Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)

2015-06-30 / 149. szám, kedd

NB I: A létszám csökken, a színvonal emelkedik? pörögjön csak az óra. Ilyen cinikus célfutballt az argentinoktól láttunk már, és Uruguaytól sem áll messze, de hogy a brazilok is ide süllyedje­nek saját trónjukról, az új eleme a labdarúgásnak. Mára csak a szenvedés maradt Az 1994-es világbajnokságon győztes csapat játéka sem volt épp lehengerlő, de legalább győztes volt, mint ahogy nyert a 2002- es csapat is. Abból a gárdából mindannyian a nagy hármasra, Ronaldinhóra, Rivaldóra és Ró­náidéra emlékszünk, ez a válo­gatott azonban távolról sem volt olyan támadó szellemiségű, mint amit ez a hármas mutat. Scolari elsősorban a stabil védekezésre helyezte a hangsúlyt, az egyenes kieséses szakaszban mindössze egy gólt kapott a 3-4-1-2-es rendszer­ben futballozó csapat, amelyben három belső védő mellett két vé­dekező középpályás, és két legen­dás szárnyvédő, Cafú és Roberto Carlos kapott helyet. Scolari tehát Ötből két brazil válogatott játékos a kaput sem találta el tizenegy méterről, Paraguay tizen­egyesekkel legyőzte Dunga csapatát, így Brazília nemhogy nem fogja meg­nyerni a 2015-ös Copa Américát, de még csak addig sem jutott el, hogy meg­mérkőzzön a nagy rivális Argentínával. legalább olyan pragmatikus fel­fogásban, olykor szenvedve nyert vb-t, mint nyolc évvel korábban Carlos Alberto Parreira. Mára azonban csak a szenvedés maradt. Perut az utolsó pillanatok­ban sikerült legyűrnie a csapatnak Neymar egészen zseniális egyéni villanása után. Ezt követte a Ko­lumbia elleni vereség. A harmatos Venezuela ellen is szégyenteljes bekkeléssé silányult a meccs vége, majd jött a középszerű Paraguay elleni vereség, ahol még mindig a csapat két harminc feletti „öreg­je”, Robinho és Dani Alves hoz­ta össze a vezetést. Tegyük azt is hozzá rögtön: a brazilok egyeden alkalommal értek labdába az első félidőben az ellenfél tizenhatosán belül - Robinho góljánál. Fekvő ember sosem gyors Eddig csak úgy gondoltunk Bra­zíliára, mint egy, a saját mércéjé­vel nézve egyre gyengülő, de még mindig bombaerős futballkultúrá- ra. A Copa América azt bizonyítot­ta, Dunga válogatottjának szintje nemhogy az elődökhöz képest, de a jelenkor Dél-Amerikájához ké­pest is gyenge - ne felejtsük, saját rendezésű világbajnokságukon is azt kellett végignézniük, ahogy a legnagyobb rivális, Argentína har­col a világbajnoki címért. Egy dolog akadt pusztán - kétes dicsőség -, amelyben Brazília ki tudott emelkedni az utolsó két nagy tornán: a klasszikus rugdo- sódás. Hol van már az 1994-es fair play díjas csapat? Vagy Lúcio, aki a 2006-os vb első négy mécs­esén középső védőként egyszer sem szabálytalankodott?- A Copa Américán csak rosszabbodott a helyzet: a negyeddöntők előtti statisztikák szerint Brazüia követte el az 5. legtöbb szabálytalanságot. Ez elsőre nem hangzik szörnyen, de ha azt is hozzávesszük, hogy az övék volt a 3. legmagasabb labda­birtoklás, már más a helyzet. Jó, ha tudjuk: labdabirtoklási mutatóban csak Argentína és Chile járt a bra­zilok előtt - viszont ez a két csapat követte el a legkevesebb szabály­talanságot a tornán. Nem csoda, hiszen az örökös taktikai szabályta­lanságoknak általában a labda hiá­nya az oka. Akinél a labda, az nem rugdosódik. A brazilok viszont a labdabirtoklás ellenére megtették mindezt. Nem kényszerből, csak szimpla dühből, ahogy azt Neymar is tette, és ami ennek az önmagából teljesen kifor­dult brazil válogatottnak végül a vesztét is okozta. Hegedűs Henrik Találó karikatúra: a válogatott középcsatáraira egyre nagyobb a mez Egy! kutató a brazil • lapok elemzé­sére vállalko­zott 2002-ben, a sima vb-győ- zelem idején, és arra jött rá, hogy ezekben a foci - annak ellenére, hogy a válogatott éppen felért a csúcsra - már csak elvétve meto- nímiája a nemzetnek, vagyis a bra­zilok egyre ritkábban gondoltak magukra futballnemzetként. Az elmúlt évek Konföderációs Kupa- és vb-ellenes, de úgy is mond­hatjuk: futballellenes tüntetései még egyértelműbben üzentek. A megmozdulások jelképe lett Paulo Ito utcaművész graffitije, amelyen egy vézna, kiéhezett fekete gyerek késsel-villával a kezében csalódot­tan állapítja meg, hogy a tányérján csak egy labda van. „Sejtésem szerint a brazil labdarúgásnak nincs jövője” „Ha erről a képről a lehető legszo­rosabb olvasatot adjuk, akkor azt jelenti, hogy a foci nem ér semmit, ha valaki szegény és éhes. Tudha­tó, hogy a tüntetéseken részt vett a favellák népe, még ha kisebbség­ben volt is. Az ő szempontjukból a graffiti arról árulkodik: nem tel­jesedett be a futballnacionalizmus- ban rejlő ígéret, ami a társadalmi felemelkedésüket is elhozta volna magával” - állította a 2014-es vi­lágbajnokság előtt a Népszabad­ságnak adott interjújában Bolgár Dániel társadalomtörténész. A jóléti egyenlőtlenségek ma is megdöbbentő mértékűek Brazí­liában - az utóbbi évek brazil gazdasági csodája ellenére. Ez a változás azonban úgy ment végbe, hogy a nélkü- Q) lözők közül több tízmillió ' ^ ember igenis felemel- J**\, kedett. Ha nem lett is a középosztály tagja, mindenesetre nem éhe­zik, hozzáfér az alapvető szolgáltatásokhoz. Ezek a rétegek is aktívak voltak a tüntetéseken. „Ok az emelkedésüket közvedenül nem a futballnak, hanem a kormány szociálpo­litikájának, az isko­Nem segített az ima sem: a vb-n csak elbukott Brazília, a Copán lejáratta magát (Fotók: SrTA/AP) A letéteményesei tagadták meg a brazil futballt ja elviselni ezt a terhet. Ezt jelzi az ellenféllel és a játékvezetővel szemben mutatott heveskedése is, amely után négymeccses eltiltást kapott. Akad azonban még ennél is intőbb jel: 2009 óta Neymar nem kevesebb, mint 101 sárga-, és 6 piros lapot szedett össze - hogy ez milyen sok, azt jól érzékelteti, hogy a nemzetközi klubfutball egyik legdurvább játékosának tar­tott portugál Pepe (Real Madrid) ugyanezen időszak alatt „csak” 78 sárgáig és 5 pirosig jutott. A zsenik nem maguktól válnak azzá Szép lassan mindenkinek - első­sorban persze a braziloknak - be kell látnia: hiába gondolják sokan, hogy a brazil fútballsiker magától értetődő, egyáltalán nem az. A Copacabana futballjának a világ minden pontján - némiképp rasz- szista módon - az az értelmezése, hogy ott a zsenik csak úgy terem­nek, a brazilok virtuóz játékstílusa kvázi biológiai adottság. Ám ez a felfogás történetileg könnyen cá­folható: nem volt mindig így, ezért nem szükségszerű, hogy mindig így legyen. Most például egyáltalán nincs így. A Venezuela elleni mérkőzés végén például Brazília már négy közép­hátvédet tartott a pályán az ered­mény őrzése érdekében, miközben Dani Alves, egy védő játszotta a jobbszélsőt, és Elias - aki pedig ko­rántsem góljairól híres - töltötte be a támadó középpályás szerepét. El­jött az a pont is, mikor éppen Elias kapott egy labdát a pálya közepén, de tanácstalanságában, és mert az eredmény megfelelt, a szögletzász­ló közelébe rúgta a labdát, hadd Iáknak, kórházaknak köszönhetik. Márpedig a vb-rendezés, a stadion- építés és az egészet átszövő korrup­ció az ő jólétükhöz nem hozzáad, hanem éppen elvonja a szociálpo­litikától a forrásokat, azaz a futball veszélyezteti felemelkedésüket, biz­tonságukat. A tüntetéssorozat arról tanúskodik tehát, hogy a brazil fútballkultúrát, a futebol mulatót épp a letéteményesei tagadták meg. Sejtésem szerint ezért nincs jövője” - adta meg prognózisát a vb előtt Bolgár. Nem tévedett nagyot. Azóta a brazil válogatott történelme legsú­lyosabb vereségét szenvedte el a vb-n, amelyen teljesen össze­zuhant, mikor a csapat vezé­re, Neymar megsérült a Kolumbia elleni Itau negyeddöntőn — igaz, már a Chi­le elleni nyolcaddöntőt is csak jó adag mázlival élte túl a csapat. A Copa América - amelyre a ha­zai vb után kirúgott Luiz Felipe Scolari helyett már Dunga készí­tette fel a csapatot - sem sikerült jobban, sőt. Szép játék már rég nincs, most már eredmény sincs, a korrupt vezetők pedig nem tö­rődnek a problémák gyökerével. Akkor is szomorú helyzetben lenne a világszerte még mindig áhítattal emlegetett brazil futball, ha nem kellene a focitörténelem egyik leg- megalázóbb vereségéből felépülnie. Ugyanaz a vereség, mégis más Négy évvel ezelőtt Brazília pont így esett ki a Copa Américáról: Paraguay ellen, tizenegyesek­kel. A helyzet mégis merőben más volt, mert akkor a köz­véleményt nem igazán a kudarc érdekelte, ha­fOSS ÍCT/A Neymar fejében nincs rend nem az uj generáció ígérete, Neymar vagy Ganso csodavárása. A 2015-ös Copára az­tán már az újak is meg- rostálódtak, Ganso semmire sem vit­te — Neymarhoz képest egészen biztosan nem -, ugyanakkor a brazil futball első számú játékosa sem mindenható. A vb-hez hasonlóan a tor­na ismét bebizonyította, hogy a válogatott fájó füg­gőségi viszonyban van Ney- marral, aki viszont fej­ben egyre kevésbé tud­

Next

/
Thumbnails
Contents