Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-13 / 135. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. JÚNIUS 13. Vélemény És háttér 7 A tökélyre fejlesztett politikai szimuláció és marketing korát éljük Színlelni dolgos vezetőt A napokban hallottam a görög válság kapcsán egy ottani bennfentes elemzőtől, hogy most nem is az a fontos a görög kormány számára, hogy tárgyal-e a hitelezőivel, hanem hogy mi látszik ebből. RAVASZ ÁBEL Hogy a választók, az európai partnerek és maguk a hitelezők tárgyalásnak látják-e azt, ami zajlik. Mert amíg úgy tűnik, hogy Cipraszék részéről megvan a szándék az előrelépésre, addig sokkal nagyobb terük marad a manőverezésre. Ez a felénk is gyakran használt mondást juttatja eszembe: nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani. De a me- diális politizálás ezt a mechanizmust egy általánosabb síkon tovább is viszi: tulajdonképpen mindegy, hogy jót akarsz-e, becsületes vagy-e, amíg az emberek elhiszik, hogy az vagy. Ez pedig egy fordított logikát követel meg a politikusoktól: nem az van, hogy teszik a dolgukat, és utána azt megpróbálják eladni a választóknak, hanem felmérik, mi az, ami eladható, és utána ezen a halmazon belül választanak valamilyen lépést, amely nagyjából szimpatikus nekik. Ennek a működési módnak több sarokköve van. Az első a bizalmi szintekre épülő gazdasági rendszer. Cipraszék - de akár a gazdasági válság következményeit kezelni próbáló különböző kormányzati szervek - mindig úgy hozzák nyilvánosságra aktuális döntéseiket, hogy az időzítésbe beleszámítják a különböző tőzsdék nyitásának és zárásának időpontját, és a kijelentéseik aznapi hatását a tőzsdékre. Nagyobb vonalakban is igaz, hogy ma a legtöbb gazdasági kulcsintézmény a bizalom megszerzésével és megtartásával van elfoglalva, a bizalom pedig sokkal inkább épül az imázsra és a marketingre, mint tényekre és adatokra. Aztán ott van a legtöbb országban ellaposodott polgári ellenőrzés, ami ok és okozat is egyben. A polgárok csak felszínesen informáltak - bulvársajtóból vagy még abból sem -, borzasztóan kevés időt adnak a köztisztségviselőknek arra, hogy elmagyarázzák, mit miért tesznek - egy mondat a rádióban, két mondat az újságban. Csak felszínesen ismerik a képviselőiket és nem értik motivációikat. Ördögi kör alakul ki, és nem is egyértelmű, hol volt valaha a kezdete: a választó igno- rálja a politikát, a politikus pedig minimális táplálékkal eteti az arra egyébként sem kiéhezett választót. A harmadik szempont a professzionális politikai marketing előretörése. Ez a marketing a komolyabb demokratikus hagyományokkal rendelkező államokban beleütközik a civil szférába: civil szervezetek ellenőrzik az állításokat és ellen- véleményüknek súlya van, az emberek telefonkönyvnyi újságot olvasnak, lakossági fórumokra járnak. Nálunk ez hiányzik, a dübörgő, valóban profi marketing harsog anélkül, hogy bárki is igazán tenni tudna vagy akarna ellene. Az eredmény nem meglepő módon az, Jorge Luis Borges novellájához hasonlóan, hogy apo- litikát tökéletesen eltakarja annak mesterségesen legyártott mása, a politikusok és a választók egyaránt ebben a szimulációban mozognak, miközben alatta ugyanúgy zajlik tovább a politikai tevékenység. Nem csoda, ha a levegőben érezni valami furát a politika körül: ezt a szét- kapcsolódást, a szimulációt érezzük mindannyian. A vicc az, hogy senki nem akarja, de a fent leírt viselkedésével valójában mégis mindenki igényli, hogy így legyen. A választók legalább annyira, mint a politikusok. JEGYZET Alekosz és Fletó PUHA JÓZSEF Az egyik hírportál nemrég beszélgetést készített egy kvízműsorokba kérdéseket gyártó egyetemi tanárral. Elmondta, ma már más feladványokat kell kitalálni, összeválogatni, mint tíz vagy húsz éve. Szerinte manapság az is az alapműveltséghez tartozik, hogy ki nyerte meg a ValóVi- lág egyes sorozatait. Ez komoly? Lehet, hogy nemsokára érettségi tétel lesz Alekosz, Aurelio és Baukó Éva? Ne fessük az ördögöt a falra! Én nem tudtam, kik a felsorolt személyek, nemhogy ValóVi- lágot, tévét sem nézek több mint fél éve. És nem hiányzik (ezt korábban nem hittem volna). Mivel úton-útfélen az említett nevekkel találkozik az ember, ők viszik a prímet ilyen-olyan portálokon, a bulvár főszereplői, szórakozóhelyeken, falunapokon lépnek fel (fogalmam sincs, mit adhatnak elő), megnéztem hát az interneten, kik ők valójában. Kiderült, Alekosz nagyon haragszik az őt befuttató tévécsatornára, Aurelio a nemi szervére a legbüszkébb, B. Éva pedig a minap újabb meztelen fotót posztolt magáról. Az, hogy mivel foglalkoznak, miért kell őket sztárolni, nem derült ki. Aurelio életművész, de azt nem tudtam meg, mivel keresi a kenyerét. B. Éva is beszélt munkáról, azt nyilatkozta, úgy érzi, nemsokára eljön az idő, amikor munka után kell néznie. Miért, most miből él? Nem legyinthetünk erre ajelenségre, mondván, percemberkék, akik gyorsan eltűnnek a süllyesztőben, mert ez nem igaz, évek óta reflektorfényben vannak. A helyzet siralmas. Senki sem kapta fel a fejét azon, hogy Friderikusz az új tévéműsorában Alekosz után Gyur- csány Ferenccel „költözött össze”. Nyilván nem Friderikusz, a legjobb magyar riporterek egyike döntött így. Bizonyára még ő sem kap szabad kezet a tévécsatornától. Csak azután hívhatta meg Fletót, hogy Alekoszt kiveséz- te. Hogy juthattunk oda, hogy egy fedél alá került a magamutogató senki és Magyarország egyik vezető politikusa? Igaz, van köztük némi hasonlóság, ripacs mind a kettő. A műsor a tévések szerint a lehető legszélesebb közönségréteget próbálja megszólítani. De kit érdekel Alekosz? Neki vannak szimpatizánsai, esetleg rajongói? Mikor tűnik el végre a közéletből? Lehet, hogy ő is politikai pályára lép? Ahhoz végzettség sem kell. Elképzelhető, Gyurcsánytól kapna is egy tárcát. Gondolom, előtte el kellene magyarázni neki, mi az. VENDEGKOMMENTAR A nagy műkincsrablás NAGY IVÁN ZSOLT „Ma már nem az erő a legfontosabb. Mostantól a kormányzás kulcsa a figyelem” - e szavakkal hirdette mega kormányzati, ha úgy tetszik, kormányzási stílusváltást jó két hete Orbán Viktor. Es az unortodox-Orbán ortodox híveit leszámítva ennek valószínűleg mindenki örült ebben az országban, csöppet megkönnyebbülve felsóhajtottak: végre! Történetünkhöz egyébként mindez nem kapcsolódik közvetlenül, mégis ide kívánkozik, majd még vissza is térünk rá egy pillanatra. v Maga a történet egyébként valamikor 2003-ban kezdődik. Mondhatnánk persze, hogy igazából az 19. századvégén, amikor Munkácsy Mihály megfestette a Krisztus-trilógiát, de ebben az esetben ez mellékes. A lényeg az, hogy van három elképesztő kép, amelyek a világ legkülönbözőbb részeire kerültek, bár olykor össze-össze hozták őket. Sőt, most is együtt vannak-Debrecenben. Az egyikmárjó ideje ott volt, a másikat nemrég vette meg a magyar állam 5,7 millió dollárért egy kanadai galériától, aharmadikmeg... hátigen, aharmadik. A Golgota - ezzel bizony gondok vannak. Ezt a képet ugyanis a már említett 2003-as évben egy Amerikában élő magyar ember, Pákh Imre megvette. Nem tudni, mennyiért, de megvette, aztán Magyarországra hozta, így állhatott össze a trilógia Debrecenben. Pákh viszont úgy gondolta, azért nem dobná ki ezt a pénzt az ablakon, a misszió megvolt, most már kapna is valamit a képért, ha már az nincs a hálószobájában. Elkezdett tehát tárgyalni a magyar kormánnyal, és azt mondja, két éve már meg is egyeztek 9 millió dollárban. Aztán hirtelen csend lett, a kép maradt Debrecenben, ő meg nem kapott semmit. Most megint elkezdett tárgyalni, de ezúttal már a Matolcsy György idején mecénássá vált nemzeti bankkal, amely viszont hatmilliót adna, semmivel sem többet. Pontosabban: aztmondják, ők tárgyalnának, de mit tehetnek, hogy-hogy nem, éppen ebben a két évben fogadott el a kormány egy határozatot, amely szerint a hatmillió a plafon, annál többet nem lehet fizetni. No, erre mondta (nyilván alkudozva, talán nem is annyira komolyan, de azért ultimátumszerűén) az üzletember, hogy akkor remek, ha nincs 9 milla, ő viszi a képet. Amit nagyrészt mindenki el is fogadott, kár, de hát az övé, vigye. Ekkor jött azonban a kormány, amely egyszer csak bejelentette: pont most, de tényleg pont most úgy döntöttek: azonnal elindítják a kép úgynevezett védetté nyilvánítási eljárást, ezzel pedig az soha többé nem vihető ki az országból! Ennyi. Einstand, ahogy a Pál utcai fiúkban csinálták a Pásztorok. Nem adod? Elveszem! Persze nem erőből, mert ez a korszak ugyebár lezárult a kormány életében, hanem figyelmesen. Igen! Erősen figyelve arra, hogy a kormánnyal nem lehet packázni. Nem lehet ellentmondani, nem lehet vele szembe menni. Csakúgy, ahogy azegy demokráciában szokás. Legalábbis egy unortodox demokráciában. (A stílusváltást ígérő Orbán-beszéd után reménykedni kezdők időközben visszazuhantak a mély depresszióba.) A szerző magyarországi publicista FIGYELŐ Magyarázhatja Kórtermi a bizonyítványát kóbormacskák Lemondott Chiril Gaburici moldovai kormányfő, aki ellen eljárás folyik hamis érettségi bizonyítványa miatt. Újságírók előtt sajnálatát fejezte ki, hogy tanulmányai politikai játszmák eszközévé váltak. Az ellene felhozott vádat nem kommentálta. A 38 éves üzletemberről már februári beiktatása után olyan hírek láttak napvilágot, hogy a diplomás közgazdász az érettségi vizsgát sose tette le. A deschi- de.md című hírportál tett közzé egy szakértői jelentést, amely szerint érettségi bizonyítványán olyan gimnázium pecsétje és igazgatójának aláírása szerepel, amelynek nem volt diákja. (MTI) Kórtermekben kószáló kóbormacskákról, korrupcióról, orvosok hanyagságáról, zsúfolt szobákról, penészes mosdókról, huzat nélküli, koszos matracon fekvő betegekről árulkodó fotókat és cikkeket közölnek az egyiptomi lapok. A napok óta dagadó botrányt Ibráhím Mahlab kormányfő egy kórházban tett váratlan látogatása indította el, ahol ilyen állapotokkal szembesült, majd kirúgta az igazgatót. Ezután megalakult a „Csak, hogy ne lepődjön meg, ha erre jár” című Facebook- oldal, melyre sorra kerülnek fel a képek. Az egészségügyi tárca közölte: megvizsgálja a fotókhitelességét. (MTI)
