Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-19 / 140. szám, péntek
Kapros salátaleves Hozzávalók; 2 fej saláta, 4 db tojás, 2 gerezd fokhagyma, 1,5 csokor kapor, 1 ek ecet, 2,5 dl tejföl, 2,5 ek liszt, só, csipetnyi fehér bors, 1 fej vöröshagyma. Elkészítés: A salátát szedjük szét leveleire, mossuk meg jól és tépkedjük kisebb darabokra. A szétszedett salátát, a felaprított vöröshagymát és a fokhagymanyomón átpasszírozott fokhagymát tegyük bele körülbelül 1,2 liter forrásban levő vízbe, majd sózzuk meg ízlés szerint, és 30 perc alatt főzzük puhára. Amíg fő a saláta, fehér borssal és az apróra vágott kapor felével szórjuk meg. A 30 perc letelte után vegyük le a tűzről a salátalevest. Vegyünk elő egy másik edényt, amelyben lisztből és tejfölből habarást készítünk. Az elkészült habarást jól elkeverjük a levesben, majd az egészet újból forrásig hevítjük. Forrásnál beletesszük a keresztbe felvágott kemény tojásokat, az ecetet, a sót, és a maradék kaprot is. Kis lángra vesszük, és még 5-10 percig főzzük. Melegen is, hidegen is fogyasztható. Caponata (szicíliai padlizsánsaláta) Hozzávalók: 1 szép padlizsán, 4-5 szál szárzeller, 1 fej hagyma, 3 paradicsom, 1 marék olajbogyó, 1 marék mazsola, fél marék fenyőmag, 1 gerezd fokhagyma, 1 tk cukor, 1 ek borecet, 2 ek kapribogyó, 1 marék friss bazsalikom, olívaolaj, só. Elkészítés: A padlizsánt apróra kockázzuk, besózzuk, 1 órát állni hagyjuk, majd leöblítjük, lecsöpögtetjük. Közben a hagymát félbevágjuk, vízbe tesszük fél órára, utána finomra vágjuk. A szárzellert felkarikázzuk. A paradicsomot forró vízbe mártjuk, héját lehúzzuk, felkockázzuk. Kevés olívaolajon elkezdjük pirítani a padlizsánt és a zellert, egy másik edényben pedig a hagymát, majd hozzáadjuk a paradicsomot. Amikor elfőtte a levét, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a zelleres padlizsánt, a beáztatott mazsolát, pici cukrot, ecetet és a kapribogyót. Néhány perc alatt összefőzzük. Közben a fenyőmagot száraz serpenyőben kissé megpirítjuk. A tűzről lehúzva a padlizsános raguhoz adjuk a fenyőmagot és a finomra vágott bazsalikomot. Langyosra vagy hidegre hűlve tálaljuk pirítóson. Rétestésztában sült fetás csirkemell Hozzávalók: 80 dkg csirkemell, olívaolaj, 1 csomag réteslap (150g/8 lap), 25 dkg feta sajt, 2 marék olívabogyó (fekete), só, bors, szezámmag a tetejére, olaj a sütéshez, 1 tojás a réteslap kenéséhez. Elkészítés: A csirkemellet szeleteljük fel kisebb darabokra. Öntsünk olívaolajat egy serpenyőbe, tegyük bele a csirkemelldarabokat. Sózzuk (ügyelve arra, hogy a feta is sós lesz), borsozzuk és süssük meg. Az olívabogyót és a fetát szeleteljük fel kisebb darabokra, majd adjuk hozzá a kihűlt húst és keverjük össze. A réteslapokat vágjuk 4 darabra. Ügyeljünk arra, hogy minden legyen előkészítve, mert a réteslapok gyorsan szárazzá válhatnak. Ha mégis kicsit kiszáradnának, enyhén vizezzük be. A réteslapokat kettesével használjuk fel: halmozzunk a négyzetekre a húsos keverékből, hajtogassunk belőlük párnákat. A tetejüket kenjük le enyhén felvert tojással, szórjuk meg sze- zámmaggal. Rakjuk sütőpapírral kibélelt tepsibe, és előmelegített sütőben süssük aranybarnára. Mogyorós csirkefalatok fénylő zöldségekkel Hozzávalók: 60 dkg csirkemellfilé, 1 db padlizsán, 30 dkg sárgarépa, 4 szál szárzeller, 15 dkg sótlan pörkölt földimogyoró, 1 gerezd fokhagyma, 2 ek méz, 2 ek natúr joghurt, oregánó, kakukkfű, bors, só. Elkészítés: A csirkemellfilét felcsíkozzuk, megszórjuk borssal, oregánóval és kakukkfűvel, valamint hozzáadjuk az összezúzott fokhagymát, és az egészet alaposan bekeverjük a joghurttal. Hűtőszekrényben legalább Kakaóscseresznyés kevert süti Hozzávalók: 20 dkg margarin, 20 dkg porcukor, 6 tojás, 3 ek cukrozatlan kakaópor, 15 dkg liszt, 1 tasak sütőpor, 2 tasak vaníliás cukor, 40-50 dkg magozott cseresznye (meggyel is elkészíthető). Elkészítés: A lágy margarint keverjük habosra a porcukorral, a vaníliás cukorral és az egyenként hozzáadott tojássárgákkal. Keverjük a masszához a kakaóport, majd adjuk hozzá a sütőporral kevert hsztet és a tojásfehérjéből vert habot. A cseresznyét mossuk meg, magozzuk ki. Összekeverhetjük kevés porcukorral kevert fahéjjal is. A masszát megsüthetjük nagyobb őzgerincformában, közepes kerek tortaformában, vagy magas falú közepes tepsiben is. A tészta tetejére szórjuk a cseresznyét, és előmelegített sütőben, 160 fokon süssük nagyjából 40 percig. két órán át érleljük ebben a pácban. Közben a zöldségeket is felcsíkozzuk. A padlizsánt kissé besózhatjuk. Egy serpenyőben olívaolajon szépen megsütjük a csirkecsíkokat, megsózzuk, a végén hozzászórjuk a mogyorót, majd picit megpirítjuk. Egy másik serpenyőben vajon összepároljuk, megsütjük a zöldségeket; a húsnál használt fűszerekkel ízesítjük és mézzel megcsepegtetve, összeforgatva „fényesítjük”. A mogyorós csirkefalatokat a szépen csillogó zöldségekre szedve tálaljuk. (Összeállította: as) .2, 13 "S í ' 11 S ±j LJ Többet olcsób Most rendelje meg egy évre az Új Szót! A megrendelőt megajándékozzuk! Ez o lap jár Önnek! + Elektromos fűnyíró • Könnyű és könnyen kezelhető 1000 W-os teljesítményű motor 32 cm-es vágószélesség Ajánlott vágási terület 250 m! Gyűjtőkosár mérete 301 A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina (ízvüág -02/59233 427). Az lzvüágban használt képek fonása: sxc.hu. Levélcím: ÚJ SZÓ, Lazaretská 12,81464Bratislava 1, e-mail: izvilag@ujszo.com