Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)

2015-06-19 / 140. szám, péntek

2 Közélet ÚJ SZÓ 2015. JÚNIUS 19. www.ujszo.com „Itt az idő, hogy radikalizálódjunk" Tüntetnének a tanárok az új törvény miatt ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A pedagógusok nem értenek egyet az iskola- igazgatók megválasztásának megváltoztatásával. „Totalitá­rius lépésnek tartjuk, amely rontja az emberi kapcsolato­kat, és nagyon rossz jelzést küld” - mondta Vladimír Crmoman, a Szlovák Tanár­kamara (SKU) alelnöke. A parlament szerdán vitatta meg és jövő csütörtökön szavaz a közoktatási törvény átfogó módosításáról. Ez egyebek mellett az igazgatóválasztást is megreformálja. Eddig az isko­latanácsok választották a veze­tőt, ebben a fenntartó önkor­mányzat mellett a tanárok és a szülők is képviseltetik magu­kat. Az új szabályok szerint vi­szont az önkormányzat gyakor­latilag vétójogot kapna. Ha a polgármester nem tud azono­sulni az iskolatanács jelöltjé­vel, akkor a helyi képviselők háromötödös többséggel dönt­hetnek a jelölt kinevezéséről, mely kötelező érvényű a fenn­tartóra nézve. Az alapiskolák fenntartói a helyi önkormány­zatok, a középiskolák a megyék alá tartoznak. Ha az igazgatóje­lölt nem szerezné meg a képvi­selők háromötödének támoga­tását, akkor a harmadik körben a polgármester egyedül vá­laszthatna igazgatót. „Úgy tűnik, az iskolaügyi szervezeteknek radikalizálód- niuk kell” - mondta a tanárka­mara alelnöke, aki szerint tilta­kozásokra is sor kerülhet. „Ez a változtatás arról szól, hogy kié legyen • a hatalom az iskolákban” - tette hozzá Crmo­man. A változtatást a tanárok szakszervezete is elutasítja, minden képviselőnek levelet küldenek az ügyben. Pavel On- dek, a szakszervezet vezetője nem zárta ki, hogy tüntetésre is sor kerülhet. Az önkormányza­tok vétójoga kifejezetten Robert Fico kérésére kerülhet be az új törvénybe: a kormányfő ígérte meg ezt a polgármestereknek, noha az oktatási tárca eredeti­leg nem támogatta a változta­tást. (MSz, TASR) RÖVIDEN Másfél év Radičová tanácsadójának Pozsony. Jogerős ítéletekkel zárta le tegnap a Legfelsőbb Bíróság a cserpataki (Osrblie) biatlonpálya korrupciós ügyét. Martin Novotný, Iveta Radičová miniszterelnök volt tanács­adója másfél éves, Igor Líška volt kenyai nagykövet pedig 15 hónapos feltételes büntetést kapott. Mindkettőjüknek fejen­ként 15 ezer eurós pénzbírságot is ki kell fizetniük. Az elítéltek Peter Kňazík vállalkozótól és Pavol Prečuch közvetítőtől 30 ezer eurót kértek, hogy elintézzenek egy 300 ezres támoga­tást a kormányhivataltól a Cserpatakon leállított biatlonpálya építésének befejezéséhez. Radičová tegnap kijelentette: bízik benne, a jelenlegi kormánnyal összefüggő korrupciós ügyeket is ilyen gyorsan lezárják a bíróságok. (TASR) Kiska Charles herceggel találkozik Pozsony. Charles walesi herceggel is találkozik jövő heti angliai útján Andrej Kiska köztársasági elnök. A kétnapos munkalátogatásra érkező Kiska hétfőn találkozik a brit trónörökössel, a megbeszélésük előtt megkoszorúzzák a második világháborúban elesett cseh és szlovák antifasiszta katonák emlékművét a brookwoodi temetőben. Kiskát fo­gadja Alan Yarrow, a London City városrészének polgár- mestere. (TASR) A két kormányfő hivatalosan már tavaly márciusban átadta, de még nem szállít földgázt Még mindig nincs kész a tavaly átadott gázvezeték Pozsony. Magyarország hibájából valószínűleg még július elsején sem indulhat meg a kereske­delmi szállítás a hivata­losan már tavaly ta­vasszal átadott gázveze­téken. ÖSSZEFOGLALÓ A szlovákiai Felsőzellő (Veiké Zlievce) és a magyaror­szági Vecsés közti földgázveze­ték még mindig nem működőképes - ismerte el teg­nap Vahram Chuguryan, a szlo­vák Eustream gázszállító társa­ság szóvivője. Szerinte a projekt magyarországi kivitelezője, a Magyar Gáz Tranzit Zrt. (MGT) nem teljesítette az általa vállalt feladatokat. „A magyar partner még min­dig nem adta át az Ipoly folyó alatti szakaszt a szlovákiai Tót­gyarmat (Slovenské Ďarmoty) és a magyarországi Balassa­gyarmat között. Ezt a szakaszt szlovák oldalon is az MGT egyik beszállítója végezte, amely ugyan már végzett a vezeték le­fektetésével, az építkezési terü­letet azonban még nem hozta olyan állapotba, ami lehetővé tenné a kereskedelmi szállítás 448 napja adták át, még most sincs készen biztonságos beindítását” - áll az Eustream nyilatkozatában, amely szerint a szlovák fél csak akkor adja áldását a vezetékre, ha a magyar cég az összes prob­lémát elhárítja. A két országot összekötő, 110,7 kilométer hosszú nagy­nyomású gázvezetéket hivata­losan tavaly márciusban adta át Orbán Viktor magyar és Ro­bert Fico szlovák kormányfő. A hivatalos átadás azonban mindkét politikus részéről csak kampányfogás volt, Fico az elnökválasztási kampányá­hoz, Orbán a parlamenti vá­lasztásokhoz használta ki az alkalmat, hogy a félig kész ve­zeték előtt pózoljon. A keres­kedelmi üzemnek ez év január 1-jén kellett volna megindul­nia, de ennek a hivatalos köz­lések szerint műszaki és admi­nisztratív akadályai voltak. Idén tavasszal már azzal szá­moltak, hogy csak július else­jén adják át a vezetéket, most azonban ez a dátum is kétsé­gessé vált. (TASR-felvétel) Az idő ugyanakkor sürget, mert ha szeptember elsejéig nem adják át a vezetéket, az Európai Bizottság szerint Magyarországtól megvonhat­ják az erre folyósított uniós támogatást. Az Eustream szerint azonban a szlovák fél ez esetben sem esne el a tá­mogatástól. A beruházás tel­jes összege egyébként eléri a 170 millió eurót, a tervezett uniós pénzügyi támogatás pedig 30 millió euró körül mozog, (mi) Lakás-takarékpénztárak: egyre nehezebb teljesíteni a teljes összeg elnyerésének feltételét Egyre kevesebben kapnak állami prémiumot ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A lakás-takarék­pénztárak ügyfelei ugyan 66,39 eurós állami prémiumban része­sülhetnek, ehhez azonban nem minden ügyfél juthat hozzá, az említett támogatás elnyerésé­hez ugyanis évről évre egyre na­gyobb összeget kell megtakarí­taniuk. Míg korábban az állami prémium nagyságát évente az állami költségvetésben a politi­kusok kénye-kedve alapján ha­tározták meg, 2005-től ezt egy törvényben lefektetett képlet alapján számítják ki. Kezdetben az éves prémium nagysága egy ügyfélre 199,20 euró volt, ez azonban 2000 óta fokozatosan csökkent. A jelen­legi 66,39 eurós prémium 2006 óta van érvényben. Az elmúlt években azonban nem csupán a prémium, hanem az ennek az elnyeréséhez szükséges meg­takarítás nagysága is változott. Míg tavaly minimum 781,06 eurót kellett megspórolnia az ügyfélnek ahhoz, hogy hozzá­jusson a teljes éves prémium­hoz, idén ez már 1207,09 euró. Ha ennél kevesebb pénzt sike­rül megtakarítaniuk, az állami prémium is alacsonyabb. A piacvezetőnek számító Első Lakás-takarékpénztárnak (PSS) tavaly például 544 ezer olyan ügyfele volt, aki jogosult volt az állami prémiumra, 7 százalék­kal kevesebb, mint egy évvel ko­rábban. Közülük is azonban csak 263 ezren, vagyis az összes ügy­fél alig 48 százaléka jutott hozzá a teljes összeghez. Egy évvel ko­rábban ugyanakkor ezek aránya még meghaladta a 60 százalé­kot. ,A ČSOB Lakás-takarék­pénztár ügyfeleinek tavaly a 65 százaléka jutott hozzá a teljes ál­lami prémiumhoz, vagyis az elő­ző évhez képest nincs jelentő­sebb változás” - nyilatkozta Zu­zana Eliášová, a ČSOB szóvivője. A harmadik szlovákiai lakásta­karék, a Wüstenrot esetében az ügyfelek csaknem 58 százaléka takarított meg akkora összeget, hogy jogosulttá vált a maximális prémiumra, (mi, SITA) Hollandé, Cameron és több mint ezer külföldi vendég miatt rendőrök százai lesznek ma és holnap Pozsony belvárosban Indul a Globsec és a V4-es csúcstalálkozó, több ezer tüntetőt várnak DEMECS PÉTER Pozsony. Komolyabb forga­lomkorlátozásokra kell ma fel­készülni a fővárosban, részben a kezdődő biztonságpolitikai Globsec-konferencia, részben pedig a visegrádi országok kor­mányfőinek találkozója miatt. Az már hivatalos tájékozta­tás nélkül is egyértelmű, hogy a legszigorúbb intézkedések épp ma lesznek érvényben, amikor nemcsak David Cameron brit miniszterelnök, hanem Franco­is Hollandé francia államfő is Pozsonyban lesz, egymástól függetlenül. Míg Cameron dél­előtt Robert Fico kormányfővel találkozik a kormányhivatal­ban és délután beszédet mond a Globsec-konferencián, addig Hollandé délután a visegrádi országok kormányfőivel talál­kozik a pozsonyi várban. A francia államfő sűrű programja miatt nem vesz részt a Globse- cen, ezért a V4-es találkozó után visszarepül Párizsba. A rendőröknek egyébként a hétvégén azon túl, hogy ügyel­ni fognak az egyes delegációk és vendégek biztonságára, még a szélsőséges szervezetek tün­tetésével is meggyűlik a bajuk. A június 20-ára tervezett akciót már korábban bejelentették az óvárosi önkormányzaton, a hi­vatalos ok: „felhívni a szlovák közvélemény figyelmét az EU rosszul szabályozott bevándor­lási politikájára”. A Facebookon terjesztett felhívásban felszólítják minden futballcsapat ultráit Szlovákiá­ban, Csehországban és Len­gyelországban, hogy csatla­kozzanak hozzájuk, állítólag 2700 ember érkezik. Bár ez a közösségi portálon található információkból nem derül ki, az akció időzítése a Globsec idejére minden bizonnyal nem véletlen, a konferenciára érke­ző több száz újságírónak kö­szönhetően még nagyobb visszhangja lehet a megmozdu­lásnak. Ugyanazon a napon el­lentüntetés is lesz a pozsonyi Hodža téren, amit az antifa­siszta Bratislava bez náckov szervezet szervez. A rendőrség szerint a leg­nagyobb dugók ma délután három órától várhatók a Lud- vík Svoboda rakparton, a Kempinski szálloda környé­kén, ahol mindkét irányban egy sávba szűkítik a forgalmat a délutáni csúcsforgalom kez­detén, 15 órától egészen éjje­lig. Este fél hattól egy órára teljesen lezárják a belvárosi Mostová utcát és a Vigadó környékét. A rakparton egész hétvégén számítani kell forgalomkorlá­tozásra, az egyes delegációk áthaladásakor fogják leállítani az autókat és a forgalmat a ke­reszteződéseken - tájékoztatta lapunkat Michal Szeiff, a Po­zsonyi Kerületi Rendőrkapi­tányság szóvivője. A hétvégén több száz rendőr lesz a főváros utcáin, a biztonsági intézkedé­sekben a közjogi méltóságokat védő hivatal is együttműködik, részletesebb tájékoztatást vi­szont, tekintettel a védett sze­mélyek biztonságára, nem árulnak el. Idén is eljönnek a V4-es kormányfők (TASR-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents