Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-03 / 126. szám, szerda
CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 2015. június 3., szerda 9. oldal Az 1100-as években épült Szent István-kápolna a templom legrégibb része (A szerző felvétele) FÓKUSZBAN Szentmise adeáki bazilikában Deáki. Vasárnap a 49. Országos Népművészeti Fesztivál keretében ünnepi szentmisét tartanak a deáki római katolikus templomban. A templom a község egyik jelképe. Deáki egykor a bencés rend és a pannonhalmi apátság birtoka volt. Itt használták a Pray-kódex- ként ismert szertartáskönyvet, melyben a legrégibb összefüggő magyar nyelvemlék, a Halotti beszéd is olvasható. A román kori bazilika legrégebbi része az 1100-as években épült Szent István-kápolna. A 19. században bővítették a templomot, neoromán stílusjegyeket kapott. A huszadik században több restaurációs munkát végeztek az épületen, tatarozták a freskókat, megjavították az orgonát, újravakolták a falakat és felújították a templom tetőszerkezetét. A kétezres évek elején újraszentelték a bazilikát, (béva) Az elhunyt sofőr szülei szeretnék elérni, hogy a vasúti átjárót biztonságosabbá tegyék Sorompó kellene Tósnyárasdra A napokban a helyszínen találkoztak az érintettek [RTV Krea-felvétel) Tósnyárasd. Március 8-án tragikus baleset történt a galántai járásbeli község közelében levő vasúti átjárónál. A gyorsvonat elsodort egy személygépkocsit. A szerencsétlenségben két fiatal vesztette életét. Az elhunyt sofőr szülei szeretnék elérni, hogy a vasúti átjárót biztonságosabbá tegyék, hogy soha többé ne történjen ilyen tragédia. B. JUHOS MELINDA Egy 17 éves pallóéi lány és egy 19 éves vágfarkasdi fiú épp Pallóéra tartott, amikor a vasúti átjárón áthaladó autójukat elsodorta a vonat. Az érintett szakaszon határút keresztezi a síneket, nincs sorompó, csak fényjelzés figyelmeztet a közelgő vonatra. A vasút már lezárta a vizsgálatot, és a sofőrt találta vétkesnek. ,A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a sofőr nem vette figyelembe a figyelmeztető fény- és hangjelzést és a sínekre hajtott” - nyilatkozta május elején Martina Pavliko- vá, a Szlovák Vasutak (ŽSR) szóvivője. A sofőr szülei a tragédia óta elszántan küzdenek azért, hogy a vasút sorompót szereljen az adott szakaszra. „Szörnyű, amit átéltünk, nem akarjuk, hogy mással is megtörténjen. Nem hiszem el, hogy ha sorompó lenne a síneknél, bárki áthajtana. Előfordulhat, hogy a fényjelzést nem látja valaki, mert a szemébe süt a nap, a hangjelzést talán észre sem veszi, ha szól a rádió. Sajnos, a mozdonyvezetővel nem foglalkoznak. Két sínpár van itt egymás mellett, a fiam felhajtott az egyikre, majd a másikra, ott kapta el az autó hátulját a vonat, és teljes sebességgel elsodorta. A mozdonyvezető egyáltalán nem látta őket?” - tette fel a kérdést a megtört anya, Cibuľa Mészáros Mónika. Dana Šinková, a Szlovák Vasutak kommunikációs osztályának munkatársa elmondta, hogy akkor a vonat féktávolsága egy kilométeres volt és a mozdonyvezető nem számolt azzal, hogy a fényjelzés ellenére valaki a sínekre hajt. Šinková felhívta a figyelmet arra, hogy a sofőr nem hajthat a sínekre, ha az átjárón felváltva villog a két piros fényjelzés. Hozzátette, ha van is sorompó, a sofőröknek elsősorban a fényjelzést kell figyelembe venniük. ,A közlekedésrendészet szerint hivatalossá kellene tenni a síneket keresztező útszakaszt, jelenleg csak földútként vezetik. Ha lekaszálják ott a gazt, a bokrokat kitisztítják, és ha lesz sorompó, akkor elégedettek lehetünk. Egy olyan átjárót, ahol nemzetközi vonatok járnak, sorompóval kellene védeni” - állítja az édesanya. Mielőtt felszerelték a fényjelzést, volt ott sorompó, amelyet manuálisan kezeltek. „Keresni fogjuk a megoldást, hogy biztonságosabbá tegyük az átjárót. Ha betartják a közlekedési szabályokat, akkor ott nem lehet veszély. A sorompó még inkább megakadályozhatja, hogy ráhajtsanak a sínekre” - nyilatkozta a szülők kezdeményezéséről Szilvá- si Zoltán, Tósnyárasd polgár- mestere. A vasutak sajtóosztályán megtudtuk, hogy jelenleg elsősorban a kormányprogram részét is képező problémás, ez idáig nem biztosított átjárókkal foglalkoznak „Ezért a vasutak nem tervezik az említett átjáró felújítását, sorompók elhelyezését. Általános érvényű, hogy a biztonság szintjének emelésével járó költségeket a kérvényező fedezi. Az átjáró felújítása és sorompókkal való ellátása nagyjából 40 000-50 000 euróba kerülne” - nyilatkozta Dana Šinková. A szülőket lesújtotta a vasutak álláspontja, de bíznak abban, hogy nem ez a végső döntés. A közösségi portálon többen leírták, előfordult, hogy rossz volt az átjáró fényjelzése. Jelentkezését írásban a ssoum@istonline.sk e-mail címre kérjük, bővebb információ a 0948/246 663-as telefonszámon. A hidaskürti Magán Szakközépiskola nagymegyeri kihelyezett tagozata Jelentkezés írásban a 932 01 Veľký Meder, sídl. M.Corvina 2038/53 postacímen, bővebb információ a 0905/745 356-os telefonszámon. GYŐR, TARCSAY VILMOS U. 1-3. ÚJ PIAC GYŐRBEN szerdán és szombaton Ó-1A óráig MPl50403