Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-06 / 129. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. JÚNIUS 6. Vélemény És háttér 7 JEGYZET A könyvek ünnepe JUHÁSZ KATALIN Javában dübörög a 86. Ünnepi Könyvhét. Ne ragadjunk most le annál az anomáliánál, hogy a rendezvény ma már csak ötnapos, mégis könyvhétnek nevezik, inkább foglalkozzunk az „ünnepi” jelzővel. Mert ez tényleg ünnep, méghozzá olyan, amilyen a világon sehol máshol nincs. Nem csupán könyvvásár, hanem társasági esemény. Aki még sose bóklászott a központi helyszínen, a budapesti Vörösmarty téren könyvhét idején, annak nehéz elmagyarázni az érzést. Mert könyveket vehet a (magyarországi) ember könyvesboltban is, ez azonban nem hasonlítható össze azzal az élménnyel, amikor a nyomdából frissen érkezett kötetet a kiadó pavilonjában vásárolja meg (ráadásul 20 százalékos kedvezménynyel) úgy, hogy még aznap dedikáltathatja is a szerzővel. Öt napon át olyan a Vörösmarty tér, mint egy hatalmas szabadtéri kávéház. A szerzők is szeretik ezt a fajta nyüzsgést. Sokan közülük csak úgy lazán sétálgatnak körbe-körbe a téren, és azt élvezik, de nagyon, hogy lépten-nyomon felismerik őket. Ez a „való világban” szinte elképzelhetetlen, mert az írót, költőt ugyanúgy leteremtik a boltban, ha tolakodik, és nem engedik fel a távolsági buszra, ha nincs már ülőhely. Az idősebb szerzők közül sokan zakóban,nyakkendőben feszítenek, mert hiszen ünnep van. Fiatal kollégáik divatos pólóban és farmerben, mert az imidzs bizony fontos egy művészembernél, főleg, ha ilyen „menő” helyen tartózkodik. Szóval az irodalmárok kedélyesen cseverésznek, egymás hogyléte felől érdeklődnek. Mert bizony sokan egymással sem gyakran találkoznak, nemhogy az olvasóval. A téren egyébként általában béke honol, a szó minden fajta értelmében. Ennek legszebb példáját néhány évvel ezelőtt láttam, amikor egy asztalnál felfedeztem Spiró Györgyöt, aki hosszan és elmélyülten diskurált Kányádi Sándorral a napernyő alatt. Aki ismeri a két szerző munkásságát és a mai magyar kultúrpolitikai helyzetet, annak nem kell magyarázni, mekkora dolog ez... „Látni valóságos, létező, lélegző olvasót, aki tetejébe még vásárló is, annál szebb nincsen” - foglalta össze nemrég a lényeget Esterházy Péter, aki szintén lelkes „könyvhetező”. És az olvasók tényleg ott vadásznak, sőt szinte egymást tiporják, hogy közelebb férkőzzenek a könyves standokhoz. Az emeletes városnéző buszokról leszálló külföldi turisták pedig csak bámulnak, amikor a téren megszokott szuvenírárusok, fagyialtosok és paprikaügynökök helyett könyvektől roskadozó pultokat és könyveket lapozgató embereket látnak. Es amikor azt hiszik, hogy megtalálták végre a fagyist, hiszen ott kígyózik előtte a sor, kiderül, hogy szó sincs ilyesmiről, csak egy magyar „sztáríró” dedikálja legújabb kötetét. HALLOO, A POSTABANK BIZTOSÍTJA MINŐÉN ÜGYFELÉT, HOGY A PÉNZÜK CIPRUSI POSTALÁOACÉGEKNÉL VAN BIZTONSÁGBA HELYEZVE! (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Összhangban az amerikai/európai PC-irányzattal és a Jobbik-konformabb magyar valósággal A „nyitott társadalom” kínos barátai SERES LÁSZLÓ „Ha Magyarországra jössz, kapd be!” - ha minden jól megy, hamarosan kb. üyen tónusú plakátok lepik el az országot a magyar kormány jóvoltából. Mivel Ön ezt el tudja olvasni, ezért az üzenet nem másnak, Önnek szól, gratula, üdvözöl- jükminálunk. Magyarország a 21. század elején: egy önmagába gubózó, a menekülteket „megélhetési bevándorlóknak” nevező, a világot az internet előtti állapotában konzerválni akaró fura izé Európa közepén, ahol senki nem tud rendesen angolul, és amelynek minden lépését monitorozni kell, nehogy a zártság iskolát teremtsen. De jó, hogy viszont a nyitott társadalomnak nagyszámú barátai vannak, a fiatalok nyugatosak, és különben is számos intézményt, civil szervezetet, lapot meg az akadémiai szférát arra tartjuk, hogy szellemünket nyitva tartsa - örülhetnénk. Kissé elhamarkodottan. Ugyanis ideje észrevenni, hogy az állami xenofóbiának, a zárt társadalomnak az állítólagos ellenzői inkompetencia, tudatlanság vagy csak nettó cinizmus okán képtelenek megvédeni bennünket a bármily értelemben vett bezárkózástól. Élén azzal az intézménnyel, amely ráadásul kifejezetten zászlajára tűzte a „nyitott társadalom” eszméjét. Történt, hogy a Soros György által alapított patinás Közép-Európai Egyetem (CEU) gender tanszéke meghívta előadni a még patinásabb Columbia Egyetem egyik igen radikális arab tanárát, majd, ha már itt van, az egyik CEU-tanár által gründolt palesztinbarát CEU-Facebook- csoport is lecsapott az illetőre: ha már itt van, miért ne gyűlölködhetne kicsit a zsidó állam ellen? Ezzel egyébként a CEU teljes mértékben az amerikai campusok polkorrekt, lzrael-el- lenes vonalával, az ottani egyetemeken dúló, Izraelt bojkottáló BDS-mozgalommal azonosult. Joseph Massad nem hazudtolta meg önmagát. Már korábbi írásaiban is „a cionista gyarmatosító vállalkozás végét” hirdette, elutasította a „kolonialista, rasszista apartheidállam” létét, a palesztin-izraeli béketárgyalásokat pedig „megalkuvásnak” nevezte. Budapesten még ennyire sem kertelt, Izrael megsemmisítésére szólított fel: „a palesztinok nagyot hibáztak, amikor feladták a fegyveres harcot a cionistákkal szemben, amit a 70-es években Jasszer Arafat vezetésével megkezdték” - közölte Massad. Történt mindez Budapesten, a Henri Bergson és Kari Popper nevével fémjelzett „nyitott társadalom”jegyében. Következmény? Semmi. A CEU rektora, a Soros pénzén zsidógyűlölő rendezvénynekhe- lyet biztosító John Shattuck (aki szerint a CEU „segít nyitott, demokratikus, az emberi jogokat tisztelő társadalmakat létrehozni”) meg se szólalt. Ő is és a tanszékvezető is még a helyén van. Az egyetem kiadott egy nyilatkozatot, amelyben pro forma elítélik ugyan Massad nézeteit, de sem elnézést nem kémek a történtekért, sem azt nem ígérik meg, hogy ilyen többet nem lesz. Mégegyszer: teljes összhangban az amerikai/európai PC-irányzattal - valamint az egyre Jobbik-konformabb magyar valósággal. Csak éppen balról. Érdemes lenne bővíteni a plakátválasztékot: „Ha Magyar- országrajössz, ne felejtsd otthon az előítéleteidet és a gyűlöletedet! Üdvözlünk!” A szerző magyarországi publicista KOMMENTAR Szolidaritás nélkül RAVASZ ÁBEL A tomboló mediterrán migrációs válság Európában ismét azt az értéket teszi próbára, amit az elmúlt hónapok: a szolidaritást. A végkifejlet nemcsak e konkrét dolog miatt nem mindegy, hanem mert Európa lelkiismeretének keresésében is újabb fordulópontot jelenthet. Bár a szolidaritás pro forma Európa alapértékei közé tartozott, a gazdasági válság kitörése óta a kontinens országai számos jelét adták annak, hogy jobban szeretik elviekben a szolidaritás eszméjét, mint a gyakorlatban a szerint cselekedni. Az első szolidaritási krízis a görög volt: a válságba sodródó, az Európáról való leválás határára kerülő görög állammal szembeni ellenérzések gyakorlatilag a semmiből indulva pillanatok alatt jutottak a maximumra. Miért fizessek én, európai polgár a szociális juttatásait elszirtakizó, nálam eleve sokkaljobban élő görögöknek? Egyes országokban inkább kormányt buktatnak pártok, mint hogy vállaljanak egy jelentősebb áldozatot egy rossz passzban lévő szomszédért. A második krízis az ukrajnai volt, ahol Európa államainak azt kellett eldönteniük (egyénileg és testületileg is), meddig ér el az együttérzésük a megtámadott ukrán állammal. Hogy haj- landóak-e szankciókkal nyomást gyakorolni Oroszországra, mely szankciók persze saját magukat is érintik. Hogy eljárnak- e hajbókolni a birodalmi Moszkvába pluszforrások, befektetések reményében? Bár végül a szankciók bevezetéséről született kollektív döntés, Európa nagyjából és egészében levette a kezét saját keleti szomszédjáról, hagyva hogy Washington és Moszkva vigye a prímet. Ráadásul közben számos állam és kormánya úgy döntött, a szolidáris fellépés helyett inkább középre játszik. így tett és tesz Szlovákia kormánya is. A harmadik krízis pedig most a mediterrán, a kérdés pedig úgy merül fel, hajlandók vagyunk-e a jobb élet reményében Európába menekülők tömegeiből valamicskét átvállalni a legnagyobb „invázióval” szembenéző államoktól, vagy hagyjuk, hogy a helyzetet az érintett országoknak kelljen megoldani. Kétszeresen szolidaritási kérdés: egyrészt a menekülőkkel, másrészt a fogadó országokkal szemben. A kollektív válasz megint szolidáris volt (elosztási kvóta stb.), az egyéni megnyilvánulások viszont azt mutatják, hogy ezzel megint nem mindenki ért egyet (és Szlovákia politikai elitjének egy része már a harmadik felvonásban mutatja be önzőségét). így feslik fel hát az államközi szolidaritás, amelynek Európa egyik kötőszövetének kellene lennie. Az impulzus a szélekről érkezik (populisták, libertáriusok, szélsőjobb), és azután megfertőzi az arra reagálni próbáló mainstreamet is. Szlovákiában már a most legerősebbnek mért ellenzéki párt vezetője is úgy érzi, a szolidaritás neki olyan teher, amit nem tud vállalni és nem akar védeni a közvéleménnyel szemben. Bajtár- sai, a többi pártvezető és maga a miniszterelnök is ugyanezen az úton járnak. Nem túl őszinte hozzáállás egy olyan ország elitjeitől, amely már egy évtizede hívja le a pénzeket az európai szolidaritási alapokból. FIGYELŐ Snowden változást lát Edward Snowden, aki leleplezte az amerikai Nemzet- biztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési gyakorlatát, nyilvánosan üdvözölte, hogy a világ közvéleménye ráébredt a tömeges megfigyelések veszélyére, és hogy végre előrelépések történtek a magánélethez való jog védelmében. A Moszkvába szökött informatikus írását a francia Libération, az amerikai The New York Times, a német Der Speigel és a spanyol El País közölte. „Az erő- viszonyokkezdenek változni” - írta Snowden. Megjelent egy „terror utáni generáció, amely elveti azt a világlátást, amelyet egyeden rendkívüli tragédia határoz meg”. Szerinte a 2001. szeptember 11-i támadások óta a politika most először inkább az ellenálló képességet és az értelmet választja. Az amerikai szenátusban megszavazott Freedom- törvényre utalt, amely 2001 óta először korlátozza az NSA azon gyakorlatát, hogy tömegesen és válogatás nélkül gyűjtse a telefonhívások címzettjeire és időtartamára vonatkozó metaadatokat. Snowden a védelmet biztosító technikai intézkedések fejlődését is üdvözölte. Ezek az új technológiák „lehetőséget teremtenek a magánélethez való jog alapján a védelemhez, megóvják a hétköznapi állampolgárokat azon önkényes törvényektől, amelyek nem tartják tiszteletben a magánéleted’. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy „a magánélethez való jogot más programok és hatóságok továbbra is veszélyeztetik.” Kiemelte az olyan kormányokat, amelyek a technológiai vállalkozásokra nyomást gyakorolnak annak érdekében, hogy információkat adjanak át az ügyfeleikről. (MTI)
