Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)

2015-06-24 / 144. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. JÚNIUS 24. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés 5 Az X-Trade Broker elemzője szerint Szlovákia a görög csődön legfeljebb 1,5 milliárd eurót veszítene Hogyan éreznénk meg a grexitet? Napi rutin: görög tüntetés az újabb megszorítások ellen (TASR/AP-felvétel) Athén/Pozsony. Görögor­szág csődbe mehet, ha június 30-áig nem sike­rül megegyeznie fő hite­lezőivel. Ekkor kellene 1,6 milliárd eurót vissza­fizetniük a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), amely már jelezte, hogy szó sem lehet halasztás­ról. Milyen hatással len­ne Görögország csődje és kivonulása az eurózó- nából Szlovákiára lakos­ságára és az ország pénzügyeire? ÖSSZEFOGLALÓ „Szlovákia mentálisan és technikailag is felkészült arra az esetre, ha Görögország el­hagyná az eurózónát” - jelen­tette be Robert Fico kormány­fő. Szerinte Szlovákia ugyan azt szeretné, ha a görögök az eurózónában maradnának, de „nem minden áron”. „A görö­göknek teljesíteniük kell a házi feladatukat” - hangsúlyozta Fico. Nem kizárt a csőd Ha Görögországnak mégsem sikerül megegyeznie a hitelező­ivel, technikai értelemben csődbe megy. Ráadásul egyre reálisabb forgatókönyv az is, hogy a görögök az eurózónát is elhagyják, az pedig nehezen kontrollálható eseménysoroza­tot indíthat el. „A grexit, vagyis Görögország kilépése az euró- zónából már csak idő kérdése” - vallja Markéta Šichtaŕová, a Next Finance pénzügyi társa­ság igazgatója, aki szerint a csődre már a görögök és az uniós országok is felkészültek. „A csőd a jelenlegi helyzetben talán már mindkét fél számára a lehető legjobb megoldás lenne” - állítja Šichtaŕová, aki azonban nem zárja ki azt sem, hogy az utolsó pillanatban Gö­rögországnak még sikerülhet megegyeznie a hitelezőkkel. Turisták: vigyenek magukkal készpénzt Ha mégsem így lesz, és a ne­gatív forgatókönyvek válnak valóra, azt Szlovákia is megér­zi. Šichtaŕová szerint a görög csőd hatásaival leghamarabb a Görögországba utazó szlováki­ai turisták szembesülhetnek. A szervezett utazások résztvevő­inek ugyan szinte semmi ag- gódnivalójuk nincs, az utazási irodák még jóval a szezon előtt lefoglalták a szállásokat és a já­ratokat, már ki is fizették őket. A csőd bejelentése után azon­ban a görögök megrohanhatják a bankautomatákat, a bizony­talan időszakban pedig az ot­tani boltosok úgy dönthetnek, hogy nem fogadnak el kártyát. A görög bankok is napokra be­zárnának ebben az esetben. Ha a bankszámlákat is zárolják, a bankkártyás fizetés teljesen le is állhat, ahogy az a 2013-as ciprusi csőd esetén is történt. Šichtaŕová szerint ezért min­denképpen érdemes lehet több készpénzt, vagyis eurót vinni a Görögországba utazóknak. Vé­leménye szerint nemcsak most, de máskor is gondolnunk kell arra, hogy bankkártya nélkül is boldogulni tudjunk, hiszen sok utazóval megesik, hogy elhagy­ja a kártyáját, vagy az valahogy megsérül. Ugyanakkor, még egy esetleges államcsőd esetén is kicsi a valószínűsége annak, hogy Görögország azonnal ki­lépjen az euróövezetből, és visszatérjen a drachmához. A görög csődöt azonban azok is megérezhetik, akik nem Görögországba utaznak a nyá­ron, hiszen a csőd miatt az euró árfolyama is visszaeshet, ami olyan országokban jelenthet többletterhet, ahol nem az eu­ró a fő fizetőeszköz. Átmeneti­leg a részvénypiacokra is rá­nyomná a bélyegét a görög vál­ság, aminek a nyugdíjalapok­ban takarékoskodók ihatják meg a levét. Akár másfél milliárd euróba is kerülhet Kamii Boros, az X-Trade Broker elemzője szerint az eu- rózóna gazdaságának egészére manapság azonban már nem gyakorolna nagyobb hatást a görögök csődje. „Egy rövid idő­re ugyan csökkenhet a fogyasz­tói bizalom, ez azonban nem lesz tartós. Szlovákia a görög csődön legfeljebb 1,5 milliárd eurót veszíthetne, ekkora összegre vállalt ugyanis garan­ciát. Ä valóságban a veszteség ■azonban ennél alacsonyabb lenne, nem feltételezzük ugyan­is, hogy a görögöknek az összes tartozásukat elengedik” - vallja Boros. A pénzügyminisztérium mellett működő Pénzpolitikai Intézet (IFP) még 2012-ben ki­adott elemzése szerint Szlová­kia számára nagyjából 700 mil­lió eurós kárt okozna a grexit. (vív, SITA, MTI) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Könnyítés a vállalkozóknak Pozsony. Várhatóan 100 ezer euró forgalom alatt utó­lag, az elvégzett munka kifi­zetése után kell majd befi­zetniük az áfát a vállalkozá­soknak, a parlament tegnap befejezte a vonatkozó tör­vény általános vitáját. A jog­szabály célja azoknak az al­vállalkozóknak a védelme, akiknek a megrendelők nem fizetik ki a számláit. A terve­zet a Váhostav csődje kap­csán készült, a cég alvállal­kozóit ugyanis sújtotta, hogy az áfát akkor is be kellett fi­zetniük a számlák után, ha a Váhostavtól nem kapták meg a számla ellenértékét. Az érintettek akkor élhetnek e lehetőséggel, ha nincs el­lenük folyamatban csődeljá­rás és nem állnak felszámo­lás alatt. (lpj, TASR) Érintésmentes kártyafizetés Pozsony. 2013 végén mintegy 2,1 millió darab, érintésmentes fizetést lehe­tővé tevő bankkártya volt forgalomban Szlovákiában, ez a szám 2014 végén 3,2 mil­lióra nőtt - mondta Martina Kirchrathová, a MasterCard kártyakibocsátó illetékese. A társaság felmérése szerint az ügyfelek 46%-a egyre gyak­rabban már 6 euró alatti összeget is kártyával egyenlít ki, közel harmada pedig 2 eu- rónál kisebb tételt is plasztik­lappal fizet. A kis összegre rúgó készpénzmentes fizetést fellendítheti, hogy Szlováki­ában á pályaudvarokon, a kórházakban, az üzletköz­pontokban hamarosan meg­jelenik a Delikomat cég 130 automatája, amely lehetővé teszi, hogy olyan apróságo­kat, mint a kávé, a szendvics, az üdítő, érintésmentes kár­tyával fizessünkki. (só) Hitelfelvételi lázban égünk Pozsony. Az év első 4 hó­napjában összesen 766 millió euró értékben vettünk fel fo­gyasztási hitelt, ez 22%-kal több mint 2014 hasonló idő­szakában. Az utóbbi két év azt mutatja, hogy a fogyasztási hitelek idénye a karácsony előtti időszak után már az egész évet átfogja. A növekvő hitelfelvétel egyik mozgató­rugója a korábbinál alacso­nyabb kamatszint. (SITA) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK | VALUTA I ÁRFOLYAM I VALUTA ÁRFOLYAM | Angol font 0,7101 W Lengyel zloty 4,1697 n Cseh korona 27,189 1 Magyar forint 310,24 □ Horvát kuna 7,5780 Román lej 4,4805 Q Japán jen 138,72 H Svájci frank 1,0449 Kanadai dollár 1,3825 Q USA-dollár 1,1204 a VÉTEL - ELADÁS I BANK WWIW'WI CSEH KORONA FORINT Sberbank 1,15-1,09 28,02-26,38 324,08-296,16 OTP Bank 1,17-1,07 28,39-26,00 324,61-297,24 Postabank 1,15-1,08 28,14-26,23­Szí. Takarékpénztár 1,16-1,08 27,93-26,38 324,13-296,21 Tatra banka 1,15-1,08 28,00-26,37 323,07-298,51 ČSOB 1,15-1,09 27,89-26,50­Általános Hitelbank 1,15-1,08 28,03-26,39 324,44-296,50 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Munkahely a Tatra banknál, követelések kezelése és ügyintézése. Beszél magyarul? Jelentkezzen! Szükségünk van Önre! kariera.tatrabanka.sk DIALOG*) j[iue *1100 Workin TB | 0800 00 1100 1+421 2 5919 1000 | dialog@tatrabanka.sk | www.tatrabanka.sk /// TATRA BANKA RE150313

Next

/
Thumbnails
Contents