Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-19 / 140. szám, péntek
Sport 17 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. JÚNIUS 19. Ingyen érkezett a 32 éves csátár Šesták a Fradiban ÖSSZEÁLLÍTÁS Budapest. Stanislav Šesták a Ferencváros labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. A zöld-fehér klub tegnap honlapján jelentette be az 58-szo- ros szlovák válogatott csatár érkezését, aki a 2010-es dél- afrikai világbajnokságon is szerepelt. A nemzeti csapatban L3 gólt szerző Šestáknak a VfL Bochumnál a hónap végén lejár a szerződése, így ingyen érkezik az Üllői útra. Á 32 éves támadó 27 meccsen kilenc gólig és öt gólpasszig jutott az elmúlt szezonban a Bundesliga II-ben, piaci ára a transfermarkt.de szerint 1,28 millió euró. Šesták - aki korábban Törökországban is légióskodott - 86 alkalommal lépett pályára a német élvonalban, 28 gólt és 15 gólpasszt adott. (MTI, ns) Női kosárlabda-Eb: szoros meccs a szerbekkel Kikaptak a szlovákok ÖSSZEÁLLÍTÁS Az utolsó másodpercekben kapott kosárral 76:74-re vesztett a szlovák női kosárlabdaválogatott Szerbia ellen a magyar-román közös rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjének első mérkőzésén. „Szomorúak vagyunk, mert a szerbek már verve voltak. Nem a jobb, hanem a szerencsésebb csapat nyert, de így is fantasztikus meccset játszottunk az egyik éremesélyessel” - idézte a SITA hírügynökség Martin Pospíšilt, a szlovák válogatott másodedzőjét. A szlovákok a Litvánia elleni győzelmet és a Spanyolország elleni vereséget hozták magukkal az F jelű, győri hatos csoportba, ahol még az oroszokkal és a horvátokkal fognak játszani. Az első négy gárda jut tovább a negyeddöntőbe. A szurkolók a szombati és a hétfői mérkőzéseken is élhetnek a szövetség ajánlatával, amely egy szponzornak köszönhetően ingyenbuszokat indít Győrbe. Az ingyenes belépést is magában foglaló utakra az eurobasket2015@slovak basket.sk címen még lehet jelentkezni. (ot) SPORT A TÉVÉBEN 6.00 - DIGISPORT 2 (szlovák): Európai játékok, íjászat 7.00 - EUROSPORT 2: Snooker-világkupa, Wuxi 7.00 - DIGISPORT 3: Európai játékok, akrobatikus torna 7.55 - DIGISPORT 2 (szlovák): Európai játékok, asztalitenisz 8.00 - DIGISPORT 1 (szlovák): Európai játékok, strandröplabda, férfiak 8.40 - DIGISPORT 1 (szlovák): Európai játékok, sportlövészet 9.00 - ČT SPORT: Víziszla- lom-Vk, Prága, selejtező 10.00 - SPORT 1 (cseh): Forma-l-es Osztrák Nagydíj, 1. szabadedzés 10.30 - DIGISPORT 1 (szlovák): Európai játékok, Montenegró-Franciaország fiú-vízilabdamérkőzés a 9-12. helyért 12.00 - SLOVAK SPORT TV1, SPORT 1 (magyar): Hallei férfitenisztorna 12.00 - DIGISPORT 1 (magyar): Birminghami női tenisztorna 12.00 - DIGISPORT 1 (szlovák): Európai játékok, Oroszország-Németország fiú-vízilabdamérkőzés az 5-8. helyért 13.25 - DIGISPORT 2 (szlovák): Európai játékok, asztalitenisz 13.30 - SPORT 2 (magyar): Queensi férfitenisztorna 13.30 - EUROSPORT 2: Snooker-világkupa, Wuxi 13.35-SPORTM: Lóverseny 13.40 - DIGISPORT 1 (szlovák): Európai játékok, sportlövészet 14.00 - SPORT 1 (cseh): Forma-l-es Osztrák Nagydíj, 1.szabadedzés 14.00 - SLOVAK SPORT TV1, SPORT 1 (magyar): Hallei férfitenisztorna 15.15 - SPORT 2 (magyar): Queensi férfitenisztoma 15.45-ČT SPORT: Víziszla- lom-Vk, Prága, selejtező 15.55 - DIGISPORT 1 (szlovák): Európai játékok, műugrás 16.00 - SLOVAK SPORT TV1, SPORT 1 (magyar): Hallei férfitenisztorna 16.45 - SPORT 2 (magyar): Svájci kerékpáros-körverseny, 7.szakasz 18.00 - SPORT 1 (magyar): Görögország-Csehország női kosárlabda Eb-mérkőzés 18.00 - ČT SPORT: Cseh- ország-Franciaország férfiröplabda Világliga-mérkőzés 18.30 - SPORT 2 (magyar): Queensi férfitenisztorna 18.45 - DIGISPORT 1 (szlovák): Európai játékok, strandröplabda, férfiak 19.00 - SPORT M: Lóverseny, ügető galopp 20.30 - ČT SPORT, SPORT 1 (magyar): Franciaország- Törökország női kosárlabda Eb-mérkőzés, középdöntő 21.00 - EUROSPORT: Küzdősport, World GP Series 23.00 - SPORT 2 (cseh, magyar): Mexikó-Ecuador labdarúgó Copa América- csoportmérkőzés 23.10-ČT SPORT: USOpen golftorna 1.30 (szombat) - SPORT 2 (cseh, magyar): Chile-Bo- lívia labdarúgó Copa Améri- ca-csoportmérkőzés A magyar Digisport 2 egész nap élőben közvetíti az európai játékokat. Az újonc és a veterán. Matej Homola, aki első WTCC-futamán vehet részt, és Sebastien Loeb, a kilencszeres ralivilágbajnok. (TASR-felvétel) A hazai Matej Homola egy hétvégén két sorozatban is versenyez WTCC a Slovakia Ringen A hétvégén rendezik a Dióspatony melletti Slovakia Ringen a túraautó- világbajnokság, a WTCC újabb két futamát. A mezőnyben ott lesz a kilencszeres ralivilágbajnok Sebastian Loeb, a magyar szurkolók kedvence, Michelisz Norbi, és a hazaiak reménysége, Matej Homola is. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A Slovakia Ring negyedszer látja vendégül a WTCC-soroza- tot, amely a Forma-1 után a Nemzetközi Automobil-szövetség második legrangosabb versenye. Tavaly a szakadó eső miatt a második futamot törölni kellett - ilyenre korábban még sosem volt példa -, most ideális versenyidőt jósolnak szombatra és vasárnapra. Történelmi esemény azonban most is lesz: először áll rajthoz ugyanis szlovák versenyző a WTCC-ben. A 20 éves Matej Homola kivételt kapott a szervezőktől, így egy hétvége alatt az ETCC-ben és a WTCC-ben is versenyezhet. „Már két hónapja készülök mentálisan arra, hogy hogyan fogok átülni egyik autóból a másikba. Elképzelem a különbségeket, hasonlóságokat. Az egyik edzés után húsz percem lesz arra, hogy újra összeszedjem magam, és abszolváljam a másik időmérőt is” - mondta Homola, aki az ETCC-ben egy Seat Leonnal, a WTCC-ben egy Chevrolettel áll rajthoz. A mezőny legnagyobb sztárja a francia Sebastian Loeb, aki egy éve megnyerte az első futamot a Slovakia Ringen. Az egykori ralis most is szeretne jól szerepelni a dióspatonyi pályán. ,A legutóbbi, moszkvai futam nagyon nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, jó volna javítani” - jelentette ki a Citroen versenyzője. A legtöbb szurkoló minden bizonnyal a Zengő Motorsport versenyzőjét, Michelisz Norbertét kíséri el a Slovakia Ringre. Michelisz számára ez már második hazai pályának számít. „Szeretem a Slovakia Ring vonalvezetését, és jól is megy itt a verseny. Itt szereztem életem első pole-pozíció- ját, és az elmúlt két évben dobogóra állhattam” - mondta Michelisz. Francois Ribeiro, a WTCC első embere hangsúlyozta, a Slovakia Ring immár a verseny- naptár stabil részét képezi. ,A pályának helye van ebben a sorozatban, de egészen eddig hiányzott egy helyi hős, hogy még attraktívabbak legyenek a futamok. Emlékszem rá, ahogy egy éve Maťo Homola arról beszélt, nagy álma, hogy egyszer a WTCC-ben versenyezzen. Akkor eldöntöttük, hogy támogatni fogjuk ebben. Most ez az álom valóra válik. Nem lesz könnyű dolga, másrészt sokakat inspirálhat, hogy egy ETCC-pilóta a WTCC-ben is esélyt kap” - magyarázta Ribeiro. A Slovakia Ringen ma reggel kilenctől este nyolcig szabadedzéseket és időmérő edzéseket rendeznek, szombaton már 8.15-től megélénkül a pálya, a WTCC időmérő edzésére délután háromkor, az ETCC időmérőjére 16.10-kor kerül sor. Vasárnap 8.15-kor az ETCC bemelegítő körével indul a nap, ezt követi 8.40-től a KIA Lotos Race első futama, majd 10.05-kor és 11-kor jön az ETCC két futama. A két WTCC- verseny 12.45-kor és 14.00-kor kezdődik, (bt) SPORTMENÜ ■ Kosárlabda NŰI EURÓPA-BAJNOKSÁG, Magyarország. Románia, középdöntő, E csoport -15.30: Montenegró- Fehéroroszország; 18.00: Görögország-Csehország; 20.30: Francíaország-Törökország. ■ Európai játékok ASZTALITENISZ, nők elődöntő 8.00 (Ódor Éva). ■ Labdarúgás COPA AMERICA, Chile - C csoport (Santiago): Brazília-Kolumbia 0:1. g Murillo (36.). FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, Cseklész: Bernolákovo (III: ligásHJAC 0:4, g.: Brašeň (16.), Sabler (28.), Straka (30.), Jtiröo (67.). DAC, 1. félidő: Pernecký- Turüa, Tóth, Kwin, Bolyki-Straka, Sesar-Ujlaky, Sabler, Brašeň-Szarka. 2. félidő: Polaöek-Janjusevics, Tóth, Asanovic, Bolyki-Horváth, Lupták-Sarr, Sandal, Štepanovský-Jurčo. ■ Kosárlabda NŐI EB - középdöntő, E csoport (Debrecen): Fran- ciaország-Görögország 51:42, Csehország-Fehér- oroszország 73:70, Törökország-Montenegró 61:41. F csoport (Győr): Szlovákia-Szerbia 74:76 (23:21, 19:19,13:14,19:22), legeredményesebb szlovákok: Toliver23, Žirková 16. ■ Tenisz POPRÁDI FÉRFITORNA, negyeddöntő: Gombos (szlovákiai, 5.)-Torebko (német) 3:6,7:5,6:2. BIRMINGHAMI NŐI TORNA, 3. forduló: Lisicki (német, 8.)-Rybáriková (szlovák) 7:6,6:4. ■ Kerékpár » SVÁJCI KÖRVERSENY, 6. szakasz: 1. Peter Sagan (szlovák, Tinkoff-Saxo). ■ Európai játékok (érdekesebb eredmények) SPORTLÖVÉSZET, trap, vegyes csapat: 1 Zuzana Rehák Stefeíeková, Varga Erik (szlovákiai). ASZTALITENISZ, nők, 3. lorduló: Odor Éva (szlo- vákiai)-Strbíková (cseh) 4:2; negyeddöntő: Ödor- Peszocki (ukrán, 14.) 4:1. BIRKÓZÁS, szabadfogás, 86 kg: 5. Veréb István (magyar); 125 kg: 5. Soslan Gaglojev (szlovákiai). ■ Sportfogadás KENŐ: 4,9,13,19,22,24,26,27,34,37,38,39,43, 46,47,58,60,73,74,75- Keno Plusz-szám: 39. KENŐ JOKER: 184012.1. és 2. dl): nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1 nyertes); 4. díj: 30 euró (9); 5. díj: 2,50 euró (120); 6. díj: 0,50 euró (1049). A TOTÓ 25. heti első fordulójának helyes tipposz- lopa: 1,X, 1,1,1, X, 2, X, 2, X, 1,2,1 -2. NYEREMÉNYEK: telltalálatos szelvény nem volt. A13 talárosokra 2168175, a 12 talárosokra 119 895, a 11 talárosokra 12 620, a 10 talárosokra 3495 forintot fizetnek. GÓLTOTÓ: a telitalálatos szelvény 6111 400 forintot ér. Az5 talárosokra 17740, a 4 találatos szelvény 92 darab, nyereményük egyenként 1255 forint. EGY MONDATBAN ♦ Vladimír Vűjtek lesz a cseh hokiválogatott szövetségi kapitánya. A Tipsport Extraliga 2015/2016-os idénye előtt a kluboknak rendezniük kell adósságaikat Dobogósok csatája nyitja a bajnokságot ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Már a szeptember 11-ei első fordulóban megismétlődik az egyik idei elődöntő a jégkorong Tipsport Extraliga 2015/2016-os szezonjában, az elmúlt idény ezüstérmese, a besztercebányai gárda a harmadik helyezett nyitraiakat fogadja. A címvédő kassaiak az osztályozóval bennmaradt zsolnaiakhoz látogatnak. „A keretünk lényegében összeállt. Most elsősorban a Bajnokok Ligája első fázisára készülünk, ahonnan szeretnénk továbbjutni” - mondta a tegnapi sorsoláson Juraj Bakos, a kassaiak főmenedzsere. A nemzetközi sorozat ugyanis már augusztus 20-án megkezdődik, így erre összpontosít a másik szlovák résztvevő, a nyitrai egyesület is. „Nagyon vágytunk a döntőbe, ezért némi vigaszt a kupaszereplés jelent, amelyet az alapszakasz utolsó fordulójában kivívott első hellyel szereztünk meg” - jegyezte meg Miroslav Kováčik, a nyitrai klub igazgatója. A hazai bajnokság 23. kiírásának is ezek a csapatok lesznek a fő esélyesei, kiegészülve a besztercebányaiakkal, akik nem titkolják ambícióikat. „Legalább a döntős szereplést szeretnénk megismételni” - jelentette ki Július Koval, az új névadó szponzorral gazdagodott közép-szlovákiai klub igazgatótanácsi tagja. A többi csapat képviselője már jóval visszafogottabb volt, kis előrelépésekben bíznak. „Remélem, hogy a választások után felálló új végrehajtó bizottság az összes most jelen levő klubnak megadhatja majd a szerepléshez szükséges licenszet” - utalt Igor Nemeček, a Szlovák Jégkorongszövetség elnöke arra, hogy több egyesületnek vannak még tartozásai az előző idényből. A pöstyéniek mellett a turócszentmártoniak helyzete a legnehezebb. .Amióta a klubnál vagyok, mindig voltak pénzügyi gondjaink, de most a legkiélezettebb a szituáció. A játékosoknak még mintegy 240 ezer euróval tartozunk, az egyik részvényesünk pedig végrehajtóhoz fordult” - magyarázta Martin Kalnický, a turócszentmártoniak menedzsere, aki csak azért nem mondott le posztjáról, mert a csapat hokisai és szakmai stábja nyílt levélben biztosították őt támogatásukról. Amennyiben mégsem tudna elindulni valamelyik gárda a Tipsport Extraligában, úgy a másodosztályból töltenék fel a mezőnyt, mondta Vladimír Paštinský, a bajnokságot irányító Pro Hokej 13 év után leköszönő igazgatója. Az ő utódját a nyár folyamán választják meg. (ot)