és átértékeljük egy tapasztalat minőségét. Az át- keretezés során megváltoztatjuk az élménnyel kapcsolatos érzékelési nézőpontunkat. Amikor 2010-ben az Országgyűlés a korábban nemzeti gyásznapként pozícionált június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította, pontosan ezt tette. Egy fokkaljobb, mintha évről évre siránkozni gyűlnénk össze egy Nagy-Magyarország térkép tövébe. Persze, Trian­onnak van 90 év előnye az 5 éves emléknaphoz képest, időbe fog telni, mire elveszti formális jellegét, és megtalálja a saját útját, ha megtalálja. Tartalommal való megtöltéséhez a felvi­déki magyarság nagyban hozzájárulhatna, ha legalább az alapvető kérdésekben összetartozónak tudna mutatkozni. FIGYELŐ Szent Blatter megvilágosodása A nemzetközi sajtó egy ré­sze elégedetten, másik része értetlenül fogadta Joseph Blatter lemondását a FIFA el­nöki posztjáról. The Times: Lemondása rég esedékes volt. Jó, hogy távo­zik. Úgy tűnik, az amerikai nyomozás megerősíti, hogy a FIFA a velejéig romlott, és egy ötcsillagos világban élő bűn­banda vezette, Blatter gondos irányításával. Neue Zürcher Zeitung: Egyes spekulációk szerint nem a FIFA-béke érdekében távozik, hanem a jogi vizsgá­latok elől menekül. Évek óta vádolják azzal, hogy egy kor­rupt szervezetet vezet, de bűncselekményeket eddig nem sikerült rábizonyítani. Tagesanzeiger: Kígyó vagy Jézus? Csaknem világszerte tisztelik, hazájában viszont lenézik. Blick: Mégis megy? Valami rosszat csinált? Terhelő bizo­nyítékot találtak? Vagy az új­raválasztása már csak a vég­rendeletéhez kellett? A kong­resszuson még azt mondta, meg akarja szabadítani a FIFA-t az állandó korrupció­gyanútól, méghozzá elnök­ként. Die Presse: A kritikusoknak egyvalamit nem szabad elfe­lejteniük: Blattertette aFIFA-t azzá, ami, azaz kétmilliárd dollár éves forgalmú világvál­lalattá. Blatter a kapcsolatépí­tésben, üzleti érzékben és tár­gyalási módszerekben is top- menedzsernek számított. Liberation: FIFA nostra. Szent Blatter ismét megnevet­tetett bennünket. Mit gondol­hat most az a 133 szövetségi elnök, aki rá szavazott? Le Figaro: Blatter letette a fegyvert, négy nappal az újra­választása után.­Ouest-France: Óriási föld­rengés azok után, hogy Blatter elpusztíthatatlannak, legyőz- hetetlennek és pótolhatatlan­nak érezte magát. El País: Ideális pillanat, hogy a FIFA-t újraalapítsák,és már ne legyen a korrupció szi­nonimája. (MTI)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents