Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-23 / 143. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. JÚNIUS 23. Pihenő 19 HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 20.) Munkával teli napok elé néz, azonban pozitívum, hogy nincs kilátás semmilyen váratlan eseményre. így nyugodtan végezheti a feladatait, sőt még szeretteire is jut ideje. Harmónia és kiegyensúlyozottság jellemzi jelenleg az életét! Bika (IV. 21.-V. 21.) Az elkövetkező napokban sikerül feltöltődnie energiával és az önbizalma is visszatér. Olyannyira, hogy lesz bátorsága olyan dolgokba belevágni, amelyeket eddig igyekezett elkerülni. Fel a fejjel, meg tudja csinálni! Ikrek (V. 22.-VI. 21.) A nap folyamán magával ragadja egyik kollégájának a mindent elsöprő lendülete, amit már csak azért sem bán meg, mert így sikerül szép szakmai sikereket elérnie. Ezzel sokat lendíthet karrierjén is! Rák (VI. 22.-VII. 22.) Ahhoz, hogy munkahelyi sikereket érhessen el, előbb vissza kell térnie a földre, azaz érdemes lenne előbb a felettesével is megbeszélnie az elképzeléseit. Ha ő igent mond rá, semmi és senki sem állíthatja meg terve megvalósításában! Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Az utóbbi időben szinte vonzza a rivaldafény. Nem kellene belemerülnie ebbe a nagy jólétbe, ugyanis ha nem fogja visz- sza magát, gyorsan elfogy a pénze. Mint a mondás is tartja: „Könnyen jött pénz, könnyen vész el!” Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Ami az anyagi helyzetét ületi, fogja vissza magát, mert nem minden az, aminek látszik. Vagyis a kiadásai jóval meghaladják a bevételeit. Az elkövetkező napokban egy izgalmas esemény mozdítja ki otthonából. Kíváncsi rá, de tart is tőié! Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Nagyszerű lehetőséget kap arra, hogy több szolgálatot vállalhasson a munkahelyén. Szüksége is van rá, ugyanis anyagi helyzete nem stabil, s ezen mielőbb változtatnia kell. Most itt az alkalom, hogy cselekedjen! Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Az önben felgyülemlett töméntelen erőt fordítsa inkább arra, hogy szövetséget köt másokkal, elsősorban munkatársaival, mivel a pénzszerzés sok esetben lehet csapatmunka is! Ez a helyzet, most éppen az! Nyilas (XI. 23-.-XII. 21.) Kisebb vitákkal, szóváltásokkal tarkított családi élete kezd összeomolni, s már csak szép és őszinte szavakkal tudja közömbösíteni az eldurvult vitát. Mindenesetre, ha sikerül, legközelebb ne váija meg, amíg ennyire elfajulnak a dolgok. Bak (XII. 22.-I. 20.) Mivel párkapcsolata stabil, vetélytársai lenyugodtak, így bátrabban vág bele pénzügyi terveinek a megvalósításába. Azért figyeljen a munkahelyi, szakmai eseményekre, teendőire is, nehogy lemaradjon valami fontos eseményről. Vízöntő (I. 21.—II. 19.) A sok probléma ellenére ne legyen bátortalan, mert akkor ott is veszélyt fog látni, ahol különben nincs. Bár igaz, az óvatosság sosem árt! Ha lehetősége van rá, akkor a megálmodott számokat játssza meg a lottón! Halak (II. 20.-III. 20.) Kedvesével egyetértenek abban, hogy a kölcsönös védelem és bizalom nélkülözhetetlen egy párkapcsolatban - és mindennél fontosabb. Éppen ezért irigykedhetnek ismerőseik, barátaik az önök régóta tartó kapcsolatára! Richard Cere immár nyilvánosan is vállalja fiatal szerelmét, akivel a spanyol ABC hírportál értesülése szerint már egy éve alkotnak egy párt, de kapcsolatukat titokban tartották. Cere 2002 novemberében vette feleségül Carey Lowellt, két éve azonban megromlott a kapcsolatuk. Cere előbb az indiai televíziós szakácsnő, Padma Lakshmi oldalán kereste a boldogságot, de közbejött a spanyol szépség, Alejandra Silva Fridland, aki az eddigi legfiatalabb kedvese, hiszen 32 év van köztük. (SITA/AP-felvétel) G0ND0LK0D0 Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 1 4 2 9 5 7 3 6 8 7 8 3 4 2 6 1 5 9 5 6 9 3 8 1 7 4 2 4 9 6 5 7 3 8 2 1 3 1 5 2 6 8 4 9 7 8 2 7 1 4 9 6 3 5 6 3 1 8 9 2 5 7 4 9 5 8 7 3 4 2 1 6 2 7 4 6 1 5 9 8 3 1 4 — 9 . 2 5 8 7 2 6 8 5 3 8 9 1 4 CD-ŕ7 9 6 5 i7 1 6 8 j 7 2 NY0LCIRANYU Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. VIRÁGNEVEK: ACSALAPU AGGÓFŰ AKÁCIA AKANTUSZ ALÁNG ALBÁNZANÓT ALOÉ ANGYALGYÖKÉR ANÓNA APOLKA ARANYESŰ ÁSZÁT JÁZMIN KÖVÉRKE KÖVIRÓZSA T U P A L A S C A K A Ó A E K R É V Ö K I I N B A 0 A V A Z C M Ó A L S I R Ű S Á Z N A Z R A F A u K Á A A Ó N Ó L Á T A J T Z Y G Á K P N R ő S E G N F B 0 A É A S A G Ű A K L K K Ö Y G L A Y G N A Előző feladványunk megfejtése: Pálfalvi. MAI RECEPTÜNK Fenyőmagos cukkinisaláta Hozzávalók: 2 ek olívaolaj, lek fenyőmag, 1 gerezd fokhagyma (préselve), 1 bébi padlizsán (kb. 5dkg), 1 paradicsom (kb. 15dkg), 2 kisebb cukkini (kb. 20 dkg), 8 db fekete (magtalan) olívabogyó, 2 ek mazsola, 2 ek vörösborecet, 1 ek bazsalikom (aprítva), 1 ek petrezselyem zöld (aprítva) Elkészítés: A padlizsánt és cukkinit vágjuk fel apró kockákra, majd forró olajban a fenyőmaggal és fokhagymával süssük kb. 5 percig. Közben vágjuk fel a paradicsomot is apró darabokra, az olívabogyókat pedig vékony karikákra (de közben figyeljünk a cukkinira). Adjuk a paradicsomot, olívaszeleteket és a mazsolákat a cukkini- és padlizsándarabokhoz, öntsük rá a borecetet. Fedő alatt pároljuk néhány percig, amíg a cukkini megpuhul (kevergessük közben). Vegyük le a tűzről, és adjuk hozzá a friss, aprított zöldfűszereket, (tt) Mai időjárás Országszerte változóan felhős égbolt. A nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között alakul. A magasabban fekvő területeken 16 fok várható. Előrejelzés 0 met 71 Éjszakai hőmérséklet 7°C 15 °C Európai nagyvárosok időjárása ’ / f * ur London 20 "C Madrid 31'C Helsinki Oslo 19 ‘C 20 Varsó Berlin 19 15 “C ^ Párizs f Budapest 20T<L ^ 25 *C Moszkva 25 *C P ' Róma Athén 28 r*4 Kedd Gvűqv 21 °C Rozsnvó 20 °C Szerda ^ 10 *c Csütörtök % 9“C Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Mallorca 35°C Isztria 25°C Dunaszerdahelv 22 °C Szene 18 °C Borús idő várható. Változóan felhős égbolt. Ibiza 33 °C Dubrovnik 26 °C Komárom 19 °C Csorbató 9°C Török Riviéra 29 °C Várna 25 °C Óavalla 19 °C Párkány 22 °C Pozsony 22 °C Pozsony 24 °C Kréta 25 °C Zadar «P 25 “C Léva 17 °C Naqvszombat 16 °C Érsekúivár 22 °C Érsekúivár 24 °C Rhodos 29 °C Kairó 33 °C Naavmihálv 26 °C Losonc 22 °C Losonc 21 °C Losonc 23 °C Ciprus 32 °C Malaaa 31 °C Naqvrőce 17 °C Tőketerebes 24 °C Kassa 23 “C Kassa 23 °C Szicília 33 °C Tunisz 36 °C