Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-27 / 147. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ 2015. JUNIUS 27. INTERJÚ 17 Délelőtt a nagy- szombati színházban próbálta A kincses sziget című darabot, délután Pozsonyban, a Ludusban tanított, aztán egy válogatóra rohant, a találkozónkról pedig egy barátnője üzletének megnyitására. T óth Krisztinán mégsem látszik a fáradtság legkisebb jele sem, csupa mosoly és báj, ahogy leül, ahogy megrendeli a kávét, ahogy gesztikulál, ahogy csengő hangon nagyokat nevet. Olyan hévvel, olyan lelkesen beszél, hogy élvezet hallgatni. Elmagyarázza, miért szeret a Ludusba járni: a pedagógusok mind fiatal színészek, baráti kapcsolatban vannak, felszabadult a légkör, a gyerekekkel is így kommunikálnak. Épp most vettünk részt egy négynapos összpontosításon, erdőben, ott próbáltunk, mert júniusban már bemutatók vannak, amelyeket a Heineken Tower Stage-ben láthatnak a szülők és a vendégek Este külön feladatokat kaptak a gyerekek: vagy improvizáltak, vagy etűdöket csináltak, s az a szép benne, hogy a kicsik, akikkel én foglalkozom és a tizennyolc évesek partnerként működnek együtt, az improvizációban egyenrangúak Kitalálják a dolgokat, árad belőlük az alkotás öröme. Nagyon jól érzem magam velük Manapság ez nem csak a színház világában ritkaság. Valóban ritka, s minél idősebb vagyok, annál fontosabb számomra. A mi viselkedésünk, egymáshoz való viszonyunk átragad a gyerekekre. Nem tanító-tanítvány kapcsolat van köztünk, amit az is jelez, hogy Krisztinának szólítanak Szeretném megtanítani velük, hogyan lehet a dolgokat, egy-egy helyzetet több szemszögből látni. Természetesen vannak szabályok, amelyeket be kell tartani, melyek mindenkire vonatkoznak Például: ha más beszél, ne szólj közbe. Ezeket igyekszem előtérbe helyezni, mert úgy gondolom, hogy a gyerekeknek még nem is lehet komolyan színészetet tanítani. Én meg tudok mutatni egy utat, néhány lehetőséget, az eddig szerzett tapasztalataimmal segíthetem őket. De ez egyfajta közös felfedezés. Ez a munka neked is ad valamit, amit használni tudsz a színpadon, a szerepeidben? Sokat ad. Ha valamit el akarok magyarázni, pontosan meg kell fogalmaznom. Nekem is össze kell szednem magam, s hogy megértsék, mit várok el tőlük, egyszerűen kell átadnom nekik azt, amit létre akarok hozni. Sokan a JOJ sikeres sorozatából, a Vadlovakból ismerték meg a neved. A sorozat Zuzkája egy tiszta, kedves, inkább picit naiv teremtés. Mennyi van benne Krisztinából? Minden szerepben ott vagyok én. Mindig megkeresem, miben hasonlítunk én és a szerep, megtalálom a kapcsot, aztán erre építem fel. Én így dolgozom. Nem lehet mindenkire érvényes receptet találni, mindenki másként formálja meg a szerepét. Szerintem az orvostudomány is ilyen, az egyik betegnek valami segít, a másiknak nem. Minden ember olyan, mint az univerzum, tele van titokkal. Törékeny voltod ellenére néhány éve filmben férfiszerepben jelentél meg... A tigrisek a városban című játékfilm mellett készítettem Dušan Trančíkkal egy dokumentumfilmet, a Történelemórát, az nagyon érdekes munka volt. Dolgoztam a tévének, a Tarka üsző új változatában, és kipróbáltam a Beugrót. Tetszett az improvizáció? Abba úgy pottyantam bele. Semmilyen tapasztalatom nem volt. Ma már nem is vállalnám, nagy bátorság kell ahhoz, hogy az ember kiálljon rögtönözni. Az más, ha olyan színészekkel vagyok, akikkel már játszottam, a fiúk az Astorkából nagyon érezték egymást. Én egy darabba beugrottam az L+S-ben, ahol Dano Dangl és Peťa Polnišová is játszott, kicsit átformáltam a kis jelenetemet, mire megszólítottak, hogy nem volna-e kedvem kipróbálni. Igent mondtam, gondolván, úgysem hívnak föl, de hívtak, s már nem mondhattam nemet. Nagy kihívás volt, de örülök, hogy belementem, mert amikor az ember kijön a főiskoláról, csak úgy ismerheti meg önmagát, hogy tapasztal és próbál. A főiskola befejezése után Nagyszombatban, a Ján Palánk Színházban kötöttél ki. Komárom vagy Kassa szóba sem jött? Kassa messze van, Komárom szóba jött, de utána kaptam Nagyszombatból is szerződést. A Jókai Színházban szívesen vendégeskednék, de úgy gondoltam, ha a főiskola elvégzése után rögtön magyarul kezdek játszani, nem térek át a szlovákra, mert nekem nem volt jó szlováktudásom, s a mai napig sem tökéletes. Állandóan igyekszem, próbálom csiszolni, de tudatában vagyok, hogy nem tökéletes. Valahol azt nyilatkoztad, hogy ha színpadon vagy, biztosnak érzed magad a nyelvben, mert betanulod a szöveget, viszont a mindennapi életben hibázol. A gyökerek nagyon erősek, a gyerekkor nagyon meghatározó. Az, ahogy az életben először mondod ki, mit látsz, s kötöd hozzá a konkrét dolgot. Ahogy telik az idő, ez is megváltozik. Valamikor úgy érzem, elég jól megy, van, amikor fáradtabb vagyok, nehezen összpontosítok. Ahogy a barátom mondja: este, amikor megyek lefeküdni, már abszolút rossz a szlovákom. Somorjai vagy, ott jártál magyar iskolába. Nem féltél a színművészetet választani - szlovákul? Szerdahelyen születtem, de So- morján laktunk, érettségi után egy évig voltam a Pesti Magyar Színházban. Nem akartam Pozsonyba jönni, Pestre is jelentkeztem, de ott kiestem a második körben. A szlovákiai felvételire nem is voltam felkészülve, a szöveget se tudtam, végül másodszorra vettek föl, de úgy, hogy nem készültem. Mivel nem készültem, felszabadult voltam, és jól éreztem magam, élmény volt az a három nap. A színház egy nagy kaland Mit adott a pesti színházi év? Megismertem azt az érzést, milyen egyedül lenni egy nagyvárosban, ahol senkit sem ismerek. Egy év után sem kezdted otthonosabban érezni magad, nem akartál maradni? Az élet nem úgy hozta, nem találkoztam olyan emberekkel, akikkel jól éreztem magam. Ha mások a tapasztalataim, valószínűleg másképp alakul. A környezet, az emberek nagyon fontosak? Néha még a nyelvnél is fontosabbak? Szerintem mindennél. Az ember mindig arra reagál, ami körülötte van. Az emberi kapocs mindennél fontosabb. A pesti tapasztalattal könnyebb volt a pozsonyi felvételi? Igen, mert ott jó alapokat kaptam a Sztanyiszlavszkij-módszerből: mi az etűd, hogy az arcom olyan legyen, mint egy könyv, hogy a néző olvashassa. Lehet, hogy azért is éreztem magam jól a felvételin, mert ezeket ismervén nem úgy vettem, hogy vizsgázom, hanem hogy kipróbálhatom magam ezzel a tudással. Korábban semmit nem tudtam ezekről a dolgokról, csak szavaltam. Somorján volt egy évig színjátszó kör, de nem jártam konzervatóriumba, nem próbáltam ki magam gyerekszínészként. Honnan jött az ötlet, hogy színész legyél? Kiskorom óta mindig kitaláltam és átéltem történeteket arról, ahogy a világot szemléltem, amit kerestem: a kaland vonzott. Végül is a színház egy nagy kaland, ott olyan dolgokat élhetsz meg, amit az életben nem. Közben meg játszunk, de komolyan, s ez egyfajta adrenalint visz az életbe, amitől még izgalmasabb lesz. Mindig ezt kerestem. A szülők mit szóltak hozzá? Anyukám támogatott, a többiek nem vették komolyan, mivel a családunkban soha senki nem foglalkozott a művészetekkel. Eljárnak az előadásaidra? Anyukám igen, apukám nem. O túlságosan átéli, amit a színpadon lát, érzelmileg nem képes felülemelkedni rajta. Nagyon temperamentumos, közben nagyon érzékeny. Valószínűleg úgy éli meg az előadást, mintha az, ami a színpadon játszódik le, valóban megtörténne veled. Nyilván, mert a tévében meg szokott nézni, néha még az anyukámmal össze is vesznek, ha olyan valami történik velem, ami neki nem tetszik. Anyukám mondogatja neki, hogy ez csak film. Egyedüli gyerek vagy? Nem, van egy hat évvel idősebb nővérem, aki óvónő. Most otthon van a kisbabájával, másodszor lett anyuka. Visszatérve a főiskolához: nehéz volt a nyelv miatt? Főleg azt éreztem, hogy mindig hátrább vagyok Az osztálytársaim a mai napig viccelődnek velem azon, hogy ha egy etűdöt kértek, akkor én csináltam hatot, hetet. Utána el is túloztam, ez a túlzott akarat pedig átmehet görcsbe, de most már jól érzem magam, úgy mondják a szlovákok, hogy egy kicsit „flákaéka” lettem. Ügy mondták, hogy akkor beszél az ember tökéletesen egy nyelvet, ha már azon álmodik. Nem tudom, milyen nyelven álmodom. Inkább érzések, képek maradnak meg. Lehet, hogy ez azért is van, mert ami engem megragad, az a szabadság, a nyitottság. Mindegy, hogy milyen bőrszín,' milyen nyelv, nekem az a fontos, hogy ne legyen valami behatárolva, ne legyenek kategóriák. Mi volt a legnehezebb a színpadon? Minden időszakban más nehéz, mert más feladatot kell megoldani. Amikor elkezdtem, nehéz volt megtalálni a kulcsot önmagamhoz, tudatosítani, hogy van egy jelenet, egy szöveg, s amint elkezdem olvasni, érzelmileg rögtön abban a szituációban legyek, reagáljak rá. A főiskolán mindig kértem öt percet; de azt mondták, nem, most! Mert ha atmoszférát akarsz, csak így lehet. Az elején ez volt nehéz. Ha volt egy jelenet, amelyben nevetnem kellett, gondolkodtam, hogy nekem mi vicces, s ha rájöttem, megoldottam a feladatot. Mi a nehezebb: nevetni vagy sírni? Nehezebb felszabadultnak lenni. Melyik szerepben érezted magad Én csak abban gondolkodom, hogy melyik darabot szerettem nagyon, amire azt mondom, hogy szuper, erre büszke vagyok, jól sikerült. ’ Óvatos vagyok altkor is, ha szerepálmokról kérdeznek, nem gondolkodom sem darabban, sem szerepben, mert ez kiszámíthatatlan. Urbán Klára Azaz lezserebb. Igen, de abban a szlovák szóban van egy kis pejoratív jelentés, a lógás. Megtanultam, hogy semmit sem szabad túl komolyan venni. Eddig milyen volt Tóth Krisztina? Hiszékeny, törékeny, kételkedő, tartózkodó? Nem, könnyen barátkozom. Kitárulkozó vagyok és hirtelen, de már megtanultam egy kicsit korrigáld ni. így kevésbé vagyok sebezhető, sokkal stabilabb vagyok, mint fiatalabb koromban. Ez úgy hangzik, mintha 30 évesen már öreg lennék. Egyébként nekem nem volt automatikus, hogy elfogadjak dolgokat, amiket nem változtathatok meg: szeretni magam a hibáimmal is. Nem szabály, de ha ezt megtanuljuk, mert meg lehet, akkor az élet is jobban vonzza a pozitív dolgokat. Martin Huba szerint a színművészeti magyar diákjaiban az a plusz, hogy sokkal temperamen- tumosabbak, mint a szlovákok. Ezt mindig mondják, de nem csak klisé? Persze, az ember nem látja magát. Szerintem inkább emberfuggő, de a mester csak jobban tudja. Én is mindig mondogatom, hogy' klisé, de erre a kérdésre nem tudok választ adni. Egyébként velem a főiskolán a nyelvvel kapcsolatban nagyon szigorúak voltak. Ezzel jót akartak és jót is tettek, mert szlovákul játszom, amit elsőben senki nem mondott volna, mert igen rosszul beszéltem a nyelvet. De úgy éreztem, hogy szeretik a magyar diákokat. Ha a színpadon szlovákul beszélsz, úgy is gondolkodsz? Ha szlovákul játszom, akkor muszáj. Egyébként nem menne, meg kell tanulni a nyelv logikáját.
