Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)

2015-06-12 / 134. szám, péntek

14 DlGlTÁLlA ÚJ SZÓ 2015. JÚNIUS 12. www.ujszo.com 15 éve még alig voltak az interneten Az emberiség fele netezik MTl-HÍR 3,2 milliárd ember fogja használni az internetet 2015-ben, derült ki egy frissje- lentésből. Az előrejelzés szerint 2 milliárdan valamilyen fejlődő országból csatlakoznak majd a világhálóra, a mobiltelefon-elő­fizetések száma pedig meg fog­ja ugrani a 7 milliárdot. A jelentés szerint Európában és az Egyesült Államokban 69 százalékos a 3G-s lefedettség, ami azt jelenti, hogy ezeken a földrészeken csaknem minde­nütt felcsatlakozhatunk az in­ternetre egy arra alkalmas esz­közzel. Év végére a fejlett országok háztartásainak 80 százaléká­ban lesz megtalálható az inter­net, míg a fejlődő régiókban ugyanez az arány 34 százalé­kon tetőzhet. A kutatás ezt az előrejelzést az elmúlt 15 év há­lózatterjedési statisztikáira alapozta. A jelentés adatai szerint 2000-ben mindössze 400 mil­lió intemetfelhasználó volt vi­lágszerte. A kutatást lefolytató ICT nevű nemzetközi tele­kommunikációs cég saját tevé­kenységét is „forradalminak” tartja ezen a téren, és 2015 után még ennél is jelentősebb előrelépésekre számít. Idén 3,2 milliárd ember használja majd az internetet (Képarchívum Akkumulátorai túlmelegednek, ez tűzveszélyes Az Apple visszahívja a Beats hangfalakat ÖSSZEFOGLALÓ Ritkán látni olyat, hogy az Apple visszahív egy terméket, inkább speciális javítási prog­ramokat hirdetnek, viszont a Beats nevű vezeték nélküli hangfalaknál mégis így dönte­nek. Az Apple felfedezte, hogy ritkán, de a Beats Pill XL Speaker akkumulátorai túlme­legedhetnek, ami tűzveszélyes. Az eszközöket 2014 januárja óta árulják, már azelőtt a bol­tokban volt, hogy az Apple megvette a Beatset. A cég azt írja, a „vevők biz­tonsága elsődleges az Apple- nek és a Beatsnek, ezért vissza­hívják ezt a terméket”. Azt ké­rik a felhasználóktól, ha van ilyenjük, ne használják többet, hanem küldjék vissza a cégnek. Cserébe az Apple Store-ban el­költhető pénzt vagy elektroni­kus visszafizetést kapnak 325 dollár vagy a helyi pénznem ennek megfelelő értékében (290 euró). A visszahíváshoz egy online űrlapot is készítettek, itt könnyen jelenteni lehet a dol­got, viszont nem lehet bevinni a rossz hangfalakat a legköze­lebbi Apple Store-ba vagy vi­szonteladókhoz. Az űrlap kitöl­tése után az Apple küld direkt erre egy előre fizetett dobozt, ebben kell visszaküldeni a hangfalat. A felhasználók nagy­jából három hét múlva kapják vissza pénzüket. (Index) Az eszközöket 2014 januárja óta árulják, már azelőtt a boltok­ban volt, hogy az Apple megvette a Beatset (Képarchívum) Főleg azoknak ajánlható, akiknek kiemelten fontos szempont a jó kamera vagy a méretes kijelző Mit tud az LG G4 a gyakorlatban? Az LG legújabb csúcs­modellje kifejezetten látványosra sikerült, a gyártó továbbá tanult a G Flex 2 hibáiból és le­váltotta a túlzott mele­gedésre hajlamos Snap­dragon 810 processzort. A készülék fő erőssége a kamera, amely fölött a felhasználó szinte teljes kontrollt kap. TESZT Hogyan tudja egy gyártó megkülönböztetni telefonját a piacot elárasztó androidos modellek tengerében? A diva­tos új irányzat az ide-oda ívelt kijelző és a minőségi anyagok használata, az LG új, G4-es csúcsmobilja mindkettőt igyekszik érvényesíteni: a tele­fon (opcionális) bőr hátlappal és egyhén hajlított kijelzővel érkezett. A gyártó e kettő közé is rengeteg innovációt pakolt, kérdés, összeáll-e egy használ­ható egésszé a G4 - és verseny­képes-e a hasonló irányba fej­lesztő Samsunggal szemben? Jó bőr, de vékony A fizikai paraméterek nem sokat változtak, a vállalat csúcseszközeit határozottan 5,5 hüvelykre lőtte be: a tavalyi G3 és az említett G Flex 2 után a G4 is ekkora kijelzőt kapott. Bár jelen esetben nincs szó olyan jól látható görbületről mint a Flex modellek esetében, a G4 is kapott egy alig észreve­hető, enyhe ívet - ennek a min­dennapi használat során külö­nösebb jelentősége nincs. A hátlap egyébként a készülék egyik legfőbb megkülönbözte­tő jegye, a szokásos műanyag mellett többféle bőr borítással is kapható. A hátlap közepén végigfutó két, párhuzamos var­rásvonal, a szürke szál kifeje­zetten elegáns-sportos hangu­latot ad. A hangerőgombok az LG-től megszokott elrendezés­ben, a hátlap közepén, a kame­ra alatt kaptak helyet, a bekap­csológombbal egyetemben. A hátlapi elhelyezés továbbra is remek megoldás, némi meg­szokást ugyan igényel, de jobb, mint a felső vagy oldalsó élre helyezett gombcsokrok, kisebb kezűeknek is kézre áll, akár te­lefonálás közben is. Maradt a brutális felbontás A G3 óta nemcsak a kijelző mérete, de a felbontása is vál­tozatlan maradt, az 5,5 hü­velykes IPS panelen a gyártó 1440x2560 pixelt zsúfolt össze, amely irgalmatlanul magas, 538 PPI-s pixel­sűrűséget eredményez. Ekkora pixelsűrűség már nem ad szemmel látható pluszt egy akár 100 PPI-vel kisebb értékű kijelzővel szemben sem. A fö­löslegesen magas felbontástól eltekintve a G4 képe kifogásta­lan, tűéles, még a legrészlete­sebb ikonok sem „szőrösek” rajta. A panel a fényerőben is élen jár, napos időben is gond nélkül olvashatóak a megjele­nített tartalmak. Pá-pá Snapdragon 810! * 2 Az LG legújabb csúcsmodell- jénél úgy látszik tanult a G Flex 2 hibáiból, és elhagyta a Qual­comm Snapdragon 810 pro­cesszort. A szóban forgó lapka ugyanis hajlamos gyorsan fel­melegedni. Az LG ugyan a G Flex 2 bejelentésekor kiállt a Qualcomm mellett és letagadta a melegedés tényét, az azon­ban igen árulkodó, hogy a G4- be már nem ez a processzor ke­rült. Míg a gyors magok felezé­se érdemben nem csorbítja a teljesítményt (lévén az Andro­id nem igazán használja ki a négy magot), a GPU visszavá­gása már fájóbb veszteség a 810-hez képest. A processzor mellé egyébként az utóbbi két évben szabványos specifikáci­ók társulnak, vagyis 3 gigabájt RAM és 32 gigabájt belső tár­hely (ez microSD-kártyával 128 gigabájtig bővíthető). Kamera: a felhasználó kezében az irányítás A Samsung Galaxy S6 után az LG is olyan modult szerelt a telefonba, amelyre már tényleg semmilyen kifogást nem tu­dunk felhozni, minden körül­mények között hozza a jelenle­gi csúcsot. A telefon hátlapján egy 16 megapixeles, optikai képstabilizációval ellátott szenzor figyel, a G3-ból is is­mert lézeres autofókusz sem maradt le, sőt egy fényspekt- rum-érzékelő is került a kame­ra mellé, a színhűbb fotózás­hoz. A cég szoftveres oldalon is kitett magáért a képrögzítés te­rén, a gyári kameraapp ugyanis az automatikus üzemmód mel­lett, részletes manuális beállí­tásokra is lehetőséget ad. A hát­lapi kamerával 30 FPS-es 4K videót vagy 60 FPS sebességű full HD felvételt is készíthe­tünk. Az előlapon egy 8 mega­pixeles kamera található, eh­hez a Távol-Keleten alapfelsze­reltségnek számító szelfifunk- ció is párosul, az elmosás mér­tékét az appban egy csúszkával szabályozhatjuk. Android 5.1-et futtat Az LG G4 Android 5.1-et fut­tat, a gyártó szokás szerint óva­tosan nyúlt hozzá a Google-féle felhasználói élményhez, így az LG-féle és a többi Android-al- kalmazás között nincs drámai esztétikai különbség. A fel­használói felület nem sokat változott az előző generáció óta, az ikonok egy leheletnyivel szögletesebbek lettek, ettől el­tekintve azonban a dizájn iga­zodik az LG-től eddig tapasz­taltakhoz. Az értesítési sávot lehúzva, a gyorsbeállítások (íz­lés szerint elrendezhető) ikon­jait, valamint a hangerő és a fényerő szabályozására szolgá­ló csúszkákat találjuk. Kövér akku- kövér fogyasztás Az okostelefon lepattintha­tó, bőr bevonatú hátlapja mö­gött egy 3000 mAh kapacitású akkut találunk. Bár méretes te­lepről van szó, arra szükség is van, miután hasonlóan nagy méretű és felbontású kijelző társul hozzá. A telefon akkus teljesítménye így a csúcsmo­dellek között átlagosnak mondható: másfél napot min­denféle probléma nélkül kibír, intenzív használattal és némi játékkal viszont jobb, ha a má­sodik nap már van töltő is a táskában. Összegzés AzLGG4 700 euró környéki áron kapható. Ez jóval drá­gább, mint az előd feltűnően kedvező, 500 euró körüli indu­lóára, ugyanakkor a konkurens csúcsmodelleket tekintve nem lóg ki a sorból, illetve még így is kedvezőbb áron kapható, mint például a Samsung Galaxy S6 Edge készüléke. A bőr hátlap a cég szerint némi felárral lesz elérhető - azt mindenki maga döntse el, mennyit ér meg neki az elegánsabb megjelenés. Ezen az áron a G4 nem olyan egyértelmű döntés mint tavaly a G3 volt, leginkább azoknak ajánlható, akiknek kiemelten fontos szempont a jó kamera vagy a méretes kijelző, ettől el­tekintve azonban nem ad kiug­ró pluszt a rivális csúcsmodel- lekhez képest - a legjobb ár-ér­ték arányt még mindig a G3 képviseli. Persze ha valaki minden­képp idei LG-telefonra vágyik, a papíron gyengébb processzor ellenére egy percig se gondol­kodjon, és válassza a G4-et, a G Flex 2 helyett, (hwsw) Nem ad kiugró pluszt a rivális csúcsmodellekhez képest

Next

/
Thumbnails
Contents