Új Szó, 2015. május (68. évfolyam, 100-123. szám)

2015-05-06 / 103. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. MÁJUS 6. Régió - kelet- és közép-szlovákia 19 Bodrogszög templomának két védőszentje Szent Anna és Szent Joachim - róluk alig tudni valamit Kincs az ország legmélyebben fekvő pontján Bodrogszög. Körben, mint valami szunnyadó óriá­sok, Zemplén hegyei ül­nek. Ölükben hol csen­des, hol hirtelen megin­duló folyó, a Bodrog. Égjük kanyarulatában a Bodrognak, egy holtág és a töltés között, parányi templom. Bodrogszög kora gótikus, misztikus hangulatú kis temploma. SZÁSZ1 ZOLTÁN Először, bő harminc éve még tető nélkül, másodszor már Suchoža József képző­művész site specific art, azaz helyspecifikus képzőművé­szeti alkotásának részeként. Legutóbb már feltárva, tető alatt, gondosan védve az idő­járás viszontagságaitól. Jézus nagyszülei Bodrogszög hétszáz évesnél biztosan idősebb kis temploma nemcsak fekvése, szépsége mi­att érdemel figyelmet, hanem viszonylag ismeretlen védő­szentjei miatt is. Az apsida.sk portál szerint az Úr megjelené­se, azaz vízkereszt és háromki­rályok az egyik patronícium, a másik pedig Jézus nagyszülei, Szent Anna és Joachim. Róluk alig tudni valamit, csupán egy 2. századi apokrif könyv említi őket. Ünnepük éppen az utolsó keresztes hadjáratok vége felé lett kedvelt, ami egybeesik a bodrogszögi templom építésé­nek idejével. Szinte biztos, hogy mai elhelyezkedésével ellen­tétben - most a falu szélén, az árvízi töltésen túl áll a rom­templom - egykor a falu közép­pontja volt. A Bodrog sajnos sokszor megsarcolta, pusztítot­ta a partjain lévő településeket. A legutolsó ilyen nagy pusztítás az 1974-es árvíz volt, a temp­lomban ekkor embermagassá­gú víz állt, a faluban pedig az ár levonulása után tizenhat házat le kellett bontani. Az új házak már a romtól keletebbre, maga­sabban, biztonságosabb helyre épültek. Hétszáz évesnél biztosan idősebb a település kis temploma (Dobzsánszky Tamás felvételei) Tájoló Bodrogszög zsákfalu, vonattal is elérhető, Bodrogszerdahe- lyen állomása a legközelebbi, autóval pedig Kassa és Király- helmec felől a 79-es úton közelíthető meg, Bodrogszerda- hely felé kell letérni. Magyarország felől egy nemrégiben megépített úton, Karosról észak felé tartva lehet ide jutni. Szállás és étkezési lehetőségek a néhány kilométerre lévő Nagykövesden, Bodrogszerdahelyen és Borsiban találhatók, vagy a magyarországi Sátoraljaújhelyen, (szász) 94 méterrel a tengerszint alatt Bodrogszög Szlovákia leg­mélyebben fekvő települése, a tengerszint feletti magasság a falu határában mindössze 94 méter. Az is érdekes tény, hogy ezen a környéken több késő román kori és kora gótikus szakrális épület található. Pél­dául a szomszédos Bodrog­szerdahelyen vagy Borsiban. Az is figyelemre méltó, hogy a bodrogszögi templomtól alig néhány kilométerre, Karoson található a fontos honfoglalás kori lelőhely, amely ma ar­cheológiái látogatóközpont. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az 1980-as évek elején a szin­tén a közelben lévő Tarbucka nevű dombon egy igen gazdag és különleges leletanyagú hon­foglalás kori vezérsírt tártak fel, arra a következtetésre jut­hatunk, hogy ez a jól védhető, különleges vidék, a Bodrogköz lehetett a honfoglalás első hul­lámának egyféle közigazgatási és uralkodói központja. Gya­kori itt, hogy szinte bármelyik homokbuckából emberi cson­tot, cseréptöredéket fordít ki az eke. Érdemes ide kirándul­ni, jó borok, történelmi emlé­kek, kedves emberek fogadják az utazót. Az elismeréseket az önkormányzati ítéli oda Újra díszpolgári címet adományoznak LECZO ZOLTÁN Királyhelmec. A város veze­tése egy tavaly elfogadott helyi érvényű rendelet alapján idén újra díszpolgári címeket ado­mányoz a település érdekében tevékenykedő jeles személyi­ségeknek. Molnár Ildikó, a Királyhel- meci Városi Hivatal közigazga­tási és szervezési osztályának vezetője lapunknak elmondta, Királyhelmec díszpolgára lehet az a személy, aki nem a város lakosa, de a helyi közösség ér­dekében a kultúra, a közösség- fejlesztés, a jótékonyság, a ne­velés és az oktatás, az érdekvé­delem vagy az élet egyéb terü­letén fejtett ki elismerésre mél­tó tevékenységet. A díjat - egy speciálisan erre a célra létreho­zott bizottság ajánlására - az önkormányzat évente egyszer ítélheti oda. A pénzdíjjal nem járó elismerés in memoriam is odaítélhető. A tavaly alapított Pro Űrbe díjjal egyének és cso­portok munkája értékelhető. Ebben az esetben a kitüntetett egyén 300 eurós jutalmat kap­hat, a 10 főnél ldsebb csopor­tok, társulások vagy egyesüle­tek a díjjal 1500, ennél na­gyobb egyesületek tagjai össze­sen 1000 eurót kapnak. A Ki­rályhelmec Város Polgármeste­rének Emléklapját szintén a te­lepülésért munkálkodó szemé­lyek vagy csoportok kaphatják meg, ez az ugyancsak évi egy alkalommal adható díj pénzju­talommal nem jár. A helyi érvényű rendelettel alapított díjakat - hosszú idő után - tavaly először a Város Napján adták át, ennek alkal­mából szeptemberben ünnepi önkormányzati ülést tartottak. A kitüntetések adományozásá­ra a helyieken kívül a városban működő intézmények vezetői és alkalmazottai, a társadalmi, a gazdasági szervezetek, az egyesületek, az érdekképvise­leti szervek, valamint magán­A tavaly alapított Pro Űrbe díjjal egyének és csoportok munkája ér­tékelhető, a kitüntetett 300 euró jutalmat kap. személyek tehetnek javaslatot. A javaslatok benyújtási határ­ideje július 31. Bővebb infor­máció az ildiko.molnarova@kr alovskychlmec.sk e-mail címen vagy a 056/63 215 24, 0918 684 702-es telefonszámokon kérhető, ill. személyesen a vá­rosi hivatal szervezési és köz- igazgatási osztályán (II. eme­let, 18. sz. iroda). A kitünteté­sekkel foglalkozó 2/2014-es ál­talános érvényű rendelet és a javaslat formanyomtatványa letölthető a www.kralovskychlmec.sk hon­lapról. RENDŐRSÉGI NAPLO Bombariadó a kassai bíróságon Kassa. Tegnap reggel telefonos bejelentés érkezett a rendőrségre, mely szerint bombát helyeztek el a bíróság épü­letében. Három megyei bíróság függesztette fel a működését a riasztás miatt. A telefonáló nem részletezte, hogy melyik épületben van a bomba, ezért mindhármat evakuálták. Az épületeket átvizsgálták, bombát nem találtak - ez a negyedik bombariadó idén a kassai bíróságokon. A rendőrség keresi a rémhírterjesztőt. (TASR) Csontváz és egy búcsúlevél Rozsnyó. Egy emberi csontvázat találtak Rozsnyón, a Kálvá­ria alatt - a földi maradványok mellett egy búcsúlevél is feküdt. A fáról, amely alatt a maradványokat felfedezték, elektromos vezeték lógott le. A rendőrség elrendelte a boncolást, hogy megállapíthassák a halál okát és az elhunyt kilétét. (SITA) Az előzőleg megszavazott havi 200 eurós juttatás helyett 70 eurós órabérért végzik a munkát - de akár ingyen is dolgozhatnak Döntöttek a nagykaposi önkormányzati képviselők fizetéséről LECZO ZOLTÁN Nagykapos. Az Ung-vidéki település önkormányzata leg­utóbbi ülésén új szabályozást fogadott el a képviselők bére­zéséről, a testület tagjai vi­szont nem kapnak fizetést a megválasztásuk óta eltelt öt hónapra. Az új nagykaposi önkor­mányzat egyik első intézkedé­seként még 2014 decemberé­ben 200 eurós fizetést szava­zott meg a képviselők számá­ra. Az eredeti javaslat szerint a képviselők havonta az alpol­gármester 2026 eurós bérének 10 százalékát kapták volna, a polgári esketéseket végző vá­rosatyák alkalmanként 10 eu­ró juttatásra lettek volna jogo­sultak, a szakbizottságok el­nökei félévenként 150, az al- elnökök pedig 75 eurós juta­lomra tarthattak volna igényt. A bizottságokban és a tanács­adó szervezetekben tevékeny­kedő képviselők ugyanerre az időszakra a testületek elnöke­inek javaslatára 70 eurós ju­talmat kaphattak volna. A ké­sőbb elfogadott szabályozás alapján a nagykaposi képvise­lők ülésenként - havonta - 200 euró „fizetésre” lettek jo­gosultak, a szakbizottságok elnökének pedig tanácskozá­sonként 20 eurót szavaztak meg. A kiemelkedő munkát végző városatyáknak a pol­gármester javaslatára ne­gyedévenként akár külön ju­talom is adható lett volna. Mivel az új szabályozást Ifj. Gyimesi György, a Nagykapo­si Városi Hivatal vezetője már az elfogadásakor szabályta­lannak vélte, beadványt inté­zett a Nagymihályi Járási Ügyészséghez. Az ügyben eljáró ügyész egyetértett a hivatalvezető ál­láspontjával, és a testületet fi­gyelmeztetésben részesítette, valamint felszólította a do­kumentum hatályon kívül he­lyezésére. Az indoklás szerint a képviselők munkájukért nem kaphatnak „átalány­díjat”, a juttatás kifizetésére csak akkor van lehetőség, ha a képviselők díjazását a tényle­gesen elvégzett munkától te­szik függővé. A nagykaposi önkormányzat a vitatott sza­bályozást ezután hatályon kí­vül helyezte, az új dokumen­tum kidolgozásával pedig a hivatalvezetőt bízta meg. A most megszavazott doku­mentum szerint a képviselők óránként 70 eurós díjra jogo­sultak, de ennek kifizetését a konkrét tevékenységüktől te­szik függővé. Az üléseken ezt egy külön ezzel a feladattal megbízott személy követi fi­gyelemmel, majd az elvégzett munkáról készült kimutatást a polgármester írja alá. Az új szabályozás lehetőséget nyújt arra, hogy azok a képviselők, akik a vállalt kötelezettségü­kön felül a város számára va­lamilyen rendkívüli feladatot, illetve a köz számára kiemelten hasznos tevékenységet végez­nek, külön jutalmat kaphassa­nak. Ugyanakkor a képviselők akár le is mondhatnak fizeté­sükről. Mivel Nagykaposon a bérezésről szóló korábbi szabá­lyozás több pontját az ügyész­ség törvénytelennek minősítet­te, a képviselők a megválasztá­suk utáni öt hónapra nem kap­nak bért, némi juttatásra csak azok jogosultak, akik ebben az időszakban az önkormányzat szakbizottságaiban is vállaltak feladatokat.

Next

/
Thumbnails
Contents