Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)

2015-06-25 / 145. szám, csütörtök

2 Közélet ÚJ SZÓ 2015. JÚNIUS 25. www.ujszo.com Kalinák Magyarországot védte, az uniót bírálta Nyilatkozat: megvan Fico mankója az EU-csúcsra UJ SZÓ-HÍR Pozsony. A parlament teg­nap elfogadta a menekültkvó­tákat elutasító, de a menekül­teknek segítséget ígérő és a rasszizmust valamint az idegengyűlöletet elítélő nyilat­kozatot, egyben ennek képvise­letére kötelezte a kormányfőt és a kabinet tagjait az uniós fó­rumokon. Az ellenzék és a kormányoldal egyaránt igen­nel voksolt, mindössze egy KDH-s képviselő tartózkodott a jelenlévők közül. A csaknem kétnapos vitában a képviselők elutasították a me­nekültek elosztására vonatkozó uniós kvótákat, amelyek alapján Szlovákiának mintegy 800 me­nedékkérőt kellene befogadnia. Habár a nyilatkozat elfogadása alapján egységesnek tűnik a par­lament, kisebb eltérések voltak a képviselők felszólalásaiban. Rudolf Chmel (Híd) arra figyel­meztetett, hogy szívesen vesszük az unió által nyújtott biztonsági és pénzügyi előnyö­ket, ám felháborodunk, ha va­lamilyen áldozatot is kell hoz­nunk. „Úgy beszélünk a kvóták­ról, a számokról, mintha nem tudnánk, hogy mögöttük tragi­kus emberi sorsok húzódnak” - mondta Chmel. Az ellenzék és a kormányoldal között a legna­gyobb nézetkülönbség a Robert Fico által meglebegtetett nép­szavazás kérdésében volt. Az el­lenzék ezt elutasítja. Az uniós kormányfők a ma kezdődő brüsszeli csúcstalál­kozón megvitatják a mene­kültkérdést is, valószínűleg téma lesz Magyarország teg­napi döntése, amellyel leállí­totta a menedékkérők vissza­fogadását az unió más országa­iból. Robert Kaliňák belügymi­niszter Robert Fico kormány­főhöz hasonlóan Magyarország álláspontját védte, és az uniót bírálta, amely szerinte nem re­agált egy olyan kis ország prob­lémájára, mint Magyarország. Információi szerint jelenleg Szlovákiából csak egy embert kellene visszaküldeni Magyar- országra. Ha a magyar intéz­kedés hosszabb ideig érvény­ben maradna, akkor a minisz­ter szerint kétoldalú tárgyalá­sokkal kellene rendezni a hely­zetet. (lpj, TASR) Illegális egyházhoz csatlakoztak Szlovák szeparatista agitátorok Ukrajnában összefoglaló Pozsony/Kijev. Szeparatis- ták támogatásáért és szélsősé­ges eszmék terjesztéséért ki­utasítottak Ukrajnából három szlovák állampolgárt - tájékoz­tatott elsőként az aktuality.sk hírportál. A szlovák külügymi­nisztérium Peter Susko szóvivő szerint tud az esetről, s kapcso­latban van az ukrán hatósá­gokkal. A szlovák állampolgá­rokat Lvovban tartják fogja, hamarosan deportálják őket Szlovákiába. A három férfi a senki által el nem ismert „ukrán ortodox görög katolikus egyházhoz” tartozott, melynek tagjait ál­lamellenes tevékenységük miatt körözi a rendőrség. „Ez az egyház Ukrajnában soha sem volt regisztrálva. Tagjai támogatják a szakadárok tör­vényellenes tevékenységét, ukránellenes propagandát teijesztenek” - tette közzé az ukrán titkosszolgálat, az SBU. Fő tevékenységük, hogy kül­földi állampolgárokat szerez­zenek az ukrán hadsereg ellen harcoló szakadárok soraiba, (dem) BOO hektáros ipari park kell egy potenciális autógyártónak, de még nem biztos, hogy idejönne Egyszerűbb kisajátítás egy állítólagos gigaberuházás miatt Nyitra mellett építenék fel az új autógyárat (Tomáš Benedikovič felvétele Pozsony. A gazdasági mi­nisztérium nagyhalat szeretne fogni, ezért gyorsított eljárásban törvényt módosítana. Az ellenzék szerint a vál­toztatás rejtett aknákat tartalmaz. ÖSSZEFOGLALÓ Az ellenzék szerint pontosí­tani kellene a gazdasági mi­nisztérium által kidolgozott, nagyberuházásokról szóló tör­vényt, ugyanis ha a jelenlegi formájában fogják elfogadni, akkor többé senki sem tudja majd garantálni, milyen beru­házás létesül majd a kisajátított telkeken. Vazil Hudák gazda­sági miniszter ezt a kritikát el­utasítja, s emlékeztetett, ha a jogszabályt nem fogadják el, s nyár végéig nem épül meg egy minimum 300 hektáros ipari park, akkor az ország egy to­vábbi jelentős beruházástól, egy új autógyártól fog elesni. Gyorsított eljárásban Ajogszabályt a héten kezdték tárgyalni gyorsított eljárásban, azután, hogy Hudák bejelentet­te, Szlovákia továbbra is játék­ban van egy autógyártó terve­zett kelet-európai bővítésének megszerzéséért. A tárcavezető szerint az ország egyik nagy elő­nye, hogy a már nálunk tevé­kenykedő autógyáraknak kö­szönhetően számos beszállítót találna itt a vállalat, hátránya, hogy jelenleg nem tud olyan nagy ipari parkot felkínálni, amelyet a térségben keres. Bár az információt hivatalo­san senki sem támasztotta alá, a beruházó lapértesülések sze­rint a Jaguar és a Land Rover tulajdonosa, az indiai Tata Mo­tors lenne. Az autógyártó 300-500 hektárnyi területet keres, ahol a gyáron kívül egy alkalmazottak képzésére al­kalmas központot is nyitna. Szlovákia egy valamivel több mint 100 hektárnyi nagyságú ipari parkot tud csak kínálni - ez Nyitra mellett van -, a vo­natkozó jogszabály elfogadása után ezt bővítenék ki a környe­ző telkek kisajátításának kö­szönhetően. Hudák szerint a gyártó szeptember közepén hozza meg a végső döntést, addig garantálni kell neki a te­rületet. 8000 embert alkalmaznának „Eljutottunk az utolsó fordu­lóig. Nagy esélyünk van ennek a beruházásnak a megszer­zésére” - mondta a miniszter. Az autógyártó nevét és a terve­zett beruházás összegét sem akarta elárulni, annyit viszont jelzett, hogy több milliárd eu- rós invesztícióról lenne szó. ,Az elmúlt évekből minimum két olyan nagy beruházásról tudok, amelyet csak ezért ve­szített el az ország, mert nem tudott felkínálni egy nagy területű, 250 hektárnál is na­gyobb, komplex ipari parkod’ - állítja a gazdasági tárca vezető­je. Lengyelországban, Csehor­szágban és Magyarországon is vannak nagyobb ipari parkok. Az új autógyártó állítólag 8000 embert foglalkoztatna. Lisa Palmer, a Jaguár sajtókép­viselője színtiszta találgatás­nak nevezte az új gyár megépí­téséről terjengő híreket. „Min­den, erről a témára folytatott egyeztetés bizalmas, a leendő helyszínről, országról nyárnál korábban nem születik döntés” - nyilatkozta korábban Palmer. Zöldmezős erotikus szalon? Egyébként nemcsak a nagy­beruházásokról szóló tör­vényt, hanem az építési tör­vényt is egyszerre módosíta­nák, mégpedig úgy, hogy a gyártással, kutatással, szolgál­tatásokkal és ipari fejleszté­sekkel összefüggő beruházá­soknál is lehetőség lenne a szükséges parcellák kisajátítá­sára. Az ellenzéki KDH pedig épp ebben látja a jogszabály leg­nagyobb veszélyét, Alojz Hli­na szerint ugyanis az állam először kisajátít egy területet, amelyen később vidámpark vagy kaszinó is épülhet. „Olyankor fognak kisajátítani, amikor még csak nem is fog­ják sejteni, milyen beruhá­zásnak fogják felkínálni az adott területet. A szolgáltatás bármilyen lehet, nem akarom gyorsan kimondani, hogy ero­tikus, de látják, elhagyta a számat ez a szó” - mondta Hlina, (dem, TASR) Dubovcová: a belügyi szervek nem fogadták meg ajánlásainkat; az ENSZ emberi jogi főbiztosa attól tart, hogy ad acta teszik az ügyet Két éve húzza a rendőrség a szepsi véres razzia kivizsgálását 1BOS EMESE Pozsony. Két éve tartott brutális razziát a rendőrség a bodollói (Szepsi része) roma telepen. A rendőrség máig nem zárta le a nyomozást. Míg a kormányfő és a belügymi­niszter szerint minden rend­ben zajlott, addig az ombuds­man és a romaügyi kormány- biztos, valamint az Európai Roma Jogok Központja Alapít­vány és az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága szerint súlyos jogsértés történt. Kételyek tára Az esettel kapcsolatban számos kétely merül fel. A rendőrség először körözött személyek felkutatásával indo­kolta a razziát, amit később át­kvalifikáltak. „Véleményem szerint nem elkerülhetetlen, sőt indokolt sem volt a roma te­lepen végrehajtott akció. Semmi olyan nem történt a bo­dollói telepen, ami alátámasz­taná a rendőrök fellépését” - mondta Jana Dubovcová. Az ombudsman szerint sérültek az emberi jogok, mert a rendőrség eltúlzott erővel lépett fel a ro­mákkal szemben. Erre figyel­meztette a rendőrséget és a belügyminisztériumot is. A rendőrségi akcióról készí­tettjelentését a kormánynak és a parlamentnek is elküldte, ez utóbbi máig nem tűzte napi­rendi pontjai közé. Nem fogad­ták meg ajánlásait sem, me­lyekben javasolta a rendőrségi bevetések rögzítését, a rendőr­őrsök kamerákkal való felsze­relését és egy olyan független vizsgáló szerv kialakítását, mely felülvizsgálná a rendőr­ségi akciókat. Három vitatott akció Peter Pollák romaügyi kor­mánybiztos hivatala jelenleg - a szepsi razziával együtt - há­rom vitatható rendőrségi akci­ót tart számon. Az össze­gyűjtött információkat a hazai és nemzetközi szervezeteknek továbbítják. Pollák szerint rendkívül fontos lenne, hogy a rendőrség minden hasonló ak­ciót videofelvétellel rögzítsen. „Ha Szepsiben felvétel készült volna a razziáról, már rég lezá­rult volna a nyomozás” - állítja a kormánybiztos. A rendőrség áprilisban a fü­zeséri (Nagymihályi járás) te­lepülésen razziázott, itt is fel­merült a gyanú, hogy a hatósá­gok túlzott erővel léptek fel. Ezt követően az országos rend­őrfőkapitány belső rendeletet adott ki a rendőrségi akciók rögzítésével kapcsolatban. Ja­na Dubovcová viszont arra fi­gyelmeztetett, hogy a szóban forgó rendelet éppen a szepsi és a füzesérihez hasonló razzi­ákra nem vonatkozik. Az om­budsman arra is rámutatott, hogy ajánlásait a gyakorlatban azonnal alkalmazhatnák, nincs szükség törvénymódosításra. .Alaposan ki kell vizsgálni a Szepsiben történtekhez hason­ló rendőrségi akciókat, főleg akkor, ha a rendőrség és a kormány védelmébe veszi azo­kat, akik elkövették. Ellenkező esetben az ilyen esetek megismétlődnek” - mutatott rá Paul dAuchamp, az ENSZ Em­beri Jogi Főbiztossága európai regionális képviselője. Hozzá­tette, ez az eset csak a jéghegy csúcsa. A szervezet több euró­pai országban vizsgálja a ro­mák diszkriminációját és szeg­regációját. Paul d'Auchamp szerint az ENSZ attól tart, hogy ezt az ügyet soha sem fogják rendesen kivizsgálni. „Hol diplomázott a rokona?” Stanislav Jakubčík, a bán­talmazott romák jogi képvise­lője szerint az ügy kivizsgálá­sával megbízott nyomozó nem standard módon jár el. ,A bűnüldöző szervek indokolat­lanul elhúzzák a nyomozást, melynek komoly hatása lehet az ügy lezárására. Csak formá­lisan dolgoznak” - mondta Jakubčík. Ezt Milan Hudák, az egyik bántalmazott roma is alá­támasztotta. Állítása szerint a rendőrök a legutóbbi kihallga­tásán az ügy szempontjából lé­nyegtelen kérdéseket tettek fel neki. „Nem értem, hogy a nyo­mozás szempontjából miért fontos, hogy az unokahúgom hova járt egyetemre” - jegyezte meg Hudák. 2013. június 19-én 63 ro­hamrendőr razziázott a szepsi roma telepen, 15 embert állí­tottak elő. Az akciót követően több sérült maradt a telepen, egy csecsemő kórházi ellátásra szorult. A napokban Robert Fi­co kormányfő megismételte, kiáll a rendőrség mellett, sze­rinte törvényesen és adekvátan jártak el Szepsiben. Ugyanezt támasztotta alá a rendőrség belső vizsgálata is.

Next

/
Thumbnails
Contents