Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-08 / 130. szám, hétfő
6 Külföld ÚJ SZÓ 2015. JÚNIUS 8. www.ujszo.com ♦ Olasz, brit és ír hadihajók tartottak szombaton a líbiai partok felé, a Földközi-tengeren, hogy kimentsék a csempészhajókon Európába eljutni akaró migránsokat. A brit hatóságok figyelmeztettek, hogy nyáron akár félmillió ember is megpróbálhat majd eljutni Afrikából Európába. Nick Cooke-Priest, a Bulwark brit hadihajó kapitánya újságíróknak azt mondta: Líbiában 450-500 ezer ember vár arra, hogy feljusson az embercsempészek valamelyik hajójára. A Bulwark tagja a többnemzetiségű járőröző és mentőflottának. ♦ Benyújtotta lemondását Heidi Tagliavini, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) elnökének ukrajnai különmegbízott- ja, aki a szervezetet képviselte a háromoldalú, orosz-ukrán-EBES Z összekötő csoportban. Az összekötő csoportot a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus békés rendezésének elősegítésére hozták létre. Heidi Tagliavini nem hozta még nyilvánosságra lemondásának okát. Az ukrán sajtó nem megnevezett forrás alapján arról számolt be, hogy kedden, a kontaktcsoport legutóbbi, Minszkben tartott üléséről kivonult az orosz képviselő, Kulmuhame- tov, ami miatt féleszakadt a tanácskozás. ♦ Őrizetbe vett két embert a francia rendőrség egy áprilisban Párizsban megakadályozott terror- támadással kapcsolatban. Azzal gyanúsítják őket, hogy annak a 24 éves algériai diáknak a tettestársai, aki keresztény templomok ellen tervezett terrortámadást. ♦ Az Iszlám Állam fegyveresei klórgázt vetnek be a harcokban és magasan képzett szakembereket toboroznak annak érdekében, hogy vegyi fegyvereket fejlesszenek ki - figyelmeztetett szombaton Julie Bishop ausztrál külügyminiszter. ♦ Elutasították a luxemburgiak a tegnapi népszavazáson, hogy az országban élő külföldiek (a lakosság 45 százaléka) szavazati jogot kapjanak a parlamenti választásokon. A voksok 82 százalékos feldolgozottsága alapján a referendumnak csak minden ötödik résztvevője támogatta a szavazati jog kiterjesztését a nagy- hercegségben élő külföldiekre. A Xavier Bettel liberális kormányfő által pártolt reform szerint azoknak a külföldi állampolgároknak biztosítottak volna szavazati jogot a nemzeti választásokon, akik legalább 10 éve az országban élnek. (MTI) A világ hét legfejlettebb ipari országa és az Európai Unió csúcstalálkozója ellen idén kisebb volt a tiltakozás G7-CSÚCS az Alpokban főleg Moszkváról Berlin. Tegnap délután kezdődött a világ hét legfejlettebb ipari országát összefogó G7 csoportvezetőinek németországi csúcstalálkozója a bajor Alpokban fekvő Elmau kastélyszállóban. MTl-HÍR A házigazda Németország és az Egyesült Államok, Francia- ország, Japán, Kanada, Nagy- Britannia és Olaszország állam- , illetve kormányfője, valamint az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke részvételével zárt ajtók mögött hat munkaülést tartanak a ma délutánig tartó találkozón. A G7 informális egyeztető fórumot alkot, így a tagországok vezetői nem hoznak konkrét döntéseket a csúcs- találkozón. Oroszország ellenség Az előzetes nyilatkozatok szerint David Cameron brit miniszterelnök a kormányzati és üzleti korrupció elleni összehangolt, globális fellépést szorgalmazza a találkozón, Barack Obama amerikai elnök pedig az Oroszország elleni szankciók mellett való kitartás fontosságáról igyekszik meggyőzni a fórum résztvevőit. Az Európai Tanács elnöke, Doniad Tusk a tanácskozás előtt azt mondta, ha felmerül az Oroszország elleni nyugati büntetőintézkedések módosításának kérdése, akkor csak a szigorításról lehet szó. Oroszország 1998-ban csatlakozott a G7 csoporthoz, és az több mint másfél évtizedig G8 csoport néven működött. Tavaly óta ismét hét országból áll, mert Oroszország tagságát felfüggesztették az ukrajnai válságban folytatott tevékenysége miatt. Tiltakozások A legmagasabb németországi hegycsúcs, a Zugspitze lábánál fekvő luxushotelben rendezett találkozó biztosítása a bajor rendőrség történetének legnagyobb szabású művelete, több mint 20 ezer rendőrt mozgósítottak. A Stop G7 Elmau nevű - baloldali, környezetvédő és globalizációellenes civil csoportok által szervezett - tüntetéssorozat résztvevőinek azonban így is sikerült több alkalommal rövid időre blokád alá venni a szállodához vezető egyik utat. Ugyanakkor a korábbi G7- vagy G8-csúcsokhoz képest békésebbek a találkozó ellen tiltakozó demonstrációk. A szombati demonstráción kisebb összecsapások történtek, a rohamrendőrök könnygáz bevetésével és gumibottal fékezték meg a rájuk támadó tüntetőket. A demonstrációnak egy heves zivatar vetett véget. Vasárnapra virradóra Lipcse belvárosában randalíroztak szélsőségesek, de nem derült ki, hogy az akció összefüggésbe hozható-e a G7- es csúcstalálkozóval. A vallások közötti megértést sürgette a katolikus egyház feje, aki hetvenezer ember előtt tartott misét Szarajevóban Szeretik a pápát Szarajevóban (TASR/AP-felvétel) Ferenc pápa Bosznia-Hercegovinában MTl-TU DÚSÍTÁS Szarajevó. A vallások közötti párbeszéd fontosságát hangsúlyozta Ferenc pápa szombaton Szarajevóban, ahol a Bosznia-Hercegovinában jelen lévő egyházak - a római katolikus, az ortodox, a muszlim és a zsidó vallás - képviselőivel találkozott. Ferenc pápa emlékezte- _ tett arra, hogy ennek a térségnek a gazdagságát sokáig a változatosság adta, később azonban ugyanez a változatosság sok szomorú esemény kiváltójává vált. Kijelentette, hogy az önsajnálat és egymás vádolása nem vezet jóra, Bosznia-Hercegovinának ehelyett a békés egymás mellett élés példájává kellene válnia. A pápa korábban mintegy hetvenezer hívő előtt szólított békére és a háborúk elítélésére a Kosevo stadionban. A 3,8 milliós Bosznia-Hercegovina lakosságának körülbelül 15 százaléka katolikus. Ferenc pápa egynapos szarajevói látogatására azonban nemcsak Boszniából, hanem Európa számos országából érkeztek zarándokok. Ferenc pápa személyében harmadszor járt katolikus egyházfő Bosznia-Hercegovinában, 1997-ben és 2003-ban II. János Pál pápa szintén a békét hirdetni érkezett a balkáni országba. A Fidesz följelentette az aktivistákat, rendőrök őrzik a plakátokat Plakátháború Magyarországon ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Feljelentést tesz a bevándorlásról szóló plakátok megrongálása kapcsán bűn- cselekményre felbujtás miatt a Fidesz - közölte Németh Szilárd, a kormánypárt ország- gyűlési képviselője. Németh felszólította Szigetvári Viktort, az ellenzéki Együtt elnökét és párttársait, hogy „ne uszítsák tovább az embereiket ilyen agresszív és törvénytelen cselekedetek elvégzésére”. A párt közleményt is kiadott az ügyben. ,A baloldal ott folytatja, ahol abbahagyta. A sorozatos híd- és közintézmény-foglalások, a törvénytelen útlezárások után most újra erőszakos eszközökhöz folyamodnak, hogy hallassák hangjukat. Szigetvári Viktor és az Együtt felbujtására baloldali pártaktivisták az éjszaka folyamán plakátokat rongáltak meg. Megdöbbentő, hogy a baloldal a magyar családokkal szemben a bevándorlók oldalára állt, és az ő érdekeiket fontosabbnak tartja, mint honfitársainkét. Ezért a Fidesz feljelentést tesz Szigetvári Viktor és bűntársai ellen” - írja a párt. „Szégyenteljes a Fidesz és Orbán Viktor bevándorlásról szóló, az országot megosztó plakátkampánya, amellyel a munkanélküliségről és az oktatási rendszer válságáról akarják elterelni a figyelmet” - ezt Szigetvári Viktor nyilatkozta a hvg.hu-nak. A politikus leszögezte, a kampánnyal szemben a polgári engedetlenség eszközét is elfogadhatónak tartja. „Ennek ellenére - fűzte hozzá Szigetvári - én nem bujtottam föl senkit semmire, de ha a Fidesz jogi útra akarja terelni az ügyet, állok elébe”. Tegnap hajnalban előállították az Együtt ifjúsági szervezetének aktivistáit. A plakátokat ugyanis éjjel-nappal őrzi a rendőrség, (hvg, 444) A Ciprasz-kormány szerint Brüsszel terrorizálja a görög kormányt Görögország ellenáll az uniónak MTl-HÍREK Athén. Görög politikusok hétvégi nyilatkozatai szerint Görögország a jelenlegi formában nem lesz hajlandó elfogadni az adósságfinanszírozás folytatása fejében tett uniós reform- javaslatokat. Az Európai Bizottság egy ötoldalas, egyebek között az áfa emelése mellett a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak csökkentését is magában foglaló javaslattervet nyújtott be Görögországnak. „Ez egy agresszív húzás volt a kormány terrorizálására” - jelentette ki Janisz Varifakisz pénzügyminiszter a Proto Thema napilapnak adott interjúban. Közölte, az országnak reformokra, adósságának átalakítására és beruházásokra van szüksége. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke megerősítette, továbbra sem tartja elképzelhetőnek Athén távozását az euróövezetből az adósságtörlesztési válság miatt. Közben Portugália bejelentette: a kamattörlesztés megtakarítása érdekében lejárat előtt visszafizet egy kétmilliárd eu- rós hitelt a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF). Portugáliát 2011-ben az Európai Unió és az IMF közös 78 milliárd eurós mentőcsomagja mentette meg az államcsődtől. Erdogan valószínűleg csalódni fog Választottak a törökök AATl-HÍR Ankara. Különösebb incidensek nélkül zajlottak le tegnap Törökországban a parlamenti választások, amelyek kimenetele dönti majd el, hogy a kormánypárt képes lesz-e bevezetni az elnöki rendszert, megszüárdítva ezzel Recep Tayyip Erdogan államfő hatalmát. A közvélemény-kutatások a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) fölényes győzelmét jósolták a voksok 40-42 százalékának megszerzésével, ám egy kurdbarát ellenzéki tömörülés, a Népi Demokratikus Párt (HDP) előretörése miatt korántsem biztos, hogy az AKP-nak sikerül megtartania eddigi abszolút többségét. Az Erdogan mögött álló pártnak az elnöki rendszer önálló megvalósításához az 550 fős törvényhozásban a képviselői helyek kétharmadára lenne szüksége. A felmérések szerint a második helyen a voksok 28 százalékával a balközép Köztársasági Néppárt (CHP) fut majd be, míg harmadik helyen 15 százalékos támogatottsággal a jobboldali Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) végezhet. A HDP egyes kutatóintézetek szerint akár a szavazatok 12,6 százalékát is megszerezheti, vagyis negyedik pártként át tudja lépni a parlamentbe jutáshoz szükséges 10 százalékos küszöböt. A választási kampány légköre meglehetősen feszült volt, több incidens is történt, a legutóbbi pénteken egy ellenzéki nagygyűlésen, a délkelet-törökországi Diyarbakirban. A HDP elleni robbantásos támadásban ketten meghaltak és több mint százan megsebesültek. A rendőrség őrizetbe vette a támadás egyik feltételezett elkövetőjét. Az urnákhoz közel 54 millió választópolgárt vártak az euro- ázsiai országban, ahol a választási részvétel hagyományosan magas, 80 százalék körüli szokott lenni. Erdogan nyer, de veszt (SITA/AP)