Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-11 / 133. szám, csütörtök
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2015. JÚNIUS 11. www.ujszo.com PENGE Az utolsó álmos kisváros Két hete az egyre profibb, komplexebb, szórakoztatóbb tévésorozatokról ajánlottunk figyelmükbe egy kiadványt. Itt egy újabb, ígéretes széria, a Wayward Pines (WP), mely Blake Crouch hasonló című trilógiája alapján készült. A recenzió írásakor a negyedik epizódnál tart az első évad. Az íróra bevallottan nagy hatást gyakorolt a Twin Peaks, és a marketinggépezet ki is aknázza a párhuzamokat, ugyanakkor a WP határozottan nem akar az új Twin Peaks lenni: nem olyan lebegő, misztikus, a rejtélyekre van racionális, tudományos magyarázat. A helyszín itt is hasonló, egy álmos kisváros a semmi közepén, amely egyre inkább egy lü'sérteties laboratóriumra emlékeztet, ahonnan nincs menekvés. Furcsaságokból sincs hiány: a tücsökciripelés hangszóróból szól, a lakók a múltjukról nem beszélhetnek stb. Szigorú szabályok szerint csordogál az élet a sziklafalakkal és villanypásztorral határolt „festői”, katalógusvároskában. A szabályok ellen vétkezőknek azonban nincs kegyelem: rituálisan kivégzi őket a közösség. Az SF- és horrorelemekkel dúsított izgalmas thriller alapötlete remek (ezt most nem áruljuk el), már csak ezért is érdemes átrágni magunkat a három köteten. A fordulatokban gazdag cselekmény és gondolatiságában is mély szöveg ellenére a részletek vagy epizódok kidolgozatlansága hiányérzetet kelthet az olvasóban, ahogy néhány fordítási „slamposság” is bosszantó. Ezzel együtt a regénytrilógiának olyan fontos kérdésekről is van érvényes mondanivalója, mint a kormányzás, az irányítás, az ellenőrzés, a megfigyelés, a demokrácia és az emberi szabadság. A látható, megtapasztalt világ mögött lappangó titok, rejtély mindig is borzongató, bizsergető, és jelen esetben a magyarázat is vérfagyasztó. Nézzenek egyszer alaposan körül, vegyék szemügyre a mikro- és makrokörnyezetü- ket az enyészet tekintetével, az elmúlás gondolatával. Félelmetes, ugye? Blake Crouch: Wayward Pines-trilógia: Wayward Pines. Agave Könyvek, 2014.288. o. A pokol kapujában. Agave Könyvek, 2015.336. o. Az utolsó város. Agave Könyvek, 2015.304. o. Értékelés: IMIIM» ) ) * Nívódíjat kapott Szalay Zoltán, Ardamica Zorán és Thiele-Csekei Enikő; két fordítót is jutalmaztak Németh Zoltáné a Madách-díj Németh Zoltán a Kunstkamera című verskötetéért vehette át a díjat (Somogyi Tibor felvétele) Pozsony. Tegnap a Zichy- palotában átadták az Irodalmi Alap díjait a tavalyi év legkimagaslóbb irodalmi teljesítményeiért. A legj óbb magyar nyelvű kötetnek odaítélt Ma- dách-díjat Németh Zoltán vehette át Kunstka- mera című verskötetéért. ÖSSZEFOGLALÓ A hazai magyar termésből 21 kötetet terjesztettek fel a kiadók Madách-díjra, ebből választotta ki egy háromtagú bizottság - Jitka Rožňová költő, műfordító, Juhász Katalin költő, szerkesztő és Z. Németh István költő, író - a győztes alkotásokat. Németh Zoltán Madách-díj- jal jutalmazott verskötetét a Kunstkamera nevű szentpétervári múzeumban kiállított kétszáz éves embriópreparátumok ihlették. A szerző a verseknek nem adott címet, csak számot: mivel a múzeum anyaga megtalálható az interneten, a katalógusszámokkal együtt, a verseket összepárosíthatjuk az ihlető tárgyakkal. A kötetet a kezünkbe véve tulajdonképpen egy múzeumba lépünk be. Kiállítási tárgynak tekinthetjük a verseket is: a költő magát a lecsupaszított nyelvet teszi közszemlére. Az olvasóra bízza, miként gondolja tovább ezeket a rövid szövegeket. Három kötet szerzőjét jutalmazták idén nívódíjjal, köztük a nemrég Tálamon Alfonz-díjat kapott Szalay Zoltánt. A Drága vendelmek című regényben a szerző egy magát krónikásnak nevező szereplővel mesélteti el a történetet. Ez a krónikás azonban sok mindent hallomásból, hézagosán tud, vagy éppen kevésbé fontos dolgokat hangsúlyoz, míg a lényeges dolgokat elhomályosítja. Egy kitalált városban járunk, amely sokban hasonlít a kelet-közép-európai városokhoz, és egy fiatalember karriertörténetét követhetjük, aki egy lap tárcaírójaként kezdi, majd egy párt kampányszövegeit írja, majd regényíróként is sikert arat, végül maga rombolja le saját nimbuszát. Ardamica Zorán Örökországi és más történetek című novel- láskötetében szintén magunkra ismerhetünk, hiszen részben mi is abban a sajátosan abszurd közegben szocializálódtunk, ahol a történetek játszódnak. A többszörösen kisebbségi, peremvidéki, kiszolgáltatott létforma állandó bizonytalanságát fanyar humorral jeleníti meg a szerző, mert így talán elviselhetőbb az élet. Ráadásul gazdag nyelvi teret alkot, ahol a területi nyelvváltozatok mellett a nyelv társadalmi rétegzettsége is megjelenik. A harmadik Madách-nívódí- jas Thiele-Csekei Enikő, aki Filmkockák visszafelé című verskötetéért kapta az elismerést. A kötet legrövidebb versei háromsorosak, de nem hagyományos haikuk, nincs olyan érzésünk, hogy a szerző valamiféle szigorúan konkretizált mondanivalót zanzásít bennük. Inkább több kaput hagy nyitva, az olvasóra bízva az értelmezést. Az öt ciklusba rendezett versek egymásutánisága rendkívül érdekes: egy háromsoros után egy hosszabb következik, majd ismét egy háromsoros, és így tovább. Ez a szerkesztési mód sajátos lüktetést ad a kötetnek. Az egyes darabok persze önállóan is érvényesek, teljes értékű miniatűrök váltakoznak terjedelmesebb versekkel, és sorrendben olvasva ugyanazt a jelenséget gyakran más-más aspektusból világítják meg. Műfordításért idén két nívódíjat adott ki az értékelő bizottság, Pavel Vilikovský Egy igaz ember története című művét Garajszki Margit fordította magyarra, sikeresen megidézve Vilikovský jellegzetes atmoszférateremtő nyelvét és a szocializmus letűnt, ám nyomokban még rnindig itt kísértő világát. A másik műfordítói nívódíjat Vályi Horváth Erika kapta Ivana Dobrakovová Halál a családban című kötetének átültetéséért. A fordítása nyelvileg Sokszínű, és hűen közvetíti a fiatal szlovák írónő elbeszéléseinek realista stílusát. (juk) Megnéztük az első két versenyelőadást: a komáromi Marianum csapata posztmodernben utazott, a rozsnyói G.l.K.SZ.E.R. krimit hozott Kuruc esztrád és továbbgondolt gyilkosság a Jókai Napokon Egy jelenet a MEC+érteni múltat s jööövehendőőt előadásából (A szerző felvétele) JUHÁSZ KATALIN Komárom. Az idei Jókai Napok kilenc versenyelőadást kínál az érdeklődőknek. Kedd este és tegnap délelőtt megtekintettük az első kettőt - ezekről lesz szó az alábbiakban. ANaccságos fejedelem A komáromi Marianum Egyházi Gimnáziumban egy év alatt majdnem kétszáz százalékkal nőtt a színjátszás iránti érdeklődés: a hat régi taghoz még tizenegyen csatlakoztak, köszönhetően A császár új ruhája tavalyi sikerszériájának. Nevükben az intézmény nevének rövidítése, a MEG+ az állandóságot fejezi ki, a folytatás pedig az aktuális előadásra utal, egyben kifejezi a folyamatos megújulást is. Idén MEG-(-ruháztuk helyett MEG+érteni múltat s jööövehendőőt néven szerepeltek, A Naccságos fejedelem, avagy számozatlan fejezetek a Rákóczi-szabadságharc történetéből című „kuruc esztrád- dal”, amelyet naplók, visszaemlékezések, pletykák és sejtések alapján, vendégszövegekből rakott össze a rendező, Tóth Gábor. Igazi posztmodern szöveg született, briliáns szerkesztésben, számtalan szerző mondatainak felhasználásával. II. Rákóczi Ferenc és Károlyi Sándor emlékirataitól Katona József Bánk bánján át egészen Es- terházyig, Nádasig és Spiró Györgyig, de például A bukás című filmből is szerepel benne Hitler híres monológja németül. A német mellett francia és angol szöveg is hallható benne, a színlapon pedig a vívásoktatótól a zenei korrepetitorokon át a koreográfusig rengeteg segítőt felsorolnak. Ebből nyilván sejtik, hogy élőzenés, táncbetétekkel és csatajelenetekkel megspékelt, mozgalmas előadásról van szó. A szereplők szíwel-lélekkel és természetes bájjal játszanak, és a komoly kollektív teljesítmény mellett néhány egyéni villanást is láttunk. És újra bebizonyították nekünk, hogy a történelem ismétli önmagát. A darab a kuruc- labanc harcokon keresztül aktuális társadalmi kérdéseket is feszeget, olyan ügyesen, hogy asszociatív láncolat indul el a nézőben, és minden jelenetben áthallásokat keres (és talál is). Az előadás beszippant és végig feszültségben tart, maratoni hossza ellenére. A Tóth Gábor „ollója alatt” született posztmodem dráma pedig kiadóért kiált: nyomtatott verzióban is szívesen elolvasnám. Rue Morgue A rozsnyói gimnázium G.l.K.SZ.E.R. színjátszó csoportja nem nevezhető diákszínpadnak, mivel a végzett diákok is visszajárnak a színházcsiná- lás kedvéért. A csapatnak két motorja van, Kovács Péter író, díszlet- és jelmeztervező, szereplő, és a kassai Thália Színházat is megjárt Kristóf Roland rendező. Idén krimit hoztak: Poe híres novelláját, a Morgue utcai kettős gyilkosságot gondolták tovább. Az előadás a Rue Morgue címet kapta, és tele van kísérletezéssel, főleg a „vágástechnikát” illetően. A jelenetek néha megszakadnak, másik helyszínre ugrunk, aztán vissza. Az eredeti történetbe új szereplők is kerültek, például helyszínelők (a C.S.I.-sorozat rajongói kedvéért) vagy a rádióbemondó, aki keretbe zárja a sztorit. És van benne egy remek új csavar, hogy tényleg meglepődünk. Belekerült viszont néhány zavaró, félreérthető részlet is, túlburjánzó a cselekmény, ami krimiben nem szerencsés, mert ott mindent tisztán kell felépíteni és végigvezetni. A csoport azonban érezhetően fejlődik, és eddig minden évben más műfajban mutatták meg magukat a Jókai Napokon.
