Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-22 / 142. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. JÚNIUS 22. Pihenő 19 HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 20.) Tegyen meg mindent jó tettek végrehajtásáért. Intézze úgy a dolgokat, hogy kedvese lehetőleg ne szenvedjen semmiben se hiányt. Bár nem várja ezt el öntől, de jólesik neki a kedvessége, figyelmessége. Bika (IV. 21.-V. 21.) Annyira tele van érzelemmel, hogy szinte vég nélkül adhatja szeretetét kedvesének és családtagjainak, akik már nagyon kiéheztek az ilyen érzelmi megnyilvánulásokra. Anyagi helyzete stabil, nem kell aggódnia miatta! Ikrek (V. 22.-VI. 21.) A mondás szerint úgy még nem volt, hogy sehogy se lett volna. Erre kellene gondolnia, ha elszomorodik valami miatt, meg arra, hogy ez is elmúlik egyszer. A lényeg, hogy pozitívan álljon a dolgokhoz! Rák (VI. 22.-VII. 22.) Ábrándozó tekintetét és főleg elméjét többet érne, ha tudása gyarapítására fordítaná, hogy végre megtalálhassa azt a pontot az életében, amely a jobb életet biztosíthatja önnek és szeretteinek. Ideje a tettek mezejére lépnie! Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Szolgálati útra készül, s utazás közben sok fontos dolgot megtanulhat elsősorban az emberi kapcsolatokról. Jegyezze meg őket, szüksége lehet a későbbiekben rájuk. Rafináltsá- gával annyit kereshet, amennyit nem szégyell! Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Szinte lubickol a jólétben, az élvezetekben az elkövetkező időszakban. Éppen ezért jól nézze meg, kivel is osztja meg mindazt a jót, amiben most része lehet. Ne ringassa magát illúziókban, ugyanis semmi sem tarthat örökké! Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Ez az időszak alkalmas lesz arra, hogy az eddigieknél sokkal többet törődhessen háziállataival, ha vannak. Ha nincsenek, akkor azt az időt szeretteire, barátaira fordíthatja. Örülni fognak önnek! Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Nem kellene mindenkit félreállítania, még akkor se, ha az utóbbi időben önnek jobban fut a szekér, és ha sok kedvező, ígéretesnek tűnő jel erre ösztönzi. Attól még az emberség nem kell, hogy kivesszen önből. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Ha összeakad egy idegennel, gondoljon arra a bölcsességre, hogy lassú víz partot mos, stb. Nem kell azonnal megbíznia benne. Előbb ismerkedjen meg vele jobban, s csak utána fogadja a bizalmába! Bak (XII. 22.-I. 20.) Szerelmi élete ennél már aligha lehetne kiegyensúlyozottabb, stabilabb. Szinte lesik egymás kívánságát, óhaját. Mindketten keményen megdolgoztak ezért a boldogságért, de most már érzik, hogy megérte! Vízöntő (I. 21.-II. 19.) Jobban válogassa meg, hogy az elkövetkező napokban kivel áll szóba, kinek mit hisz el, ugyanis van valaki az ismeretségi körében, aki nagyon szeretné tönkretenni anyagilag. Az oka egyelőre rejtély, de előbb-utóbb fény derül rá! Halak (II. 20.-III. 20.) Fontos teendőit halassza későbbre! Ezáltal elég ideje lesz arra, hogy átgondolja és alaposan megfontolja sorsdöntő, további életét nagyban befolyásoló lépéseit. Sőt, akár még szerencsésnek is érezheti majd magát! A 68 éves Susan Sarandont nem érdekli a korkülönbség. A gyönyörű színésznő ugyanis a legújabb hírek szerint újra összejött egykori pasijával, a 37 éves Jonathan Bricklinnel. Korábban több szakításról szóló pletyka is felröppent, de úgy tűnik, hogy a páros boldogabb, mint valaha. Miután Susan Sarandon és Tim Robbins 23 év házasság után 2009-ben elváltak, gyorsan képbe került a sokkal fiatalabb Jonathan Bricklin. (SITA/AP-felvétel) G0ND0LK0D0 Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 7 3 6 1 9 9 1 2 4 6 5 3 2 8 7 9 6 5 6 8 ' 5 9 _ 8 — 4 6 . NY0LCIRANYU Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. MAGYAR FELTALÁLÓK VEZETÉKNEVEI: FERENCZY FESZTY FROMMER GOLDMARK HELLER KELEMEN KÉRI KLATSMÁNYI KOLLÁR KOLOZSVÁRY KORDA MECHWART NEMES NEUMANN UHER Y R Á V S Z 0 L 0 K N Y T z S E F P G T E R Z I R É K O R R U E S c K 0 L E E A M L u E N D L Á M W A L H L M E Á F M H N E E A M E R A O C N H R E L V N E R E I K N A D R 0 K F M I Y N Á M S T A L K Előző feladványunk megfejtése: Kempelen. MAI RECEPTÜNK Korianderes répaleves Hozzávalók: 1 ek olaj, 1 vöröshagyma 1 szál zellerszár 50 dkg sárgarépa 1 tk őrölt koriandermag 1 tk őrölt római kömény 1 liter forró zöldségleves 1 kis csokor friss koriander, aprítva Tálaláshoz: görög joghurt (opcionális) Elkészítés: A zöldségeket felaprítjuk. Az olajat egy lábasban felmelegítjük, a zöldségdarabokat 5 percig az olajban puhára sütjük. Hozzáadjuk a fűszerporokat, 1 percig kevergetjük. Felöntjük a zöldséglevessel, felforraljuk, majd fedő alatt kb 25 percig főzzük. Amikor a répa puha, hozzáadjuk az aprított koriander felét, botturmixszal eldolgozzuk. A koriander másik felét a levesbe keverjük. Megkóstoljuk, ízlés szerint sózzuk, bor- sozzuk. Esetleg 1-2 kanálnyi joghurttal tálaljuk, (tt) Mai időjárás Változóan felhős idő, futó záporokkal. Előrejelzés 0 met 7\ Éjszakai hőmérséklet 4°C 10 °C Európai nagyvárosok időjárása M / ' < ' ’"* Helsinki },y Oslo Jl5*C Moszkva 26 "C M:London Párizs Varsó Berlin 23 *C 16 °C ■r< /■ ^Budapest . 25 *C v - ^ Madrfŕ J JPn*'r-‘ y 33 *C 25 Hétfő Gvűqv 23 °C Rozsnvó 19 °C Kedd 12 *C Szerda # §*c Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Mallorca 34 °C Isztria 29 °C Dunaszerdahelv 27 °C Szene 25 °C Borult ég, futó záporok. Változóan felhős égbolt. Ibiza 32 °C Dubrovnik 25 °C Komárom 26 °C Csorbató 17 °C Török Riviéra 29 °C Várna 24 °C Óavalla 26 °C Párkány 25 °C Pozsony SP 16 °C Pozsony 23 °C Kréta 25 °C Zadar 25 °C Léva 24 °C Naavszombat 25 °C Érsekújvár Sr 17 °C Érsekúivár 23 °C Rhodos 29 °C Kairó 34 °C Naavmihálv 23 °C Losonc 23 °C Losonc ár 19 °c Losonc 23 °C Ciprus 32 °C Malaga 31 °C Naavrőce 22 °C Tőketerebes 23 °C Kassa 22 °C Kassa 24 °C Szicília 30 °C Tunisz 29 °C